Kezdet
„Mind
azt hisszük, nagyok leszünk, és kicsit csalódunk, ha reményeink
nem valósulnak meg. De néha a reményeink alaptalanok. Néha amire
számítunk, könnyen elhalványul amellett, ami váratlanul ér.
Miért ragaszkodunk a reményeinkhez? Mert amire számítunk, az
tartja bennünk a lelket. A reményeink tartanak talpon. Amire
számítunk, az csak a kezdet. Amire nem számítunk, attól változik
meg az életünk.” Grace klinika című sorozat
A
rokoni kapcsolatok néha túlságosan is feszültek. Ennek ellenére
mégis fontosak, mivel kötődünk általa hozzájuk. Elijah
Mikaelsson is így volt a testvéreivel. Amikor veszekedtek egymással
néha legszívesebben elfelejtette volna őket, főleg amikor már-már
súlyosnak számító eszközöket is használtak egymás ellen. Ezer
év alatt már szinte mindennapos rutint fejlesztett ki annak
kapcsán, hogy percek alatt csillapítsa a hirtelen kicsapó
kedélyeket közöttük. Azonban végleges megoldásról - az ő nagy
bánatára - szó sem lehetett. Mert bármit tett, mondott vagy adott
esetben fenyegetett, testvérei mindig ugyan úgy reagáltak. Klaus
legyintett rá, mivel a saját módszereit jobbnak tartotta annál
mintsem hallgasson idősebb öcsére. Kol túlságosan is csapongó
volt, hogy megtegyen bármit, amit fiatalabb bátyja mond és
egyébként sem igen fogadott el tanácsot senkitől. Maximum csak
saját magától, ami némely esetekben igazán a kárára vált, de
valahogy soha nem volt képes tanulni a hibáiból. Jobban
megfigyelve ez családi vonás volt náluk. Rebekah meg egyedül
Klausra hallgatott, vagy a nemrégiben kirobbant veszekedésük miatt
a saját konok feje után ment. Elijah nem tudta eldöntetni, hogy
melyik a rosszabb. Az, hogy húga szó nélkül teljesítette bátyjuk
minden kérését, vagy az, amikor most mindenkire tekintett nélkül
viselkedett. Mindenestre testvérei viszonya, szinte soha nem volt
mentes a konfliktusoktól, de ő mindig közéjük állt. Mélyen
remélve, hogy egyszer talán majd hallgatnak, a szép szóra. Ez
persze nem fordult elő, vagyis szinte soha. Mivel ha voltak is ilyen
alkalmak, akkor azok olyannyira ritkák és régen történtek
voltak, hogy már maguk az érintettek is elfelejtkeztek róla.
Egyrészt nyilván azért, mert olyan hosszú idő óta nem volt már
rájuk példa. Másrészt, mert nem is igazán akartak emlékezni.
Egyébként Kol és Rebekah még ezer év után is olyan volt, mint
két zabolátlan gyerek, akiknek senki nem szabhat határt. Általában
egyik fülükön bement, a másikon meg kiment Elijah óva intő
figyelmeztetése. Rosszabb esetben utána rázúdították a másikkal
szembeni panaszukat, amik akkora természetesen már rá is
kiterjedtek azért, mert közbe merészelt szólni. Klaus velük
ellentétben éretten viselkedet, de a nyugodtság rá sem igazán
volt jellemző. Ellentmondást nem tűrő viselkedése gyakran vált
a civakodás okává kisebb testvéreivel szemben. Ezért aztán
nyughatatlan jelenlétük, sokszor vált terhessé, sőt mi több
nyomasztóvá Elijah számára. Aki néha szeretett csöndben
elmélkedni, olvasgatni és nosztalgiázni. Testvérei pedig egy perc
nyugtot sem hagytak neki a folyamatos marakodásukkal és bár erősen
próbálta őket kizárni, legnagyobb sajnálatára teljesen soha nem
sikerült. Persze mindennek ellenére Elijah-nak nagyon fontosak
voltak. Szeretette őket, de nem elvakulatlanul. Észlelte a hibáikat
– amik mint mindenkinek, testvéreinek és neki is voltak - és
segített nekik, már amikor engedték és nem utasították vissza
kereken. Ezer év után azonban lassan kezdett belefáradni. A
közelmúlt eseményei sem segítettek számára túlzottan sokat.
Ami a legjobban megviselte az Klaus majdnem halála volt. Akiről
aztán szerencsére később kiderült, hogy életben maradt, de
akkor is fájdalmas volt az elvesztésének a lehetősége. Elijah
ezer év után először érezte azt, hogy nem bírja tovább
mellettük, egyszerűen ez már sok volt neki. Ezért aztán úgy
vélte, hogy mivel most már nem voltak a koporsóikban ideiglenesen
álomra kényszerítve - kitéve Klaus mindenféle óhajának – és
testvérei nagyjából biztonságban voltak, most már igazán
megérdemel egy kis pihenőt, amire eddig nem nagyon volt lehetősége.
Tőlük távol, de azért mégis elérhető közelségre. Hátha
mégis szükségük lesz rá, mert valahogy mindig eljött az idő,
amikor neki kellett rendet tenni közöttük. Főleg Rebekah és Kol
esetében. Most azonban csak egy kis nyugalmat akart, csöndre és
békére vágyott, egy helyen, ahol eltölthet egy kis időt,
lehetőleg egyedül és elmélkedhet a régi boldognak számító
emléken. Mert annak ellenére, hogy testvérei nem voltak éppen
nyugodt természetük, attól még voltak szép és közös
pillanataik, ha nem is olyan sok, mint ahogy az ezer év alatt
elképzelhető lenne. Ezért aztán gyors elhatározásra jutott. A
kontinenst elvből kizárta és úgy döntötte, hogy valamelyik
itteni, ha nem is nagyon közeli ingatlanjába vonul vissza,
határozatlan időre. A választása végül San Franciscóra esett.
Szerette a várost az év bármely időszakában, különösen, ha
leszállt rá a hűvös köd, ami akár egy hónapig is eltarthatott
és szinte magába olvasztott mindent. Olyankor ledőlt a könyvtárban
lévő kandalló elé, kezében egy könyvel, valamint egy pohár
jóféle vörösborral és élvezte a magányt. Néha felrémlett
előtte az a kép, hogy jó lenne ezt megosztani valakivel, de mindig
elhessegette ezt a gondolatot. Sokan közeledtek hozzá, de a
legtöbbjük csak felszínes kapcsolatot akart vele. Ezer év alatt
volt már bőven része belőle, ezért köszönte szépen, de nem
kért az ilyenekből. Most azonban komoly kapcsolatra sem vágyott
csak egy kis magányra, valamint egy kis nyugalomra, távol mindentől
és mindenkitől. Tehát felújítatta a San Franciscói házát,
amit még az ezernyolcszázas évek vége felé épített és a
holmiját összepakolva ismételten elhagyta Mystic Fallsot. A
várost, ahol több mint ezer évvel ezelőtt született és nőtt is
fel, testvéreivel együtt. Természetesen a megnyugtatásuk
érdekében hagyott nekik egy rövid üzenetet. Melybe leírta
távozását, azonban a körülményekről és az okairól nem tett
említést, ahogy arról sem, hogy hová ment. Mivel nem akarta, hogy
keressék őt. Kezeljék egyszerű tényként távozását, aminek, a
lejártának határideje nincsen megkötve, főleg nem álltaluk.
Mert azt még Elijah sem tűrte el tőlük, hogy rendelkezzenek az ő
ideje felett, mivel azt csak és kizárólag ő tehette meg.
Jade
Weston hivatása lévén szinte mindennap tanúja volt a mások
számára annyira sok boldogsággal teli pillanatnak, ami általában
egy baba születésével járt. Mivel nővérként dolgozott San
Francisco egyik kórházának szülészeti osztályán. Szerette a
munkáját. Amikor a hozzátartozók büszkén megkérdezték tőle,
hogy az ő babájuknál van a szebb a világon, mindig kedvesen
rámondta, hogy „Természetesen nincsen”. Ez nála rutinnak
számított. Ahogy a pelenka csere is, amivel szintén könnyedén
megbirkózott. Ahogy néha a kis baba miatt aggodalmassá váló
rokonok rázúduló kérdéseit is könnyedén tudta megoldani és a
lehető leggyorsabban kezelni. Elkerülve vele mindenféle zavaró
konfliktust, amelyet egy kórház szülészeti osztályán aligha
engedhetett meg magának bárki is, de persze kivételek mindig is
voltak és lesznek is. Az ilyen emberekkel szemben próbált még a
szokottnál is kedvesebb lenni, megőrizve nyugalmát, nehogy még
nagyobb probléma kerekedjen. Ha az illető még ettől sem vett
vissza a meg nem engedhető viselkedéséből, akkor egyszerűen
megvárta a biztonságiakat. Némelyik kolléganője javasolta neki,
hogy járjon velük judo-ra vagy valamilyen más harcművészeti
órára. Ő meg sorban elutasította mindegyik ilyesféle dologra
irányuló felhívást. A saját védelméhez szükséges
legalapvetőbb fogásokat nagyanyja minden eshetőségre felkészülten
megtanítatta neki, ahogy bátyjának is. Testvére persze tovább
edzette magát e téren, még Jade úgy gondolta megtanulta a számára
feltétlenül szükséges dolgokat. Valamint nagyanyjuk halála után
nem is igazán vágyott arra, hogy folytassa. Egyébként a két
testvér nem először árvult el. A szüleik meghaltak egy
balesetben, amikor Jade nyolc, Jason pedig kilenc éves volt. A
nagyanyjukhoz költöztek, hogy aztán ő tíz év alatt azzá
nevelje őket, akik ma voltak. Azonban később ő is eltávozott az
élük sorából, ami a testvéreket nagyon mélyen érintette.
Jade-nek akkoriban még egy ideig gyámra volt szüksége, mivel ez
az újabb sajnálatos dolog tizennyolcadik születésnapja előtt
volt pár hónappal következett be. Jason akkor vállalt magára
mindent. Munkát kereset és miközben folyamatosan dolgozott a
betevő falatért, támogatta a húgát a továbbtanulásban, ami
számára nem volt lehetőség. Amikor húga megszerezte a nővéri
bizonyítványát büszkén fényképezte őt, hogy utána az arról
a napról készült képek legjobban sikerült darabjait kitegye a
lépcső falára. Ahol a családi fotótár legnemesebb eseményei
kaptak helyet. Azóta eltelt egy év. Jade a hozzájuk közel lévő
árvaházba is ellátogatott és segített az ottani
alkalmazottaknak. Elvitte sétálni a gyerekeket, megtanította neki
a legalapvetőbb elsősegélynyújtást, hogy ezzel is segítse az
ott dolgozókat és megkönnyítse vele munkájukat. A gyerekekkel
egyébként is mindig könnyedén megértett magát és mivel, ha
nagyanyja nem lett volna testvérével együtt ő is odakerült
volna, így még inkább együttérzet velük. Közben aggódva
látta, hogy valami súlyos dolog nyomasztja Jason-t és egyre
többször kell elmennie a munkája miatt. A lány maga sem tudta mi
is valójában testvére foglalkozása és ha erről kérdezte, akkor
mindig csak homályos felelteket kapott arról, hogy miről is van
szó. De látva húga aggódó és nagyon is zaklatott tekintetét a
fiú már a legelején gyorsan leszögezte, hogy semmi olyan dolgot
nem tesz meg, amit a törvény tilt, amitől Jade igazán
megnyugodott. Jason utazásai néha akár egy hétig is eltartottak,
de volt, amikor tovább. Viszont a fiú mindig szakított idő arra,
hogy beszéljen húgával telefonon és biztosítsa őt arról, hogy
épségben van, mert nem akarta, hogy még jobban aggódjon érte.
Amikor aztán hazaért Jade mindig megvárta őt a nappaliban,
általában elaludva a kanapéra dőlve. Az érkezett olyankor
felkeltette húgát, váltott vele pár szót, majd a szobájába
terelte, hogy ott aludjon és ne az arra nem igazán alkalmas
kanapén. A házimunkát is testvérisen felosztották egymás
között. Ennek biztosítékára Jade még a naptárba is felírta,
hogy miben ki a soros, mivel testvére szeretett kibújni az ilyesmi
alól és elsumákolni azt. Viszont az előre megbeszélt és
bizonyítékként felírt lista alól már nem tudta olyan könnyen
kimenteni magát, de ennek ellenére persze megpróbálta. Az
időbeosztásuktól függetlenül mindig törekedtek arra, hogy egy
nap legalább egy közös étkezésük legyen, ez általában a
vacsora volt. Amit vagy Jade készített, vagy Jason dobott össze
valami egyszer megehető dolgot, de a legtöbb esetben inkább
éttermekből rendelt ételeket ettek. Így teltek a napjaik egészen
addig még a sarki házat, ami már lassan negyven év üresen állt
valaki fel nem újítatta és be nem költözött.
Jason
Weston ruganyos léptekkel szelte San Francisco egyik kórházának
folyosóit. A járást olyannyira ismerte már, mint aki otthon van
és ezért akár bekötötte szemekkel is képes lett volna
megtalálni a nővérszobát. Húgával szerette volna tölteni az
estét, mivel holnap újfent el kell utaznia a munkája miatt. Ami
igazán felidegesítette őt, főleg, mert látta, hogy nagyon rövid
határidőn belül újabb kedves szomszéddal ajándékozza meg őket
az élet. Magában mélyen remélte, hogy nem olyannal, akinek három
semmire sem való kölyke, van, akiket ráadásnak nevelni sem tud
rendesen. Mivelhogy másik szomszédjukkal sajnálatos módon ez volt
a helyzet és a pokolba kívánta mindegyiküket, főleg amikor a
múlt alkalommal az egyik kis törpe, focilabdával kirúgta az
szobája ablakát. Ez már önmagában is igazán felháborító lett
volna, de pont akkor ért haza egy fárasztó utazás után és
szeretett volna pihenni egy kicsit. Ezért aztán még jobban
felhúzta magát és mérgesen fújtatva átsietett és nyomatékosan
követelte a törpék anyjától a kártérítést. Azonban a
választól, amit kapott csak még idegesebb lett. Mivel a nő azt
mondta neki, hogy „Igazán
nem tehetek arról, hogy ez történt. Biztosíthatom, hogy véletlen
volt, mert az én kis angyalkáim soha nem tennének ilyen
rosszaságot. Egyáltalán nem is értem miért is feltételezi, hogy
ők voltak azok. Ha már itt tartunk már egyébként is mondani
akartam, hogy az az ablak rossz helyen van.” Még,
hogy véletlen! De természetesen megvolt rá a megfelelő
válaszlépése. Ami nem volt más, minthogy pusztán egyszerű
tartozás kiegyenlítésként úgy parkolt a kocsijával, hogy
elvigye a postaládájukat. Láss csodát, most már költözni
akarnak. Ami Jason-t kifejezett büszkeséggel töltötte el. Amikor
húga megkérdezte, hogy tudja e az okot magától érthetően
rávágta, hogy nyilván rájöttek, hogy nem nekik való ez a hely.
Még most is elönti őt a düh, ha arra a bolond nőre, a
félkegyelmű férjére és a három fiára gondolt. Még
hogy rossz helyen van az ablak! Ostoba liba!
Ráadásul egy focilabdával rúgták be az ablakát! Az nem is
amerikai sport! A baseball az már igen! A Weston fiú szeretett
lemenni a közeli pályára és ütögetni egy kicsit, alkalmanként
még Jade-t is rá bírta beszélni rá, hogy vele tartson. Pont,
mint régen. Persze, húga maga is sokszor ajánlotta, hogy tartson
vele ilyen, vagy olyan helyekre, de ezek általában kimerítették a
kórház, az árvaház, valamint valamelyik múzeum fogalmát. És
mivel Jason nem volt jótékonysági szervezett, inkább csak akkor
ment, ha nem zavarta őket más. Nem mintha antiszociális lett
volna, mint ahogy azt sokan állították róla. Csak nem szerette az
idióta embereket, valamint azokat sem akiknek be nem áll a szájuk,
hogy a szenteskedő semmirekellőkről már szó se essen. És néha
olybá tűnt neki, hogy húga csak ilyenekkel dolgozik együtt. Nem
igazán értette, hogy Jade hogyan is bírja mellettük, bár
elkönyvelte annak, hogy jóval türelmesebb természet, mint ő.
- Jade, lejárt már a műszakod? – lépett be a célul kitűzőt nővérszobába Jason.
- Á, Mr. Weston! Magát látni a szülészeten is? Azt hittem, hogy ön csak a sürgősségi osztályt szokta látogatni hébe-hóba – szólalt meg Dr. Raynolds. Egy kedves középkorú hölgy, aki még régen a Weston testvérek gyerekorvosa volt.
- Doktornő kikérem magamnak! Most ezt pont úgy mondta mintha rendszeres vendég lennék a sürgősségin! – vetette oda az orvosnak morogva a fiú. Mindig is utálta a nőt, ahogy a többi orvost, meg ápolót is. Aki egyedül elláthatta őt az a húga volt, vagy régen a nagyanyjuk és még régebben a szüleik. Ezeken a kivételeken kívül senki sem tehette meg ezt. Nagyban megkönnyítette a dolgát, hogy nem igazán volt beteg, vagy ha esetleg mégis akkor inkább bevett mindenféle undorító szirupot vagy orvosságot, csak orvoshoz ne vigyék őt.
- Ha rendszeres nem is, de azért alkalmankénti igen – válaszolta a gyerekorvos elmosolyodva. – Viszont most már mennem kell. Viszlát! – köszönt el a testvérektől a nő és távozott.
- Viszlát – köszönt el a nőtől Jade. Jason előtte gyorsan nagy ívben elhagyta az ajtó közelét, hogy a nőnek még esélye se legyen elmenni mellette, mert már attól is kirázta a hideg és elfogta az émelygés. Egyszerűen ki nem állhatta az orvosokat!
- Mit kereset itt? – kérdezte húgát Jason, aki éppen a papírmunkát végezte. A fiú közben megfordította az egyik széket és lovagló ülésben ráült a karjait pedig a fejtámlára támasztotta.
- Csak az egyik régi páciensét jött meglátogatni – válaszolta Jade egy pillanatra feltekintve az előtte lévő papírhalomból.
- Ja, majd pont – morogta az idősebb testvér összeszűkítve a szemeit.
- Nem volt semmi dolga és úgy döntött, hogy felnéz egy pillanatra – egészített ki mondandóját Jade, mielőtt bátyja bármi mást mondhatott volna.
- Te is tudod, hogy nem kedvelem az öreglányt…
- Nagyinál öt évvel fiatalabb – mutatott rá Jade, arra, hogy a nőt azért mégsem illeti ez a korra vonatkozó állítás, a többit inkább elengedte a füle mellett.
- De nagyi nem ilyen ennyire, hanem… tudod… ő nem volt ilyen… – ráncolta össze a homlokát Jason töprengve, hogy mi is lenne a legmegfelelőbb kifejezés ide. A csodálatos és a fantasztikus túl sokat mondó lett volna, minden más meg nem fejezte volna ki azt, ami jellemző volt nagyanyjukra.
- Öreglányos? – segítette ki Jade elmosolyodva.
- Ja… nem viselkedett úgy, mint Dr. Raynolds, akin meg látszik, hogy mennyire megjátssza magát, legalábbis ha engem kérdezel.
- Rémeket látsz – felelte húga könnyedén és megcsóválta a fejét. Testvére mindig mindenkiről a legrosszabbat tételezte fel és az alapján alkotott róluk véleményt, amit önmagának aztán egyértelműen kétségtelen következtetésként vont le.
- Nem hiszem, mindenesetre tartsd távol magad a vén szipirtyótól. Rendben? – jegyezte meg Jason akaratosan.
- Ha ez megnyugtat, akkor rendben – biztosította testvérét Jade.
- Jó, akkor remélem, végre vége van a műszakodnak, mert arra gondoltam, hogy igazán rád férne már egy vacsora – fejtette ki elképzelését az idősebb testvér.
- Még pár iratot gyorsan aláírok és készen vagyok – jelentett ki Jade. Örülve neki, hogy együtt fogják tölteni az estét.
Elijah
Mikaelson szokásos nyugodtságával vette birtokba - dombtetőn lévő
- felújítatott házát. Csomagjait letéve, az egyik kényelmes
karosszékben elnyújtózva élvezte a békét, a nyugalmat és
legfőképpen a csendet. Amit egyáltalán nem zavart meg Kol és
Rebekah heves és hirtelen kirobbant vitája, mint ahogy az Mystic
Fallsban történt volna. Valamint Klaus sem zavarta őt semmivel,
bár legidősebb testvére általában nem is tett ilyesmit. A gond
csak akkor volt, amikor az akaratát akarta érvényesíteni, de azt
ellentmondást nem tűrően és azonnali hatállyal. És ezt Elijah
néha kissé nehezményezte, akkor is, ha ebből kívülről semmi
sem tűnt fel senkinek. Nem igazán a paranccsal volt problémája.
Mivel azt volt elég ideje megszokni, főleg mivel olykor olybá
tűnt, hogy szerves részét képezi legidősebb testvére
természetének. Ő amúgy sem igazán szólt bele a dolgaiba.
Valamint még képes is volt elviselni őket, ami zavarta az a
kivitelezés módszere volt. Persze, ha a családról volt szó ő is
minden eszközt bevetett annak érdekében, hogy minden újra
visszaálljon az eredeti helyére. Az is megesett vele, hogy sokkal
hevesebben reagált az ilyen dolgokra, mint ahogy azt más esetben a
testvérei tették voltak. Viszont általában igyekezett meghúzni a
határt az ilyenek elkerülése érdekében. Ugyanis jobban szerette
a diplomatikus megoldásokat, de ha a szükség úgy hozta, akkor -
mindenki megdöbbentve -, ugyan olyan kegyetlen tudott leni, mint
Klaus. Elrévedve állt fel és nézet körül a házban. Minden
pontosan olyan volt, mint ahogy régen. A könyvtárba beérve
elégedetten fedezte fel, hogy a kérése szerint a könyvei is a
megfelelő helyükre kerültek. Az egyik szekrényhez sétálva
emelte le a polcról az egyik kedvenc művét. Aztán elrévedve
nézett ki az ablakon. Szerette innen a kilátást, az egyik
legnagyobb domb tetején helyezkedett el a háza, így remek rálátása
volt a folyóra, a Golden Gate hídra - aminek régen ott volt a
megnyitóján – és a környékre is. A legjobban azt kedvelte
benne, hogy amikor a köd lassan ereszkedni kezdett akkor szinte
fokról-fokra észlelte azt. Szobája is erre a kilátásra nézett.
Észlelete, hogy a mellette lévő ház elé leparkolt valaki, vagyis
valakik. Két fiatal. Egy lány és egy fiú. Első pillantásra
rájött, hogy egy testvérpárt kapott szomszédjainak a sorstól.
Mindkettőjüknek szőkésbarna haja volt és zöld szeme. Az ember
akár ikreknek is hihette őket. A fiú éppen két nagy szatyrot
cipelve ment a bejárati ajtóhoz, közben megkérdezte a lányt, aki
a kocsit zárta be, hogy mit egyenek vacsorára. Az testvérére
bízta a választást. Elijah a könyvére pillantva eltöprengett
azon, hogy ez az ő esetében szinte lehetetlen vállalkozás lenne.
Mivel testvérei - mintha ezzel is csak őt akarták volna
bosszantani - még az étkezésekben sem tudtak megegyezni egymással.
És valamelyikük csak azért is alapon szándékosan kötözködne.
Sajnos, náluk már csak így mentek a dolgok. Ekkor olyan érzése
támadt minta valaki figyelné őt. A könyve fedőlapjáról
felpillantva tekintete találkozott a lányéval. A házaik nem
voltak éppen közvetlen egymás mellett, de ez még nem zárta ki
azt, hogy szomszédja észrevegye őt. Elmosolyodva barátságosan
intett neki. Elijah pedig a maga udvarias módján biccentett felé,
mivel ő nem szokott integetni. Aztán a fiú kiszólt a házból,
testvére pedig besietett. Az ős úgy gondolta itt az ideje, hogy
tovább folytassa megérdemelt pihenőjét. Sejtette, hogy rövid
határidőn belül látogatóra számíthat. Mégpedig a szomszéd
lány személyében. Ezen következtetését arra alapozta, hogy az
pontosan olyan típusnak nézett ki, aki kedvesen érdeklődik mások
iránt, és ha szükséges, akkor segít is nekik. Elijah azonban nem
kérte ezt, mivel nem azért jött ide, hogy támaszt találjon
magának, hanem, hogy pihenjen egy kicsit. Így aztán el is
határozta, hogy amennyire udvariasan csak elképzelhető leszűkíti
majd a válaszait és elzárkózik a további vártható
beszélgetések elől. Most azonban hozott fel magának egy üveg
vörösbort a pincéből és öntötte magának egy pohárral, hogy a
polcról leemelt könyv társaságában élvezze tovább a nyugalmat.
- Mit néztél? – kérdezte Jason húgától, aki végre belépett az otthonukba.
- Azt hiszem az új szomszédot – válaszolta Jade tétován.
- Már be is költözött? – húzta el a száját bátyja.
- Úgy tűnik.
- Gyerekeket ugye nem láttál? – tette fel a legfontosabb kérdést Jason. Aki most, hogy megoldotta a másik szomszéd kérdését, nem akart ismételten ezzel bajlódni.
- Nem, szerintem egyedül jött – felelte Jade.
- Hála az égnek – mormolta megkönnyebbülten a fiú. - Azt azért meg kell hagyni, hogy nagyon gyorsan felújítatta azt a már kissé lerozzant helyet. Biztos vagyok benne, hogy egy vagyonba került, de akinek telik rá az megengedhet magának ilyesmit.
- Akkor mi legyen a vacsora? – kérdezte Jade, aki nekilátott kipakolni a vásárolt holmikat.
- Arra gondoltam, hogy rendeljünk valamit – vágta rá Jason, mivel majd éhen halt.
- Olaszt? Kínait? Pizzát? – sorolt fel pár lehetőséget húga.
- Legyen pizza, a kínai múltkor borzalmas volt – fintorodott el a fiú.
- Ezt most csak azért mondod, mert meggyűlt a bajod a pálcikával – jegyezte meg a lány.
- Nem is! – tagadta hevesen a dolgot Jason.
- Én, veled ellentétben nem véletlenül használtam villát. Ráadásul, majdnem kiszúrtad a szemedet – csóválta meg a fejét Jade, mivel testvére csak azért is alapon megpróbálta pálcikával elfogyasztani az ételt, egyértelműen kevesebb, mint több sikerrel.
- Egyébként meg tehetek én arról, hogy nem adtak hozzá használati utasítást?! – kérdezte még a fiú duzzogva.
- Nem igazán hinném, hogy szoktak hozzá adni, mellesleg remélem, tudod, hogy tegnap el kellet volna mosogatnod – mutatott a nagyon is felhalmozódott koszos tányérokra Jade.
- Tegnap te voltál a soros, nézd itt a naptárban is te vagy beírva – válaszolta Jason megingathatatlan szilárdsággal. Húga nemes egyszerűséggel odalépet és lapozott egyet, mivel azon még az előzőhét szerepelt.
- Ne már! – nyögött fel a fiú panaszosan és sötét pillantásokkal bombázta a naptárat és a mosatlan holmikat is. Remélve, hogy előbbi meggyullad és porrá ég, utóbbiak meg maguktól válnak tisztává tekintetének súlya alatt. Ám bármennyire is akarta sajnálatos módon egyik sem következett be.
- Megyek és megrendelem a szokásos pizzákat. Mire ideérnek velük addigra végzel is a mosogatással – paskolta meg testvére vállát Jade és elhagyta a konyhát. Valóban így lett. Mire a vacsorájuk megérkezett Jason addigra nagy nyűglődések és morgások közepette elmosogatott. Természetesen Jade hathatós segítségével, aki végül megszánta testvérét „kínjai” miatt. A lány mielőtt elaludt volna a különös új szomszédon gondolkozott. A férfi, akit látott nagyon magányosnak nézett ki és pont ezért vélte úgy, hogy nem érkezett vele senki más. Ezért aztán elhatározta, hogy holnap meglátogatja őt. Mert valamiért úgy érezte, hogy segíteni kell neki abban, hogy jobb kedve legyen.
Szia!
VálaszTörlésJade és Jason szimpatikusak,bár a fiú kicsit mogorvának tűnik,de látszik,hogy mennyire szereti a testvérét. Kíváncsi vagyok,hogy mi is a munkája. Talán valami misztikus dologgal foglalkozik??
A szomszédok néha bosszantók szoktak lenni. (Mondom én,akinek az egyik szomszédai a lovak. A másik ház meg üres. :D) Azért az anya jobban megnevelhetné a "kis angyalkáit". De Jason ügyesen elintézte az ügyet. Tisztára,mint a profik. :)
A házimunka testvéries felosztása,egy jó ötlet. Kár,hogy nincs testvérem. Valószínűleg én lennék Jason. :D
Érthető,hogy Elijahnak elege lett a testvérei folytonos veszekedéseiből. És az is,hogy nyugalomra vágyik,de remélem,hogy nem lesz túl visszautasító Jaddel.
Amúgy normális,ha már azt várom,hogy összejöjjenek?? :P
Várom a folytatást.
puszi
Szia Vivi <3
TörlésÖrülök, hogy elnyerték a tetszésed :) Jason valóban kissé különc néha, de bármire képes lenne a húgáért. A munkája a későbbiek folyamán fog kiderülni ;)
A szomszédokat néha elég csak elképzelni és már az is bőven elég. Jason az új szomszéddal sem lesz megelégedve, különösen azért nem, mert nem akarja, hogy húga és Elijah között bármi is kialakuljon majd.
A házimunkát szerintem mindenki szeretné másra osztani :)
A következő fejezetből megtudod ;)
Sietek vele :D
Puszi
Szia csajszi <3
VálaszTörlésRemek bevezetés volt. Minden nagyon szépen elmesélted. Elijah kapcsolatát a testvéreivel és Jade és Jason viszont is. Ebből alapból kilehet indulni, hogy mennyire különbözően.
Jason nálam az első pillanatban favorit lett. Kicsit mogorva, de azért ha megszólal az ember a hasát tudja fogni a nevetéstől, de Jade..nálam olyan naiv benyomást keltet..A máltai szeretet szolgált jutott róla az eszembe..Ott segít ahol tud.Annak aki rászorul. Jó tudom, hogy ez még csak az első fejezet és a karaktere sokat fog változni amit örömködve fogok nézni. Tetszett az az apró gesztus, hogy egy integetés erejéig üdvözölte a lányt. Kíváncsi vagyok az első pillantásra, találkozásra hogy mi lesz a szituáció. Mondjuk én nagyot nevetnék, ha meglepetésként a lány kedveskedni akarna a férfinak egy sütivel és végül a mellkasán kötne ki. Jót nevetnék.
Várom a folytatást.
Puszillak<3
Szia Annie <3
TörlésÖrülök, hogy tetszett :)
Jason minden viselkedése ellenére nagyon szimpatikus személy. Jade valóban sokszor viselkedik majd naivan, annak ellenére, hogy nem az. Igen, valóban ott segít majd ahol tud, csak ne kelljen gondolkodnia a dolgokon. Az első pillanatnak is meg kellet történie és ez egy jó kezdet volt. A sütis rész valahogy úgy lesz, de azért nem fogja ráborítani az ősre. Bár ki tudja? :D
Sietek vele :D
Puszi
Szia csajos<3
VálaszTörlésÁáááá... ez fenomenális első fejezet volt, s egyre csak azt hajtogatom, hogy még, még, még!!!
Jade és Jason személyiségébe beleszerettem. Jasonon annyit nevettem, remélem többet szerepel majd benne. Mert őt azonnal megszerettem. Viszont Jade kissé naiv kislánynak tűnik bátyjával ellentétben, nem mintha probléma lenne, sőőőt...
Kíváncsi lennék, hogy hogyan alakul majd Elijah és Jade viszonya, valamint milyen lesz az első találkozás.. és nagyon remélem, hogy Jason összebarátkozik az új szomszéddal xDD
Várom a folytatást♥
Puszillak<3
Szia Lana <3
TörlésÖrülök, hogy tetszett :D
Jason sokat fog benne szerepelni, az eleje szinte csak róla, Jade-ről és Elijah-ról fog szólni. Jade valóban kissé naivnak tűnik, de nem az csak szereti elterelni a gondolatait.
Nemsokára megtudod. Annyit azért elmondok, hogy Jason nem igazán fogja keblére ölelni Elijah-t.
Sietek vele :D
Puszi
Szia Valentine!
VálaszTörlésFantasztikus első fejezett lett nagyon tetszik nekem!
A 2 testvért nagyon kedvesnek és viccesnek látom szerintem jól kijönnének elijah-val .
Jade nagyon aranyos hogy próbál elijah-nak segíteni hogy ne érezze magát ilyen magányosnak de hát mindenkinek jól jön néha a magány nem??
Várom már az első találkozásokat is!!
És várom a kövi fejit is!!
xo xo
Szia Veronika <3
TörlésÖrülök, hogy tetszik :)
Meglátjuk, hogyan is fognak kijönni az őssel. Jade már csak ilyen lesz, majd meglátod. Igen, a magány néha tényleg nagyon jól jön :) A következő fejezetben Jade és Elijah első találkozás már meg is fog történni.
Sietek vele :D
Puszi
Halihóó! <3
VálaszTörlésItt is lennék! Már nagyon kíváncsi voltam, hogyan is kezdődik a történet és hogy s mint lesznek a dolgok! Meg mondom őszintén, hogy nagyon tetszett. Jade és Jason kapcsolata irigylésre méltó, látszik, hogy a történések közel hozták őket egymáshoz. Elijah is talán pont egy ilyen testvéri kapcsolatról álmodik, ami habár talán meg is van, mégis sokkal bonyolultabb. Már nagyon várom Elijah és Jade első találkozását, igazán kíváncsi vagyok rá! Szóval nagyon siess vele!
Puszillak <3
Szia Lonzita <3
TörlésÖrülök, hogy tetszett :) Jade és Jason valóban nagyon fontosak egymásnak. Bár mindkettőjüknek megvannak a maga titkai amiket a másik érdekében inkább elhallgatnak. Elijah és a testvérei kapcsolata valóban sokkal bonyolultabb. Meglátod, hogy alakul majd az első találkozás ;)
Sietek vele :D
Puszi
Tényleg érdekes és izgalmasnak néz ki kiváncsi lettem! Nagyon klassz lett! Egyébként van egy olyan sötét gondolatom hogy Jason vámpírvadász, de lehet nem na mindegy! Várom a kövit csók!
VálaszTörlésSzia Eni <3
TörlésÖrülök, hogy felkeltette az érdeklődésed a történet :) Köszönöm :) Jason munkájára csak később fog fény derülni.
Sietek vele :D
Puszi
Szia jó amúgy csak többször is említik A TVD ben hogy Elijah idősebb Klausnál
VálaszTörlés