18. fejezet

Sziasztok! Elnézésetek kérem, amiért ennek a történetemnek az új fejezetével is csúsztam egy napot. Kíváncsian várom a véleményeteket. Kellemes olvasást.

 

Halott ügyek

„A holtak nem felejtenek, és általunk szólnak. Csak ránk számíthatnak már a síron túlról és némán.” Castle című sorozat

• Én várok – jegyezte meg Klaus, ám hangja egyértelműen elárulta, már a türelme vége felé jár. Tényleg nem ért rá arra, hogy ítéletnapig álljon és várja azt, hogy öccsei elmondják neki azt, amit tudnak. Mert úgy vélte jobb minden lehetséges információt megszerezni és csak utána Jade és a testvérei elé állni azzal, hogy tudja micsodák is ők. Tekintettel arra, hogy a biztos tudat mindig nagyon erős segítője az embereknek.

Elijah töprengve pillantott bátyjukra és magában azt latolgatta, hogy testvére mennyire mélyedt el a témába. Végül arra a megállapításra kellett jutnia, miszerint nyilván, ha mindennel nem is, de a leglényegesebb kérdésekkel tisztában van, ami már önmagában is aggasztó volt. Elvégre úgy volt, hogy titokban tartja Jade-ék titkát erre a családtagjai sorban kiderítik azt. Persze azzal győzködte magát, hogy ő - mint mindig - most is teljesen betartott a szavát. Mivel arról már csak nem tehet, hogy Kol a fényképek alapján, Klaus pedig a saját hírforrásaitól megtudott információk szerint levonta a megfelelő következtetést.

• Mégis mire? – érdeklődte Kol hanyagul és továbbra is próbált úgy tenni, mintha legidősebb testvére nem most készülne lerántani a leplet egy olyan titokról, amiről eddig mindenki azt hitte, hogy csak mese. Viszont Kol tudta, hogy ez határozottan nem mese, hanem véresen komoly dolog, ami őket nagyon is érint. Több szempontból is.
• Arra, hogy elmondjátok nekem az igazat – válaszolta a legidősebb ős szokásos diktátori szigorával. Mert lehet, hogy Elijah összetartotta őket, de Klaus volt az, aki mindig minden esetben kezébe vette az irányítást. Leginkább azért, mert ő már csak ilyen parancsolgatós típus volt.
• Mit nem mondasz – csóválta meg a fejét a legfiatalabb testvére meglehetősen sértetten. Igazán utálta mikor Klaus ilyen szigorú kedvében volt, mert olyankor általában mindig lőttek a legjobb szórakozásoknak és mindig mindent halálosan komolyan kellett venni.

Ilyen esetek voltak azok, amikor Mikael meg találta őket és azonnali hatállyal el kell tűnniük még a környékről is, nehogy az őket üldöző férfi elkapja bármelyiküket is. Ugyanis az azt követő események teljesen nyilvánvalóak lettek volna. Egyiküknek volt egy csepp kételye sem a felől, hogy az apjuk – aki Klausnak csak nevelő szülője volt – végezett volna velük abban a percben, amint elkapja őket. Ezt a csúfos véget, pedig mind szerették volna elkerülni. És ezer évig sikerült is, bár voltak olyan helyzetek, amikből a kiszabadulásuk szinte csodával ért fel.

• Eddig a pillanatig azt hittem, hogy az újdonsült terveitek a család összeboronálása iránt mindennél előbbre való és ehhez kapcsolódóan az őszinteség, mint olyan elengedhetetlen adaléka ennek az összehatásnak – fejtegette ki a véleményét Klaus hűvösen, mert úgy vélte, hogyha valami hát ez beszédre fogja ösztökélni a testvéreit. – De persze, úgy tűnik, hogy tévedtem. Igazán kiábrándító – tette hozzá fejcsóválva. Ugyanis arra az elhatározásra jutott, hogy ártani nem árt, ha még egy lépést megtesz a tudakozódás kényes, nem minden kanyartól mentes útján.
• Már úgyis rájöttél, felesleges lenne csak ezért jártatnom a számat – legyintette Kol duzzogva. Igazán kezdett elege lenni Klaus kíváncsi természetéből és eközben volt szíves figyelmen kívül hagyni, hogy ez volt az egyik közös pont benne és a testvéreiben. Elijah továbbra is mély hallgatásba merült és úgy látszott, hogy ez az állapot soha sem fog már megtörni. Nem, mintha valaki is szószátyár típus lett volna. Magában továbbra is viaskodott azzal, hogy elmondja e amit tud és ezzel szegje meg az ígéretét, vagy azt betartva továbbra se mondjon semmit. Nagyon nehéz kérdés volt, de végül Klaus megoldotta a problémát.
• Persze, Elijah barátnője és a testvérei nekromanták, vagy más néven halottkeltők – jegyezte végül meg Klaus, de olyan könnyedséggel, mintha minimum azt közölte volna, hogy a Föld kering a Nap körül.

• Nem ártanak nekünk – sóhajtott Elijah, mert úgy vélte, hogy azzal egyáltalán nem szegi meg az ígéretét, ha e témában gyorsan és határozottan megnyugtatja testvérét. Jelezve azt, miszerint pánikra, de leginkább vérengzésre semmi okuk sincsen.
• Mitől vagy ebben olyan biztos? – húzta össze a szemöldökét Klaus borúlátóan. Természetesen nem akarta bántani Jade-éket egyszerűen csak teljesen meg akart bizonyosodni afelől, hogy őt és testvéreit nem fenyegetni újabb veszély. Mert már őt is igazán kezdte bosszantani az, hogy, minden és mindenki összeesküdött ellenük oly módon, hogy aki a hatalmat akarta megszerezni elsősorban őket zaklatta azzal a nevetséges kísértettel, miszerint megöli őket. Felesleges próbálkozás volt, erre természetesen ők maguk is rájöttek előbb vagy utóbb. Meglehet már csak, akkor, amikor már túl késő volt. De, aki nagy fondorlatokon töri a fejét igazán tudatában lehetne annak, hogy a lehetetlennel teljesen felesleges próbálkoznia, mert elve kudarcra van ítélve minden próbálkozás. Legyen az akár fontos, akár lényegtelen.
• Jason nem viseltet felénk nagy odaadással, mégse támadott meg minket még egyszer sem… - magyarázta Elijah nyugodtan. Ám Kol morcosan felmorrant. - Legalábbis nem oly módon, ahogy te tartasz tőle – tette hozzá, mert öccse volt szíves emlékeztetni őt arra az eseményre, amikor a Weston fiú meglőtte. Nem, mintha Kol nem érdemelte volna meg.
• Nos, elhiszem, hogy ez így van, bármennyire nehezemre is esik elfogadni - ismerte el Klaus. - Másfelől viszont nem hagy nyugodni a legenda azon része mely szerint irányítani tudják a halottakat, és nem tudom, hogy feltűnt e nektek, de mi végső soron azok lennénk – jegyezte még meg, a véleménye szerint létfontosságú kérdést.
• Néha olyan szőrszálhasogató tudsz lenni – dünnyögte Kol cinikusan, ám testvérei egyértelműen nem vettek tudomást a gúnyos közbeszólásról.
• Peter Thomsonról megtudtál valamit? – érdeklődte Elijah gondterhelten. Amióta tudta a titkot Jade-ről és a testvéreiről egyre jobban nyugtalanította a férfi, akinek árnyéka láthatatlan fenyegetés volt barátnőjére nézve. Ami nem volt kimondottan a kedvére való.
• Nyilván ő is nekromanta, bár a feltámadása, akkor sem stimmel – húzta el a száját Klaus, jelezve, hogy itt biztosan többről van szó. Azon töprengett, hogy jobb lenne még jobban beleásnia magát a régi legendákba, hátha azok szolgáltatnak némi támponttal.
• Igen, ez a kérdés engem is igazán aggaszt – ismerte el Elijah alig leplezett nyugtalansággal. Klaus vetett idősebb öcsére egy rövid, fürkésző pillantást. Elijah nem igazán volt az a típus, aki feleslegesen vészmadárkodna és a zaklatottság sem volt rá jellemző. Legfeljebb akkor, ha testvérei végkép kezdtek az idegeire menni. Azonban most egyáltalán nem erről volt szó. Klaus tudta, hogy Jade biztonsága igazán fontos lett Elijah-nak és persze Kolnak is. Ha jobban belegondolt és mérlegelte a lehetőségeket tudta, hogy bármit is akar Peter Thomson az számukra csak rossz lehet. Tehát nem hagyhatja, hogy Elijah barátnőjét és annak családját bántsák, leginkább azért, mert minden valószínűség szerint fivérei nem viselték volna túl jól a veszteséget és Klaus a nagy stratégia tudta, hogy számolnia kell azzal a lehetőséggel is, hogy a rejtélyesen feltámadt férfi utána őket támadná meg. Ezt, pedig egyértelműen nem hagyhatta és úgy vélte jobb még idejében megállítani a bajok forrását.

• Most nem Peter Thomson a legnagyobb problémánk – szólalt meg Kol. – Jade és újdonsült testőre még nem értek vissza – jegyezte meg a legfiatalabb ős ingerülten és nem tudta megállni, hogy Damont még távollétében se ugrassa ezzel a kis gúnyolódással.
• Nyilván alapos bevásárlást tartanak – horkantott Klaus. Aki úgy vélte, hogy a lány gondosan főz és süt a házban tartózkodóknak. Akkor is, ha a felének egyáltalán nincsen szüksége ilyesmire. Az ősi hibrid önmagának bevallotta, hogy egy egészen pici irigyli őket. Leginkább azért, mert Caroline, akivel ezt a képet igazán el tudta volna képzelni nem állt szóba vele. Jobban mondva most a megszokott formával ellentétben ő kerülte a szőke hajú vámpírlányt. Ugyanis biztos volt abban, hogy Caroline van annyira okos, hogy előbb utóbb belátja tévedését és, akkor tanácsot kér tőle, vagy legalább felkeresi. Mindkét lehetőség felvillanyozta Klaust. Mert nem kell mást tenni csak várni. Remélhetőleg már nem túl sokáig.
• Kol, én is aggódom Jade miatt, de hiszem, hogy Damon azon személyek egyike, akik száz százalékosan képesek megvédeni őt – jelentette ki Elijah nyugodtan és a saját kétségeit próbálta minél mélyebben elzárni. Viszont őt sem hagyta békén a téma.
• Persze, persze – mormolta Kol morcosan, de azért soha sem lehet tudni alapon elkezdte tárcsázni Damon telefonszámát, mivel tudta, hogy Jade telefonja a nappaliban töltődik. Az idősebb Salvatore mobilja azonban nem volt elérhető. - Damon nem veszi fel a telefonját – közölte bátyjaival sötéten, mintha azok nem hallották volna pontosan azt, amit ő.
• Nem kell mindjárt a legrosszabbat feltételezni – szögezte le Elijah higgadtan, azonban az arca megrándult az aggodalomtól. – Biztos vagyok benne, hogy csak arról van szó, hogy olyan helyen vannak, ahol nincsen térerő. Mystic Falls mobilhálózata néha igazán megbízhatatlan – jegyezte meg tárgyilagosan.
• Úgy láttam, hogy Rebekah-hoz mentek – árulta el Klaus, aki idefele még csodálkozott is azon, hogy Damon elmegy az ő kiengesztelhetetlen kishúgához, de, amikor öccsei közölték vele, hogy Jade is vele tartott már egyértelmű volt az, miszerint azért ment oda, mert a Weston lány megkérte erre.
• Biztos? – kérdezte Kol erősen szkeptikusan. Ugyanis ő a maga részéről kételkedett abban, hogy bárki képes meggyőzni Damont arról, hogy el kell mennie Rebekah-hoz.
• Biztos – biccentette Klaus határozottan és testvéreinek egy csepp kétsége sem volt a felől, hogy igazat mond. Csak hát olyan hihetetlennek tűnt a felvetés.
• Tudhattam volna – engedett ki egy hosszú ideges sóhajt Elijah és megmasszírozta a halántékát.
• Mégis mit? – kíváncsiskodott Klaus.

• Jade szeretne segíteni nekem és ezért elment, hogy meggyőzze Rebekah-t – válaszolta a középső testvér kissé szórakozottan, ám hangjából nem lehetett eltéveszteni a mély meggyőződést. Testvérei hitetlenkedve pillantottak rá, majd egymásra, aztán újra Elijah-ra
• Hogy meggyőzze Rebekah-t?! Ez egyenesen elképesztő, teljesen lehetetlen és kivitelezhetetlen ötletnek tűnik – sorolta Klaus a véleménye szerint még kevésnek is tetsző jelzőket. Kol viszont vágott egy grimaszt, mert nagyon is tudatában volt annak, hogy Elijah-nak igaza van.
• De ő mégis megpróbálja – mondta a középső testvér csöndesen. Azt hitte, hogy Jade feladta azt, hogy ily módon próbál neki segíteni. Úgy látszik tévedett. Ami nem igazán fordul elő vele valami nagyon sokszor. Jobban mondva szinte soha.
• Szóval az a jótékonyan segítő típus – értette meg Klaus és vetett egy részvétteljes pillantást testvérére. Tudva, hogy Jade ezzel a természettel, ha akarja, ha nem most nagy bajba került.
• Igen, nagyon aranyos. Már persze, amikor nem kockáztat ilyesmit, nem inkább még így is az… - jegyezte meg Kol elmélázva és szája álmodozó mosolyra húzódott.

Elijah úgy döntött az lesz a legjobb, hogyha felhívja az ő haragtartó kishúgát és megkéri arra, hogy küldje haza Jade-et és Damont. Mikor kicsörgött azon kezdett töprengeni, hogy Jade mégis hogyan vehette rá erre az idősebb Salvatore-t. Nem kétséges, hogy a kedves külső igazán határozott személyiséget takar, akinek már nagy tapasztalata van a kezelhetetlennek titulált személyekkel szemben. Bízott abban, hogy húga nem ragadtatta el magát, ám tudta, hogy a múltkori után Rebekah valóban nem kockáztatna semmit, ami Jade-el kapcsolatos, mert tudja, hogy ő nem reagálna erre valami jól.

• Rebekah? Tudom, hogy nagyon mérges vagy rám… - kezdte udvariasan, amint az érintett méltóztatott felvenni a telefont. Nyilvánvaló volt, hogy Rebekah a végsőkig kivárta azt, hogy a megfelelő időpontban fogadja a hívást. Ez egyértelműen a sértett duzzogás kategóriába volt sorolható.
• Még szép! – szólalt meg a szőke hajú ős indulatosan.
• …de nem e miatt kereslek. Jade eltűnt és csak azt szeretném tőled megkérdezni, hogy láttad e őt – puhatolódzott az ős óvatosan, mert nem akarta megvádolni húgát. Tudva, hogy az még képes és túlreagálja a helyzetet, akkor, pedig soha sem tudja meg azt, amit akar.
• Itt volt Damonnel együtt – vágott egy grimaszt Rebekah, aki az idősebb Salvatore-val igazán nem baráti viszonyban.
• Értem – jegyezte meg Elijah eltöprengve és némileg megkönnyebbülve. Mert úgy vélte, hogy Kol tényleg csak felesleges aggodalmat keltett benne. Azonban továbbra is érezte a nyugtalanság szikráit. Ez pedig igazán nem volt kellemes.
• Mielőtt bármivel is megvádolnál engem, megjegyzem teljesen indokolatlanul, közlöm veled, hogy már elmentek – szögezte le a szőke hajú ős felindultan, mert úgy hitte bátya épp most készül megvádolni őt.
• Köszönöm, véletlenül nem tudod, hogy hova mentek? – érdeklődte higgadtan jelezve, hogy nem vádolja meg semmivel sem a húgát.
• Ha jól sejtem, akkor a temetőbe – válaszolta Rebekah rövid habozás után. Ugyanis továbbra sem értette, hogy Jade és Damon mégis miért mennének oda.
• A temetőbe? Biztos vagy benne? – kérdezte Elijah élesen.
• Tudod, ki akarsz békülni velem, és mégis kételkedsz a szavamban – felelte a szőke hajú ős szemrehányóan.
• Sajnálom, nem állt szándékomban megbántani téged. Még egyszer hálás vagyok azért, mert válaszoltál a kérdéseimre – jegyezte meg az ős udvariasan.
• Jó. Jade, igazán aranyos lány, bár mintha egy kissé túlságosan is jótékonykodó típus lenne, de azért egészen aranyos – jelentette ki Rebekah némileg zavartan. Mert a testvérével folytatott egészen normális hangvételű beszélgetést hallva eszébe jutott az, amit Jade mondott neki.
• Magam is így vélem – mondta Elijah lágyan.
• Majd valamikor beszélhetnénk? – robbant ki a kérdés a szőke hajú ősből rövid hezitálás után.
• Hogyne, természetesen – lepődött meg egy pillanatra Elijah. Klaus hitetlenkedve csóválta a fejét. Mert az egy dolog, hogy Jade elmegy és beszélget a húgukkal, de, hogy annak ilyen eredménye legyen. Hát az egyszerűen elképesztő. Kol bátyaihoz hasonlóan meghökkent, végül napirendre tért a dolog felett. Elvégre nem tudta tagadni azt, hogy Jade mindenkire hatással van. Rá, pedig különösen, de ez persze Rebekah szempontjából mit sem számított.
• Nem kibékülni akarok veled csak… nem tudom, mit kezdjek a pénzemmel, és biztos vagyok abban, hogy te segíteni tudsz nekem – szögezte le a szőke hajú ős, mert ő tényleg nem érezte azt, hogy megbocsátott volna a testvéreinek. Ezzel együtt, pedig tudta, hogyha valaki hát Elijah igazán ért az üzlethez, akkor meg miért is ne kérjen tőle tanácsot?
• Hogyne, természetesen – ismételte Elijah gépisen. Elképesztette a tudat, hogy Jade képes volt egy beszélgetés alapján Rebekah lelkére beszélni és elindítani őt a helyes úton. Aztán szívét jóleső melegség járta át. A lány ismételten lekötelezte őt.

• Úgy látom Jade mély benyomást tett Rebekah-ra, kíváncsi vagyok, hogy mivel is traktálhatta őt – jegyezte meg Klaus elmerengve. Tudva, hogy ez a módszer neki is jól jönne bizonyos esetekben. Főleg, akkor, amikor egy bizonyos szőke hajú vámpírlányt tüntet ki a figyelmével, aki saját magát becsapva úgy tesz, mintha egyáltalán nem érdekelné az ő közeledése.
• Nyilván az igazsággal – mondta Elijah kimérten és közben azon gondolkozott, hogy a lány mégis miért akart elmenni a temetőbe. A választ természetesen tudta, de azért nyugodtabb lett volna, ha Jade, akkor tesz próbát a félelme leküzdésére, amikor ő van ott vele.
• Úgymint? – érdeklődte Klaus nem minden cinikus felhang nélkül.
• Szeretnénk, ha egy család lennénk – válaszolta Kol magától érthetődően.
• Hát persze, szeretett, béke, egyetértés – forgatta meg a szemeit az ősi hibrid. – Egyébként legjobb tudomásom szerint ti is pontosan ezt mondtátok neki! – tette hozzá kedélyesen.
• Rebekah, érthető okokból kifolyóan egyáltalán nem hallgatott ránk, viszont egy relatíve pártatlan szemlélődő véleménye megváltoztatta az álláspontját. Legalábbis annyira, hogy szóba álljon velünk, ami már így is több mint, amit reméltem – fejtette ki a véleményét Elijah tárgyilagosan.
• Rebekah soha senkire sem hallgat, mégis Jade szót ért a nehéz esetekkel – egészítette ki fiatalabb bátyja megjegyzését Kol.
• Veled is ezért jön ki ilyen jól – bólintott Klaus mindent értően. Tudva, hogy fiatalabb öccse valóban azok közé a személyek közé tartozik, akik alapesetben nem hallgatnak a szép szóra. Persze ez bizonyos szinten családi vonás volt, mert felindult pillanataikban bármelyikük figyelmen kívül tudta hagyni a legjobb szándékú tanácsot is. Az ősi hibrid úgy vélte, hogy a Weston lány Jasonnek köszönhetően szerzett e témában tapasztalatot és úgy látszik remekül tudja kamatoztatni. Ami nekik csak előnyükre válhat, és úgy látszik már vált is.
• Nyilván Damon barátodra is hatással van – szúrta oda Kol gúnyosan. Mert tisztában volt azzal, hogy az idősebb Salvatore nem tette volna meg azt, amit, ha ő maga nem akarta volna ugyan azt. Bár úgy vélte, hogy ebben a kérdésben talán nem is annyira Jade, hanem inkább Jason és Lily a lényeges. Mert a vámpír azért segített nekik, mert valamiért szükségesnek véli még, akkor is, ha az érzelmeit kikapcsolta. Ami azért igencsak érdekes helyzetet teremetett.
• Nos, nem lenne ellenemre, ha valaki segítene nekem abban a folyamatban, hogy Damon végre ismét érezzen – ismerte el a legidősebb ős.
• Mintha mostanában egyre jobb állapotban lenne – szólalt meg Elijah udvariasan, aki kezdte észrevenni az idősebb Salvatore érzelmi világában beállt változásokat. Ami igazán nem volt ellenére, mert tisztában volt azzal, hogy nemcsak Damon állítólagos barátainak fontos az, hogy újra érezzen, hanem Klaust is nagyon érdekli.
• Tudom, közel a siker és van egy olyan érzésem, hogy a mai este sorsfordító lesz a számára – vigyorodott el Klaus diadalmasan nem is titkolva mennyire elégedett az eredményekkel, amiket egymagának sikerült elérnie. Pusztán csak azzal, hogy beszélgetett és kérdezgetett. Soha nehezebb elfoglaltságot ennél!

• Szerinted Jade tényleg el akart menni a temetőbe azok után, hogy annyira rosszul van a közelükben? – fordult Elijah felé Kol kissé kételkedően. Még most is tisztán élt az emlékezetében az, hogyan is reagált a lány a temetőre, amikor Mystic Fallsba való érkezésük után, majdnem bementek az egyikbe. És, akkor még csak a közelébe voltak az ős igazán nem akarta elképzelni azt, hogy milyen lehet az, amikor Jade ténylegesen ott van az egyikben.
• Úgy vélem szeretné megtudni azt, hogy miért is van olyan rémesen a közelükben, és mi okozza a félelmeit. Ennek következtében, pedig biztos tesz egy próbát – magyarázta Eljiah, hogy véleménye szerint mire is készül a lány, vagy tett már meg most.
• Jól értem, hogy a barátnőd nem tud arról, hogy ő tulajdonképpen micsoda? – érdeklődte Klaus feszülten.
• Nincsen tudomása róla – rázta meg a fejét a középső testvére és aggodalma ismét visszatért.
• És most csak a tények kedvérért – kezdte az ősi hibrid lassan, mintha két idiótával lenne dolga. - Azt akarjátok nekem bemesélni, hogy egy önmaga erejéről nem tudó nekromanta, az egyértelműen vámpír, Damon társaságában elment a temetőbe? – tette fel a kérdést és tisztán leolvasható volt az arcáról, hogy a helyzet ezen állása nem tölti el őt felhőtlen jókedvvel.
• Úgy vélem – válaszolta Elijah kurtán.
• Már megbocsáss, Elijah, de ezek a nagyon is lényeges momentumok együttesen véve teljes katasztrófa tényezők – csattant fel Klaus nem is leplezve, hogy mennyire ideges lett a választól és az elképzeléstől.
• Azért ne tételezzük fel rögtön a legrosszabbat – jegyezte meg Kol magára erőltetve egy kevés derűt és egy szemkápráztató vigyort. Próbálkozása természetesen nem érte el a kívánt hatást, mert testvéreivel egyetemben ő is tudta, hogy a helyzet nem valami kedvező. De ő hitt abban, hogy Jade-el minden rendben, ha meg nem, akkor majd szépen előveszi Damont és végre megadja neki azt, ami jár. A torka összeszorult arra a gondolatra, hogy Jade-nek bármi baja esett.
• Miért szerinted nem kockázatos? – meredt rá fiatalabb öccsére Klaus, de úgy, mintha annak minimum megtébolyodott volna. Tekintettel arra, hogy szerinte a helyzet ezekkel az elemekkel könnyen rosszra fordulhat és ő cseppet sem kívánta ezt. Ahogy nyilván senki más sem.
• Ha figyelembe vesszük azt, hogy Jade mennyire szeretné tudni miért is reagál oly rosszul a temetőkre, akkor nyilván veszi a fáradságot ahhoz, hogy most Damon társaságában meglátogasson egyet – sóhajtott Elijah gondterhelten.
• Mert Damon nem tud arról, amiről mi, ahogy ő maga sincs tisztában ezzel és az ehhez kapcsolódó tényekkel – vágta rá Klaus rosszallóan, mert véleménye szerint egy ilyen lényeges, mondhatni életbevágó kérdést eltitkolni egyszerűen esztelenség. Legyen bármi is az oka.
• Pontosan – biccentette a középső testvére megerősítve bátyja mondandóját. Elijah-t a telefonhívás végéig nyugtalanította a tudat, hogy Jade elment a húgához, viszont az a tény, miszerint most éppen egy temetőben van az eddigieknél is kilátástalanabb variáció volt.
• Szerintem ne legyetek ilyen borúlátóak, maximum harcolnunk kell pár zombival, ami igazán jól hangzik, ha engem kérdeztek. Miért szerintettek nem? – csacsogta Kol, ám ő sem tudta eltitkolni, hogyha Damon testi épsége nem is érdekli, Jade biztonsága egyáltalán nem hagyja hidegen. A három testvér szinte észre sem vette az idő múlását, mert a nap már nyugovóra tért és a levegő is jelentősen lehűlt. Valamint sötét, szinte átláthatatlan köd ereszkedett Mystic Fallsra.

Jade érezte a szokásos jeges borzongást, ami a temetők közelében mindig megkörnyékezte őt. A légzésére próbált ügyelni, ami bizonyos fokig sikerült is, de a sápadtságát és remegését sehogy sem tudta legyűrni. Abban a pillanatban, amikor Damon leparkolt tudta, hogy megérkeztek és feltehetően a temető bejárata előtt vannak. Ekkor erősen megszédült és két kézzel az ülésbe kellett kapaszkodni, hogy megtartsa magát. Egy másodpercre elbizonytalanodott, de aztán megrázta magát és elhatározta, hogyha már idáig eljött, akkor nem fordulhat vissza. Kinyitotta az ajtót és kiszállt, szemét a szinte átláthatatlanak tetsző sűrű ködbe fúrta.

• Teljesen biztos vagy ebben a temető dologban? – érdeklődte Damon mellé lépve. Látta, hogy a lány valamilyen oknál fogva egyre rosszabbul van és igazán nem akarta, hogy elájuljon itt neki.
• Igen – motyogta Jade és megpróbálta összeszedni magát.
• Csak mert igazán ramaty állapotban vagy – jegyezte meg az idősebb Salvatore gúnyosan.
• Tudom, nem szeretem a temetőket – ismerte el a lány. Tudva, hogy a vámpír nem megsérteni akarta őt, hanem a puszta tényeket közölte a maga kissé provokatív stílusában.
• Akkor miért vagyunk itt? – ráncolta össze a homlokát Damon.
• Mert ezzel együtt hívnak – árulta el Jade és ezt megerősítendő bizonytalan léptekkel elindult a temető belseje felé.
• Aha – válaszolta az idősebb Salvatore úgy mintha értené, de valójában fogalma sem volt arról, hogy miről is beszél a lány. Köd, este, temető. Ez csak rosszul végződhet, gondolta miközben felzárkózott Jade mellé. Aki láthatóan, ám egyértelműen érthetetlen rosszullétét leküzdve egyre bátrabban sétált el a sírok mellett.
• Valami baj van? – érdeklődte Jade egy bizonytalan oldalpillantást vetve a vámpírra. Aki átvette a vezetést és automatikusan legjobb barátja sírja felé vette az irányt.
• Jade, véletlenül nem tudod, hogy Jason és Lily mit is csinálnak pontosan munka címszó alatt? Természetesen a vadászaton kívül – érdeklődte Damon könnyedén felvetve a témát.
• Sajnálom Damon, ez előttem is olyan nagy rejtély, mint számodra – csóválta meg a fejét és ettől kissé megszédült.
• Kár, de mi lenne, ha itt megállnánk egy kicsit? – fogta meg a lány könyökét látva, hogy az mindjárt összeesik itt neki. Egyébként is odaértek barátja sírjához.
• Persze – fújta ki a levegőt Jade és hagyta, hogy a vámpír leültesse egy nagy kőre.
• Biztos rendben vagy? – érdeklődte Damon cinikusan egy sanda pillantás kíséretében és közben ő is helyet foglalt.
• Nem tudom, csak adj pár percet – emelte fel az egyik kezét a Weston lány, majdhogynem mentegetőzve.
• Ahogy gondolod – rántotta meg a vállát az idősebb Salvatore. Aztán az előtte lévő sírkőre függesztette a tekintetét.
• Ő a barátod volt igaz? – törte meg a csöndet Jade csöndesen és próbálta nem figyelembe venni azt, hogy a tüdeje egyre jobban összeszorul. Látva, hogy Damon egy bizonyos Alaric Saltzman sírjához vitte őt. Akinek nyilván megegyezett azzal a személlyel, akit a többiek Ric néven folyton a vámpír barátjaként emlegettek.
• A legjobb – mosolyodott el az idősebb Salvatore fanyarul.
• Mi történt vele? – érdeklődte Jade, hátha ezzel eltereli a saját figyelmét arról, hogy egyre rosszabbul van.
• Össze volt kötve Elenával és mikor ő Rebekah-nak köszönhetően lezuhant a Wickery-hídról meghalt – válaszolta Damon közömbösen. Mintha csak az időjárásról tett volna valamilyen megjegyzést.
• Véglegesen? Úgy értem egy vámpír vízbe fulladhat? – lepődött meg Jade és próbált fókuszálni a körülötte lévő dolgokra, mert azok mintha mozogni kezdtek volna. Mert ugye Elena vámpír volt, legalábbis Kol megjegyzéseiből ezt vonta le. Azt azonban megértette, hogy Elena és Ric valahogy össze voltak kötve. Igazán érdekes.
• Nem, Ric esette más volt – árulta el az idősebb Salvatore szárazon.
• Értem – mormolta Jade, aztán felállt és belső késztetés hatására közelebb ment a sírhoz.
• Vérzik az orrod – jegyezte meg a vámpír, aki a lány sarkában volt arra az esetre, ha az véletlenül összeesne.
• Fel sem tűnt – motyogta Jade szórakozottan megérintve az említett testrészét. Amikor elemelte onnan látta, hogy az ujja csurom vér lett, ahogy a pulóvere is. Nem volt valami megnyugtató.
• Tudod, néha jó lenne, ha itt lenne mellettem – csúszott ki Damon száját.
• Ha feltámadna ugye? Alaric Saltzman érdekes név – suttogta a lány és véres kezével megérintette a sírkövet. Szeme egy pillanatra különös fénnyel villant fel. Aztán érezte, hogy a tagjai elnehezülnek, és magával ragadja az öntudatlanság. Utolsó észvétele az volt, hogy ismét rendesen tud lélegezni és, mintha egész belsőjét átjárta volna valamilyen különös megkönnyebbülés.

• Jade? Jade? – szólongatta a karjaiban lévő ájult lányt Damon. Korábban nem vette észre a zöld szemek különös villanását, ámbár kirázta őt a hideg egy pillanatra, de ezt csak annak tulajdonította, hogy Elijah nem lesz elragadtatva attól, hogy Jade elájult. – Tudhatta volna, hogy ez lesz – morogta az idősebb Salvatore bosszúsan. Aztán elsétált a kocsijáig és a hátsó ülésre fektette a lányt. Elővette a telefonját és meglepődve látta, hogy alig van térerő. Remek már csak ez hiányzott. – Jason? – próbálta felhívni a Weston fiú, ám amikor az felvette igencsak recsegett-ropogott a vonal.
• Damon? Valami gond van? – vette végül ki Jason hangját a zúgáson kívül.
• Nem, nem hiszem – mondta Damon, mert nem akarta felzaklatni. Főleg, mert tudta, hogy abból nem sülni ki semmi jó. - Persze, igazán megemlíthetted volna, hogy a húgod ilyen rosszul kezeli, ha temetőbe óhajt körsétát tenni – tette hozzá, amiért végső soron felhívta a Weston fiút, mert úgy vélte ő eltudja neki mondani, hogy mi a fene történt az előbb.
• Egy temetőben vagytok?! – kérdezte Jason idegesen. Hangja persze továbbra is távolinak tűnt. Damon a maga részéről úgy vélte, hogy ez csak a közeledő vihar előjele, mármint a térerő ingadozás. De azért mintha hallotta volna, hogy egy autó motorja felmorajlik és teljes gázzal száguldani kezd. Ami számára kétséget sem hagyott afelől, hogy Lily a sofőr. Az a nő nincs tekintettel semmilyen autóra.
• Igen, a húgod ragaszkodott hozzá – felelte az idősebb Salvatore szem forgatva, őszintén nem értette, hogy erre miért is volt szükség.
• Azonnal gyertek el onnan! – parancsolta a Weston fiú ellentmondást nem tűrően, ám nem tudta elrejteni hangjának ideges színezetét és remegését.
• Most miért lettél ennyire ideges? – értetlenkedett Damon, mert már végleg kezdte elveszíteni a fonalat. Elvégre ez egy temető és nem valamilyen vámpírtanya, ami miatt indokolt lenne ez a fokú végtelennek tűnő aggodalom.
• Jade-el mi történt? – érdeklődte Jason feszülten.
• Vérzett az orra és elájult, de ezen kívül semmit baja, legalább szerintem – nyugtatta meg a Weston fiút a maga gúnyos modorában. Tekintettel arra, hogy egy ájulás még nem jelenti a világ végét!
• Damon, most jól figyelj rám, amikor vérzett az orra megérintett valamit? Egy sírkövet vagy téged? – kérdezte Jason sürgetően és ügyelt rá, hogy jól érthetően ejtse ki a szavakat és ne hadarja el őket, mivel biztosra akart menni a vámpír válaszait illetően.
• Mit számít ez? – kérdezte Damon erősen furcsállóan. Közben gyorsan körbefordult, mert baljós előérzett kerítette hatalmába. Aztán úgy vélte, hogy a fantáziája és a Weston fiú aggodalma miatt már kezd paranoiás lenni.
• Igen is számít, szóval válaszolj! – követelődzött Jason egyre türelmetlenebbül. Közben intett Lily-nek, hogy még gyorsabban hajtson azzal az átkozott kocsival.
• Nem tudom, de… várj… azt hiszem, van itt valaki… - jegyezte meg Damon és ismét körbefordult és a ködből egy ismerős alak körvonalait vélte felismerni. - Mi a… - kezdte döbbenten, de nem tudta befejezni, mert az illető, akit meglátott egyetlen határozott mozdulattal kitörte a nyakát.
• Damon?! Damon?! – kiáltozott Jason idegesen.

A támadó felvette a telefon és kinyomta a hívást. Aztán lepillantott az ideiglenesen halott vámpírra, mérges volt. Végtelenül és úgy vélte ideje lesz megleckéztetni az idősebb Salvatore-t és az össze többi vámpírt. Megragadta és betette áldozatát a csomagtartóba. Ő maga a kormány mögött foglalt helyett. Hátrapillantva észrevette a sápadt szőke hajú lányt. Nem tudta, hogy hívják őt, de biztos volt abban, hogy ő volt az, aki segített neki.

• Nem tudom biztosan, hogy sikerült visszahoznod, de hálával tartozom neked érte – jegyezte meg Ric csöndesen, majd beindította az autót és utasaival együtt eltűnt a nyomasztó temető közeléből.

17. fejezet

Nyughatatlan

„Az értelem és a szenvedély az örökké nyughatatlan lelkek kormánylapátja és vitorlája. Ha csak az egyik is eltörik, szinte lehetetlen megnyugvást találni a nyílt tengeren. Marad az imbolygás és a sodródás. Az értelem egyeduralmának a túlzott igénybevétel szab határt, a zabolátlan szenvedély pedig láng, amely végül önmagát emészti fel.” Kahlil Gibran

Az idő természetesen tovább haladt a maga olykor lassú, olykor, pedig nagyon is gyors medrében. Ez körül belül három nyugodtnak mondható hetet ölelt fel. Elijah és Jade továbbra is együtt aludtak és Kol – bátyja legnagyobb bosszankodására és rosszallására - olykor-olykor szükségesnek érezte, hogy csatlakozzon hozzájuk. Tehát a reggelek továbbra is nagyon érdekesek és Elijah véleménye szerint zavaróak voltak. Tekintettel arra, hogy amikor elaludt Jade-el a karjaiban, akkor még csak ketten voltak az ágyban. Amikor pedig felkeltek, akkora már öccse is ott volt velük. Kevés ennél kínosabb pillanat van az életben.

Lily egyre közelebb került ahhoz, hogy elmondja Jade-nek az igazat a munkájukkal kapcsolatban, de nem akarta feltépni a régi és nagyon is eltemetett emlékeket. Persze most, hogy Elijah is tisztában volt azzal, hogy mit is csinálnak pontosan, így már bizonyos szinten könnyebb volt. De azért a nő nem avatta be Jason-t abba, hogy az ős mindenre rájött. Mivel a Weston fiú reakciója minden bizonnyal nem lett volna valami kedves. Bár Lily néha kissé elbizonytalanodott, mert Jason azért olykor tudott logikus is lenne, de sajnos ez nem volt gyakori. Legalábbis nem annyira, hogy a nő megkockáztatta volna az új hírek közlését. Egyébiránt Jason továbbra is próbálta nem észrevenni a körülötte folyó szerelmi szálakat. Ami egyre nehezebben sikerült.

Rebekah Elijah minden igyekezete ellenére továbbra is haragudott rá és a többi testvérükre is, így tehát egyértelműen nem állt szándékában kibékülnie velük. Bárhogy is próbálta győzködni vagy Elijah, vagy Kol. Persze Kol részéről ez nem igazán sikerült valami fényesen, mert amint a szőke hajú ős meglátta már vágta is hozzá a szidalmait. Kol pedig nem tudta megállni, hogy ezt csak úgy hagyja és egyértelműen nem marad Rebekah adósa veszekedés terén. Amire a Mystic Grillben került sor és csak Caroline jelenlétének volt köszönhető – aki éppen Matt-el beszélgetett -, hogy nem került sor tettlegességre. Mivel nem hagyhatta, hogy a két ős ártatlan embereket öljön meg a másik kiosztása során. Mint, ahogy arra korábban már volt példa.

Klaus azóta egyáltalán nem kereste a szőke hajú vámpírlányt, aki nem is igazán tudta, hogy neki ezt hogyan kéne fogadnia. Egyrészt megkönnyebbült tőle, másrészt kissé bánatos is volt. Utóbbit egyáltalán nem értette, ezért aztán még jobban belevetette magát Jeremy vigasztalásába. Valamint ezzel együtt megpróbálta jobb belelátásra téríteni Damont, ami egyenesen lehetetlennek tűnt, de Caroline elhatározta magát, miszerint csak azért is megteszi. Mivel tudta, hogyha másban nem is az ősnek ebben mindenképpen igaza volt. Aztán mikor rájött, hogy Klausra gondol önmagát erősen korholva terelte fontosabb dolgok felé a figyelmét.

Klaus ez idő alatt tovább folytatta a kutatást Elijah megnyugtatása érdekében és azért, mert az ő kíváncsiságát is felkeltette az ügy. Testvérei békülési kísértetét, pedig nem húzta keresztül ugyanakkor nem is igazán segített. Damon társasága továbbra is kellemes változatosságot nyújtott a számára és óvatosan, de nem túl célzatosan terelgette a felé az állapot felé ahol újra érezni fog. Az idősebb Salvatore természetesen észrevette ezt, mégis a vártnál sokkal kevésbé igyekezett ellenkezni. De azért nem adta magát könnyen. Klaus persze nem is várt mást, így, amikor látta, hogy a dolgok jól alakulnak ezen a téren, akkor más témákra tért rá.

Ilyen volt az, hogy Jason-ről és Jade-ről, valamit Lily-től kérdezgette a vámpírt. Mivel többet akart megtudni róluk, hogy az alapján rájöjjön arra, hogy mit is csinálnak ők pontosan. Kellemest a hasznossal alapon vegyítve. Damon az ős legnagyobb sajnálatára nem tudott sokat mondani. Viszont amikor egyszer teljesen véletlen alapon megemlítette, hogy mind Jason és Jade szülei, mind Lily családja meghalt valamilyen baleset következtében San Franciscóban az már felkeltette az ős érdeklődését. Felrémlett neki valami, és egyből belevette magát a kutatásba. Amit végül siker koronázott és ment is, hogy ezen információkat megossza öccseivel és ezzel egy időben kérdőre is vonja őket, mivel biztosra tudta, hogy ők végig tisztában voltak ezzel. Ha meg nem… Nos, akkor arra is van megoldás.

Jasonnek és Lily-nek újabb halaszthatatlan munkájuk akadt. Damon tehát ismét csatlakozott Jade, Elijah és Kol hármasához. Bár megjegyezte, hogy véleménye szerint ő nem kukkoló. A lány testvérei távozása után biztosította a vámpírt, hogy szívesen látják. Kol ezt egy morcos horkantással és fintorral cáfolta meg. Elijah a maga nyugodtan diplomatikus modorában fogadta az idősebb Salvatore jelenlétét. Végül Jade a délután közepe táján megkérte Damont, hogy menjen el vele vásárolni a vacsorához. Kol erősen méltatlankodott e miatt. Elijah nem mutatta ki, hogy meglepte a lány választása, de kifogást sem emelt ellene. Így Jade és Damon elmentek a vámpír kocsijával.

• Tudod nem értem, hogy miért hagytad őket kettesben elmenni – dünnyögte Kol duzzogva.
• Jade kikapcsolódik egy kicsit és talán Damont is jobb belátásra tudja téríteni. Tehát újra érezne, ami nem lenne éppenséggel hátrány, mert a barátainak szüksége van rá – válaszolta Elijah. Persze az ő hitte is megrengett Damon barátai tekintetében mikor nem segítettek a vámpíron.
• Azokról a barátokról van szó, aki nem segítenek neki egy hangyányit sem? Milyen szép barátok is az ilyenek – ironizált Kol. – Egyébként az érzéketlen Damon Salvatore-nál csak egy alakot utálok jobban, az érző Damon Salvatore-t – morogta a fiatalabb ős.
• Nem gondolod, hogy az utálat azért kissé erős jelző? – érdeklődte az idősebb ős kíváncsian.
• Nem, nagyon is fedi a valóságot – vágta rá Kol határozottan.
• Természetesen – húzta fel a szemöldökét Elijah. Ami mutatta, hogy azért ebben kissé kételkedik. Nem, mintha öccse és az idősebb Salvatore kapcsolata hirtelen barátságos fordulatot vett volna, de úgy vélte, hogy a helyzet nem ilyen súlyos közöttük. Inkább amolyan megtűrt személyek lettek a másik számára. Ami az ős véleménye szerint már így is hatalmas haladásnak számított az ő tekintetükben.

• Elijah – szólalt meg Kol nagyon is komolyan, amivel természetesen felhívta magára testvére figyelmét a tőle merőben szokatlan hangnemmel. Nem, mintha az érintett eddig nem figyelt volna rá, de így fokozódó érdeklődéssel pillantott a kérdező felé.
• Igen, Kol? – kérdezte a szólított. Kíváncsian várva, hogy öccse vajon miről is szeretne vele beszélni, ami ilyen hangszínt követel meg.
• Megnéztem a képeket, amiket Jade készített a vámpírok számára tilos barlangrészen – közölte Kol és a nadrágja farzsebéből elővette azokat, amik véleménye szerint kiemelkedően érdekesek voltak. Kissé meggyűrődtek, de ez nem vesztett semmit a megtekinthetőségükből.
• Találtál közöttük valami érdekeset? – kérdezte Elijah.
• Úgy is mondhatjuk – ismerte el öccse vigyorogva. Közben az idősebb ős a kezébe vette a képeket és kimért mozdulatokkal kísérletet tett a kiigazításukra. Természetesen teljesen eredménytelenül, mivel azok a képeket Kol már napok óta magánál hordta és valamilyen különösen megmagyarázhatatlan oknál fogva, úgy érezte, hogy a farzsebében lesznek a legnagyobb biztonságban. És némelyik nadrágjába ugyancsak nehezen tudta beletenni, de azért valahogy mindig sikerült elhelyezni őket. Hol így, hol úgy. Elvégre nem számít, hogy milyen leroncsolódott minőségre redukálódtak egészen addig, amíg ki lehet venni azt, hogy végső soron mit is ábrázolnak. Ezzel, pedig semmi gond nem volt. Csak gondolatban el kellet tekinteni a szamárfülektől és a gyűrődésektől. Ami azért nem mindenkinek ment könnyen.

Elijah nagy nehezen túllépet azon, hogy öccse mennyire felelőtlenül és kegyetlenül bánt a fényképekkel. Végső soron öccse nyughatatlan stílusára fogta ezeket a szépséghibákat. Ezért aztán nem is fogott bele semmilyen kioktatott beszédbe, mert tudta, hogy teljesen süket fülekre talált volna. Amit Kol nem akart meghallani, azt nem hallotta meg és kész. Tehát Elijah megnézte azokat a képeket, amikkel kapcsolatban sejtette, hogy valamilyen érdekes dolgot fognak tartalmazni. Ugyanis állapotukat tekintve öccse nyilván már jó ideje meg szándékozott mutatni azokat csak eddig valamilyen oknál fogva még nem kerített rá sort. Az idősebb ős pedig a képek megtekintése után rájött arra, hogy öccse hozzá hasonlóan mindent tud. Némileg csodálkozott azon, hogy Kol ezt eddig nem említette meg, végül annak könyvelte el, hogy testvérét a Jade iránti érzések késztették erre.

• Nos, mit gondolsz eléggé érdekesek? – kérdezte Kol izgatottan, bár lehetett látni rajta, hogy ez most egy kicsikét megjátszottra sikeredett.
• A többi hol van? – pillantott fel Elijah élesen. Mivel sejtette, hogy ez nem az össze kép és öccse valamiért ki szortírozott egyet-kettőt. Nyilván, mert nem tetszettek neki. Vagy egyszerűen csak nem tartotta szükségesnek, hogy magánál tartsa azokat.
• Fent a szobámban, egyébként sem számítanak annyira nagyon. Az eleje a mi remek kis történetünket regélte el, ami gondolom csak időhúzásra lenne alkalmas, szóval nincsenek is nálam – emelte unottan a plafon felé a tekintetét a kérdezett. Kifejezve, hogy az őslakosok érdeklődési köre véleménye szerint milyen nevetséges is volt tulajdonképpen. Foglalkoztak volna saját magukkal, mint például ő.
• Erről már tudtunk – jegyezte meg Elijah tárgyilagosan. Közben tekintetét visszafordította az egyik képen lévő triquetrára, amit a halál és az élet szimbóluma követett.
• Már persze, ha leszámítjuk azon részét, amit ezer év után csak nemrég tudtunk meg – egészítette ki Kol élesen és kissé sértetten.
• Niklaus tette már régen volt – felelte az idősebb ős nyugodtan. Aki annak ellenére, hogy kissé rosszul érintett bátya ezzel kapcsolatos ezer éves ferdítése, végső soron mégsem haragudott rá.
• Tudom, nem is hibáztatom érte… csak megjegyeztem, hogy véleményem szerint könnyebb lett volna, ha már, akkor elmondja az igazat – közölte Kol morcosan. Ugyanis véleménye szerint ennyit igazán megérdemeltek volna, de, mivel Klausról volt szó, aki köztudottan nehéz esett volt őszinteség terén, így hajlandó volt elnézni ezt a kis botlást.
• Valóban bölcsebben tette volna – értette egyet öcsével Elijah mereven.
• Főleg, mert Mikael így is, úgy is vadászott ránk, szóval ez az egész ő ölte meg anyánkat dolog felesleges volt – tette még hozzá a fiatalabb ős csak a tények kedvérért.
• Lehetséges.
• Mert végül is Mikael végre meghalt és végső soron Esther teljesen megérdemelte azt, amit kapott – jegyezte még meg Kol némileg dühösen említve állítólagos szüleiket, akiknek köszönhetően soha sem tudtak egy család lenni. Mert minden ellenére ők tettek tönkre minden.

• Kol nem mintha nem szeretnék veled beszélgetni, de rátérnél végre a lényegre? – érdeklődte Elijah egy mély sóhajt kíséretében. Közben, pedig leülte a dolgozószoba íróasztala mögötti székre. Igazán értékelte volna, ha öccse nem kerülgeti a témát, mint macska a forró kását, mert az egész helyzet kezdett egyre frusztrálóbb lenni.
• Hogy te milyen türelmetlen vagy! – piszkálódott Kol vigyorogva és lehuppant a testvérével szembeni székbe.
• Kol… - szólt rá öccse Elijah fáradtan. Azonban az érintett teljesen lekötötte az, hogy kényelmes pozíciót vegyen fel.
• Találtam egy triquetrát a képek között. Mellette az élet és a halál szimbólumával. Valami észrevétel vagy ötlet ezzel kapcsolatban? – érdeklődte a fiatalabb ős csevegő hangnemben, mert rájött, hogy inkább a szokásos megközelítési módszerét alkalmazza és nem az Elijah féle komoly álláspontot, ami neki valahogy soha sem volt be.
• Te is tudod, hogy a legendák néha igazak – pillantott öccsére az idősebb ős kimérten.
• Tudom, Elijah, de, ami nem lep meg annyira azaz, hogy te is tisztában vagy vele. Mióta tudod, és miért is nem mondtad el nekem? – kérdezte Kol és lehetett látni, hogy sértve érzi magát amiatt, hogy kihagyták őt egy ilyen fontos dologból.
• Nem régóta vagyok tisztában vele, viszont te is tudod, tehát én is joggal kérdezhetném tőled, hogy miért nem mondtam el nekem – válaszolta Elijah nyugodtan, aki egyáltalán nem lepődött meg a vádaskodó hangnemtől, mivel számított valami ilyesmire. Persze úgy hitte, hogy Klaus előbb fog rájönni, de úgy látszik, hogy tévedett. Ez is előfordul, nem túl gyakran, de azért megesik.
• Én bízok benned és te bennem nem? Hogy is van ez? – érdeklődte Kol előrehajolva.
• Kol, te is tudod, hogy a bizalmam néha meginog feléd, de attól még végső soron ott van – biztosította erről öccsét Elijah.
• Mégsem mondtad el – motyogta a fiatalabb ős elszontyolodva.
• Nem, nem mondtam el – ismerte el bátyja fásultan. Tudva, hogy Kollal felesleges lenne vitatkoznia.
• Miért? És, nehogy azt mond, hogy azért, mert féltél, hogy megölöm őket, különös tekintettel Jade-re mert óhatatlanul is, de tudni fogom, hogy hazudsz – követelte a választ Kol.
• Lily megkért rá – közölte Elijah.
• Szóval Lily-vel megtárgyalsz ilyesmit, a tulajdon testvéreddel meg nem. Mondhatom, szépen vagyunk – biggyesztette le a szája szélét a fiatalabb testvér bánatosan.
• Kol… - szólalt meg az idősebb ős kissé fáradtan. Azt hitte, hogy már túlléptek ezen a gyerekesen duzzogó szakaszon, de úgy látszik, hogy tévedett.
• Tudom miért tetted – szakította félbe a teljesen felesleges mentegetőzést Kol. – Mert én is ugyan így cselekedtem volna – vallotta be a fiatalabb ős halkan, ám nagyon is határozottan. Elijah természetesen tisztában volt azzal, hogy öccse érzései bizonytalanok, és nem tudja mit is érez tulajdonképpen. Amivel kapcsolatban ő sajnos nem tudott neki segíteni. Talán majd később, addigra pedig Jade remélhetőleg már mindent tudni fog.

Kol pár percig mély csöndbe burkolózott és Elijah igazán nem az a fajta személy volt, aki az ilyesmit meg szokta törni. Lévén, hogy nagyon udvariatlan viselkedés lett volna. Az idősebb ős, pedig egyáltalán nem volt annak nevezhető. Kol azon töprengett, hogy vajon miért is mondta ezt. Mármint, hogy ő is így cselekedett volna. Ha másról lett volna szó, akkor egyszerűen figyelmen kívül hagyja az egészet. Viszont Jade fontos volt a számára. Jobban, mint egy egyszerű barát. Sokkal jobban. Ezzel kapcsolatban eszébe jutott egy másik kérdés, amivel kapcsolatban remélte, hogy bátyja felvilágosítással tud szolgálni.

• Viszont jól gondolom, hogy Jade nem tud semmit? – tette fel a kérdést nagyon is komoran a fiatalabb testvér, mivel bizonyos jelek alapján erre a megállapításra jutott. Bizonyos válaszok ugyanis erre engedtek következtetni. A fiatalabb ős azon filozofált, hogy ez vajon jó dolog vagy rossz. Végül arra a megállapításra jutott, hogy valahol a kettő között.
• Nem tudja és szeretném, ha semmilyen úton-módon nem közölnéd vele, mert nem a mi tisztünk elárulni ezt neki – erősítette meg öccse feltevését Elijah nyugodtan, mégis figyelmeztető hangsúllyal. Megígérte Lily-nek, hogy nem fogja elárulni Jade-nek idő előtt ezt az egészet és úgy vélte az lesz a legjobb, ha ezt kiterjeszti Kolra is. Főleg mivel testvérének egyes esetekben szinte szokása volt mindent elkotyogni, ami most nem lett volna tanácsos. Persze, töprengett Elijah, ha eddig nem mondta el senkinek, akkor minden bizonnyal ő is rájött arra, hogy ez milyen lényeges momentum és ez alapján mérlegelte a következményeket. Amikkel mindent alaposan felmért és legvégül jól döntött.
• Mégis miért nem? Elvégre ott van a vállán a triquetra… a kedves nagymama vagy korábban a szülei nem árulták el neki? – értetlenkedett Kol, mivel véleménye szerint ilyen dolgot nem szép dolog nem elmondani.
• Kol, hogy mondasz el egy kilenc éves gyereknek ilyesmit? Utána meghaltak a szüleik és megint nem lett volna alkalmas, mert túl sok sebet tépett volna fel – érvelt az idősebb ős a halott személyek védelme érdekében.
• De Jason tudja… és Lily is – szólalt meg duzzogva azért, mert bátyja a maga nyugodt stílusában már megint letorkolta őt. És, ami a legfelháborítóbb, hogy természetesen teljesen igaza volt. - Egyébként ő, hogy került hozzájuk? – kíváncsiskodott. Holott azért eltudta képzelni mi is történt. Volt is erről egy elmélete.
• Lily-t Jadék nagymamája vette magához, amikor meghalt a családja – árulta el Elijah.
• Nem meglepő, nyilván nem akarta, hogy valaki, vagy jobban mondva valami kinyírja őt az ereje miatt – felelte Kol szókimondóan. Az elmélete tehát bevált.
• A fogalmazásod kissé nyers volt, viszont lényegében úgy vélem, hogy igazad van – jegyezte meg Elijah rosszallóan, de végső soron igazat adott testvérének.
• Még szép, hogy igazam van! – vágta rá Kol felháborodottan.
• Jason-t idősebb lévén, viszont beavatta a családi titokba. Még Jade-nek olyan emlékei vannak, amik fájdalmasak erre vonatkozóan az álmok is erre vonatkozhatnak – jegyezte meg az idősebb ős elgondolkozva.
• Vagy arra, hogy az ereje feléledt – mutatott rá egy ezzel kapcsolatos lehetőségre a fiatalabb testvér. Elijah kurtán biccentett. Egyikük sem tudta, hogy ez mivel fog járni, de egy valamiben biztosak voltak. Vigyázni fognak Jade-re. Bármi történjék is.

Mikor Jade és Damon a lány véleménye szerint hallótávolságon kívül értek a háztól halkan megszólalt.

• Damon, szeretném, ha elvinnél Rebekah-hoz – nézett komolyan az idősebb Salvatore-ra.
• Szerintem ez nagyon rossz ötlet – vette ellen a vámpír határozottan.
• Miért? Csak segíteni szeretnék Elijah-nak – érvelt Jade kedvesen.
• Remek, még egy jótét lélek, pont ez hiányzott nekem – dünnyögte Damon gúnyosan, de megadóan a szőke hajú ős otthona felé vette az irányt, remélve, hogy nem fogja megbánni.
• Furcsa vagy – jelentette ki a lány egy fürkésző pillantás kíséretében.
• A nők, ezért nem szoktak bókolni a férfiaknak, mert borzalmasan csinálják – mondta az idősebb Salvatore szarkasztikusan, de nem cáfolta meg a Weston lány észrevételét.
• Nem bóknak szántam, azt, amit mondtam, de, ha nem akarsz, nem kell róla beszélned – mondta Jade megadóan, mely szerint nem fogja erőltetni a témát, ha a másiknak kényelmetlen. Viszont bármikor szívesen meghallgatja, ha kell.
• A jó öreg fordított pszihológia trükk, beszokott válni egyáltalán? – érdeklődte Damon kihívóan elvigyorodva.
• Jasonnél igen – kuncogott fel Jade.
• Nem meglepő… - forgatta meg a szemeit a vámpír.
• Neked is van egy testvéred, igaz? – érdeklődte a lány gyöngéden.
• És ezt, mégis ki mondta neked? – bosszankodott Damon.
• Kol – jött a rövid felelet.
• Tudod, Elijah-t még megértem, de nem tudom felfogni, hogy miért barátkozol Kollal – jegyezte meg az idősebb Salvatore gúnyosan.
• És te miért barátkozol Klausszal? – válaszolt kérdéssel a kérdésre Jade. Persze tudta, hogy a vámpír ezt máshogy értette, de, mivel véleménye szerint ő tényleg csak barátkozott Kollal, így egy időre megválaszolatlanul hagyta a kérdést. Bízva abban, hogy ő is választ kap a sajátjára.
• Mert jó whiskyje van – vigyorodott el Damon szégyentelenül.
• Ez is egy szempont – mormolta Jade. - Kolnak barátokra van szüksége, mert nagyon magányos – árulta el a korábbi kérdésnek a válaszát.
• Amilyen kibírhatatlan alak nem is csoda – húzta el a száját a vámpír.
• Most tulajdonképpen Kolról beszélsz vagy magadról? – érdeklődte a lány komolyan.
• És én még azt hittem, hogy nem hasonlítasz a bátyádra és Lily-re. Már persze, neked más a megközelítési módszered sokkal… finomabb, de ugyan úgy célra törő, mint nekik – vigyorodott el Damon fanyarul.
• Ápolónő lennék és sok nehéz esettel találkoztam már, akkor is, ha a szülészeti osztályon dolgozom – felelte Jade, mivel, azért foglakozott pszihológiával, főleg az egyetemen. – Lily jól fogadja az információkat, bár, ha rossz hírről van szó, akkor jobb, ha nincsen a közelébe semmi veszélyes eszköz – tette hozzá csak a félreértések elkerülése érdekében.
• Ha korábban tudom ezt Lily-ről, akkor óvatosabban szakítottam volna vele – merengett el a vámpír. Nem, mintha a nő meg akarta volna ölni, de néha egyszerűen szólva nem lehet tudni, hogy mi lesz a következő lépése.
• Jason vele ellentétben mindent nehezen fogad el, főleg azokat a tényeket, amik nem az ő kedvére valók. Viszont tényleg remek kérdéseket tud feltenni – jegyezte meg Jade, aki örült neki, hogy testvérének végső soron vannak barátai. Minimum egy, még, akkor is, ha azaz illető Damon Salvatore. A lány nem ismerte jól a vámpírt, de örült neki, hogy testvére barátja és, ezért is szeretett volna segíteni neki.
• Jó pszihológus lett volna belőle, bár nem az a kifejezetten nyugodt és hallgatag típus – csipkelődött Damon. Ugyanakkor félig komolyan is gondolta azt, amit mondott. Néha nem értette, hogy a Weston fiú miért nem ment felsőbb iskolába. Viszont beleszólni nem szólt bele, elvégre mi jogon tette volna? Ha Jason boldog úgy, ahogy van, akkor neki is rendben.

Damon végül kelletlenül leparkolt Rebekah háza előtt, ami pompáját tekintve, majdnem felvette a versenyt Klaus villájával. De csak majdnem. Jade az idősebb Salvatore gúnyos szem forgatására ügyet sem vetve az ajtóhoz ment és megnyomta a csengőt. Nem kellet sok idő ahhoz, hogy a szőke hajú ős megnézze ki is érkezett hozzá és attól, hogy még nem találkozott Jade-el Matt személyleírása alapján egyből rájött, hogy ő a hívatlan látogatója.

• Rebekah, ugye? Én Jade vagyok – mutatkozott be a Weston lány mosolyogva.
• Tudom, de minek jöttél ide? – érdeklődte Rebekah morcosan és a karjait összefonta a mellkasa előtt jelezve, hogy nem kíván társalogni.
• Szeretnék veled beszélgetni – jegyezte meg Jade kedvesen.
• Miért? – pillantott a lányra gyanakodva a szőke hajú ős.
• A testvéreidnek nagyon hiányzol és szeretnék, ha egy család lennétek – árulta el Jade, mivel Koltól és Elijah-tól sokat hallotta, hogy nem könnyű dolog meggyőzni húgukat erről a témáról és minden tiltakozásuk ellenére mégis megteszi, vagy legalábbis megpróbálja, mert tudja, hogy ezzel segíteni tud nekik.
• Persze, persze. Hiszem, ha látom – legyintette Rebekah borúsan. Nem tudta elhinni, hogy Elijah képes és a barátnőjével próbálja megüzenni, hogy mennyire komolyak és békések a szándékai. - Damon a te egyenesen felháborítóan sunyi látogatásodat minek köszönhetem? – tette hozzá a szőke hajú ős lekezelően pillantva a vámpírra, aki Jade mellé állt. Persze kérdéses volt számára, hogy csak képletes vagy ezzel együtt ténylegesen is.
• Mi az, hogy sunyi? Mivel érdemeltem ki, hogy ilyesmivel vádolj? – érdeklődte Damon sértetten. - Szóval a személyeskedést félretéve, én biztosítom azt, hogy ne guruljanak el a gyógyszereid, vagy, ha mégis, akkor nyaktörő módon kivonjalak egy időre a forgalomból – jelentette ki az idősebb Salvatore gúnyosan. Amiből következtethető volt, hogy utóbbit szíves örömest meg fogja tenni. Ha kell, ha nem. Jade rosszallóan a vámpírra pillantott. Aki elhúzta a száját és a mellkasa előtt láthatóan duzzogva összefonta a karjait. Célozva arra, hogy ő a továbbiakban mossa kezeit.
• Rebekah nem várom el, hogy higgy nekem, mert nem ismersz. Viszont Elijah és Kol, valamint biztos vagyok benne, hogy Klaus is ki szeretne veled békülni – mondta a lány barátságosan.
• Nem ismered a családomat, semmit sem tudsz rólunk – csattant fel Rebekah szemrehányóan.
• Elijah sok minden mesélt nekem, Kollal együtt. Lehet, hogy nem ismerlek téged vagy őket túlzottan jól és rosszul ítéltem meg a kialakított véleményemet mégis szerintem ti mind arra vágytok, hogy egy család legyetek – mondta Jade őszintén.
• Lehet, hogy ők ezt szeretnék valahol nagyon mélyen, de te láttad, hogy veszekednek egymással? Miket is beszélek biztos, hogy láttad, mert nem bírják ki vita nélkül - mondta a szőke hajú ős elkeseredetten.
• Amiből te is bőven kiveszed a részed – szúrt közbe Damon csak a rend kedvéért.
• Rebekah, ezer éve vagytok testvérek. Nem várhatod el, hogy az életetek mindig nyugodt és harmonikus legyen. Nekem is van testvérem, jobban mondva kettő. Szeretem őket, mégis van, amikor összekapok velük valami miatt, amivel én vagy ők nem értünk egyet, de aztán kibékülünk. Mert mindkettő elkerülhetetlen a maga módján. Egy mérleg, ami egyensúlyban tartja az érzéseiteket. Mert végső soron nem érdekes, hogy ki volt a hibás, hanem csak az, hogy mindig számíthatunk a másik támogatására. Egyszerűen szükségünk van egymásra. Nem kérhetem tőled, hogy most rögtön keresd fel a testvéreidet. Még azt sem kérem, hogy fogad meg a tanácsom. Örülök neki, hogy meghallgattál és, ha te szeretnél beszélgetni valakivel, akkor azt hiszem, tudod, hogy hol találsz – mondta el a véleményt Jade, aztán Damonnel együtt beszállt az autóba és elhajtottak. Rebekah szinte mozdulni sem tudott a csodálkozástól. Miért csinálta? Elijah kérte volna meg rá? De nem hiszem, hogy a múltkori után ilyesmi történt volna, tehát biztos magától jött. Ez igazán kedves volt tőle, gondolta a szőke hajú ős tanácstalanul. Aztán a távolból hallotta Damon és Jade beszélgetését mely szerint a lány szeretne elmenni egy temetőbe. Ami aztán végképp összezavarta Rebekah-t. Főleg, mert nem értette, hogy ilyen későn, amikor a nap már lement mégis ki és minek menne ilyen helyre.

Ez idő alatt Klaus úgy döntött, hogy tesz végre egy szerető testvéri látogatást Kol új otthonába. Először felvetődött benne az ötlet, hogy még pezsgőt is visz magával. Tekintettel arra, hogy üres kézzel beállítani nem lett volna valami kedves dolog a részéről. Viszont végül arra jutott, hogy a jelenléte is nagyon jó és felemelő, szóval öccsei elégedjenek meg ennyivel. Látogatásának valódi ok persze nem merült ki abban, hogy csak úgy meglepetésként beugrik drága testvérkéihez. Nem, egyáltalán nem erről volt szó, bár ez egy nagyon szórakoztató kiegészítése volt annak. Ugyanis végső soron Jade miatt ment. Mivelhogy úgysem volt még alkalma azon az egy Mystic Grillben való találkozáson kívül beszélgetni Jade-el vagy a testvéreivel. Utóbbiakról persze tudta, hogy jelenleg házon, jobban mondva városon kívül vannak. Ellenben Elijah barátnője továbbra is itt tartózkodott. Az már megint más kérdés volt, miszerint látta, hogy Damon kocsija Rebekah háza felől igyekezett valahova. Utasa pedig a Weston lány volt. De Klaus arra jutott, hogy addig még visszaérnek legalább nyílt kártyákkal beszélgethet öccseivel.

• Kol, igazán pompás kis házikót vettél Elijah barátnőjének – jegyezte meg Klaus ajtót nyitó testvéreinek negédesen. A ház valóban takaros volt és elég nagy ahhoz, hogy kényelmesen el lehessen férni benne a nélkül, hogy magányosnak érezné magát benne bárki. A legidősebb ős a maga véleménye szerint nem volt magányos, főleg azóta, hogy az idősebb Salvatore-val barátkozott és békét kötött Elijah-val, valamint Kollal.
• Nik igazán behívnánk, de Jade nincs itthon – tárta szét a karjait Kol kissé meglepődve azon, hogy testvérük eljött hozzájuk. Őszintén nem tudta, hogy mi oka volt rá, de valamiért úgy érezte, hogy már nem sokáig marad titok az, amit ő és Elijah már tudnak. Illik megjegyezni, hogy határozottan nem arra gondolt mely szerint elfecsegi Klausnak az információkat, hanem, hogy bátyjuk valamilyen módon szintén erre a megállapításra jutott. Tekintett arra, hogy neki is megvannak a maga forrásai.
• Milyen kár, mert végső soron mondjuk úgy, hogy őt keresem – ráncolta össze a homlokát az ősi hibrid. - Meg persze a testvéreit – tette hozzá csak a rend kedvéért.
• Igazán? – csodálkozta Kol. Elijah pedig csak felhúzta az egyik szemöldökét. Jelezve, hogy értékelné, ha bátyjuk bővebben is kifejtené ezen kijelentését.
• Ha lehet, ne tettesetek csodálkozást – szólt rá öccseire Klaus szárazon.
• Mi nem tettetünk semmit – jegyezte meg Kol ártatlanul.
• Természetesen nem – legyintette legidősebb testvére gúnyosan.
• Miről szerettél volna beszélni Jade-el? – kérdezte Elijah kíváncsian.
• Csak a családjáról, tudjátok, utánanéztem egy-két dolognak – ismerte el Klaus úgy, mintha ez teljesen mindennapos téma lenne.
• Tényleg? És én még azt hittem, hogy Damon és Caroline teljesen lekötik minden felesleges idődet – csipkelődött Kol, némileg sértetten.
• Caroline, azt hiszem kissé mérges rám, mert voltam szíves felvilágosítani egy-két dologról. De azt hiszem végső soron helyesen fog cselekedni – vigyorodott el Klaus. - Damon pedig valóban kellemes társaság, bár mostanában kissé hiányolom, mert folyton vigyáznia kell Jade-re, mert Jason nem bízik bennetek – jelentette ki sajnálkozást tetetve.
• Csak biztos akar lenni abban, hogy a testvérének nem esik semmi baja… - válaszolta Elijah nyugodtan.
• Ezt, pedig te értheted meg a legjobban – egészítette ki a legfiatalabb fiútestvér.
• Mielőtt Kol ismét rátérne a vádaskodásra, szeretnék közölni veletek valamit – emelte fel a kezeit Klaus. Ezzel egyszer s mind figyelmeztetően is kifejezve a helyzet komolyságát és lényegességét.
• Hallgatunk – biztosította bátyjukat Elijah tárgyilagosan. Kol vágott egy grimaszt, de végül rábólintott.

• Mikael elől sok helyen megfordultam, de szerencsére általában mindig időben eltűntem és csak a hűlt helyemet találta… - kezdte felvázolni a legidősebb testvér azt, amire sikerült rájönnie.
• És most ez miért is mondod el nekünk? Tudod a legtöbb esetben ott voltunk veled – vetette közbe Kol unottan. Nem, mintha nem érdekelte volna bátyja kalandos élete, amit Mikael elől menekülve töltött, de jobban örült volna neki, ha nem köntörfalaznak sokat. Valamint ez a téma továbbra sem érintett éppen jól tekintettel arra, hogy továbbra sem tudta elfelejteni azt, miszerint több mint száz évet töltött egy koporsóban leszúrva a fehér tölgyfa hamujába mártott ezüst tőrök egyikével.
• Mindjárt rátérek a lényegre – vetette öccsére egy mérges pillantást Klaus, azért, mert félbe merte szakítani.
• Epekedve várjuk – mormolta a legfiatalabb fiútestvér szarkasztikusan. Elijah diszkréten megköszörülte a torkát jelezve, hogy véleménye szerint nem ez a legalkalmasabb pillanat arra, hogy veszekedni kezdjenek. Testvérei kénytelen-kelletlen, bár egyértelműen kimondatlanul egyetértettek vele.
• Tizenöt, vagyis inkább tizenhat évvel ezelőtt pont San Franciscóban voltam. Túl gyorsan megtalált és sietősen el kell mennem… viszont utána sokáig nem jött utánam, ami azt mutatta, hogy valami lekötötte a figyelmét. Mint tudjuk ez volt az, amikor Mystic Fallsban megtalálta a mi drága Petrova hasonmásunkat és utána Abby Bennett segítségével kivonta magát a forgalomból – fejtegette élvezetesen a témát Klaus. Jelezve, hogy értékelte volna, ha Mikael soha sem kerül elő, de, így még jobb volt, mert véglegesen halott ellenség sokkal megnyugtatóbb, mint az, akit csak ideiglenesen vontak ki a forgalomból.
• Remek sztori volt Nik – ásította Kol és a hitelesség kedvéért még tapsolt is hozzá.
• Még nem végeztem. Nemrég megnéztem az, akkor San Franciscóban történt haláleseteket és láss csodát ez idő tájt halt meg a Weston házaspár, valamint a Larsen család is. Nevezhetnénk különös véletlennek, de én nem hinném, hogy erről van szó, mert a mi esetünkben ilyesmi soha sem merül fel. Ezért aztán remélem, hogy elmondjátok nekem azt, hogy Mikael miért ölte meg őket – ajánlotta fel Klaus tőle nagyon is nagylelkűen a színvallás lehetőségét. Amivel testvérei láthatóan egyáltalán nem kívántak élni. Ugyanis nagyon is tisztában voltak azzal, hogy már bátyjuk is tud mindent. Vagy, ha azt nem is, akkor a leglényegesebb kérdéssel tisztában van. Ami már önmagában bőven elég volt. Talán még sok is.