Szereplők

Jade Weston
Olyan ember, aki elsősorban mindig másokkal törődik és csak utána saját magával. Persze neki is vannak problémái és ezek elől menekül a jótékonykodásba. Ugyanis rémálmai vannak, amik egyre jobba fogják őt kínozni. A temetők pedig a körülöttük megkísértő rosszulléte ellenére vonzani fogják őt. Elijah-nak már az első pillanattól fogva szeretne segíteni, mert látja rajta, hogy valami nyomasztja a férfit. Ezért aztán örül neki, amikor a kezdeti elutasítás ellenére egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Az ős védelme pedig soha nem érzett békességgel és bizonyossággal szállja meg.

Elijah Mikaelsson
Ősi vámpír. Több mint ezer évig tűrte testvérei folyamatos civakodását, de elege lett belőlük. Csak egy kis nyugalomra, békességre és csöndre vágynak lehetőleg távol mindenkitől. Eleinte zárkózottan fogadja Jade segítő szándékát, azon rádöbben arra, hogy meg akarja ismerni a lányt. Valamint arra is rájön, hogy a nyugalma és a békéje ugyan úgy megvan a lány mellett is. Amikor megtámadják Jade-et utána egyre jobban akar rá vigyázni, persze nem lesz minden olyan egyszerű. Különösen, ha soha sem nyugodó családja is a képbe kerül.

Jason Weston
Jade bátyja. Azt gondolják róla, hogy vámpírvadász, ami részben igaz is, így meghagyja ebben a tudatban azokat, akiknek a többiről nincsen tudomása. Nem az a könnyen barátkozó típus és húga maradt számára az egyetlen életben lévő családtagja. Ezért aztán szinte a széltől is megóvná testvérét, ha lehetne, mert az ő épsége mindennél fontosabb a számára. Lily-vel együtt dolgozik, és olyan dologba keverik magukat akaratlanul is, amiből csak nehezen tudnak majd kimászni.  



Lily Larsen
Jade és Jason ki nem mondott, de mégis érezhetően fogadott nővére. Ő neki is ugyan az a munkája, mint Jasonnek. Nem lehet könnyen félreállítani az útból, mivel akár foggal, körömmel is, de harcol. Kíméletlenül megöli, vagy jobb esetben csak kórházba jutatja azokat, akik fogadott testvérei életére törnek. Jasonnel ellentétben örül neki, hogy Jade érdeklődik valaki iránt és ezért támogatja is a lányt abban, hogy nyisson Elijah felé. Lehetőleg minél bátrabban.

Kol Mikaelsson
Ősi vámpír. Elijah öccse. Testvére távozása után elhagyatottnak érzi magát, főleg mivel másik két testvérével kisebb problémája akad, mint ahogy ez általában náluk már lenni szokott. Így aztán elmegy Elijah-ért, hogy visszahozza Mystic Fallsba. Itt rájön, hogy testvére a nyugalmasan magányos és békés napok ellenére új ismerőst szerzet magának. Aki egyből felkelti a figyelmét és pont kapóra jön neki Jade annak érdekében, hogy az ő segítségével győzze meg Elijah-t arról, hogy haza kell mennie.

Niklaus Mikaelsson
Ősi vámpír, valamint vérfarkas. Elijah bátyja. Nem igazán lepte meg idősebb öcsének már igazán régóta esedékesé váló pihenés, nyugalom és békesség céljából történő távozása. Bár nagyon is rosszul érintette az, hogy elhagyta őt. De Kol és Rebekah veszekedései, valamint a saját élete mellett nem jutott ideje ezzel foglalkozni. Főleg mivel az köti le a figyelmét, hogyan is hozhatna létre még több hibridet most, hogy húguk tönkére tette az utolsó lehetőségét is. Ráadásul Kol keresztbe tette neki.
Caroline Forbes
Vámpír. Stefan legjobb barátja és próbál segíteni neki mindenben. Azonban Tyler újbóli távozása után nem találja a helyét. Viszont nem akarja elfogadni Klaus ostromát sem, ami nagyon szép gesztusok és ajándékok útján ölt alakot. Azonban a lány makacsul ellenáll, mivel úgy érzi nem lenne helyes olyasvalakivel közelebbi barátságba bonyolódnia, aki régen és talán még most is meg akarja ölni a barátait.

Damon Salvatore
Vámpír. Rég bevált módszerét alkalmazza újra és még az sem tudja visszahozni őt a bánatból amibe került. Elena közeledni próbál felé, azonban Damon teljesen korrekt módon elutasítja arra hivatkozva, hogy kikapcsolta az érzéseit és nem érez semmit. Azonban ez csak a látszat, mivel valójában mérhetetlenül szomorú legjobb barátja Ric halála miatt. Valamint talál magának egy szövetségest, akivel soha nem hitte volna, hogy képes lesz együtt dolgozni.

Rebekah Mikaelsson
Ősi vámpír. Elijah húga. Mindegyik testvérére haragszik. Klausra azért, mert az Caroline-t mentette meg helyette. Elijah-ra azért, mert a legrosszabbkor döntötte el, hogy kiveszi a nyugalmas, békés életet. Kolra meg azért, mert majdnem tönkretette az iskolai beilleszkedését, ami nem igazán megy neki könnyen. Önállóan a saját lábára állva, akar boldogulni, mégsem képes elszakadni a testvéreitől, mert nem akar egyedül maradni.

Alaric 'Ric' Saltzman
Vámpír. Mystic Falls egykori történelem tanára. Elena vámpírrá válásakor meghalt, de előtte Esther befolyásának hála megölte Klaust, aki szerencsére túlélte az ellen elkövetett merényletet. Damon mindennek ellenére nagyon hiányolja őt, ugyanis ő volt a legjobb barátja.

Stefan Salvatore
Vámpír. Damon öccse. Látja, hogy bátyja teljesen magába fordul, mégsem tud semmit tenni érte. Főleg, mivel ideje nagy részét a vámpírrá vált Elena köti le. Aki viszont elfordul tőle és a saját útját fogja járni.




Elena Gilbert
Vámpír hasonmás. Boldogtalan attól, hogy ő is vámpírrá változott. Nem találja a helyét és ezért közeledni kezd Damon felé, aki viszont elutasítja őt és ez nagyon rosszul érinti a lányt. Ezért aztán olyat tesz, amit senki sem hitt volna róla.


Peter Thomson
Jason és Lily a munkájuk során találkoztak vele és megölték. Azonban most valamilyen módon mégis visszatért és nagy tervei vannak a Weston testvérekkel.



Roger Weston
Jason és Jade apja. Gyermekeihez hasonlóan ő is nekromanta. Viszont sok évvel ezelőtt meghalt, mert megölték.


Evelin Weston
Jason és Jade anyja. Szintén meghalt sok évvel ezelőtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése