2. fejezet

Első találkozás

„Az első találkozás alkalom. A második a véletlen műve, a harmadik már ellenséges mesterkedés.” Ian Lancaster Fleming

Jade másnap reggel nagyon korán kelt. Szinte még alig virradt. Mégis kivetette őt az ágya, mivel rémálma volt és nem bírt visszaaludni, bármennyire is szeretett volna. Magára az álomra persze nem emlékezett. Csak a félelemre, amit közben érzett. Ezért aztán azt tette, amit ilyen helyzetekben mindig is szokott, vagyis elterelte a gondolatit. Időtöltés szempontjából csomagolt be pár szendvicset testvérének, valamint készített reggelit és süteményt is. Így tehát mire Jason a sporttáskájával a vállán meglehetősen álmosan lesétált addigra húga már egy nagy bögre még gőzölgő kávéval és friss pirítóssal várta őt.

• ’Reggelt – mormolta Jason az egyik székre vetődve. Előtte a holmiját ledobta maga mellé, ami hangos puffanással üdvözölte a padlót.
• Neked is jó reggelt – mosolygott rá Jade testvérére.
• Ha lehetséges lenne, akkor a jó jelzőt, mellőzd a jelenlétemben – morrant fel Jason, aki egyébként nem volt egy korán kelő típus. Tehát ha ennek ellenére mégis így tett, akkor a nap jó része mérges morranásokkal és morgásokkal telt el.
• Mennyi ideig leszel távol? – érdeklődte húga.
• Szerintem olyan öt nap alatt lerendezem az ügyet – felelte a fiú homlokráncolva. – Te mit fogsz csinálni? – fordult Jade felé, ennek érdekében, hogy kiderítse mit is tervez még ő távol lesz.
• Szerintem meglátogatom az új szomszédot – vázolta elképzelését Jade.
• Mégis minek? – kérdezte irritáltan Jason és elhúzva a száját. Neki ugyanis nem nagyon tetszet a felvetés. De ez náluk már csak így ment. Legszívesebben még a széltől is óvta volna a húgát, nemhogy az olyanoktól, akik miatt a padlóra kerülhet, ha esetleg csalódás éri.
• Nemrég költözött ide és még nem ismer senki… - jegyezte meg a lány kedvesen.
• És kit érdekel? Azt se tudjuk, hogy kiféle, vagy miféle az a pasas. Lehet, hogy valami perverz alak, aki azt hiszi, hogy pénzért mindent megkaphat, mert az van neki – morogta Jason bosszúsan. Főleg, mivel látta, hogy húga már megint a szokásos jótékonykodást forgatja a fejében.
• Jason, ezt már megbeszéltük egyszer, vagyis inkább többször. Nem szeretem, mikor annyira vigyázni akarsz rám, hogy az ismerkedést is meg akarod tiltani. Ha valami felmerült te is tudod, hogy te vagy az első, akinek elmondom – mondta Jade határozottan. Ám egy kicsit összeszorult a torka, mert eszébe jutott a mostanában egyre gyakrabban előforduló rémálmai, amelyek egyikre ma is felkelt. Viszont nem akarta ezzel terhelni a testvérét. Egyébként is csak álmok voltak, amikre nem is igazán emlékezett. Csak a félelemre és a fájdalomra, amit érzett miattuk.
• Csak azért, mert nem akarom, hogy olyanokkal kerülj kapcsolatba, akik bántanának téged – szorította meg testvére karját Jason.
• Tudom és te meg azt tudod, hogy ez engem nem is zavar a legtöbb esetben, de csak beszélgetni szeretnék egy kicsit vele – jelentette ki Jade, mert mindenáron segíteni akarta szomszédjuknak, mert így legalább nem töprengett azon, hogy miért is vannak rémálmai. Valahogy ha már gondjaival foglalkozott, akkor elfelejtette, hogy neki is van olyanja.
• Te meg remélem, azt tudod, hogyha megbánt téged… akárcsak egy szóval is akkor én válaszként… nem leszek vele kedves… – jegyezte meg Jason tényközlően és kissé zavartan megköszörülte torkát. Örült neki, hogy az előbb még időben módosította a mondandóját, főleg mivel azt akarta közölni, hogy akkor megöli a kedves új szomszédot. Amit Jade nyilvánvalóan nem fogadott volna valami jól. A lehetőséget azonban nem zárta ki, csak a húgának nem kell róla tudnia, ahogy a munkájáról sem. Addig nem még mindettől a baromságtól meg tudja őt óvni.
• Vigyázok magamra, de akkor te is, jó? – karolta át hátulról testvérét Jade.
• Ne félts te engem – vigyorodott el Jason, megpaskolva húga köré fonódó karjait és mikor elengedte őt, akkor gyorsan megitta a kávéját. – Most viszont már mennem kell – állt fel indulásra készen. Jade felkapta bátyja táskáját, hogy segítsen neki, de majdnem eldőlt vele annyira nehéz volt.
• Mi van ebben? – kérdezte testvérét, aki átvette tőle a saját holmiját.
• Csak a ruháim, meg egy-két szükséges dolog – jelentette ki a fiú kereken.
• Mégis mit cipelsz magaddal, ami ilyen nehéz? – kíváncsiskodott tovább Jade és összeráncolta a homlokát, mert nem értette miért is van ez így.
• Mondom, hogy azok a dolgok, amik a munkámhoz kellenek, de most már tényleg mennem kell. Akkor, ha tényleg ennyire szükségesnek érzed azt, hogy megismerkedj a szomszéddal, akkor tedd azt. De vigyázz vele és lehetőleg ne engedj be a házba senki olyat, akit én nem látnék szívesen – puszilta meg húga homlokát a fiú és elhagyta a házukat. Jade pár percig még utána nézett és nem értette, hogy mégis miért nem mondja el neki Jason, hogy mivel is foglalkozik tulajdonképpen. Most azonban inkább arra gondolt, hogy megvalósítja az elképzelését és átmegy a szomszédba. Mivel egyébként is több sütit sütött Jason-nek, mint ahogy azt kellet volna.

Elijah frissen és kipihenten ébredt fel. Azt sem tudta, hogy mikor volt az, amikor ilyen nyugodtan aludt volna, anélkül, hogy bárki felzavarta volna őt, vagy ő maga aggódott volna. Amitől aztán szinte soha nem bírt békésen pihenni. Most azonban minden más volt és tényleg ezerszer kipihentebbnek érezte magát, mint eddig bármikor ezelőtt. Lassan és kényelmes tempóban felöltözött. Úgy tervezte, hogy a mai napját még a házban tölti, aztán holnap elmegy egy kicsit a városban és elintéz egy-két üzleti ügyet. Szerette beruházni a vagyonát különböző vállalkozásokba és tapasztalatának hála sikerült is mindig olyanokba fektetnie, amelyek a tőlük elvárható nyereséget hozták, sőt néha akad olyan is, ami túlszárnyalta az elvárásait. Éppen leült volna a tegnap elkezdett könyve társaságában a karosszékébe, amikor csengettek. Az ős felsóhajtott. Hát már egy perc nyugalmam sem lehet, tette fel önmagának a kérdést és elindult az ajtó felé. Azt persze egyből tudta, hogy nem a testvérei találták meg őt. Főleg, mivel ők nem voltak azok a fajtájú személyek, akik felesleges csengetéssel tettek volna eleget az udvariassági formuláknak. Ők egyszerűen csak besétáltak volna. Nem törődve senkivel és semmivel. Így tehát egyértelműen kizárhatta őket a mostani lehetséges látogatók listájáról. Egyébként sejtette, hogy ki is lehet a hívatlan látogató és ehhez kapcsolódóan még mindig állt a tegnapi elhatározása, miszerint a lehető legudvariasabb módon fogja elbocsátani a lányt. Öltözködés közben látta, hogy annak fivére egy táskával a kezében távozott. Elijah biztosra vette, hogy dolgozni ment, azt azonban nem tudta, hogy hova és mégis mennyi időre. Nem mintha érdekelte volna, de azért talán mégis. Legalábbis egy kicsit. Mindenesetre szándékában állt körbekérdezősködni róla, hogy kik is lehetnek újdonsült szomszédjai. Mindig is szeretet mindenben biztosra menni, főleg, ha a közvetlen környezetéről volt szó. Tudomás szerint a Weston család kezében volt mind a mai napig az a ház, ami az ő ingatlanja mellette foglalt helyet. Emlékezett rá, hogy a család, akkor költözött ide, amikor ő is. Kedves emberek voltak, meg udvariasak, amiért az ős kimondottan kedvelte őket, főleg, mert nem voltak kíváncsi természetűek. A családfővel, Jason Weston-nal sokat beszélgetett és még közös üzleti ügyeik is voltak. A felesége, Penelope, pedig igazán elbűvölő teremtés volt, aki rajongott a férjéért, ahogy az is érte. Az ős valahogy így képzelte maga elé a tökéletes párt, mivel saját környezetében nem igazán volt alkalma ilyet tapasztalni. Amikor fiatal volt, akkor az apja, mindenkitől elvárta a feltétlen engedelmességet, az anyja pedig teljesen behódolt neki és soha semmi ellen nem tiltakozott. Aminek aztán meg is lett a következménye. Testvérei pedig nem voltak azok a kifejezetten monogám életmódot folytató személyek és egyébként is valamilyen balszerencsés oknál fogva nem igazán találta meg őket a szerelem. Ebben persze nagy szerepet játszott az is, hogy több mint ezer éven át kellett menekülniük Mikael elől, így aztán nem is nagyon volt rá alkalmuk. Ezért tehát Elijah számára Jason és Penelope Weston volt a tökéletes pár, mert szerették egymást a haláluk napjáig és a gyerekeikkel is úgy bántak, ahogy kellet és semmi képen sem úgy, ahogy Mikael és Esther tették vele és testvéreivel.

• Jó reggelt, bocsánat a korai zavarásét, csak hoztam egy kis süteményt – mosolygott rá az ajtót nyitó kifogástalanul öltözött férfira Jade.
• Jó reggelt önnek is, igazán nem kellet volna fáradnia vele – jegyezte meg Elijah udvariasan, de azért igyekezett, hogy zárkózottsága tisztán kivehető legyen, ahogy az is, hogy nem kívánja a társaságát.
• Nem volt fáradság – biztosította a férfit a lány.
• Ebben az estben köszönöm, Miss… - hagyta függőben a mondatot érdeklődve az ős.
• Weston, Jade Weston – nyújtotta át egy kedves mosollyal a süteményes tányért a lány.
• Elijah Mikaelsson, örvendek – csókolt kezet Jade-nek, miután átvette a süteményeket. Mivel ha megismerkedni és beszélgetni nem is akart vele attól udvarias még lehetet. Ellenek ellenkezője ugyanis nem igazán volt jellemző rá. A bemutatkozással legalább a sejtése is beigazolódót. A szomszéd ház továbbra is a Weston család kezében van, ami azért igazán megnyugtató volt, mivel ez is azt mutatta, hogy van, ami még állandó ebben a folyamatosan változó világban. Jade közben mélyen elpirult, mivel nem igazán találkozott ennyire udvarias emberekkel. Szimpatikus volt neki. Valahogy olyan érzése keletkezett Jade-ben az őssel kapcsolatban, hogy Elijah pont az a tipikus régi vágású úriember volt, akiről teljesen bizonyosan el tudta képzelni, hogyha valaki megkérdezi tőle mennyi is az idő, akkor ő előveszi a mellényzsebében lévő láncra fűzött zsebórát és hajszálpontosan megválaszolja a kérdést. – Van egy testvére is, jól tudom? – érdeklődte az ős. Tapintatosan kihagyva azt a részt, hogy tegnap véletlen látta őket, igaz, hogy a lány, akkor integetett is neki üdvözlése jeléül, de akkor sem lett volna kellemes dolog ilyesmit felhozni. Mivel az olyan lett volna, mintha azt mondja, hogy leskelődött. Ami kimondottan kínos helyzetet teremtett volna.
• Igen, egy bátyám van. Jason – válaszolta a lány mosolyogva.
• Értem – mondta Elijah. Ezer éve alatt gyakran megesett már vele, hogy olyanokkal találkozott, akiket az egyik őséről neveztek el, ez régen sokkal gyakoribb volt, ma már nem igazán volt jellemző. Igaz, személyesen még nem volt alkalma találkozni a fiatalabb Jason-el, bár ahogy látta külsőre hasonlít arra, akit ő ismert. Ahogy Jade is, bár teljesen érthető módon a lányban inkább Penelope Weston lágy vonásait fedezte fel. Az előtte álló lány kissé alacsonyabb volt az átlagnál, karcsú testalkattal rendelkezett, ruhái pedig egyszerűek és praktikusak voltak. Vonásai igazán szeretetre méltóak voltak, szőkésbarna enyhén hullámos haja lágyan keretezte arcát, melyből zöld szemei értelmesen és kedvesen csillogva néztek rá. Elijah önmagának hajlandó volt elismerni, hogy a szomszéd lány igazán vonzó, ám kitartott a mellett, hogy ő pihenés céljából jött San Franciscóba és nem másért.
• Önnek is vannak testvérei? – kérdezett vissza a lány kíváncsian.
• Vannak – felelte az ős az eddigieknél is zárkózottabban. Nem állt szándékában ennél több dolgot megosztani szomszédjával, ezért igyekezett minél előbb lezárni ezt a beszélgetést.
• Jól van? – kérdezte a lány érdeklődve. Igaz látta, hogy Elijah nagyon nyugodt természetű és kifinomultsága is nyilvánvaló volt, mégis… mégis Jade egyszerű úgy érezte, hogy valami bántja őt. És ezért segíteni szeretett volna rajta.
• Természetesen igen – válaszolta az ős tartózkodóan. – Viszont, ha most megbocsájt halaszthatatlan dolgom van – jelentette ki Elijah elutasítóan hűvösen.
• Persze, én… akkor megyek is… - hebegte Jade és sarkon fordulva távozott. Zavarba hozta a hűvös hangnem. Nem mintha nem találkozott volna már ilyesmivel, de akkor is rosszul érintette őt. Igaz az okát, nem igazán tudta. Még hallotta, hogy mögötte az ajtó is a helyére kattan és olyan érzése volt tőle, mintha a férfi nem finoman becsukta volna – mint ahogy azt tette - hanem hatalmas csattanással vágta volna be. Az ő barátságos kezdeményezésével együtt. Ez pedig többet mondott mindenféle elutasítóan hűvös szónál.

Jade ezután elment dolgozni, azonban továbbra is az új rejtélyes szomszédja járt a fejében. Olyannyira elgondolkozott, hogy véletlenül majdnem fordítva adta rá az egyik kisbabára a pelenkát. Aztán egyszer még a falat is majdnem lefejelte, mivel az ajtó helyet azon át akart bemenni az egyik szobába. A főnővér ezért aztán felhívta a lány barátnőjét, akiknek fejből tudta a számát, főleg mivel gyakori látogatója volt a sürgősséginek kisebb nagyobb baleseteinek hála. És megkérte Lilian-t - aki jobban szerette ha Lily-nek hívták -, hogy lehetősége szerint minél előbb oldja meg Jade problémáját, mert amit most végzett munka címen az katasztrofális volt.

• Jade, mit szónál egy ebédhez? – lépet be a nővérszobába Lily. Fekete hosszú haja volt és szigorú barna szemei voltak. És az idősebb Weston testvérhez hasonlóan nem igazán volt egy kimondottan kedves ember. De a barátiért bármit megtett volna és Jade, valamint a határon egyensúlyozva, de Jason is bele tartóztak ebbe a szűk körbe. Szinte ők voltak a családja.
• Meg kell kérdeznem… - válaszolta a kérdezett tétován.
• Nem kell én már intézkedtem az ügyben – biztosította a lányt Lily. Majd nyomatékosan a lépcsőház felé indult, hogy a földszinten lévő büfében beszélgessen el a lánnyal, aki egy nehéz sóhajt megengedve követte őt. – Oké, elmondod, hogy mi a gond? – tért rá egyből a lényegre a nő. Nem igazán volt az a túlzottan sokat kertelő típus. Egyébként a testvéreket a nagyanyjuk lévén ismerte, aki régen nagyon sokat segített neki. Ezt aztán ő úgy viszonozta, hogy sokszor vigyázott Jade-re, főleg ha Jason sokáig volt távol. Ő is ugyan azt a munkát folytatta, mint a fiú, szinte ő volt a mestere. Annak ellenére, hogy csak alig nyolc évvel volt idősebb nála. Lily tudta, hogy Jade-el van valami baj. Ha nem ismerték volna egymást, akkor a főnővér elbeszélése alapján azt gondolta volna, hogy részegen jött dolgozni. Viszont mivel, tudta, hogy ez lehetetlen, így erős aggodalom fogta el miatta.
• Persze – válaszolta Jade meglehetősen kábán.
• Szerintem meg nem. Jason dolgozni van és aggódsz érte? – csóválta meg a fejét Lily. Aki nem igazán értette, hogy miért is nem mondhatják el Jade-nek mit is csinálnak. Még úgy sem volt képes ezt megérteni, hogy ugyan annyira aggódott a lányért, mint Jason. Na jó, annyira azért nem, de mégis elfogadta a fiú nagyon is szigorú feltételeit ezt illetően.
• Igen, vagyis nem – felelte Jade kissé belezavarodottan.
• Most, akkor melyik? – mosolygott rá Lily a lányra.
• Dolgozni van, de nem ez zavar, legalábbis nem annyira – sóhajtotta Jade gondterhelten. Tudta, hogy felhozhatná a nőnek, hogy testvére táskája piszkosul nehéz volt és megkérdezhette volna, hogy mi is volt benne, de mivel tudta, hogy nem kap rá választ ezért inkább hallgatott.
• De mégis szétszórta vagy. Elmondod, hogy akkor erre mégis mi okod van? – kíváncsiskodott Lily.
• Van egy új szomszédunk… - motyogta Jade tétován.
• Egy pasi igaz? – húzta mindent értő mosolyra a száját a nő.
• Igen, de nem arról van szó, amiről gondolsz – ráncolta össze a homlokát a lány némileg rosszallóan.
• Mármint nem arról, hogy egy tök jó pasi költözött a közvetlen közeledbe és neked megtetszett? – szélesedett ki Lily mosolya egy hatalmas vigyorrá.
• Nem, vagyis el kell ismernem, hogy jól néz ki, nagyon is, de én segíteni szeretnék neki – pirult el barátnője felvetésére Jade. Aztán maga elé idézte a férfi vonásait. Igazán fess volt. Az a mindig minden helyzetben úriemberként viselkedő típus, annak ellenére, hogy gyorsan lerázta őt. Barna szemei pedig bölcsen és magányosan csillogtak és Jade ezért akart neki segíteni, mert senki nem érdemli meg ezt.
• Hát egy randi sokat szokott segíteni mindenkin – jegyezte meg Lily hevesen bólogatva, hogy ő csak támogatni tudja ezt a lépést.
• Tudod, hogy nem fekszem le senkivel… - fonta össze a karjait a mellkasa előtt Jade kissé sértődötten.
• Persze, az igazira vársz, de mi van akkor, ha ő az? – kérdezte Lily rámutatva a saját egyéni véleményére.
• És ha nem? Akkor csináljak teljesen idiótát magamból? Kösz, azt inkább kihagyom – válaszolta Jade.
• Ezt nem tudhatod, még nem próbálkozol be nála – vigyorodott el ismételten a nő.
• Nem is fogok – vágta rá Jade határozottan.
• Ugye nem Jason miatt? – forgatta meg a szemeit Lily bosszúsan. Értette, hogy a fiú aggódik a húgáért, de mivel ismerte őt tudta, hogy hajlamos eltúlozni az ilyesmit. És az soha sem jelentett jót.
• Nem, Jason miatt – jelentette ki megingathatatlanul a lány.
• Akkor semmi probléma. Randizol vele és a többi majd kialakul – próbálta meggyőzni barátnőjét Lily. Mert úgy vélte, hogy az mindent megoldana. Egyébként azért biztos, ami biztos alapon határozott szándékában állt utána nézni a kedves és nyilván nagyon is helyes új szomszédnak. Elvégre soha nem lehet tudni, hogy kit is sodor erre felé a szél.
• Nem fogok vele randizni és örülnék neki, ha leszállnál a témáról – jegyezte meg Jade duzzogva és ment a dolgára, remélve, hogy így majd lerázhatja barátnőjét. Főleg, mivel egy csábító pillanatra ő maga is eljátszott a gondolattal, de inkább elvetette ezt és megpróbált a munkájára koncentrálni, bár sajnos minden igyekezete ellenére követett el apróbb hibákat. De szerencsére ezek nem voltak súlyosak. Legalábbis nem annyira.

Elijah a lány távozása után folytatta azt, ami eltervezett mára. Vagyis leült és olvasta az egyik kedvenc művét. Gondolatai azonban el-elkalandoztak arról. Az új szomszédjai jártak a fejében. Igaz, hogy még nem ismerte őket, de a tegnapi futó pillantás és a mai reggeli találkozás alkalmával volt ideje megfigyelni, hogy mennyire fontosak egymásnak. Ez pedig közös pont volt bennük, mert ő is mindenkinél előbbre tartotta a testvéreit. Ha kellett még az adott szavát is képes volt megszegni miattuk, pedig ez aztán tényleg nem volt jellemző rá. És erre előbb utóbb mindenki rájött. Mint Damon Salvatore is, amikor Klaus hibrid átkának a megtörésekor megmentette testvérét, pedig megígérte a vámpírnak, hogy segít nekik megállítni őt. De amikor legidősebb testvére meglebegtette előtte azt a lehetőséget, hogy a családjuk ismét egyesülhet ő szó nélkül elhitte neki. Aminek aztán meg is lett az eredménye. Mégpedig az, hogy Klaus leszúrta őt az egyik fehér tölgy hamvába mártott karóval. Egyébként néha kissé nehezményezte, hogy mindenki őt szúrta le. Ott volt az a vacsora, amikor Alaric tette leszúrta őt. Persze utána elkövették az a hibát, hogy ki is húzták belőle, mert nem tudták, hogy csak akkor tartós a hatás, ha ott hagyják. Aztán a hasonmás és végül jött a Klausos esett. Pedig ő aztán tényleg nem akart ártani senkinek csak azt akarta, hogy a családja újra egyesüljön. Erre most, hogy ez megtörtént eljött onnan a tarthatatlan állapotok miatt. Lehet, hogy egyesek számára érthetetlen volt ezen cselekedete, de kész téboly az egész ami ott folyt. Eszébe jutott az, amikor testvéreivel együtt éltek valahol az idők folyamán. Nem volt sok ezekből a pillanatokból, de azokhoz éppen elég, hogy Elijah-t egy kis bűntudat fogja el amiatt, hogy ő most itt, San Franciscóban lógatja a lábát, holott minden valószínűség szerint testvérei továbbra is veszekednek. Folyamatosan és nyilván mindenféle fölösleges megállás nélkül. Valamint minden bizonnyal másokat is bevontak ebbe a kis háborúba. Például a Salvatore testvéreket és Elenát mindenképpen. Az ő feladata lenne megakadályozni, nehogy más is belekeveredjen ebbe és, hogy ez ne folytatódjon így tovább, mégsem tette meg. Annak ellenére sem, hogy eddig mindig így cselekedett. Egyrészt, mivel úgy gondolta, hogy még nem áll készen arra, hogy visszamenjen, mert még időre volt szüksége. Amúgy is csak egy nap telt el azóta, hogy eljött Mystic Fallsból. Másrészt, mert most még fölösleges lett volna a jelenléte, mert sehogyan sem tudta volna megnyugtatni a testvéreit. Főleg, mivel azok most még a szokásosnál is jobban haragudtak egymásra és ezért nyilván még a szokásosnál is jobban mentek volna a saját öntörvényű és makacs fejük után továbbra is. Az, hogy Rebekah tönkre tette Klaus hibridek számára eltett vérkészletét hiba volt húga részéről. Kol meg haragudott legidősebb testvérükre, mert több mint száz éves álomra küldte őt. Klaus pedig mindkét kisebb testvérükre mérges volt azért, mert egyre többet tesznek neki keresztbe és legfőképpen azért, mert nem hallgatnak rá, pedig ő csak vigyázni akart rájuk. Elijah persze elnézte testvérei össze hibáját, mert véleménye szerint mindegyiknek jogos indoka volt arra, amit tett. Viszont akkor sem helyeselte ezt a fajta bosszúállást. Mintha óvodás gyerekek marakodtak volna egy apró játékon és nem pedig több mint ezer éves testvériekről lett volna szó, akik megfogadták, hogy mindig vigyázni fognak egymásra. El is hessegette ezeket a gondolatokat, mivel a nyugalmasan békés pillanati elillanni látszottak, pedig nem tett mást, minthogy csak testvérei civakodásán elmélkedett. Furcsa, hogy akkor is képesek szétrombolnia békéjét, ha nincsenek is személyesen jelen. A gondolatit ezután visszafordította a szomszéd lányra. Tudta, hogy egy kissé mogorva volt Jade-el, de mindenképpen le akarta őt rázni. Egyszerűen nem akarta, hogy bárki is a közelében legyen és megzavarja őt eltervezett nyugalmában. A lány pedig határozottan ezt tette volna. Már persze a maga segítő szándéka szerint, mivel jól látta, hogy Jade kifejezetten az a típus, aki bárkinek segít, ha úgy adódik. Azért érdekelte volna, hogy mégis mi oka van így tenni. Elvégre bárki bármit mondjon és gondoljon senki nem szokott ok nélkül segíteni. Az ős úgy vélte, hogy a lány azért teszi ezt, mert valami szinte rákényszeríti őt erre. A kérdés persze továbbra is az volt, hogy mi is lehet az. De mivel ő nem azért jött ide, hogy egy fiatal lány dolgai után kutasson. Ezért inkább azzal törődött, hogy továbbra is megőrizze az olyannyira várt békét és nyugalmat. Tehát visszafordult a könyve felé és erősen koncentrálta arra, hogy ne csapongjanak el a megfelelő útról a gondolatai.

Jade leszállt a villamosról és hazafelé vette az irányt a számára megszokott úton. Akik ismerték őt azok közülük sokan csodálkoztak azon, hogy sokkal előbb leszáll, mint ahogy azt kéne, de a lány így látta jónak. Időmegtakarítás szempontjából persze a választása nem igazán volt célszerű. Tekintve, hogy így bő negyed órával később ért haza. Mégis inkább minden egyes alkalommal vállalta a plusz sétát, minthogy a temető mellet kelljen elmenni, mivel ha az otthonához sokkal közelebb eső részen szállt volna le, akkor óhatatlanul is így kellet volna tenni. Ahhoz pedig soha, semmilyen körülmények között nem volt semmi kedve. Akkor, se ha a szülei és a nagyanyja is azon a helyen nyugodtak. Emlékezett rá, hogy a nagyanyja temetésekor is csak nagy nehézségek árán tudta magát rászánni, hogy elmenjen Jason-el együtt a szertartásra. Már persze nem azért, mert nem szerette a nagyanyját, mert imádta őt, csak a temetőkkel volt problémája. Egyszerűen utálta őket, bár nyilván ezzel sokan voltak még így rajta kívül. Jade-et viszont mindig kirázta a közelükben a hideg, alig kapott levegőt, mert a tüdeje olyan szinten összeszorult és általában ájulás közeli állapotba került az ilyen esetekben, ha nem veszette el rögtön az eszméletét. Mindkettőre volt már példa és igazán jól megvolt nélkülük. Az ilyesmi miatt orvoshoz sem volt hajlandó járni. Mert milyen nevetséges lett volna? Csak azért orvoshoz menni, mert kirázza őt a hideg a temetőktől. Egyrészt saját maga is meg tudta oldani a problémáit. Ebben az esetben a megoldás az volt, hogy egyszerűen nagy ívben elkerült mindenféle temetőt, ahogy csak tehette. Másrészt volt még egy aprócska problémája, mégpedig az, hogy kiskorától kezdve klausztrofóbiája volt. Persze nem az a nagyon súlyos fajta, csak ha kis helyen volt, akkor olyan érzés tört rá, mintha a falak össze akarnák őt nyomni. Erre az volt a megoldása, hogy kerülte ezeket a helyeket. Ilyenek voltak a liftek - szinte ádáz ellenségeinek tartotta a masinákat, még a kórházban is csak a lépcsőt volt hajlandó igénybe venni -, valamint a gardróbok. Mindkettőnél heves reakciókat váltott ki belőle, bár szükség esetén meg tudta emberelni magát, de csak egy kis időre. Jason és Lily sem is igazán erőltették a dolgot, mivel tudták, hogyan is viseltetik azokkal szemben a lány. Jade ezért aztán a szokásos negyed órás sétája után jutott csak otthonába. Ott lepakolta a dolgait és az árvaház felé vette az irányt a kocsival, mivel, megígérte az igazgatónőnek, hogy a mai napon segíteni fog nekik. Jobban szertett kocsival utazni, de a munkahelye villamossal, sokkal könnyebben megközelíthető volt a számára, főleg mivel az indulásakor és az érkezésekor is egyenesen belehajtott volna a csúcsforgalomba. Így aztán maradt a San Franciscói tömegközlekedésnél, valamint egy kis kiegészítő sétánál, ami legalább fitten tartotta őt. Néha úgy érezte, hogy ez afféle bemelegítő neki a munka előtt. Ez részben igaz is volt. Az árvaházban a gyerekek és a dolgozók is örömmel fogadták a segítségét. Késő estig ott marad és még a kicsiket is segített ágyba tenni. Aztán mikor haza ért hullafáradtan dőlt be az ágyába. Korgó hasa jelezte, hogy bizony a Lily-vel folytatott ebéd óta nem evett semmit, de ahhoz sem volt elég ereje, hogy felkeljen így ragadta őt magával az álmok birodalma. Ha Jason itt lett volna, nyilván addig nem nyugodott volna, még húga nem eszik valamit, de ő most dolgozni volt. Amikor viszont otthon volt akkor húga igyekezett visszafogni magát ezeket a dolgokat illetően, mert testvér nagyon is rosszallóan nézett olyankor, ha túlzásba vitte a jótékonykodást. Jade néha maga is tudta, hogy nem egészséges dolog, ha reggeltől estig dolgozik és csak mások problémájával foglalkozik. De ez sokkal jobb volt, mint saját egyre jobban felhalmozódó rémálmaival, a klausztrofóbiával és a temető problémával törődni.