2013. június 30., vasárnap

16. fejezet

Szerelmesek sétája
Lenyűgöz, milyen játszi könnyedséggel mutatja ki az érzéseit. Ha szomorú, sír, ha vidám, nevet, és semminek nem örül jobban, mint hogyha meglepik egy kedves gesztussal. Ilyenkor gyermeki ártatlansággal reagál, és bár a meglepetés váratlan jellege később elmarad, ő még évek múlva is képes ugyanúgy örülni. Előfordul, hogy amikor látom álmodozni, és megkérdezem, mire gondol, ő tündérien elmesél valamit, amit én már rég elfelejtettem. Be kell vallanom, ezt mindig is nagyon szerettem benne. Miközben ő nagyon is lágyszívű, bizonyos dolgokban sokkal keményebb, mint én.” Nicholas Sparks


Elijah és Jade egy ideig az ős kocsijával mentek, aztán az erdő egy pontján kiszálltak belőle és gyalog folytatták az utat. Jade, aki San Francisco városán és annak közvetlen környezetén kívül nem igazán volt még máshol nagyon izgalmasnak és érdekesnek találta a mystic fallsi erdőt. A több ezer éves fákat, a növényeket, az ösvényeket és magát a vidéket is, ami ennyire sok természetfeletti lényt vonzott ide és olvasztott magába. A lány persze tisztában volt azzal, hogy a természetfeletti vonal nem igazán a táj lenyűgöző szépsége miatt van, mégis kis részben ennek tulajdonította. Elijah arcán halvány mosollyal pillantott a mellette lépkedő Jade-re, aki az erdőt kíváncsi tekintettel tanulmányozta és ezzel együtt csodálta is ragyogó zöld szemeivel. Melyeknek fényével a leggyönyörűbben csillogó smaragd sem vetekedhetett. Legalábbis az ős így vélte.
  • Ezek a fák biztos vannak már vagy ezer évesek – érintette meg az egyik törzsét Jade óvatosan, vigyázva, mintha félne attól, hogy az hirtelen eltűnik a szemei elől. Igazán elfeledkezett arról, hogy az ős is hasonló korú. Valahogy nem tudta elképzelni azt, hogy valaki ilyen hosszú időt megéljen. Persze nem emberként, hanem vámpírként, ami azért más megvilágításba helyezte a dolgokat.
  • Az ezen a részen lévő fák között akad még régebbi is – árulta el Elijah és egy pillanatra megállt, mivel látta, hogy a vele lévő mennyire szeretne most kérdezni tőle pár dolgot ezzel kapcsolatban.
  • Tényleg? – kérdezte a lány kíváncsian és izgatottan, úgy, ahogy azt az ős várta is.
  • Azt a fát Kol egyszer majdnem tönkre tette azzal, hogy felmászott rá és az ág kettétört, de mind Kol, mint a fa túlélték az akár balszerencsés fordulatot is vehető találkozást – mutatott egy közelben lévő hatalmas fára az ős elmerengve. Tudta azt, hogy zavarni kéne a tudatnak, mely szerint kettesben eltöltött idejükben a családjával hozakodik elő. Elvégre pont azért hozta el, hogy zavaró elemektől függetlenül tudjanak tölteni egy kis időt. Mégis megtette. Leginkább azért, mert másnak nem szokott ilyesmit kiteregetni. De Jade nem volt más, neki könnyebb volt elmesélni ezek az emlékeket. Elijah maga elé idéztek a nevezett múltban történt eseményt. Rebekah és Kol azon vitáztak, hogy a másik nem mer felmászni az, akkor még jóval kisebb fára. Aztán Kol a szokásos magabiztosságával – ami természetesen már akkor is megvolt benne és inkább volt ostobaságnak mondható - fogta magát és bátran felkapaszkodott a legalsó ágra. De nem figyelt oda arra, hogy az nem igazán fogja elbírni a súlyát, mivel nem volt még valami vastag. A következmény a már említett esemény lett. Az akkor még ember Kol alatt hatalmas reccsenéssel leszakadt az ág és a fiú csak annak köszönhette azt, hogy nem törte ki a nyakát, mert Klaus és ő együttes erővel elkapták a hajmeresztő zuhanás közben, bár tényleg nem kellet sok ahhoz, hogy öccsük találkozzon az anyafölddel, amit nyilván nem tett volna zsebre. Az esetett Rebekah sem úszta meg szárazon, mert neki meg a fától búcsút mondó ág esett a fejére. Persze neki sem lett semmi baja, azon kívül, hogy utána napokig nem beszélt Kollal, aki ezt nem igazán vette büntetésnek. Holott húguk egyértelműen annak szánta.
  • Te jó ég! – csóválta meg a fejét Jade, de nem tudta megállni mosolygás nélkül, mivel igazán nem esett nehezére az, amikor elképzelte az eseményeket. Megkérdezte volna az őst arról, hogy a szüleik mit szóltak ehhez, de nem szerette volna azt, ha az ismét zárkózottá válik, főleg, mivel most már nagyon is megnyílt előtte. Pedig az ős most megválaszolta volna ezeket a kérdéseket, leginkább azért, mert Jade tette volna fel őket. Más személy ez irányú, talán kissé tolakodó kérdéseivel szemben már nem lett volna ennyire nyugodt és türelmes. Legalábbis úgy nem, hogy a szokásos hangulata az maradt volna, de egyébként nem lett volna valami kedves. Jade kíváncsisága, lelkesedése és boldogsága igazán elbűvölte és szinte teljesen lefegyverezte az őst. – Te nem másztál fákra? – kérdezte a lány Elijah-ra mosolyogva.
  • Előfordult, de én soha nem jártam úgy, mint Kol – viszonozta azt az ős. Leginkább azért, mert már gyerekkorában is jobb szerette két lábbal a földön állni, mint ismeretlen területeket kipróbálni. Meg az igazsághoz tartozott az is, hogy előbb ő felmérte a környezetet és csak utána cselekedett még testvérei pont az ellentétei voltak. Kol, Klaus és Rebekah is előbb cselekedtek – általában hirtelen és nem minden indulattól mentesen – és csak utána gondoltak arra, hogy talán nem volt számukra kedvező megtenni ezt a lépést. De ha már megtették, akkor már nem számított utána senki és semmi. – De most menjünk tovább – nyújtotta a lány felé a kezét, aki az ősébe helyezte a sajátját és megszorította azt.

Kéz a kézben folytatták az utat. Nemsokára odaértek arra a helyre, ahová Elijah szeretette volna elvinni Jade-et.
  • Csodálatos – motyogta a lány, amint megpillantott a csobogó zuhatagot, valamint a kis csermelyt. Jade ámultan letérdelt és belehelyezte a kezét a vízbe, ami kellemesen hűvös volt. Színének kékje kristályként csillagot és a táj ragyogóan zölddelet körülöttük a víztükörben.
  • Régen sok időt töltöttem itt – jegyezte meg Elijah és letette a piknik kosarat a kis pataknak a partjára. Aztán kivette belőle a takarót és leterítette azt.
  • Amikor még ember voltál? – kérdezte Jade félénken felpillantva.
  • Igen, ez az a hely, ahol szinte ezer év után sem változott meg semmi sem. A testvéreim, ha utánam jöttek, akkor itt valahogy tekintettel voltak arra, hogy nyugalomra vágyom, ha máshol nem is zavartatták magukat e tekintettben – válaszolta az ős tárgyilagosan.
  • Nagyon szép – ismételte magát Jade felállva az ős, pedig hátulról átkarolta őt. A gesztussal még saját magát is meglepte, de a lány valahogy ezt hozta ki belőle és boldog volt attól, hogy végre valahára kettesben vannak. Mindenféle zavaró személyek jelenléte nélkül.
  • Örülök, hogy így gondolod – mormolta a lány liliom illatú hajába Elijah. – Hoztam egy kis élelmet, ha éhes lennél – tette hozzá.
  • Talán később – fordult szembe az őssel és félénken megcsókolta őt. Elijah szorosan magához húzta a lányt. A másik közelsége mindkettőjüknek nagyon jól esett. Nem igazán érezték még ezt az egyre erősebb kapcsolatot, hevességet senki iránt sem. Az ős a lány hátán és oldal simított végig, de igyekezett arra, hogy visszafogja az egyre erősebben növekvő vágyat, ami lassan egyre jobban elhatalmasodott az ő mindig is visszafogott és nyugodt érzésein is. Jade-en is egyre fokozatosabban uralkodtak el a számára teljesen ismeretlen érzések, de a végletekig tisztában volt azzal, hogy Elijah soha sem tenne vele olyat, amit ő ne akarna. Tétován remegő kezekkel az ős hátára simította a kezeit és belekapaszkodott annak zakójába. Pár percig így maradtak. Ölelkezve a kis patak csillogó folyása mellet.
  • Üljünk le – indítványozta az ős csöndesen.
  • Rendben – egyezet bele Jade és leült a plédre, ahogy Elijah is. Aztán a lány arról kezdett beszélni, hogy véleménye szerint Kol és Damon akár barátok is lehetnek. Feltéve, hogy elsimulnak a közöttük lévő mélyen gyökerező ellentétek. Nem vetette fel azt az elképzelését mely szerint akár Rebekah-val kapcsolatban is segíthetne. Leginkább azért, mert Elijah korábban már említette neki, hogy a szőke ős mennyire nehéz esett is ebben a tekintetben, mégis Jade úgy vélte, hogy azért valamikor a közeljövőben majd megpróbálja. Ezzel is könnyebbé téve Elijah számára a helyzetet.
Az ős hallgatta a lányt – akit egyre közelebb érzett magához - és valahogy nem esett nehezére elképzelni, hogy Jade-nek sikerülne ezen elképzelés. Mármint Kol és Damon kibékítése. Annak ellenére is hitt ebben, hogy tudta mennyire nem szívleli egymást a két érintett. Látta a lányon mennyire nyíltan, szívesen és őszintén vágyik arra, hogy segítsen neki abban, hogy a testvéreivel való viszonya jobb legyen, ezt, pedig nem tudta mivel is tudná meghálálni neki. Talán a hely tette vagy az, hogy tegnap a Klaus által festet képet nézte, de régi emlékek ébredtek benne.


Mystic Falls ezer évvel ezelőtt, amikor az ősök még emberek voltak


Kol Elijah kedvenc helye felé vette az irányt, mivel szokása szerint rossz fát tett a tűzre – konkrétan elfelejtette összeszedni a tűzre valót pedig most ő lett volna a soros – és sejtette, hogy apjuk, Mikael nem fogja tolerálni azt, hogy a rövid távú memóriája nem raktározta el ezen lényeges, de a fiatal fiú részéről kissé lényegtelen információt.
  • Kol szükségesnek érezted azt, hogy megzavarj? – érdeklődte Elijah, aki lehunyt szemekkel látszólag aludt, de Kol hevesen csörtető lépteire reagálni kellett mielőtt az a nyakába veti magát. Úgy téve, hogy az nagyon vicces. Elijah egyáltalán nem tartott volna annak.
  • Bevallóm, leleplezted tervem – vigyorodott el öccse csibészesen.
  • Nem fát kéne gyűjtened? – kérdezte bátyja töprengve.
  • Tényleg? Az ma lenne? – pislogott Kol ártatlanul úgy téve, mint aki nincs tisztában a dologgal és az elhanyagolás miatt garantáltan járó büntetéssel.
  • Igen – ült fel Elijah, aztán végül felállt és leporolta magát sejtve, hogy segíteni kell öccsének. Mivel nem akarta, hogy az ostoba és felelőtlen viselkedése miatt szenvedje el apjuk haragját.
  • Kol te, hogy-hogy itt vagy a tavat figyelve és nem tűzifát szedsz? – kérdezte a megjelenő Klaus feszülten. Aki Elijah-t szerette volna megkérdezni arról, hogy fiatalabb testvérük mégis hova kódorgót már megint, de szerencsére Kol már megtalálta testvérüket és nem fordítva történt meg, mint ahogy az Klaus várta.
  • Azt mondtad, hogy megtanítasz a karddal bánni – szólalt meg Kol idősebb bátyjához intézve a szavakat. Elijah felhúzta a szemöldökét ezt hallva és az érintettre pillantott. Tudta, hogy apjuknak ez egyáltalán nem lenne kedvére való, de ő a maga részéről is Klaushoz hasonlóan tett volna. Legalább Kol így lefoglalja magát valamivel.
  • Igen, de nem ma. Holnap apánk úgyis elfoglalt lesz, és akkor elhozok pár kardot, hogy megtanítsalak a forgatásukra – válaszolta Klaus komolyan, leginkább azért, mert tisztában volt azzal, hogy öccse addig úgysem fog engedni egy tapodtat sem még ezt meg nem ígéri neki.
  • Remek lesz – csapta össze a kezeit Kol lelkesen. – Elijah ugye te is velünk tartasz majd? – fordult a nevezett személy felé.
  • Meglátjuk Kol – válaszolta a kérdezett nyugodtan. – De most, mint, ahogy azt én is és Niklaus is elmondtuk neked jobb lesz, ha a tűzifa összegyűjtését tűzöd ki a mai napra célul – ismételte meg a véleményét, ami megegyezett bátyjáéval is.
  • Mi lenne velem, ha te és Nik nem lennétek – mondta öccse csevegő hangnemben és berobogott az erdő sűrűjébe várva, hogy testvérei kövessék őt.
  • Ezt néha én sem tudom – dünnyögte Klaus. Aztán követte öccsét annak érdekében, hogy segítsen neki. Így tett Elijah is.


Mystic Falls jelen


Elijah-t árjárta a megkönnyebbülés azért, mert már Mikael veszélye által nem kell testvére épsége miatt aggódnia. Nem akarta megérteni, hogy a tulajdon apjuk és utána az anyjuk is miért akarta megölni őket, ha egyszer ők adták számukra ezen élet lehetőséget, vagyis jobban mondva kényszerét. Henrik halálakor vált minden ennyire bonyolulttá és nehézzé, gondolta az ős némileg keserűen. Amikor legkisebb testvére a vérfarkasok karmai által életét vesztette az volt számukra a kezdet. Ahogy az egész természetfeletti világ számára is, mert új lehetőség nyílt meg általuk.
  • Elijah? – fogta meg az ős karját Jade finoman, mikor látta, hogy az mennyire elmerült a saját gondolataiba.
  • Igen, kedvesem? – érdeklődte a kérdezett azon a gyöngéden bizalmas hangján.
  • Köszönöm, hogy elhoztál ide, ez a hely egyszerűen csodálatos – mosolyodott el a lány boldogan.
  • Ez igazán természetes és örömömre szolgál, hogy megoszthattam veled – jegyezte meg Elijah udvariasan és lehetett látni rajta, hogy teljesen komolyan gondolja, amit mond. Persze, amit ő mondott az általában mindig komoly volt, mint maga a megjelenése. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve magához húzta a lányt és megcsókolta. Jade-nek természetesen nem volt kifogása ez ellen. Örült neki, hogy az ős itt van mellette és tudta, hogy mindentől megvédi őt. Ő, pedig viszonzásként segíteni fog abban, hogy az ős és a testvérei ezer év után olyan család legyenek, amiről titokban reménykedve mindig is álmodtak.


Ez idő alatt Damon Salvatore nyomában az ideges, valamint erősen ingerült Lily-vel és a hasonló érzéseket és aggodalmat tápláló Jasonnel a Mystic Fallsi rendőrsre, azon belül is pontosan a seriff irodájába lépett.
  • Hello Liz – köszöntötte vigyorogva az ott lévő szőke hajú nőt.
  • Most nem érek rá Damon és, ha csak nem sürgős, akkor később mond el a mondandód – válaszolta az érintett elutasítóan. Fel sem pillantva a papírmunkából, amit éppen kitöltött a nemrég elkobozott fegyverekkel kapcsolatban.
  • Attól tartok az ügy nem tűr halasztást – jelentette ki az idősebb Salvatore és a papírokra függetlenül a nő asztalára ült ezzel is kifejezve, hogy ő igazán értékelné azt, ha seriff minden figyelme rá összpontosulna. Addig mindenképpen még meggyőzi őt arról, hogy Jason és Lily azért viselnek fegyvert maguknál, mert szükségük van rá és nem puszta hobbyból, vagy passzióból teszik ezt. A vadászataikhoz és a másik munkájuk hoz tartozott. Utóbbi iránt Damon továbbra sem szűnt meg érdeklődni.
  • Rendben, miről van szó? – kérdezte a seriff megadóan, valamint némileg sértetten a papírjait ért inzultus miatt, de tudta, hogy felesleges lenne azt kérnie, hogy Damon kelljen fel, mert, amíg nem kapja meg azt, amiért idejött addig egyáltalán nem fogja ezt megtenni. És amikor Liz felpillantott nemcsak legjobb barátját kellet észrevenni, hanem a vele lévő két személyt is, akik azonosak voltak azokkal, akiktől korábban elvette a fegyvereket. Kezdte kapizsgálni minek is köszönheti Damon kedves látogatását. De azért örült neki, hogy a vámpír nem azért jött hozzá, mert rejtélyes hullákat talált, akiket egyébként ő maga ölt meg. Érzelemmentes állapotát tekintve ugyanis ez nem igazán lett volna meglepő.
  • Jason Weston és Lily Larsen szeretnék visszakapni a cuccaikat. Úgy cakkom pakk – jegyezte meg Damon és nem zavartatva magát továbbra is az asztal tetején ült.
  • A lefűrészelt csövű puska nem éppen hétköznapi viselet – közölte a seriff szárazon.
  • Seriff, nézze, nekünk szükségünk van rájuk és Ön korábban azt mondta, hogy vissza fogja adni őket – mondta Lily morcosan.
  • Így volt, bár nem ezeket a szavakat használtam és más kikötésem is volt – reagálta le a megjegyzés féligazságát Liz. A szükségre vonatkozó rész miatt pedig összeráncolta a homlokát.
  • A lényeg, hogy kérjük vissza, ami a miénk – vágta rá Jason türelmetlenül. Ugyanis aggódott Jade miatt, akkor is, ha azért a tudata legmélyén tisztában volt azzal, hogy Elijah-val a lehető legnagyobb biztonságban van.
  • Miért is? – érdeklődte Liz. Igazán nem akarta visszaadni a fegyvereket abban a tudatban, hogy azok milyen veszélyesek is lehetnek. Mivel nem hitt abban, hogy Jason és Lily pusztán hobbyból tartanák maguknál őket. Más okot meg igazán meghallgatott volna.
  • Liz, figyelj, emlékszel a fickóra, akiről beszéltem neked? – kérdezte Damon némileg türelmetlenül.
  • Peter Thomson? Damon utána néztem és három éve meghalt egy titokzatos balesetben – vetett egy éles pillantást a vámpír mellet álló két személyre, akiknek szeme se rebbent a nyilvánvaló vádra. Akkor, sem, ha tényleg ők tették, mivel véleményük szerint ez önvédelem volt.
  • Hidd el, hogy nem halt meg – válaszolta az idősebb Salvatore gúnyosan.
  • És, hogy lehetsz ennyire biztos benne? – kérdezte Liz erősen szkeptikusan ezen lehetőség miatt, de persze azért elvetni nem vetette el, addig legalábbis semmiképpen sem amíg Damon legalább egy jó érvel nem áll elő a számára.
  • Ez Mystic Falls – érvelt a vámpír. Ennyi valóban elég volt, sőt talán még sok is. Liz pár percig mérlegelt magában. Végül döntött benne a józanész, ami felülkerekedett a rendőr énjén.
  • Ez esetben itt lennének a fegyverek, de ha olyan személyek ellen követnek el bármit is, aki nem tud feltámadni, akkor nemcsak a fegyverek, hanem maguk is élvezhetik a rendőrségi fogda barátságosságát – kötötte ki ezzel kapcsolatban a véleményét a seriff határozottan. A szíve mélyén reménykedett abban, hogy a két érintett Damon barátja és az ő segítségükkel a vámpír újra visszatér az érzőek kegyetlen, de egyértelműen szükséged szenvedő világába.
  • Erre nem fog sor kerülni – vágta rá Lily és érezhető volt, hogy nem azért, mert nem tennének ilyesmit, hanem azért, mert nem kapnák el őket. Jason magához szorította a táskát jelezve, hogy azaz övé és többet el nem veszik tőle. Aztán sarkon fordulva távozott, ahogy a nő is.
  • Damon – szólt tétován a szintén kifelé sétáló vámpír után Liz, amikor az követni akarta a két vadászt.
  • Igen Liz? – kérdezte a megszólított féloldalasan visszafordulva.
  • Ha szükséged lenne valamire… - mormolta a seriff halkan.
  • Ric-re lenne szükségem, de őt nem hozhatja már vissza senki – jelentette ki Damon komoran, és mérgesen elhagyta a rendőrséget. Liz Forbes fáradtan visszarogyott a székébe és a fejét a kezeibe temette. Tudta, hogy Damon valóban csak akkor fogja ismét visszakapcsolni az érzéseit, és foglalkozni a Gilbert házban egyre jobban eluralkodó problémával, ha visszakapja Ric-et. Azonban a nő tudomása szerint erre semmilyen mód sem volt. Mert a holtakat nem lehet visszahozni a halálból…


Klaus úgy határozott, hogy lesz, ami lesz ismét megpróbálja azt, amit mostanában egyre gyakrabban tett, vagyis elmegy a Forbes házba és beszélgetést kezdeményez Caroline-nal. Tudta, hogy a sikerre az esélye nemhogy csekély volt, hanem inkább semmi, mégis ő nem adta fel. Elvégre előtte volt az egész örökké valóság arra, hogy meghódítsa a lányt.
  • Klaus? Mit akarsz itt? – nyitott ajtót a szőke hajú lány erősen mérgesen. Éppen Jeremy-t akarta felhívni és érdeklődni a felől, hogy a fiúnak nincs e kedve vele és Bonnie-val vásárolni. Ezzel is kimentve a Gilbert ház nyomott hangulatából. Azonban az ős csöngetésével megzavarta őt ezen eltervezett program megvalósításában. Legalábbis addig, amíg meg nem mondja neki a magáét, hogy után folytathassa tovább a dolgait.
  • Gondoltam meglátogatlak ezen a szép napon és megkérlek, hogy tarts velem egy sétára – vetette fel Klaus vigyorogva és próbálta nem felvenni a lány elutasító hangját, mert egyszerűen érezte, hogy az is annyira akar vele tölteni időt, mint ahogy ő vele.
  • Kizárt, programom van – vágta rá Caroline indulatosan. Tényleg nem értette, hogy Klaus miért is nem adja már fel a próbálkozást, és nem fogja fel azt, hogy ő Tyler-t szereti és nem mást.
  • És, ha nem lenne, akkor velem tartanál? – érdeklődte Klaus.
  • Nem – felelte a szőke hajú lány felháborodottan. Azonban az ősi észrevette az alig egy másodpercnyi habozást Caroline határozottnak tűnő tagadása előtt és ez neki pont elég volt.
  • Szerintem ezt te sem gondolod komolyan – jegyezte meg Klaus elégedetten felcsillanó szemekkel ettől a szerinte nyilvánvaló ténytől.
  • Nagyon is komolyan gondolom – válaszolta a szőke hajú vámpírlány határozottan. – De egyébként sem mennék el olyan személlyel, aki kihasználja Ric halálát és Damon közelébe férkőzik – tette hozzá dühösen, mivel ő néha így vélekedett ezzel kapcsolatban.
  • Csak, hogy tudd nem használtam ki semmit. Damon önszántából van az én társaságomban – mondta Klaus őszintén az igazsághoz hűen. Caroline felhorkantott.
  • Hinnék neked, ha Damon érezne, de így nem. És tekintve, hogy volt már példa arra, hogy egy érzéketlen Salvatore-t kényszeríttettél arra, hogy a csatlósod legyen beláthatod, hogy nem hihetek neked – folytatta a vádaskodást a szőke hajú lány indulatosan, mivel úgy döntött, hogy minden mostanában felgyűlt feszültségét az ősi hibriden fogja levezetni, hátha az ennek következtében végre békén hagyja őt. Valahogy nem gondolt arra, hogy ez rá nézve akár veszélyes is lehet.
  • Stefan esete egészen más volt és ezzel te is tisztában vagy – mondta az ős szárazon. – És tudod miért? Mert még neki minden erőtökkel igyekeztettek segíteni, addig Damon-nel nem törődtök, egy csöppet sem. Mond meg nekem, hogy ez szerinted igazságos? – vágta hozzá a lányhoz a szavakat idegesen. Mivel úgy vélte, ha már vádaskodásra került a sor, akkor ő sem marad adósa a lánynak, főleg, mivel az teljesen alaptalan dolgokat vágott a fejéhez.
  • Damon megoldja – motyogta Caroline halkan, de a szíve mélyén ő is tisztában volt azzal, hogy a vámpírnak segítésre van szüksége. Csak ő nem tudta, hogyan is tehetné ezt meg.
  • Persze, de ez nem nektek köszönhetően lesz – jegyezte meg Klaus ingerülten aztán sarkon fordulva távozott, mert ez a téma igazán kihozta a sodrából. Caroline pár pillanatig lefagyva bámult az ősi után. Különböző érzések kavarogtak benne. Leginkább bűntudat és bánat. Előbbi azért, mert tudta, hogy Klasunak igaza van. Utóbbi meg azért, mert Damon nélkül egyszerűen minden darabjaira és szilánkosra hullott szét körülöttük.


Jason valóságos ösvényt rótt a nappali szőnyegén és magában ezerszer elátkozta a napot, amikor húga és az ős találkoztak. Most egyáltalán nem jutott eszébe az, hogy Jade Elijah-nak köszönheti azt, hogy még életben van, valamint, hogy az megígérte nekik, hogy segíteni fog a Peter Thomson ügyben. Időszakos emlékezet vesztése, leginkább annak volt betudható, hogy ebben a zaklatott lelkiállapotban csak a hibákat vette észre. Ami nem volt más, hogy az ősi veszélybe sodorta a húgát és Kol erre az egészre még rátett egy lapáttal.
Lily a kanapén tisztogatta a fegyvereit örülve annak, hogy visszakapta őket. Szinte percenként vetett egy ingerült és lesújtó pillantást a Weston fiúra. Igazán nem értette, hogy Jason mit van úgy oda attól, hogy Jade és Elijah kettesben elmentek egy kis kikapcsolódásra és ezzel együtt újabb randevúra. Ő inkább örült a dolgok jelenlegi alakulásának. A húgaként szeretett személy boldog volt és Elijah segítségével a Peter Thomson problémát is meg fogják oldani. Remélhetőleg még az előtt, hogy kiderülni az, hogy ők milyen egyéb tevékenységet is űznek a vadászaton kívül.
Damon Salvatore a másik kanapén feküdt és onnan figyelte a szobában tartózkodó két másik személyt. Tudta előre, hogy ez lesz, vagyishogy Jason így fog reagálni arra, hogy Jade és Elijah kettesben távoztak pár rövid pásztoróra. Csodálkozott, hogy az ő bűnrészessége ez ügyben még nem került elő, de sejtette, hogy ami késik, nem múlik. Fél szemmel Lily-re sandított. A nő sötétszínű haja ki volt engedve és, amikor megrázta a fejét, akkor tincsei követték gazdájuk ingerült mozdulatát. Az idősebb Salvatore hálát adott mindennek és mindenkinek, aki él, vagy korábban élt, hogy a nő indulata ezúttal nem rá irányul és nem is vesz róla tudomást. Igazán nem esett nehezére elképzelni, amint Lily és Jason együttesen rohamozták volna meg a rendőrséget csak azért, hogy visszakapják az elkobzott tulajdontárgyaikat. Erről eszébe jutott a távozása előtti megjegyzése Liznek. Tudta, hogy a nő arra célzott, hogy rá bármikor számíthat, de ez most semmit sem jelentett a számára.
  • Abbahagynád? Elszédülök már attól is, hogy nézlek – morogta Damon türelmét vesztve.
  • Tudod, ez nagy részben a te hibád – csattant fel Jason idegesen.
  • Valóban? Miért mi vagyok én valamilyen csodatévő varázsló? – érdeklődte az idősebb Salvatore szarkasztikusan.
  • Ha jobban figyelsz Jade-re, akkor most nem kéne aggódnom miatta – szűrte a szavakat a Weston fiú.
  • Én figyeltem a húgodra – jegyezte meg Damon határozottan.
  • Látom mennyire – legyintette Jason mérgesen.
  • Miért vetődtem volna a húgod és Elijah közé, mint valami élő pajzs, hogy nem, nem mehettek el?! – érdeklődte cinikusan a vámpír.
  • Akár – mondta a Weston fiú vállat vonva. Most igazán nem érdekelte volna az, hogyan is valósította volna meg ezen dolog megakadályozását Damon, csak tette volna meg.
  • Jason most már elég lesz – szúrta közbe a véleményét Lily.
  • Ne parancsolgass nekem! – mondta Jason dühösen fordulva a nő felé.
  • De igen is megteszem – közölte az egy erősen ingerült pillantás kíséretében. – És tudod miért? Mert az én idióta fogadott nővéred vagyok, aki a legjobbat akarja nektek. Szóval menj fel a szobádba és ne is gyere elő addig még észhez nem térsz, mert ha nem így lesz akkor adok pár pofont és attól megfog változni a véleményed – tette hozzá a nő a lépcső felé mutatva, mint ahogy régen látta azt Jason és Jade nagymamájától. Bár az idős nő nem sokszor volt ilyen, de az ő megregulázása és a Weston fiú egyes cselekedetei megkövetelték ezt. Jason mérgesen megrázta a fejét, majd felmasírozott a szobájába úgy érezve magát, mint régen és Lily-nek pont ez volt a célja. Mert remélte, hogy ezzel jobb belátásra tudja őt téríteni.


Elijah és Jade úgy Jason szobába vonulása után egy órával később értek a házhoz. A lány boldogan megölelte a nővéreként szeretett személyt, aztán aggódva fordult körbe keresve Jason-t és Kolt. Damon ez idő alatt a nő fegyvereit szemlélte meg közelebbről, amiért bezsebelt egy mérges pillantást a tárgyak tulajdonosától.
  • Kol a szobájában van, és igazán nem akarom tudni, hogy mit csinál. Jason meg szintén a szobájába van, miután Lily olyan aranyosan szobafogságra ítélte – szólalt meg az idősebb Salvatore magyarázatképpen és szem forgatva letette a kezében tartott pisztolyt. Mielőtt valaki – Lily – célba vette volna egy másikkal.
  • Történt valami? – érdeklődte az ős udvariasan, sejtve, hogy nem ok nélkül mondta ezt a vámpír.
  • Jason felidegesített, az öcséd meg azt hiszem, a szobájában duzzog valami miatt, amit nem mi csináltunk, de neki alaposan a lelkébe taposott – rántotta meg a vállát Lily, mintha ezzel mindent megmagyarázna.
  • Felmegyek Jasonhöz és Kolhoz – szólalt meg Jade sóhajtva.
  • Tedd azt, nyugtasd meg valahogy, mert tiszta bolond, egyébként meg bármit mondd, hidd el, hogy nincs igaza – jegyezte meg a nő határozottan a Weston fiúra célozva.
  • Kedvesem, Kolt hagyd egy kicsit, most úgyis a képeket nézi – mondta Elijah nyugodtan.
  • Rendben – egyezett bele a lány, aztán felment testvére szobájába.
  • Milyen képeket? – érdeklődte Damon kíváncsian.
  • Holnap, ha időm engedi, akkor elmagyarázom – válaszolta meg a vámpír kérdését az ős. Az idősebb Salvatore úgy döntött, hogy ez volt az ő végszava. A jelenléte egyébként is ideiglenesen feleslegessé vált, így úgy döntött, hogy meglátogatja Klaus-t. Hátha ő közlékenyebb lesz vele szemben.
  • Akkor remélem, szakítasz majd rám időt – közölte még Damon búcsúzóul.
  • Lily beszélhetnénk? – kérdezte Elijah az idősebb Salvatore távozása után az érintett felé fordulva.
  • Persze – válaszolta a nő.


A dolgozószobába vonultak, ahol az ős elővett egy zsálya gyertyát és gondosan meggyújtotta azt. Lily pedig sejtette, hogy komoly dologról van szó, ha Elijah ilyen óvintézkedéseket tesz annak érdekében, hogy más ne hallja meg őket.
    • Miről lenne szó? – kérdezte Lily.
  • Tudom – közölte Elijah és ez az egy szó mindent megmagyarázott és összefoglalt.
  • Valóban? Mondanám, hogy nem tudom, miről beszélsz, de az olyan csúnya dolog lenne a részemről, de azért az elárulnád, hogy mégis hogyan, vagy honnan lettél tisztában vele? – érdeklődte a nő, mert ez az egy dolog valahogy jobban érdekelte, mint az, hogy most már az ős is tisztában van azzal, hogy mit is csinálnak a vadászaton kívül.
  • Láttam Jade vállán a tetoválást, ami neked és Jasonnek is megvan, ha jól sejtem – jegyezte meg Elijah tényszerűen.
  • Igen, ezek a jelek néha igazán árulkodóak – csóválta meg a fejét Lily.
  • Miért nem árultátok el? – kérdezte az ős.
  • Most viccelsz velem? Azok után, hogy mi történt Jade és Jason szüleivel? Hogy mit tett a te… - mondta a nő, aztán a végére mérgesen elhallgatott.
  • Mikor haltak meg?
  • Erről is tudsz? – kérdezte Lily, bár sejtette, hogy Elijah alaposan utána nézett a dolgoknak még akkor, amikor megismerte őket.
  • Természetesen – biccentette az ős.
  • Több mint tizenöt éve, de ezt nyilván te is tudod – válaszolta meg végül a kérdést a nő.
  • Értem, a te szüleid? – érdeklődte az ős, de előre tudta ezt a választ is csak úgy vélte jobb, ha most már tényleg tiszta vizet öntenek a pohárba.
  • Ugyanakkor – szűrte a fogai között Lily a téma miatt erősen mérgesen.
  • Őszintén sajnálom – szólalt meg Elijah udvariasan és őszintén. Tudva, hogy akkoriban ki is volt arra felé, aki ilyesmit elkövetett és nyilván el is követett annak érdekében, hogy megállítsa őket.
  • Nem kell, nem te tetted. Ez az egyetlen dolog, amiben még Jason sem hibáztat téged, sem mást, aki rajtad kívül valahogyan hozzá kapcsolódik – vont vállat a nő és tényleg nem hibáztatta volna ezért a férfit, vagy mást csak azt, aki tette, de ő már meghalt.
  • Tegnap beszéltem Niklausszal ő is segíteni fog – jelentette ki az ős kimérten.
  • Megtennéd, hogy egy ideig még nem világosítod őt fel ezzel az egésszel kapcsolatban? Tudom, hogy sokat kérek, de Jade érdekében tedd ezt meg, ha lehet – mondta Lily, mert megértette, hogy szoros kapcsolat van az ős és a testvérei között, de még egy ideig nem akarta, hogy bárki is tudjon róluk. Addig nem még Jade nincs tisztában mindennel és tisztában volt vele, hogy az ősnek is ugyan olyan fontos a lány.
  • Nem, nem kérsz sokat. Azt hiszem ez a legkevesebb, de tudnod kell, hogy ha a bátyám valamit a fejébe vesz, akkor nem tágít – mondta Elijah a tények kedvéért, jelezve, ha Klaus egyszer szimatot fog akar ott aztán tényleg kiderít mindent.
  • Hallottam felőle és még valami…
  • Igen?
  • Jade, mint, ahogy arra gondolom már te magad is rájöttél, nem tudja. Jason, vagy inkább én, el fogom mondani neki hamarosan, de addig neki se említsd meg a dolgot – kérte a nő és valahogy nem tudta, hogy ez vagy a testvéreivel kapcsolatos dolog lesz e megterhelőbb az ős számára.
  • Megteszem, ami tőlem telik – felelte Elijah, aki ezzel azt mondta, hogy ha a lány rákérdez és ő valamilyen más ok miatt szükségesnek érzi, akkor nem tudja betartani, de egyébként minden feltétel nélkül ezen lesz.
  • Tudom, hogy ez nehéz lehet számodra, de olyan emlékei vannak az akkor történtekkel kapcsolatban, amit mélyen eltemet magába és szinte amnéziás módon nem emlékszik semmire. Nem akarom, hogy hirtelen szakadjon a nyakába ez az egész, főleg, mert nem könnyű vele megbirkózni – mondta Lily, főleg mivel neki is hasonló emlékei voltak, bár Jade emlékei egy ponton mások, sokkal fájdalmasabbak voltak.
  • Bárhogy alakuljon, én, ott leszek mellette – közölte az ős.
  • Amiért nem lehetek elég hálás neked – mosolyodott el a nő, aztán a szobájába vonult. Magára hagyva a gondolataiba merült Elijah-t.


  • Jason? – kopogtatott testvére szobájának ajtaján Jade, aztán belépet oda, mivel sejtette, hogy testvére annyira mérges, hogy még válaszolni sem fog.
  • Haza értél? Itt volt az ideje – dünnyögte némileg idegesen a Weston fiú.
  • Minden rendben ment veletek? – kérdezte húga kedvesen és leült testvére mellé fel sem véve annak szúrós hangulatát.
  • Csak a szokásos – jelezte Jason, hogy igazán nem érdekes még említeni sem. - Mary nővér üdvözöl – tette hozzá nagyanyjuk egyik legjobb barátnőjére célozva.
  • Mit kerestetek a zárdában? – ráncolta össze a szemöldökét Jade értetlenül.
  • Megkért engem és Lily-t egy szívességre – árulta el bátyja.
  • Pontosabban? – kérdezte a lány.
  • Szüksége volt a segítségünkre és tudod, hogy milyen szívesen segítek baja jutott hölgyeken. Legyenek azok akár apácák, akár nem – válaszolta Jason kitérően. - Na és te mit csináltál az egész napos randin kívül? Ami egyébként hol is volt? – kérdezte kíváncsian és aggódva.
  • Elijah elvitt a kedvenc helyére – mosolyodott el Jade boldogan.
  • Nem hittem volna, hogy ilyen romantikus alkat, de ezer év alatt el lehet tanulni egy-két trükköt – dünnyögte Jason, mintegy saját magának.
  • Tegnap pókereztem Damonnel és Kollal… én nyertem – folytatta az élménybeszámolót Jade.
  • Szóval ronggyá verted őket? Meg sem lep, hogy Damon nem említett az esetett – mondta a Weston fiú és húga legnagyobb örömére végre elvigyorodott.
  • Megemlítettem nekik, hogy nálunk milyen takarítási rendszer működik – jelentette ki a lány.
  • Remek, csoda, hogy ezt még nem dörgölték az orrom alá… - csóválta meg a fejét Jason tudva, hogy Damon, Kol meg pláne nem fog kihagyni egy ilyen lehetőséget.
  • Örülök, hogy épségben visszaértettek – mondta Jade kedvesen, és bátyja vállára hajtotta a fejét.
  • Igazán semmiségről volt szó. Tényleg… aztán meg vigyáztak rád – motyogta a Weston fiú. Most, hogy látta, hogy húga tényleg rendben van és azt, hogy mennyire boldog egyértelműen megenyhült.


Kol a szobájában üldögélt és a Jade által készített, most már kinyomtatott képeket szemlélte. Először is sorba rendezte őket, aztán megkezdte tanulmányozásukat. Az eleje természetesen, mint ahogy azt már volt alkalma kitalálni az ő történetüket írta le. Azt, ami a valóság volt és nem az, amit Klaus régen elhitet velük. Ő maga részben azért, megértette bátyjuk akkori felindult cselekedetét, ami leginkább tényleg annak volt köszönhető, hogy anyjuk nemcsak az életében, hanem a halhatatlanságban is teljesen el akarta lehetetleníteni azon testvérüket, akinek a származását oly sok évig titkolta.
  • Egy triquetra? – motyogta az ős homlok ráncolva. Leginkább azért, mert Jade vállán is ezt a szimbólumot volt alkalma látni nemrég. – De miről lenne szó? – kérdezte mintegy hangosan gondolkozva. Aztán sorra vette a többi képet. A következő képen az élet, majd utána a halál szimbóluma volt megtalálható. – Az élet és a halál? Mintha lenne erről egy legenda, annyira utálom, amikor nem emlékszem rendesen valamire – mondta bosszankodva. Aztán pár perc erősen koncentráló töprengés után minden beugrott neki. Számára is értelmet nyert Jade temető iránti félelme és minden más. Ezzel egy időben a laptopját elővéve megkereste azt, hogy Jade és Jason szülei pontosan mikor is haltak meg és összevetette azon információkkal, amikről tudomása volt. – Jellemző – csóválta meg a fejét és már értette, hogy Jason miért is utálja őket annyira. Legalábbis úgy hitte, hogy érti. – Soha sem a kíméletességéről volt híres – borzongott meg az ős arra az illetőre gondolva, aki véleménye szerint megölt Jason és Jade szüleit. Aztán úgy vélte jobb lesz, ha alszik egyet, és majd később megmutatja a képeket Elijah-nak. Mivel nem hitte, hogy Jason, Lily vagy akár Jade – főleg nem ő – akár szándékosan vagy csak véletlenül is, de ártanánk nekik. Kol elhatározta, hogy segíteni fog Jade-nek abban, hogy megbirkózzon az álmaival, mert a barátok ez szokták tenni. És a szíve mélyén halványan kezdte érezni, hogy azért már sokkal többet érez, mint egyszerű baráti szeretett.


2013. június 16., vasárnap

15. fejezet

Osztozkodni nehéz
Az emberek mindig kapcsolatot létesítenek egymással: barátságokat, szerelmeket. De ezek az emberi kötődések folyton bonyodalmakat okoznak, mint például az elkötelezettség, az osztozkodás.” Dexter c. film


Jade-et felébredve kellemes meleg és megnyugtató karok ölelték át, ami kimondottan jólesett neki az éjjeli rémálom után. Érezte Elijah finom fahéj illatát, ami egyszerűen varázslatosan megnyugtató hatással volt rá. Azonban rá kellet döbbennie, hogy valami nem stimmel. Álmosan kinyitotta a szemeit és ekkor már látta is azt, ami a zavarát okozta. Mert ugye az még rendben volt, hogy Elijah öleli őt. Az viszont már kevésbé volt rendben, hogy valaki hátulról is átölelte, akinek az ő hasán pihentek a kezei. A hasonló illatot érezve nem volt nehéz rájönni, hogy ki is az illető, azonban nem tudta, hogy Kol mégis mit keres itt. Mármint velük egy ágyban. Jade pár pillanatig a békésen alvó Elijah-t nézte, aki nyilván nem volt tisztában azzal, hogy drága öccse is itt van velük. Nem akarta felkelteni a férfit csak azért, mert Kol szükségesnek érezte azt, hogy csatlakozzon hozzájuk egy nagyon is kínossá váló pizsi partira.
  • Kol te meg mégis mit keresel itt? – mormolta a lány tétován féloldalasan a másik ős felé fordulva, aki bátyához hasonlóan aludt. Hátát így Elijah mellkasának vetette, aki még nem ébredt fel, bár egy kicsit megrezdült a helyzetváltoztatás miatt.
  • Hm? – kérdezte a fiatalabb ős halkan jelezve, hogy valamilyen szinte ébren van.
  • Hogy kerülsz ide? – ismételte meg a kérdést kissé másabb formában eléggé fedő hangon, ám továbbra is halkan a lány.
  • Egyedül éreztem magam – válaszolta Kol ártatlanul hunyorogva.
  • Értem, és ezért szükségesnek érezted, hogy ide gyere ás átölelj engem? – húzta fel a szemöldökét Jade meglehetősen értetlenül állva ez előtt a helyzet előtt, mert valahogy azt jobban fogadta volna, ha a fiatalabb ős felébreszti őt, minthogy egyszerűen csak befekszik mellé. Bár tulajdonképpen Kollal kapcsolatban már semmin sem lepődött meg.
  • Tudomásom szerint arra vannak a barátok, hogy ha szükségünk van rájuk, akkor ott legyenek velünk, bármikor és bárhol. Ha kell, akkor szorosan mellettünk. Vagy tévedek? – vigyorodott el a fiatalabb ős, ám suttogva beszéltek továbbra is, mivel egyikük sem szerette volna felébreszteni Elijah-t. Jade indoka a törődés volt, még Kol természetesen azért vált óvatossá, mert sejtette, hogy bátyja ezt már nem tolerálná olyan jól, mint az eddigieket.
  • Bizonyos szempontból igazad van – sóhajtotta a lány beletörődően, miszerint Kol nagyon ügyesen kimentette magát ezzel a kifogással.
  • Tudom, akkor ugye nincs harag? – mosolyodott el a fiatalabb ős remélve, hogy a lány tényleg nem haragszik meg rá ezért. Egyébként nem arról volt szó, hogy szüksége lett volna valaki jelenlétére. Egyszerűen csak unta magát, amikor kora reggel felébredt és félálomban kigondolta mit is tehetne.
Arra gondolta, hogy felkelt valakit és beszélget az illetővel. Ha itt lett volna a házban, akkor Jason lehetetlen választás lett volna, tekintettel arra, hogy nyilván nem látta volna őt valami nagyon szívesen és ő maga sem érzett volna gyenge és erős késztetést meg még kevésbé arra vonatkozóan, hogy hozzá forduljon. A szintén távol lévő Lily is egy lehetőség lett volna, viszont sejtette, hogy a nő azon nyomban lelőtte volna őt, amint bement volna hozzá. Mivel megállapítása szerint az a tipikusan kegyetlen nőnek tűnt, akit általában csak a testvérei hatnak meg. Ő meg egyébként is csak egy futó kapcsolat lett volna az életében, amiből most inkább nem kért. Tekintettel arra, hogy – a mérhetetlen unalma mellet - a családi kibékülési harccal kellet foglalkoznia. Damon nyilván kitörte volna a nyakát, de őt egyébként sem szeretette.
Jade viszont már más volt. Egészen más. A lányhoz bármikor befeküdt volna, mert tudta, hogy az meghallgatná őt, bármikor is menne hozzá és figyelne is arra, amit mond neki, ami az őssel eddigi ezer éve során nem igazán fordult elő. Persze tudta, hogy ő maga nem egy kimondottan nyílt személyiség, de egy olyan személy, mint Jade már a jelenlétével is igazán érdekes érzéseket hozott benne felszínre. Viszont, amikor bejötte ide, azért, hogy felébressze a lányt egy kis beszélgetésre és meglátta milyen nyugodtan is alszik inkább elvetette a terveit és befeküdt mellé. Meg persze Elijah mellé, ami most számára teljesen mellékes dolognak érződött. Bátyja is egy lehetőség lett volna, de úgy vélte, hogy mostanában úgy is túl sok mindent kért már tőle és nem lenne szerencsés túlmenni a még megengedhető limiten.
  • Nincs – válaszolta Jade halkan felsóhajtva. Egyszerűen nem lehetett haragudni az ősre, amikor pont úgy viselkedett, mint egy gyerek, akkor is, ha már régen nem volt az.


Kol elbűvölően elmosolyodott. Őszintén szeretett Jade-el beszélgetni és örült neki, hogy korábban nem ébresztette fel, mert így alkalma nyílt arra, hogy zavartalanul, büntetlenül és közvetlen közelről lélegezhesse be a liliom illatot, ami mindig és minden esetben körüllengte a lányt. Nem esett nehezére ráébredni arra, hogy Elijah számára miért is lett ilyen fontos Jade. Mert ebben – mármint, hogy Elijah-nak mennyire fontos is Jade - teljesen és tökéletesen biztos, ahogy abban is, miszerint bátyja érzelmi világában a lány kiemelkedő helyet tölt be. Neki is fontos volt, nem tudta felmérni, hogy mennyire, de minden igyekezetével azt szerette volna, ha boldog és mosolyog. Utóbbi gesztust lehetőleg rá vesse.
Jade nem értette, de inkább nem is próbálta megérteni Kol viselkedésének a kiváltó okait. Leginkább azért, mert úgy érezte, hogy a sokévnyi elhagyatottságot és elhanyagoltságot szeretné most az ő segítségével helyre állítani. Ami számára egyáltalán nem volt teher, mert szeretett volna segíteni Elijah öcsének, aki minden pimaszsága és olykor indokolatlan közvetlensége a barátja volt. És belső sugallatra sejtette, hogy Kolnak nem volt még része ilyen érzésben és törődésben.
  • Helyes. Jade nem tudtam nem észrevenni a válladon lévő tetoválást, mivel szinte kiszúrta a szememet. Nem hittem volna rólad ezt a tetkós dolgot, mármint ne értsd félre. Nagyon… jól néz ki, de nem fér meg a rólad alkotott képpel – váltott témát Kol gyöngéden a lány érintett testrésze felé bökve.
  • Tudom, kissé tényleg furcsa, de nekem tetszett és egyszerűen olyan érzésem volt, hogy ez kell nekem, nem számít semmi ezen kívül – mosolyodott el a lány. – Érted? – kérdezte érdeklődve. Jason és Lily értették őt ezen a téren, mert nekik is volt ilyen tetoválásuk. Jade, amikor megkérdezte a nagyanyját, hogy miért is van ez így az a következőt felelte neki: „A természetén, a képességein senki sem tud változtatni. Befolyásolni viszont annál inkább tud vele.” A lány soha sem értette igazán nagyanyja ezen szavait. Azonban mindig is úgy vélte, hogy arra célozhatott vele, miszerint, ha valamit nagyon akarunk, akkor bármi lehetséges.
  • Azt hiszem – ismerte el az ős csöndesen a lány zöld szemeibe nézve. Amik olyanok voltak, mint a legfényesebb zöldben pompázó táj. Kol szerette ezt a színt.
  • Nagyi meg egyszerűen… - kereste a szavakat Jade, hogy eltudja magyarázni az akkori helyzetet.
  • Kiakadt? – vetette fel Kol segítőkészen, mivel úgy vélte általában így reagálnak az ilyesmire a szülők, és a nagyszülők. Nála általában ilyesmivel reagált Elijah és Klaus, ha valami ehhez hasonló ötlött fel benne. Egyébként gondolatai közben egészen másholt jártak, de fél füllel persze várta barátja válaszát. Barát, milyen érdekes, egy barát mindenkinek ennyire fontos, mint ő nekem?
  • Nem, örült neki. Nagyon is. Tizenkét éves voltam és azt mondta az én döntésem, ha szeretném, akkor neki rendben van – mosolyodott el a lány.
  • Belevalló nagyid lehetett – viszonozta a gesztust az ős. Ám nem tudta kiverni a fejéből azt, amit Jade mondott, hogy szükségesnek érezte azt, hogy legyen rajta egy tetoválást. Pont egy triquetra. Milyen furcsa.
  • Az volt – válaszolta Jade lágyan.


  • Kol mit csinálsz te itt? – kérdezte Elijah fáradtan és meglehetősen élesen, mivel most ébredt fel a mellette folyó beszélgetésre és egyből tudatosult benne az a tény, hogy ő és Jade nincsenek kettesben. És nem tudta, hogy mióta is van ez így, ami az egész helyzetre csak rátett még egy lapáttal. Nem igaz, hogy egyetlen egy reggelt sem tudunk nyugodtan eltölteni egymás társaságában a nélkül, hogy valaki meg ne zavarna minket, gondolta az ős erősen bosszankodva a helyzet miatt mely szerint valahogy soha sem tud a lánnyal kettesben maradni egy kis időre.
  • Gondoltam megnézem mit csináltok – válaszolta Kol ismét ártatlanul pislogva testvérére Jade válla fölött. Meg sem említve, hogy már egy jó ideje itt van, mert tudta, hogy nem találna vele igazán kedvező fogtatásra. Pillantása bátyjára teljesen és tökéletesen hatástalan volt, mivel az immunissá vált öccse befolyásolási technikái alól. Legalábbis a legtöbb már nem volt rá hatással. Jade megcsóválta a fejét és felpislogott Elijah-ra aztán az idősebb ős karjaira helyezte a sajátjait, hogy jelezze semmi baj sincsen. Mivel ő a helyzet kissé zavaró mivolta ellenére nem haragszik Kolra.
  • Szerinted mit szoktak csinálni az emberek az ágyban, korán reggel? – érdeklődte Elijah erősen fedő hangsúllyal, és jóval visszafogodtabban, mint ahogy az először szándékában állt. Ugyanis Jade jelenlétére való tekintettel próbálta megőrizni híres-neves nyugodtságát. Ezúttal pedig minden akaraterejére szüksége volt hozzá. Kol szemtelensége miatt azonban nem igazán sikerült. És természetesen tudta, hogy testvére mit is fog válaszolni erre a kérdésre, ami már tényleg túlment azon a bizonyos határon.
  • Nekem hirtelen csak egy dolog jut eszembe, de ahhoz te igazán felesleges vagy – vigyorodott el a fiatalabb ős. Aztán Elijah vetett rá egy már igencsak ingerültnek tetsző pillantást, főleg, mivel látta, hogy testvére karjai átölelik Jade-et, ami már több volt, mint sok. Kol természetesen vette a lapot és óvatosan – csalódottságát leplezve vigyorogva - ügyelve minden mozdulatára elengedte a lányt. Jade nem szeretett volna beleszólni Elijah és Kol beszélgetésébe, de nem örült neki, hogy lassan egy esetlegesen – vagyis inkább nagyon is valószínűnek látszóan - kialakuló veszekedés felé sodródnak. Holott elképzelni sem tudta, hogy az idősebb ős bármikor is szokott volna veszekedni, nemhogy a tulajdon testvérével. Akkor sem, ha az nagyon is nyomós okot ad rá.
  • Nincs jobb dolgod? – kérdezte végül Elijah majdhogynem a fogai között szűrve a szavakat. Ez nem igazán fordult elő vele gyakran, de persze neki is lehet rossz napja.
  • Jelen pillanatban? Egyáltalán semmi, amivel el tudnám foglalni magam – rázta meg a fejét Kol majdhogynem bánatosan.
  • Akkor az lesz a legjobb, ha megnézed azokat a képeket, amiket Jade-el készítettél – vetette fel Elijah tárgyilagosan, de egyértelműen azonnali távozásra célzóan.
  • Tényleg, majdnem elfelejtettem őket – csapott a homlokára a fiatalabb ős. Mivel eddig teljesen lefoglalta őt az, hogy meggyőze Elijah-t arról, hogy szüksége van rá, és ezért aztán maradni kell. E közben pedig, valahogy teljesen kiment a fejéből az a lényeges momentum, hogy Mystic Fallsba való visszatérésekor Jade segítségével sikerült megörökíteni a barlangrendszerben lévő falfestményeket.
  • Szeretném, majd én is látni őket – kötötte ki Elijah ezzel kapcsolatban a feltételét.
  • Talán lehet róla szó – egyezett bele öccse lassan elgondolkozva. Nem, mintha testvére ez lehetőségként említette volna, de Kol annak vette.
  • Majd nekem is elmondjátok, hogy mit ábrázolnak? – kérdezte Jade halkan hol az egyik, hol a másik ősre pillantva.
  • Természetesen – biztosította a lányt Elijah.
  • Naná – vigyorodott el Kol.


  • Mit csináltok? – nyitott be a szobába Damon furcsán nézve a hármasra. Nemrég ébredt fel és éppen indult volna megkeresni Kol rejtett vagy nem is annyira rejtett vérkészletét, amikor meghallotta a társalgást.
  • Aludnánk, ha nem vennéd észre – vágta rá Kol felháborodottan, de testvére felvetésének következtében szomorúan kikelt az ágyból.
  • Hárman együtt? – érdeklődte az idősebb Salvatore gúnyosan megnyomva a második szót. Ha Jason itt lenne tuti agybajt kapna…, gondolta közben a vámpír és szinte maga előtt látta a jelenetet. Amiből nem hiányozhatott a hevesen szitkozódó kifakadások egész hada, valamint az indokolt, avagy indokolatlan – kinek, hogy tetsző - pisztoly használat sem.
  • Mert? Tudomásom szerint semmi közöd hozzá, hogy mit csinálunk, vagy sem – grimaszolta a fiatalabb ős, mivel még mindig nem örült a vámpír jelenlétének. Az, hogy tegnap egészen normálisan – már amennyire ez a részükről egyáltalán szóba jött – el tudtak kártyázgatni még nem jelentett semmit.
  • Megkérhetnélek titeket arra, hogy hagyjátok el a szobámat? – jegyezte meg Elijah udvariasan érdeklődve. Azt egyértelműen nem kérte, hogy ne veszekedjenek, mert az hiú ábránd lett volna a részéről. Persze, ha mégis összekaptak volna, akkor ő szétválasztotta volna őket, a helyzetre való tekintettel talán nem is annyira finom és udvarias módszerekkel. – Kedvesem te nem, csak Kol és Damon – tette hozzá mielőtt a lány magára veszi a kérését, ami már nem is igazán volt kérés.
  • Most hogy lehetsz ilyen? – kérdezte Kol duzzogva, de lassan vánszorogva kifelé vette az irányt.
  • Vért hol találok? – kérdezte Damon, hátha Kollal ellentétben Elijah szíveskedik majd elárulni neki. Mert abban, valahogy teljesen biztos volt, hogy a fiatalabb ős nem fogja elárulni neki ezt az információt. Viszont a vámpír ezután a kérdés után már látta, hogy nem legmegfelelőbb pillanatot választott arra, miszerint feltegye ezt a kérdést és végül úgy döntött, hogy inkább saját maga keresi meg. Elvégre mégiscsak vámpír volt.
  • Menj a Salvatore panzióba és idd a saját tartalékod ne a miénket! – reagálta le a kérdést a fiatalabb ős hevesen.
  • Jason megkért rá, hogy maradjak, és én maradok – vetette ellen Damon ellenségesen.
  • Remek – húzta el a száját Kol nemtetszése még jobb kifejezésére, ha már viselkedése nem volt eléggé elrettentő az idősebb Salvatore számára.
  • A konyhában a hűtő felső polcán – szólalt meg Jade kedvesen, aki tegnap fedezte fel a tasakokat és erősen próbált nem gondolni arra, hogy azt a körülötte lévők elfogyasszák.
  • Kösz, Jade – biccentett a lány felé a vámpír, majdhogynem kedvesen. - Csak úgy a konyhában tartod? – szegezte aztán a mellé érő ősnek a kérdést, mintegy teljesen mellékesen.
  • Nem mindenki szeret a pincébe lemenni csak azért, mert éhes – húzta fel az orrát Kol meglehetősen sértetten.
  • Mintha az előbb megkértelek volna valamire titeket – jegyezte meg Elijah nyomatékosan.
  • Máris, máris – emelte fel a kezeit Kol védekezően. Aztán kilökte volna Damont, de az mintha megsejthetett volna szándékát, mert elsuhant a támadás elől. – Aztán ne tegyetek semmi olyat, amit én ne tennék – intett még a fiatalabb ős a maga szemtelen modorában, majd távozott. És még az ajtót is méltóztatott becsukni maga után. Remélve, hogy ezzel jó pontot fog magának szerezni Elijah-nál.


  • Sajnálom, hogy felébresztettünk – fordult Elijah felé Jade bűntudatosan.
  • Nem a te hibád – hárította az ős, mivel a lányt egyáltalán nem hibáztatta. Viszont mérges volt. És nemcsak Kolra – aki kissé már messzire ment -, meg Damonre – aki nem tudott kopogni -, hanem magára is, mert nem vette észre, hogy öccse bejött a szobába. – A testvéreid a… munkájuk után mikor szoktak visszaérni? – érdeklődte tapintatosan. Egyrészt, hogy meg tudja, hogy mikor is nyílik majd alkalma arra, hogy beszélgessen Lily-vel és Jasonnel. Másrészt úgy döntötte, hogy Jade és ő igazán megérdemelnek egy napot kettesben. Ez a nap, pedig pont megfelelőnek tűnt erre, a szokásos nyüzsgő reggelt leszámítva.
  • Változó, attól függ, hogy hová mentek – árulta el a lány és közben Elijah pizsama felsőjének az egyik gombjával játszott.
  • Értem – töprengett el az ős, aztán arra az elhatározásra jutott, hogy a délelőtt és a kora délutáni órák pont megfelelőek lesznek a számukra és mire visszaérnek, akkora remélhetőleg a… munkából hazatérő páros is megérkezik. Az ős kissé még mindig némileg döbbent és hitetlen volt az esti felfedezése kapcsán, mivel egyáltalán nem hitte, hogy az a legenda igaz lenne. De mivel látott már ennél nagyobb furcsaságot is így próbálta túltenni magát rajta.
  • Elijah nem kérdeztem rá konkréten, de tegnap Klaus és te… sikeres volt az, amiért elmentél hozzá, azt mondtad. Akkor ő most segíteni fog neked? – kérdezte Jade kíváncsian és a kifürkészhetetlen mogyoróbarna szempárba pillantott.
  • Bízom benne, hogy igen. Niklaus is úgy véli, hogy a családunknak össze kell fognia. Kol is hasonlóan érez, sőt talán még nálunk is jobban akarja. Viszont Rebekah… nehezebb eset – dörzsölte meg a homlokát némileg gondterhelten tudva, hogy húguk makacságával még lesz egy-két gondja. Akkor is, ha másik két testvére segíteni fog neki. Bár, ahogy Kol és Klaus segítségét ismerem az egész egy hatalmas és véget nem érő vitába fog torkollani, gondolta Elijah némileg fáradtan várva az elkerülhetetlent.
  • Megpróbáljak beszélni vele? – ajánlotta a lány kedvesen és nagyon is készségesen. Nem ismerte az egyetlen női őst, és úgy vélte, hogy Kol túlzott, akkor, amikor Rebekah-ról beszélt neki. Elvégre annyira csak nem lehet rossz, amilyennek leírta, hanem biztosan csak szokása szerint túlzásba esett, vélekedett Jade ezzel kapcsolatban.
  • Nem hinném, hogy jó ötlet lenne – vetette ellen az ős udvariasan. - A húgomnak nem szokása visszafognia magát, akkor, hogyha olyat hall, ami számára nem kedvező. A mérték sem számít – tette hozzá és a lelki szemei előtt megjelent az a kép, ahogy Rebekah a falhoz vágja szegény csak segíteni szándékozó Jade-et. Nem, ez nem történhet meg, gondolta elborzadva megrázta a fejét, hogy elűzze belőle ezt a rémképet.
  • Segíteni szeretnék neked – mondta Jade mély meggyőződéssel.
  • Elhiszem, de Rebekah-nál jobb lesz, ha nem próbálkozol ilyesmivel. Egyébként mondanám, hogy nem szükséges segítened, de azt hiszem, hogy te annak tartod – pillantott a lányra, mivel, mint ahogy azt már az első találkozásukkor megállapította Jade kényszeresen segít másoknak.
  • Tartozom neked – emlékeztette csöndesen az őst, arra, hogy az megmentette az életét, és ezt nem tudja elégszer meghálálni neki.
  • Nem tartozol semmivel. És egyébként is Kollal sokat segítesz – mosolygott rá halványan a lányra jelezve, hogy részéről ez igazán tárgytalan.
  • Ha másban is segítségedre lehetek, akkor szólni fogsz róla, ugye?
  • Természetesen – biztosította Jade-et határozottan az ős. - Szeretnék megmutatni neked egy helyet. Eljössz velem? – kérdezte aztán a lány arcára simítva a kezét és hüvelyujjával végigsimított a lány alsó ajkának a vonalán.
  • Persze – mosolyodott el Jade boldogan az ötlettől.
  • Öltözz fel, és lent találkozunk – indítványozta Elijah. A lány adott neki egy futó csókot, majd a szobájába igyekezett izgatottan várva a mai napot.


Elijah felöltözött és aztán a konyhába ment. Ahol egy piknikkosárba helyezett pár szükséges dolgot és egy nagy takarót is belehajtogatott. Az, legyen titok, hogyan is volt képes erre, ami másnak kissé nehezebben vagy egyáltalán nem sikerült volna.
  • Piknikezni megyünk? Csúcs – vigyorodott el Kol lelkesen bátyára tekintve és az ötlet teljesen felvillanyozta őt.
  • Ti nem! Csak én és Jade – válaszolta Elijah kimérten.
  • Mi? Elijah ne legyél már ilyen… ilyen zárkózott – vágta rá a fiatalabb ős a véleménye szerint pont ide passzoló kifejezést. Holott testvére már ezer éve így viselkedett és Jade miatt kezdett egyre inkább feloldódni.
  • Kol a mostanában történ mutatványaid éppen eléggé bebizonyították azt, hogy mennyire is tudsz viselkedni, és igazán nagyon bízom abban, miszerint megértitek az indokaimat ezzel a döntéssel kapcsolatban – közölte az idősebb ős és láthatóan nem igazán várt ezzel kapcsolatban vitát, mivel már elhatározta a dolgot és ebből nem állt szándékában engedni egy tapodtat sem.
  • Jason arra kért, hogy vigyázzak a húgára – jegyezte meg Damon, bár sejtette, hogy nem fog valami kedvező fogadtatásban részesülni azért, mert meg akarja törni Elijah randiját. Amivel kapcsolatban az ő jelenléte tényleg nem lett volna kívánatos. Elvégre felesleges harmadik vagy negyediknek lenni eléggé kínos lett volna.
  • Damon elhiheted nekem, hogy én sokkal inkább akarom Jade-et biztonságban tudni, mint te – jelentette ki az ős tárgyilagosan.
  • Ebben nem kételkedem, de… - mondta Damon, ám nem tudta befejezni.
  • Nincsen semmilyen de – vágott az idősebb Salvatore szavába Elijah határozottan, aki erre elhalkult. Mivel annyira meglepődött attól, hogy az ős a maga udvarias modorában nem várta meg még befejezi azt, amit el szeretett volna mondani. - Kol ne is fontolgass semmi olyat, hogy utánunk jössz – intette le testvérét, tudva, hogy az min is töri a fejét.
  • Én nem is – tiltakozott Kol hevesen, ám minden meggyőződés nélkül.
  • Pontosan, te nem fogsz jönni. Szeretnék egy kis időt Jade-el kettesben tölteni, és mivel ez titeket csak értesítés szinten érint tovább nem is zavarlak titeket ezzel kapcsolatban – mondta Elijah sziklaszilárd eltökéltséggel, amit valamilyen oknál fogva senki sem mert megfellebbezni.
  • Mehetünk? – érdeklődte Jade, aki mosolyogva belépett a konyhába.
  • Természetesen kedvesem – válaszolta az ős és a piknikkosarat az egyik kezébe vette, a másikkal meg megfogta a lány egyik kezét és távoztak.
  • Mintha mostanában nem lenne önmaga – mondta Damon elmerengve nézve a távozó személyek után.
  • Szerintem még mindig határozott – mondta Kol kissé sértetten, mert igazán bántotta, hogy testvére itt hagyta őt. Pont Damonnel. Valahogy az sokkal kedvére valóbb lett volna, ha Jade marad itt vele.
  • Azzal nincsen semmi gond. Én az érzelmes énjére értettem. Mármint nem hittem, hogy van neki olyan – ráncolta össze a homlokát az idősebb Salvatore némileg értetlenül. Mivel ez az úgymond érzelmes Elijah igazán új volt számára.
  • Jade miatt van – mosolyodott el Kol lágyan ejtve ki a lány nevét.
  • Igen, ahogy rád is hatással van – szögezte le Damon gunyorosan.
  • Nem tudom miről beszélsz – tagadta az ős idegesen. Aztán mérgesen felsietett a szobájába, elvégre bátyjának reggel teljesen igaza volt abban, hogy már igazán meg kéne néznie azokat a képeket.


Jason és Lily a munkától megszabadulva érkeztek meg Mystic Falls határába, amikor is nyomukba eredt egy hangosan és igen kíméletlenül szirénázó járőr kocsi.
  • Ezek a Mystic Fallsi rendősök túlbuzgóak – dohogta Lily, aki még nem heverte ki azt, hogy este egy kolostorban kellet aludnia és igazán nagyon remélte, hogyha Mary nővérnek legközelebb ilyesféle problémája akadna, mint most, akkor mást keres fel helyettük.
  • Nyilván, de talán meg kéne állnunk, ha csak nem akarsz úgy járni, mint Colorádóban – jegyezte meg Jason álmosan. Mivel kissé kifáradt, mivel rá több feladat hárult, mint Lily-re.
  • Az a zsaru kikezdet velem! – csattant fel a nő mérgesen, de lassítani kezdet, hogy félre tudjon állni, mivel a rendőr láthatóan nem akarta meggondolni magát az illetően, hogy megállítsa őket. Ami Lily szemében már is egy hatalmas rossz pontnak számított.
  • Persze, de attól még nem kellet volna teljesen lehetetlenné tenned azt, hogy gyerekei legyenek – célzott Jason kissé megborzongva a nő rúgására, ami neki fájt. Pedig ő csak nézte, és szerencsére nem elszenvedte azt.
  • Megtennéd, hogy egy kicsivel több együttérzést mutatsz felém? – sziszegte Lily idegesen. Aztán a Weston fiú válaszát meg sem várva leengedte az ablakot és a melléjük érő felé fordult.
  • Elkérhetném a jogosítványát, a forgalmi engedélyét? – kérdezte a szőke hajú rendőrnő határozottan.
  • Természetesen – nyújtotta át a kért iratokat Lily
  • Valamint a csomagtartott is kinyitnák? – tette hozzá kérdését Liz, mikor mindent rendben talált.
  • A csomagtartót? – ismételte Jason. Remélve, hogy a nő meggondolja magát ezt illetően. Ám csalódni kellet.
  • Igen, megtennék? – ismételte Liz és óvatosan a pisztoly táskájára helyezte a kezét. Nem ismerte a két személyt és mivel sok éve élt Mystic Fallsban jobb szeretett elkerülni mindenféle meglepetést.
  • Szükséges ez rendőrnő? – kérdezte Lily.
  • Seriff, Forbes seriff – javította ki a nőt Liz szigorúan.
  • Ohh… szóval Forbes seriff, ha lehetne nem igazán szeretnénk, hogy benézzen a csomagtartóba – mondta Jason rábeszélően hátha eltudja téríteni a szándékától a szőke hajú nőt. Akinek a neve nagyon ismerős volt számára csak nem tudta, hogy honnan.
  • Én viszont ragaszkodom hozzá – jelentette ki Liz megfellebbezhetetlenül.
  • Legyen – sóhajtotta Lily és kiszállt a kocsiból. Jason és Liz pedig követték őt annak hátuljába.
  • A táskát kinyitná, kérem? – érdeklődte a seriff, bár nem igazán volt kérés. – Szép – ámult el egy pillanatra az igazán változatos fegyvereket látva. Volt ott minden pisztolytól kezdve, a puskáig, valamint a késekig bezáróan.
  • Van hozzá engedélyünk – mondta Jason és már nyújtotta is a papírokat jelezve állítása valódiságát.
  • A lefűrészelt csövű puskához is? – kérdezte Liz szárazon.
  • A munkánkhoz szükséges – válaszolta Lily kurtán, mivel sejtette, hogy ebből már nem fognak jól kijönni és már csak azon csodálkozott, hogy a csuklójukon miért is nem kattan a bilincs.
  • Persze, adják ide a táskát – parancsolta a seriff.
  • Mi? – kérdezte Jason idegesen és kissé ingerülten.
  • Elveszem a táskájuk és, ha minden rendben van magukkal, akkor értesítem önöket, hogy aztán bejöjjenek az ősre, ahol visszakaphatják a fegyvereiket – válaszolta Liz és kezét még erősebben helyezte a fegyvere tokjára. – Ellenkező esetben… - hagyta függőben a mondatott. És a másik eset teljesen világos volt mindenki számára. Vagyis, ha nem teszik, akkor nemcsak a táska és annak tartalma fog a rendőrségre kerülni, hanem ők maguk is.
  • Hát ez kész – szisszent fel a Weston fiú. Utálom Mystic Fallsot!
  • Netán ellenvetésük van? – kérdezte a seriff.
  • Nincsen seriff, később találkozunk – mosolyodott el Lily, bár inkább illet vicsornak. Jason pedig vonakodva és fájdalmas pillantások közepette tett eleget a felkérésnek.
  • Úgy legyen – mondta Liz és a két idegennek egy pillanatig sem hátat fordítva ült vissza az autójába és elhajtott.
  • A fene essen belé! – fakadt ki egyszerre a két vadász. Aztán az autójukba ültek és ebben a zaklatott lelkiállapotban ideiglenes szállásuk felé vették az irányt. Bízva abban, hogy a fegyvereiket minél előbb visszafogják kapni, mert ha nem, akkor megrohamozzák a Mystic Fallsi rendőrséget és, ha szükséges, akkor erőszakkal veszik vissza azokat.


Jason és Lily továbbra sem valami nyugodt lelkiállapotban érkeztek meg a házhoz, amit Kol vett Jade-nek. A Weson fiú valósággal berontott az épületbe és ingerülten a könnyed modorban iszogató Damon-nek szegezte a következő kérdést.
  • Te dobtál fel a seriffnek? – szegezte a vámpírnak a kérdést, bár vetett a lépcsőn lesétáló Kolra is egy sanda pillantást. Az idősebb Salvatore-ból egyértelműen kinézett egy ilyen poénos tett. Ahogy az ősből is, bár nála már nem poén szintjén.
  • Mi?! Azt se tudom, miről beszélsz – húzta fel a szemöldökét csodálkozva az érintett. Hallotta a fájdalmasan csikorgó kocsikerekek fékezését és egyből tudta, hogy Lily volt a sofőr és, hogy a nő nincsen valami túlzottan jó hangulatban. Ami számára csak rosszat jelenthetett, vagy valami nagyon mulatságosat. De a végeredmény Lily részéről rá nézve ugyan olyan fájdalmas lett volna.
  • És te sem voltál benne? – fordult Kolhoz Jason. Most azon a szinten volt, hogy elhiszi azt is, ha az ős a szavát adja neki azzal kapcsolatban, miszerint semmi köze az ügyhöz, mert nem akart felesleges időt eltölteni azzal, hogy követeli a választ, amit már egyébként is megtudott csak éppenséggel nehezére esik elhinni. Viszont ezzel ennek ellentéte is igaz volt. Mert egy igenlő bólintás elég lett volna neki ahhoz, hogy elhiggye Kol benne volt a dologban.
  • Nem, de ha valami problémám lenne veled, akkor elhiheted nekem, hogy nem a seriffhez fordulnék panasszal – válaszolta az ős gúnyosan és ebben valahogy senki sem kételkedett. Tényleg nem fordult volna ilyesféle problémával Liz Forbes-hoz. Jade-hez annál inkább és talán még Elijah-hoz is, de Liz-hez egyáltalán nem.
  • Liz milyen borzalmasan meggondolatlan dolgot cselekedett, ami téged ennyire megrázott lelkileg? – szólította fel a továbbra is ideges személyt a beszédre Damon.
  • Liz? Te ismered a seriffet? – kérdezte a belépő Lily és mind neki, mind Jasonnek kezdett rémleni valami olyan, hogy a vámpír beszélt nekik a nőről.
  • Liz Forbes, hasznos társaság – rántotta meg a vállát az idősebb Salvatore, mintha ezzel mindent megmagyarázna.
  • Damon barátai valahogy már csak ilyenek – jelentette ki Kol szarkasztikusan.
  • Maradj inkább csöndben és csináld azt, amit eddig, ha már magadra maradtál – jegyezte meg Damon cinikusan.
  • Kösz a tanácsot, de csakhogy tudd te még mindig nem vagy itt szívesen látott személy, vendég meg még úgy sem – mondta az ős ingerülten. Eddig még csak az ő történetüket tartalmazó képek akadtak a kezébe, amit saját kézből tudott szóval igazán nem volt szükség arra, hogy megnézze, de mivel jobb dolga tényleg nem volt így megtette. Persze jobban örült volna neki, ha ő is Elijah-val és Jade-el tarthatott volna. Azonban nem akarta még jobban kihozni a sodrából testvérét, mert félt attól, hogy az annyira megharagszik rá, hogy ismét elmegy. Természetesen tisztában volt azzal, hogy Elijah Jade és miatta sem tenne ilyesmit, mégis nem akarta megkockáztatni ezt.
  • Mindegy, itt vagyok és tedd túl magad rajta – legyintette az idősebb Salvatore. Kol ingerülten sarkon fordult és visszament a szobájába.

  • Ha már így felvetetted a dolgot előttem, akkor most már ne kímélj és ezért igazán elárulhatod, hogy miről is van szó pontosan – fordult a Weston fiú felé Damon kérdően várva a folytatását a történetnek.
  • Elvette a fegyvereimet csak azért, mert volt közte egy lefűrészelt csövű puska! – csattant fel Jason idegesen, méltatlankodva és eléggé dühösen. Ez volt neki az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban. Egyszerűen elege volt mindenből. Nem volt elég, hogy Peter Thomson minden bizonnyal továbbra is fel akarja áldozni őket egy ostoba legenda miatt, hanem ehhez hozzá adódott az, miszerint a húga közelebb került az egyik őshöz, egy másikkal meg szoros barátságot kötött. És most mindehhez még hozzáadódott az, hogy elvették a fegyvereit.
  • Te komolyan egy lefűrészelt csövű puskával mászkáltál a városban? – kérdezte Damon gúnyosan és kissé hitetlenkedve. Ismerte Jason-t már régről, ahogy Lily-t is. Tudta, hogy a vadászataik során milyen módszereket alkalmaznak, ami teljesen holtbiztosak voltak. Már persze ha leszámítjuk belől Peter Thomsont, aki kivétel ez alól csodás feltámadásának hála, amire még mindig nem tudtam, meg a magyarázatott, gondolta a vámpír némileg bosszankodva.
  • Csak szerezd vissza, mert az enyém is nála van, és ha nem kapom meg rövid határidőn belül, mérges leszek és kilyugatok valakiket – fenyegetőzött Lily és valahogy nem kételkedtek abban, hogy valóban megtenné. - Az első, pedig minden valószínűséggel te leszel – tette hozzá Damon felé szegezve mutatóujját a nagyobb ösztönző erő elérése érdekében.
  • Ez igazán kedves – fintorodott el a vámpír, de azért felállt, mielőtt a nő tényleg beváltani a fenyegetését és türelmét vesztve szitává lövi őt cseppet sem kellemes módon. Mivel sejtette, hogy Liz nem kutatta át Lily-t és Jasont, akiknél mindig van kézközelben is valamilyen a biztonságukat elősegítő eszköz.
  • Jade hol van? – kérdezte Jason aggódva és még körbe is nézett, de nem látta az érintette sehol. Persze tisztában volt azzal, hogyha itt lenne, akkor már idejött volna hozzá, hogy üdvözölje, mint ahogy azt mindig tette. Azonban most nem volt ide, amiből egyenesen következett az, hogy valahol máshol volt.
  • Elmenetek Elijah-val kirándulni – felelte Damon szem forgatva.
  • És te itt maradtál? – érdeklődte a Weston fiú lesújtva.
  • Hidd el, hogy Jade nagyobb biztonságban nem is lehetne – szúrta közbe a véleményét Lily, akit most jobban lekötött az, hogy minél előbb visszaszerezze a fegyvereit. Főleg mivel teljesen biztosan tudta, hogy Elijah bizonyosan vigyázni fog a lányra, akit a nő húgaként szeretett. - Damon, azonnal szerezd vissza a fegyvereimet! – tette hozzá idegesen nyomatékosan a nő, mivel sejtette, hogy ezzel talán egy ideig el tudják terelni Jason figyelmét. Legalábbis addig, amíg Jade és Elijah visszaérnek.
  • Oké, gyertek, megbeszélem a dolgot Liz-el – indítványozta Damon. A két vadász, pedig követte őt.


  • Elmondod, hogy mi bánt? – kérdezte April a tegnap óta zaklatottan viselkedő Rebekah-tól. A Mystic Grillben voltak és a Young lány a házi feladatát készítette el, még a vele szemben helyet foglaló szőke hajú ős láthatóan idegesen lapozgatott egy divat magazin és egyáltalán nem is olvasta vagy figyelte annak tartalmát.
  • A testvéreim – vágta le a kezében lévő magazin az asztalra a kérdezett.
  • Ismét összevesztettek? – kérdezte April tétován. Tudva, hogy Rebekah és a testvérei viszonya nem igazán volt jónak nevezhető.
  • Klaus még mindig olyan undok, mint amilyen volt és nyilván egyáltalán nem akar bocsánatot kérni tőlem semmiért sem. Pedig ennyi idő után már igazán kiérdemeltem, sőt még többet is! Kol is visszajött csak azért, hogy engem bosszantson! Nem is értem rá miért nem szólnak rá azok után, amit múltkor tett… Elijah meg valósággal megfenyegetett! Holott én csak annyit tanácsoltam neki, hogy vigye innen a barátnőjét mielőtt baja esik – fakadt ki a szőke hajú ős ingerülten.
  • Talán megpróbálhatnád megbeszélni velük? – vetette fel a lány a véleménye szerinti megoldást.
  • Azt már nem! – sziszegte Rebekah mérgesen.
  • Sajnálom – mondta April megszeppenve, mivel kissé megijedt a vele szemben lévő lány kék szemeiből látható indulataitól.
  • Ne vedd magadra – fújta ki a levegőt továbbra is igazán idegesen a szőke hajú ős. Igazán nem April-el volt problémája és értékelte azt, hogy a lány segíteni szeretne neki ebben, de nem tudott. Senki sem. Mert, a megváltoztathatatlan dolgok ezer év után is ugyan azok voltak és ezek már így is maradnak, gondolta lehangoltan. – A testvéreim és én soha sem tudtunk normálisan beszélgetni egymással és minden ez irányú próbálkozás teljesen felesleges és hasztalan – legyintette Rebekah teljesen mély meggyőződéssel mondandója iránt.
  • De nyilván ők is szeretnének kibékülni veled, csak nem tudják, hogyan nyissanak feléd – motyogta a lány a maga részéről mély meggyőződéssel saját feltevése iránt.
  • Szeretnék? – ismételte a szőke hajú ős, aztán keserűen és kedvtelenül felnevetett. – Nem, nem hiszem, hogy komolyan gondolnák ezt az egészet. Ez csak pillanatnyi hóbort a részükről. De túl fogunk lépni ezen. Ilyenek vagyunk már időtlen idők óta – tette hozzá magyarázatképpen és látszott rajta, hogy mennyire bánatos is tulajdonképpen azért, mert a dolgok úgy mentek, ahogy.
  • Kértek valamit inni? – lépet melléjük Matt kíváncsian.
  • Egy whiskyt Matt, kösz – sóhajtotta Rebekah.
  • Biztos vagy benne? A bátyád és Damon múltkor nagyon neki estek a dolgoknak – csóválta meg a fejét a pultos fiú, mivel azt, hitte, hogy a két férfi a végén őt fogja összetörni, amikor azt mondta nekik, hogy a bolt bezár. De szerencsére elmentek. Nyilván azért, mert az ős megemlítette, hogy van egy nagyon régi itala, amivel kapcsolatban úgy véli, hogy itt az ideje kibontani. A Donovan fiú soha sem értette, hogy képes valaki olyan sokat inni, amennyit a körülötte lévő vámpírok ittak. De nekik nyilván könnyű volt.
  • Hidd el én nem vagyok olyan, mint Nik és Damon – sértődött meg Rebekah még csak a feltételezésre is.
  • Elhiszem – biztosította a szőke hajú őst Matt. Ezért volt az, hogy elmondta neki azt, hogy Elijah visszatért, mivel úgy vélte, Rebekah biztos szeretne tudni erről. - April te mit kérsz?
  • Most semmit, később talán – válaszolta a lány gondterhelten pillantva az egyik matematika példájára.
  • A matek nekem sem egyszerű – vetett a lányra egy együtt érző pillantást a pultos fiú. April félénken rámosolygott a Donovan fiúra, aki már ment is, hogy hozza a szőke hajú ős italát.
  • Hol akadtál el? – kérdezte Rebekah, mivel úgy gondolta jobb, ha nem gondolkodik testvéreivel kapcsolatos gondolatin, hanem valamivel lefoglalja magát. És April matek házija pillanatnyilag igazán jó megoldásnak tűnt. Akkor is, ha ő maga nem a tanulás miatt járt iskolába. Elvégre sokkal többet tudott a tanároknál. Azért járt iskolába, mert szeretett volna barátokat szerezni. És April valami olyasmivé vált a számára. Meg persze Matt is, legalábbis valamilyen szinten. Mivel a Donovan fiú közlékenysége ellenére fenntartással fogadta a közeledését. Leginkább azért, mert képes volt majdnem megölni őt. Pedig őt egyáltalán nem akartam bántani, egyszerűen csak Elenát akartam holtan látni, aki természetesen Damon vérének köszönhetően túlélte a balesetet. Éljen, gondolta Rebekah mindenféle öröm nélkül.