2013. március 31., vasárnap

5. fejezet

Feje tetejére állt világ

Ne rágódj azon, hogy felborult a megszokott rend körülötted, feje tetejére állt az egész életed. Honnét tudod, hogy nem lesz-e jobb az élet fejjel lefelé?” Elif Safak


Elijah a házában készült a lefekvéshez, de előtte még ivott egy pohár vért. Pont mikor az utolsó cseppet is kiitta belőle hallotta meg éles hallásának köszönhetően az éjszaka csöndjét átszelő sikolyt. Jade bajban van, gondolta megdöbbenve és már suhant is, hogy megmentse a lányt. A terepet fel sem mérve tépte le az egyik vámpír fejét, azét, aki Jade vérét szívta, majd a másiknak a szívét tépte ki.
  • Jade? Jade? – szólongatta a láthatóan ájult lányt az ölébe véve. Gyöngéden megpaskolta az arcát, ám nem igazán reagált erre sem. Elijah a lány egyre lassuló szívverését hallva és a hatalmas nyaki sebet látva megharapta a saját csuklóját és az ájult szájához téve megitatta a vérével az ebben a helyzetben feltétlenül szükséges mennyiséget. – Jól van, most már rendben leszel – mormolta a liliom illatú szőke tincsek közé temetve az arcát. Ezzel egy időben felemelte a lányt és bevitte a házba. Könnyedén kitalálta, hogy melyik is lehet a lány szobája, így aztán lefektette az ott lévő ágyra és gondosan betakarta őt. – Mindjárt visszajövök – biztosította Jade-et és miután gyöngéden végigsimított a hófehér arcon lement, hogy eltakarítsa maga után a hullákat. Bár nem volt kifejezetten az a típus, de a helyzet kiderítésének érdekében átkutatta a két hullát. Hátha megtud valami arról, hogy ki is küldte őket. Az egyiknél nem volt semmi érdemleges. A másiknál viszont volt egy sebtében lefirkantott cetli. Jade és Jason címe volt rajta, valamint a következő:

A lányt figyelmeztetés gyanánt üdvözöljétek kellőképpen, hogy a bátyja megtanulja a leckét”

Elijah komor pillantással olvasta a mondatott. Szóval Jason valamilyen természetfeletti dologba ártotta bele magát és így az ostor a húgán csattant volna, ha nem érek ide. Már csak ez hiányzott. Ez is csak azt mutatja, hogy soha sincsen egy nyugodt percem sem.
  • Mindenesetre legalább ti megtanultátok a leckét – címezte a két hullának a szavakat hidegen, majd gondosan meggyújtotta azokat. Mivel nem állt szándékban hosszabb ideig magára hagyni az eszméletlen Jade-et, így csak ez maradt megoldásnak. Vagy a hullák eltemetése és az ásás, de ezt inkább elvetette. Ezután, felment a lányhoz, hogy megnézze, hogy van. Jade továbbra is eszméletlen volt és most még a szokásosnál is kisebbnek látszott. Szinte elveszett az ágyban. Elijah szíve összeszorult erre a látványra. A liftben történtek óta egyszerűen valahogy bármit megtette volna azért, hogy ne lássa rajta ismét azt a pánikkal teljes pillantást. Nem értette, hogy miért is érez így ezzel kapcsolatban, de megfogadta önmagának, hogy ezen túl még jobban fog vigyázni a lányra, akkor is, ha az nem akarja majd többé látni őt. Ugyanis az ős elhatározta, hogy elmondja a lánynak, hogy mi is ő. Elvégre, ha azt akarom, hogy ez a valami, ami közöttünk alakult folytatódjon, akkor mindenképpen tudnia kell rólam mindent, gondolta Elijah önmagát is meglepve ezzel. Mivel nem hitte, hogy pár nap leforgása alatt ennyire meg fog változni a véleménye a lányt illetően. De valahogy a tegnapi és a ma történtek fényében már nem tudott úgy nézni rá, mint egy egyszerű szomszédra. Mert egyszerűen nem ment neki. És a békés és a nyugalmas élet valahogy már nem érdekelte, mert már a lány puszta jelenléte is ezzel a hatással volt rá. Egyszerűen mellette felszabadult lehetett. Akkor is, ha ennek párjaként Jasonnek köszönhetően befellegzett az egész pihenős terve. De úgy vélte, hogy Jade miatt megéri számára ez az egész.


Ezután Elijah a folyosón elhelyezett telefonhoz lépett és a mellé helyezett kis notesz segítségével tárcsázta Lily számát.
  • Jade? Hogy alakult az estéd a helyes szomszéddal? – kérdezte Lily kissé álmosan, ugyanakkor egyszerűen nem tudta megállni, hogy ne hozza zavarba barátnőjét. Majd a választ meg sem várva folytatta. – Szerintem van annyira élettapasztalata, hogy igazán nagy lepedő akrobata legyen – tette hozzá kaján felhanggal. Nagyon remélte, hogy Jade megfogadta a tanácsát és töltött egy felszabadult estét a férfival.
  • Itt Elijah Mikaelsson – válaszolta Elijah udvariasan figyelmen kívül hagyva a nő kérdéseit, az ő ágybeli teljesítményére tette célzással egyetemben.
  • Mi? Valami gond van? – lett azonnal éber Lily. Egyszerűen nem értette, hogy a férfi miért is hívja őt Jade-ék telefonjáról. Aggodalom fogta el a húgaként szeretett lány épségét illetően. A megjegyzésével kapcsolatban meg nem igazán érezte magát zavarban, mert ezt akár az ős szemébe is mondta volna, ha ezzel sikerül elérni azt, hogy Jade végre valahára nyisson a férfi felé.
  • Az lesz a legjobb, ha idejön, ugyanis ez nem telefontéma – felelte az ős tárgyilagosan.
  • Tíz perc és ott vagyok – mondta Lily és bontotta a beszélgetést. Elijah Jade ágyának végébe ülve várta, hogy a nő megérkezzen. Amire nem is kellett sok várni. Lily valósággal beviharzott barátnője szobájába. Gyorsan megnézte, hogy is van Jade és egy megkönnyebbült sóhajjal nyugtázta, hogy minden rendben van vele. Bár látva a véres pólót erős fenntartása támadt ezzel kapcsolatban.
  • Kifelé – vetette oda Elijah-nak a nő mogorván. Aki szó nélkül teljesítette a kérésnek is beillő határozott utasítást és becsukta maga mögött a lány szobájának ajtaját. Bár a Lily által megütött hangnemmel kapcsolatban fenntartásai támadtak. Az egyetlen ok, amiért képes volt elnézni az az volt, hogy látta a ki nem mutatott aggodalmat a nő barna szemeiben. Közben Lily levette barátnője pólóját és egy gyors fürdőben tett forduló után lemosta a Jade-re száradt vért is. Aztán egy tiszta pólót adott rá. Azt, amelyiket Jade alváshoz szokott felvenni. Levette róla a nadrágot is, a zoknival együtt, majd gondosan betakarta és az ajtót valósággal feltépve lépet követelődően Elijah elé várva a magyarázatott.
  • Mit csináltál vele? – nézett összehúzott szemöldökkel az ősre. Mint ahogy azt megfogadta valóban utánanézett és a hallottak alapján egyszerűen nem hitte volna, hogy az udvarias férfi képes ilyesmit tenni. Elvégre megígérte, hogy vigyáz Jade-re, akkor meg miért szegte meg az ígéretét és, ha valóban így tett, akkor miért szólt róla nekem? Lily ezt valahogy nem értette, de tudni akarta, hogy mi történt.
  • Semmit – szögezte le Elijah kissé élesen. Ugyanis nagyon sértette őt már a puszta feltételezés is.
  • Akkor mi történt vele? – húzta fel a szemöldökét Lily gúnyosan.
  • Két vámpír megtámadta én pedig megmentettem. Aztán pedig adtam neki a véremből, hogy meggyógyuljon – felelte az ős mereven.
  • Mondtam, hogy vigyázz rá! – sziszegte Lily fenyegetően Elijah-ra szegezve a fegyverét, amit sebtében húzott elő a farzsebe fölött lévő tokból. Az ős válaszként felhúzta a szemöldökét. – Fatöltények vannak benne és hidd el, hogy akár csukott szemmel is eltalálnálak – tette hozzá, hogy az ős kellőképpen megértse a helyzet komolyságát.
  • Azzal engem nem tudsz megölni – közölte Elijah szárazon.
  • Tudom, de fájdalmat okozni még tudok – felelte a nő vállat vonva. Az ős pedig egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy megteszi.
  • Elismerném vétkességem, ha az én hibámból történt volna az ami, de mivel a vámpírok, akik megtámadták Jade-et nem engem kerestek, hanem őt, vagy inkább Jason-t, így nem hibáztathatsz engem – válaszolta az ős hűvös nyugodtsággal.
  • A fenébe is! Attól még figyelhettél volna jobban – vágta rá Lily idegesen. Valahogy úgy érezte, hogy le kell lőni valakit annak érdekében, hogy megnyugodjon és a vele beszélgető férfi remek célpontnak tűnt.
  • Figyeltem, és ez az egyetlen oka annak, hogy még életben van. Ha nem vagyok itt, akkor meghalt volna – jelentette ki Elijah csöndesen. És ő maga sem értette, hogy miért is fáj neki ez a lehetőség. – Nem, akarok tolakodó lenne, de volnál szíves elárulni nekem, hogy mégis miért fenyegetnek meg titeket ilyen sokan? – tette hozzá érdeklődve.
  • Te meg mi a fenéről beszélsz itt össze-vissza? – kérdezte Lily mogorván és végül eltette a fegyverét, mivel ha szüksége lesz rá, akkor később még úgy is használhatja.
  • Egy Peter Thomson nevű illető, tegnap, vagyis tegnap előtt megfenyegette Jade-et, hogy Jason rosszul csinált valamit – válaszolta az ős. Ugyanis a nappaliban lévő nagy óra az előbb ütötte el a hajnali kettőt.
  • Azt sem tudod, hogy mit beszélsz! Peter Thomson halott – szögezte le Lily határozottan.
  • Nekem nagyon úgy tűnt, hogy él és virul – mondta Elijah precíz bizonyossággal. A nő ezért aztán elhitte neki, hogy igazat mond, de ennek ellenére egyáltalán nem értette, hogy ez hogyan is lehetséges.
  • Azt a rohadt… - szűrte a fogai között Lily mérgesen és idegesen beletúrt a hajába. És most már tényleg nagyon le akart lőni valamit, bár a célpont ugyan módosult. Egy egész tárat, sőt inkább kettőt szánt Peter Thomsonnak. Valamit ebben a pillanatban Jason lábába is belelőtt volna egyet, azért, mert a hülyesége miatt Jade halálos veszélybe került.


Jade közben kezdet magához térni. Először a fejébe nyilalló fájdalmat észlelte, aztán hallani vélte, ahogy Lily veszekedik Elijah-val az ágya mellett. Amire a férfi olykor válaszolt és a hangja igencsak komoran csengett. Kissé hunyorogva nyitotta ki a szemeit és egyből észrevette a szobájában tartózkodókat. Elijah is észrevette őt és közelebb lépett az ágyához. A lány próbálta felidézni, hogy miért is fekszik itt. Emlékszem rá, hogy kivittem a szemetet és után… utána mégis mi történt? Felült és a fejéhez kapva próbálta felidézni a történeteket.
  • Ha erőltetetted annál jobban fog fájni a fejed – jegyezte meg Elijah udvariasan és segített a lánynak, hogy kényelmesen üljön, ha már a fekvést elutasította.


  • Keresek valamit fejfájás ellen – jelentette ki Lily, aki közben elővette a mobilját és tárcsázta Jason-t annak érdekében, hogy egy alapos és semmit nem kímélő fejmosásban részesítse és utána megmondja neki, hogy azonnal tolja haza a hátsóját. Azonban a nő ugyan úgy járt, mint tegnap előtt Jade, vagyis csak a hangposta kapcsolt. – Hülye, megmondtam neki, hogy ne kapcsolja, ki a telefonját erre a mit csinál? Persze, hogy kikapcsolja – morogta Lily elégedetlenül és aztán egy kíméletlenül szitkozódó üzenet után látott neki, hogy megkeresse a mondott gyógyszert. Ügyelt rá, hogy hagyjon egy kis időt az ősnek, mivel sejtette, hogy az mire is készül. Mivel ha nem így lett volna, ahogy ő hitte, akkor elhatározta, hogy ő maga fogja beavatni ebbe az egészbe Jade-et.


  • Te jól vagy? – kérdezte kissé nehézkesen az őstől Jade halkan aggódva. Látta, hogy a férfi valamit tette a két támadóval, de remélte, hogy azok nem bántották őt is.
  • Hidd el, hogy nem tudtak volna ártani nekem – válaszolta Elijah merev, hivatalos hangon. Jade közben az ős tanácsa ellenére fájó halántékát dörzsölte, hátha ezzel elősegíti azt, hogy visszaemlékezzen a történtekre, valamint remélte, hogy ezzel csillapítja a fájdalmát.
  • Mintha… - kapott a nyakához döbbenten Jade, mivel valamiért úgy emlékezett, hogy az egyik támadó megharapta őt, sőt mi több a vérét itta. Nevetséges vagyok, gondolta a lány. Főleg úgy, hogy a nyaka teljesen épp volt.
  • Begyógyult – válaszolta meg a fel nem tett kérdést Elijah.
  • Mi? – nézett meglepődve az ősre Jade. Szóval tényleg megharapott volna az egyik? De mégis hogyan? És máris ilyen gyorsan begyógyult volna? Egyszerűen lehetetlen!
  • Szeretném, ha végig hallgatnál és nem szónál közbe, akkor, sem ha első hallásra fel foghatatlanak fog hangzani az, amit mondani fogok – fogta meg a lány kezét Elijah.
  • Persze – egyezett bele Jade csodálkozva.
  • Akik megtámadtak téged vámpírok voltak… - kezdte az ős tárgyilagosan elmondani a történteket.
  • Hogy mondod? – szólalt meg az ígérete ellenére a lány. És kezdte azt hitte, hogy nagyobb baj van a fejével, mint ahogy azt hitte. Aztán pedig aggódni kezdett Elijah miatt, hátha a férfival is történt valami és azért beszél ilyen felfoghatatlan dolgokat.
  • Jade, kérlek, először hallgass végig – nézett a lány szemébe, aki a mogyoróbarna szemek szokásosnál is nagyobb komolyságát és kissé hűvösségét látva csak félénken bólogatni tudott válaszként. – Mint ahogy azt mondtam neked a támadóid vámpírok voltak. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de valaki felbérelte őket azért, hogy megöljenek téged. Mivel általad akarnak ártani a testvérednek. A támadók miatt persze már nem kell aggódnod, megöltem őket – szögezte le Elijah nehogy a lány még jobban kiboruljon, de tudta, hogy ez a kiderültek valamint a hamarosan elmondattak után ez elkerülhetetlen.
  • Hogyan? – kérdezte Jade kissé megremegve a hírtől. Még mindig eléggé szkeptikus volt a helyzet valódiságát illetően. Azonban a férfi elbeszélése alapján egyre jobban idézte maga elé a történeteket és bár egyszerűen hihetetlen volt számára elhinni ezt az egészet, mégis kezdte belátni, hogy nem lehetett másként. Tekintve, hogy semmilyen épeszű dolog sem magyarázná meg azt, hogyan is gyógyult meg heg nélkül a nyakán lévő harapás. Ha ez igaz, akkor mi a magyarázat arra, hogy begyógyult a sebem? Abban azonban biztos, hogy Elijah megmentette őt és egyszerűen nem értette, hogy erre hogyan is lehetett képes a férfi. Persze erős, de ennyire? Egyáltalán hogy kell megölni egy vámpír? Elijah honnan tud róluk? Mit csinált Jason ami miatt bántani akarnak minket? Annyira kérdése volt, hogy a lassan csillapodó fejfájása újra erőre kapott és jobban éreztette a hatását, mint eddig valaha.
  • Az egyiknek kitéptem a szívét, másiknak meg a fejét téptem le – válaszolta meg a feltette kérdést kifürkészhetetlen tekintettel Elijah. És bár Jade magában folyamatosan azt ismételgette magában, hogy „Megmentett, megmentett” ennek ellenére mégis kissé hátrébb húzódott. Az ős pedig hagyta, hogy a lány keze kicsússzon az övéből.
  • Te is… vámpír vagy? – suttogta a lány alig hallhatóan.
  • Egyike vagyok a legöregebbeknek – válaszolta Elijah kimérten.
  • Ez hogy lehet? – motyogta Jade tétován, bár akaratlanul is még hátrébb húzódott. Az ős barna szemei egy szinte észrevehetetlen pillanatra bánat suhant át, ám amilyen gyorsan érkezett az érzés úgy távozott is és újra teljesen kifürkészhetetlen lett az egész magatartása.
  • A családom és én voltunk az első vámpírok – jegyezte meg az ős tényközlően. – A többit szerintem Lily biztos elfogja, majd mondani neked – állt fel az ágyról Elijah és kifelé vette az irányt. - A nyakadon lévő seb úgy gyógyult be, hogy adtam neked a véremből, nem lesz tőle semmi bajod a fejfájáson kívül. Szerintem próbálj meg aludni és holnap vegyél ki egy szabadnapot, hogy kipihend magad – mondta még egy pillanatra visszafordulva aztán elhagyta a lány szobáját. Jade utána akart szólni, kérni, hogy ne menjen el, hogy maradjon vele, valamint szerette volna megköszönni azt, amit érte tett, de nem volt rá képes. Próbálta visszanyelni a torkában keletkezett gombócot - mint ahogy azt általában tette -, de valamilyen oknál fogva ezúttal nem sikerült. Ráadásul az sem segített a helyzeten, hogy Lily a szobába lépve tőle szokatlan módon gondoskodóan magához ölelte a húgaként szeretett személyt. Aki ennek következtében felzokogott és a nőhöz bújva próbált rájönni arra, hogy pár óra leforgása alatt, hogy is állhatott a feje tetejére az egész megszokott és határozottan normális világa. Annyira jól indult minden, miért is kellett ilyesminek kiderülni? Miért történik ilyesmi? Jason mégis mibe keveredtél? Elijah… vámpír… Elijah vámpír… annyira sajnálom…


Jade sírva aludt el Lily megnyugtatást hozó ölelésében, bár a szíve fájón összeszorult arra a gondolatra, hogy Elijah közelében sokkal jobban érezné magát. A védelmező fahéj illat megnyugvást hozott volna a számára, ám most nem. Persze nagy nehezen így is sikerült álomra hajtania a fejét, de valahogy soha nem volt még ilyen nehéz a számára ezt tenni. Vagy talán csak akkor, amikor a szüleik meghaltak. Ráadásnak a rémálmai is egyre rosszabbak lettek és halványan már meg is maradtak neki. Egy temetőben volt, abban, amelyikben a szülei és a nagyanyja is nyugodtak. Minden csupa sötétség, köd és hideg volt. Jade torka teljesen kiszáradt és levegőért kapkodva, hevesen izzadva és erősen remegve tért magához. Remegő kezekkel túrt bele a hajába és próbálta megfejteni azt, hogy miért is álmodik ilyesmit, de nem ment neki. Végül lassan felült és kibotorkált a szobájából, hogy megkeresse Lily-t, akiről tudta, hogy mellette aludt, de aztán valamiért kikelt az ágyból. Jade éppen a lépcső legfelső fokára lépett rá, amikor hallotta a bejárati ajtó csukódását, amitől ijedten összerezzent és a közeledő lépteket hallva nem tehet róla, de akaratlanul is felsikított.
  • Jade csak én vagyok az, nyugi, nyugi – ölelte magához ismételten a húgaként szeretett személyt Lily. Akinek az idegei láthatóan egy távoli vidékre mentek nyaralni.
  • Sajnálom – suttogta Jade bűntudatosan.
  • Semmi gond, gyere készítettem neked reggelit – állt fel a nő és húzta magával a lányt is.
  • Nem igazán vagyok éhes – szorult össze Jade torka és valóban úgy érezte, hogy most egy falatot sem bírna leerőltetni, még azért sem, hogy Lily jobban érezze magát tőle.
  • Nem baj, eszel egy kis pirítóst és meglátod, majd, hogy éhesebb, vagy, mint ahogy azt hiszed – szögezte le a nő eltántoríthatatlan határozottsággal.
  • Megpróbálhatom – egyezett bele Jade vonakodva.
  • Ez a beszéd – vigyorodott el Lily elégedetten. Így aztán lementek a konyhába a nő pedig Jade elé pakolt egy nagy tányérnyi pirítóst, valamint maga elé is tett egy párat és egy kis kávé kíséretében neki látott. Jade csipegett pár falatot az előtte lévő ételből Lily megnyugtatása érdekében. Mivel ismerte annyira barátnőjét, hogy tudja, hogy ha nem eszik, akkor képes és megeteti őt, vagyis a szájába tömi, ami azért nem lett volna kellemes helyzet.
  • Hova mentél az előbb? – kérdezte Jade csöndesen.
  • Én? Sehova. Itt voltam a konyhában – ráncolta össze a szemöldökét kissé értetlenül Lily, a lány pedig tudta, hogy valóban őszintén beszél.
  • Hallottam, ahogy nyílt az ajtó – motyogta Jade tétován.
  • Ja, hogy az… - értette meg a dolgot a nő. – A tejet hoztam be – vont vállat gondtalanul.
  • Értem – válaszolta Jade megkönnyebbülten a felelttől, így nem vette észre, hogy barátnője füllentett ezt illetően. Ugyanis Elijah jött át és a maga kimért stílusában érdeklődött Jade hogyléte felől. Lily tőle nem igazán meglepő módon kicsit sem kertelve elmondta az ősnek az igazat, miszerint nagyon rosszul. És ezzel együtt tőle szokatlan módon kicsit megsajnálta Elijah-t, akkor is, ha az teljesen semlegesen fogadta a hírt. Aztán az ős egy udvarias köszönés után már el is hagyta a Weston házat, de persze előtte még a nő kezébe nyomott egy kis csomagot azzal a határozott utasítással, hogy adja át Jade-nek. Lily elvette és Elijah sietős távozását látva csak megcsóválta a fejét. Mivel mindketten hallották, hogy Jade felébredt és az ős ettől valahogy gyorsabbra fogta a tartózkodását. Lily tudta, hogy most a férfi jelenléte még valóban kiborítaná barátnőjét, mégis ennek ellenére tisztában volt azzal is, hogy ezzel egyetemben talán az ős képes lenne megnyugtatni a lányt. Főleg mivel Jade még álmában is folyamatosan Elijah-t hívta és még sírt is közben. Jason, te hülye gyerek ajánlom, hogy sürgősen haza gyere, mert eléggé súlyos problémánk akadt, gondolta Lily.


Jade ezután a nap további részét tévénézéssel töltötte. Ám lehetett rajta látni, hogy teljesen máshol járnak a gondolatai. Még felöltözni sem volt ereje, Lily pedig nem is erőltette. Bár nem volt kimondottan oda a csajos programokért, ettől még leült a húgaként szertett személy mellé és elbambulva nézete ő is a tévét. Azért hálás volt, hogy Jade nem holmi ostoba picsogós sorozatokat, vagy filmet néz, hanem akciófilmeket. Mert Lilynek a csöpögős sorozatok jelentették a véget. Egyszerűen még azt sem bírta, hogyha netalántán reklámközben látta őket. A kissé laposos mozizás feldobásának érdekében Lily rendelt pizzát. Amit Jade gépiesen rágcsált és egyszerűen nem látszott önmagának. Annak, aki bármennyire is rosszul legyen továbbra is gondoskodóan viselkedjen a körülötte lévőkkel és legalább egy mosolyt vessen rájuk annak érdekében, hogy megnyugtassa őket. Most azonban még tetetni sem próbálta azt, hogy jól van. És ez volt az, ami a legjobban aggasztotta Lily-t. Mire az óra elütette az este kilenc órát addigra a nő már azon kezdett töprengeni, hogy vajon, ha egyszer kétszer alaposan megpofozná Jade-et, akkor az ennek hatására kitörne e a katatón állapotból, amibe továbbra is benne volt.
  • Reggel hazudtam – tört ki Lilyből a vallomás hátha ez megtöri a jeget és Jade végre magához tér. De persze ennek ellenére még nem vetette el a szükség esetére tartalékolt pofonos tervét sem.
  • Csakugyan? – húzta fel a szemöldökét Jade csodálkozva.
  • Elijah volt itt – vágta rá a nő kapásból, amitől a mellette ülő lány teljesen lemerevedett.
  • Miért? – kérdezte halkan Jade és érezte, hogy az a fránya gombóc ismét visszatért a torkába.
  • Megkérdezte, hogy vagy. Komolyan mondom, hogy az a pasi az udvariasság élő szobra – emelte a plafon felé a tekintetét Lily. Jade gondolatait azonban ez utóbbi megjegyzés már nem kötötte le. Átjött? Miért? Talán… aggódik értem? És ő, hogy van? Hiányzom neki? Szeretne még találkozni velem? Egyáltalán én szeretnék e még találkozni vele?
  • Föld hívja Jade-et, Jade jelentkezz – legyezett barátnője arca előtte Lily, de nem tudta levakarni az arcára kúszó elégedet vigyort. Végre, most megvagy!
  • Hm? – nézett barátnőjére a lány és valóban lehetett látni, hogy végre visszatért a gondolati közül.
  • Tegnap nem kérdeztél a vámpírokról, ha akarod, most elmondom neked, hogy mit is érdemes tudni róluk – ajánlotta Lily.
  • Oké? – válaszolta Jade kissé tétován. Barátnője pedig a tétovázást teljesen figyelmen kívül hagyva, de mégis beleegyezésnek véve kezdett bele a számolóba.


  • Na, szóval arról szól a dolog, hogy vannak ugye a vámpírok. Akik némelyike olyan kőbunkó, mint amilyenek téged is megtámadtak, de azért vannak egész rendesek is, mint mondjuk… Elijah. Természetesen vért isznak. Általában emberből, de a legtöbben ma már donorvérre váltottak, mert haladnak a korral. Persze hallottam, már olyat is, hogy valamelyikük állat vért ivott, de ez rohadtul ritka és a hír szerint nem is igazán használ. Egy házba csak akkor tudnak bemenni, ha egyszer már behívták őket. Ezt vagy az teheti meg, aki ott lakik, vagy maga a tulajdonos. Van képességük is, igézésnek hívják. Olyankor bármit megparancsolhatnak a kiszemelt áldozatnak az teljesíteni fogja, de persze van ez ellen hatásos védekezés. Ami nem mást, mint a verbéna, vagy más néven vasfű – darálta el a történetet Lily.
  • A gyógynövény? – húzta fel csodálkozva Jade. Testvére is folyamatosan csepegtetett a teájukba, vagy a kávéba, hogy véleménye szerint ízletesebb legyen. A lány pedig vállat vonva hagyta, de most már megértette az okát. Szóval Jason is tudja! Valamint, az elmondott példa alapján Lily is. De mégis honnan?!
  • Az, ezt vagy inni kell vagy valamilyen ékszerben tárolni, amit persze viselni is kell, hogy hatásos legyen a védekezés. Mi van még? Gyorsak, jól hallanak és látnak. Ha meg akarsz ölni egy vámpír elődlegesen a legjobb megoldás a jó öreg karó a szíve dolog. A lefejezés is használ, bár kicsit véres. Vagy ki is lehet tépni a szívüket, bár ez nyilván nem mindenkinek megy. A fatöltény remekül beválik ellenük. Ja és a nap! – nevetette fel Lily, mivel ez a része mindig szórakoztatta őt.
  • Mi van vele? – kíváncsiskodott Jade. Ezzel egy időben nem értette, hogy ha Elijah-ra ártalmas a nap, akkor mégis hogy lehetett kint. Vagy ez csak legenda és nem is igaz?
  • Megégnek tőle, ez is egy jó fájdalmas halál, bár én nem szívesen próbálnám ki, ha a helyükben lennék. De persze ennek van kikerülési módja mégpedig, ha valamilyen ez ellen őket védő ékszert viselnek. Viszont a felsoroltaktól függetlenül valóban hallhatatlanok – mondta Lily.
  • Elijah is? – merengett el Jade. Elvégre a férfi azt mondta, hogy ő a legöregebb vámpírok egyike.
  • Ő még jobban, ugyanis Elijah és a családja külön kategóriába tartoznak – legyintette Lily.
  • Azért, mert ő az elsők egyike? – kíváncsiskodott Jade.
  • Jaja, ők voltak a legelső vámpírok, egyszerűen csak ősöknek hívják őket. Csak a fehér tölgyfából készült karóval lehet véglegesen megölni egy őst. A bibi ott kezdődik, hogy akkor a leszúrt őssel együtt hal az egész vérvonala. Ezen kívül persze ideiglenesen álomra küldeni is lehet őket akkor, ha a fehér tölgyfa hamujába mártott tőrrel leszúrják őket valaki, aki nem vámpír, vagy h az, akkor ő véglegesen meghal, mert használta. De mivel a fehér tölgy már kihalt így eléggé lekorlátozódtak a lehetőségek ellenük. Nem mintha bárki is lenne olyan bolond, hogy megmerje támadni őket – tette hozzá a nő nagyon is jól informáltan. Jade kissé megremegett annál a résznél, amikor barátnője arról beszélt, hogyan is kell véglegesen megölni egy olyan ősi vámpírt, mint amilyen Elijah is volt. És a lány nem értette, hogy miért is nyugodott meg attól, hogy a férfit nem könnyű megölni. - Vámpírrá válni úgy lehet, ha valaki egy vámpír vérével a szervezetében hal meg és utána embervért kell inni, ha nem akkor pedig tényleg meghal – tette még hozzá a hirtelen eszébe jutó dolgot Lily. - Azt hiszem most már minden elmondtam azzal kapcsolatban, amit erről tudnod kell – mondta a nő eltöprengve az elbeszélésén. Jade tudta, hogy barátnője azt a részt nagylelkűen kihagyta, hogy ő honnan is tud a vámpírokról, de mivel gondolatai jó részét más kötötte le így későbbre halasztotta az e miatti érdeklődését. Egy olyan alkalomra, amikor már testvére is jelen lesz.
  • Majd elfelejtettem – pattant fel a kanapéról Lily és kiszáguldott az előtérbe, hogy aztán egy kis dobozzal a kezében térjen vissza.
  • Ez mi? – vette át a csomagot Jade, amit barátnője felé nyújtott.
  • Elijah adta oda reggel és megkért, hogy adjam oda neked – csinált macskakörmöket a kezével az ős kérésének említésekor. – Bontsd ki – unszolta barátnőjét a nő.
  • Rendben – egyezett bele Jade és leemelte a dobozka tetejét. – Egy nyaklánc – mormolta a lány, amint kivette az ékszert a dobozból. Ami egyszerű kis ezüst medál volt, benne egy ragyogóan csillogó smaragddal.
  • Verbéna van benne – hajolt közelebb a barátnője kezében lévő ékszerhez Lily. – Segítsek felvenni? – mosolyodott el a nő.
  • Hogy? – pislogott rá zavartan barátnője.
  • Azért küldte neked, hogy viseld, mert megvéd a vámpírok igézése ellen. Egy ilyen ajándékot eszedbe se jusson elutasítani – vágta rá Lily határozottan kitalálva mire is készül a lány. Aztán gyorsan ki is vette Jade kezéből és annak a nyakába kapcsolta az ékszert. – Látod? Tök jól áll és a lényegét tekintve még hasznos is a többi vacakkal ellentétben – tette hozzá elvigyorodva.
  • Ha te mondod – motyogta Jade és egyik kezével óvatosan közrefogta a medált. Vajon miért küldte? Mindenesetre meg kell köszönöm neki. Határozta el magát Jade, bár ott volt benne a félsz ezt illetően. De azzal nyugtatta magát, hogyha Elijah bántani akarta volna őt, akkor már megtette volna, ráadásnak akkor nem küldött volna neki a nyakláncot.


Másnap reggel Jade korán ébredt. Ugyanis a rémálmai ismét kidobták az ágyból. És ezzel egyetemben újra az álmodta, hogy a temetőben van, de ennek oka továbbra is ismeretlen volt előtte. Lily ma is a Weston házban maradt, bár már átköltözött a vendégszobába. Ami a megnevezése ellenére a nőé volt. Jade gyorsan összeütött valami reggelit, meg utána még kávét is készített. Aztán hallotta, hogy valaki a csöngő ellenére udvariasan kopogtatta a bejárati ajtón. Jade hevesen dobogó szívvel ment kinyitni azt.
  • Szia – motyogta a vele szemben álló Elijah-nak és kissé elpirult mivel továbbra is csak az alváshoz használatos pólója volt rajta. Ami azért szerencsére leért a combja közepéig, igaz csak alig.
  • Örülök, hogy látlak – viszonozta udvariasan a köszönést az ős és szokásos mozdulatként a lány keze után nyúlt, aki ezt látva egy pillanatra lemerevedett. Elijah ezt észrevéve egy pillanatra szintén teljesen félbehagyta a mozdulatot, ám Jade összeszedte magát és hagyta, hogy a férfi megcsókolja a keze fejét. Ez a szokásos udvarias gesztus igazán megnyugtatóan hatott rá.
  • Gyere be – invitálta be szomszédját, aki teljesítette a lány kérését. – Köszönöm a nyakláncot – pislogott fel a kifürkészhetetlen mogyoróbarna szemekbe.
  • Szívesen – válaszolta az ős tárgyilagosan.
  • Lily sok mindent elmondott tegnap… - vetett fel bizonytalanul egy másik témát Jade.
  • Valóban? – érdeklődte Elijah udvariasan.
  • Én… csak azt szeretném, ha… szóval… ha tudnád, hogy köszönöm azt, hogy megvédtél – motyogta a lány hálásan.
  • Nem kell megköszönnöd, ez csak természetes – biccentett az ős magától érthetően. Jade egy hirtelen mozdulattal Elijah köré vont a karjait és a mellkasába fúrta a fejét.
  • Remélem nem haragszol rám és nem fogsz ellökni magadtól – motyogta a lány és még a könnyei is eleredtek. Nem akarta, hogy Elijah ellökje magától és bár félt attól, hogy egy vámpírral, ráadásnak egy ősi vámpírral barátkozik, mégis ennek ellenére nem volt képes elszakadni tőle. Az ős tudta, hogy a lány sír. Miatta.
  • Semmi baj, Jade. Semmi baj – dünnyögte Elijah a karjait Jade köré vonva és a liliom illatú tincsek közé temette az arcát.
  • Most rögtön elengeded a húgomat, eltávolodsz tőle háromlépésnyi távolságra és kapsz egy szép kis fatöltényt a szívedbe üdvözlés gyanánt – jelentette ki Jason, aki abban a pillanatban érkezett haza. Jade ezt hallva teljesen lemerevedett Elijah ölelésében. Jason pedig a nyomaték kedvérért kibiztosította a pisztolyát is, amit határozottan az ősre irányított.

2013. március 24., vasárnap

4. fejezet

Felszabadító érzések

Rád gondolok, ha úgy tartja kedvem, annyiszor és úgy, ahogy akarok. Semmi nem akadályoz, semmi nem gátol meg benne. Tudod, milyen felszabadító érzés ez? A tegnapi találkozásunk számomra minőségi ugrás volt. Sikerült úgy látnom téged, mintha csakis az enyém volnál, mintha csakis nekem találtak volna fel.” Daniel Glattauer


Jade szorosan a férfiba karolva lépett az étterem bejáratához, ami a lifttel szinte szemközt helyezkedett el.
  • Jó estét, szabad kérnem a nevüket? – kérdezte az ott őrt álló férfi, aki az illetéktelen személyeket volt hivatott távol tartani, valamint a vendégeket útbaigazítani az asztaluk felé.
  • Elijah Mikaelson – felelte az ős kimérten. – Szeretném az asztalfoglalásomat kibővíteni még egy személlyel – tette hozzá ellentmondást nem tűrően.
  • Nem vagyok benne biztos, hogy lehetséges uram – válaszolta megingathatatlanul a fogadó személy. Elijah felhúzta a szemöldökét ezt hallva, mivel nem igazán volt hozzászokva, hogy bárki is ellentmondjon neki, főleg nem itt egy ilyen kis senki. Jade feszengeni kezdett ezt hallva. Igazán nem kívánta volna azt, hogy szomszédja asztalfoglalása miatta essen kútba.
  • Kérem, bocsássa meg, Tomnak, hogy nem ismerte fel önt Mr. Mikaelson. Tudja ő még új errefelé. Tom, Mr. Mikaelson-nak és bűbájos vendégének mindig van szabad asztalunk – nézett szemrehányóan a beosztottjára a megjelent Terence, aki a főpincér volt már nagyon hosszú évek óta. És tudta, hogy Tom most követte el az első és egyben utolsó hibáját. - Természetesen azonnal keresünk önnek és bájos partnerének egy szabad asztalt – fordult a pár felé szívéjesen. Elijah csak biccentette Terence felé, aki már indult is az egyik legjobb asztaluk irányába. Jade ámulva lépdelt a szomszédja mellett az étterem belseje felé. A mennyezetről hatalmas csillárok lógtak alá, és a hangulat is olyan volt, mintha vagy száz évet visszamentek volna az időben. Kezdve azzal, hogy halk lágy zene szólt a festmények mögé helyezet hangszórókból. A képek egyébként San Franciscót ábrázolták különösen a Golden Gate hidat nap felkelésének fényben, ami egyszerűen lélegzetelállítóan csodálatos volt. Másrészt a lány kissé zavartan vette észre azt, hogy a több vendég az étterem stílusához alkalmazkodva a nők esetében kisestélyikben és férfiak pedig szmokingban vacsoráztak. Kissé feszélyezve konstatálta, hogy az ő egyszerű kis szoknya, blúz viselete ide teljesen és tökéletesen édeskevés.
  • Az ablak mellett pont, ahogy szereti uram – mondta Terence tiszteletteljesen az ősnek címezve mondandóját. Remélve, hogy az új alkalmazottja – aki nemsokára egykori lesz - nem okozott túl nagy kárt, mivel Elijah az egyik legjobb visszatérő vendégük volt. – Kisasszony? A kabátját, ha szabad lesz? – kérdezte Jade-től, aki szó nélkül oda adta neki. Ahogy Elijah is a sajátját. – Az étlapokat megtalálják az asztalon, nemsokára visszajövök, és akkor felveszem a rendelésüket – mondta még a főpincér, majd tapintatosan távozott.
  • Jade? – kérdezte Elijah kihúzva a lány előtt a széket.
  • Köszönöm – mondta az érintett megilletődve. Még mindig erősen meg tudta őt lepni a férfi udvariassága, ami már nem is igazán volt jellemző az emberekre. Ő legalábbis szinte alig találkozott élete során ilyesmivel. Legfeljebb az idősebb nemzeték köréből származóktól, de szomszédját inkább erős harmincasnak tippelte volna és annál határozottan nem többnek. – Gondolom, nem először jársz itt – jegyezte meg halkan, mivel nem akarta, hogy más is meghallja a beszélgetésüket. Egyébként nem tudhatta, hogy teljesen felesleges ezt tennie, mert az étterem rendszeres vendégeinek legtöbbje természetfeletti lény volt, akik a régi szép időket felidézve tértek be ide.
  • Valóban nem ezt az első alkalom – ismerte el az ős, miután helyet foglalt a lánnyal szemben. Terence-t is régről ismerte, ugyanis a főpincér vámpír volt, akitől szüksége esetén sok hasznos információt tudott szerezni. Jade a pillantását a férfi fürkésző mogyoróbarna szemeiről az ablakra függesztette. Mivel zavarba hozta Elijah alig leplezett érdeklődő figyelme. A kilátás igazán magáért beszélt. Az épület régi mivolta ellenére az egyik legmagasabb volt a környéken. A lány látta, ahogy a munkából hazafelé igyekvő emberek áradata sodródik utcáról, utcára alattuk. A lassan ereszkedő sötétség ellen felgyulladnak a lámpák sárgás fényei és az üzletek szinte ezer színbe burkolódzva várják még pár órán át az embereket. – Csodálatos látvány nem igaz? – tette felé a kérdést az ős, aki követte a lány pillantását.
  • Valóan – ismerte el Jade mosolyogva. – Mikor jártál San Franciscóban? – kíváncsiskodott ismét a férfi felé fordulva.
  • Van annak már jó pár éve, hogy utoljára itt éltem – válaszolta Elijah kimérten. Az a jó pár év ebben az esetben több mint száz évnek felelte meg. – Javaslom, rendeljünk valamit és utána folytathatjuk a beszélgetést – vetette fel a véleményét az ős kissé hűvösen a felmerült téma miatt. Jade pedig az ismételt hűvös és zárkózott hangnemet hallva gyorsan fel is kapta az étlapot és az arca elé emelte, hogy elrejtse ez miatti csalódottságát. Elijah pár pillanatig még a lányt figyelte. Tudta, hogy partnere nem tudja hová tennie a hangulatingadozásait, és ha őszinte akart lenni magához – márpedig ő mindig az volt, vagy legalábbis arra törekedett –, akkor ő maga sem értette saját magát. Azért jött San Franciscóba, hogy békében, nyugodtan és magányosan töltsön egy kis időt, távol mindenki mástól. Erre a liftben történtek óta valahogy a szöges ellentétére változott ezen véleménye. Legalábbis a lány tekintetétben mindenképen. Végül aztán ő is felemelte az étlapot, remélve, hogy a kiszolgálás olyan lesz, mint régen. Ha már a fogadtatása ilyen kényelmetlenül telt el.


Pár perccel később ígéretéhez híven megjelent Terence, hogy felvegye a pár rendelését.
  • Fényezett sertésbordát, krumplipüré körettel és salátával. Desszertnek pedig fahéjas krémfagylaltot – adta át az étlapot a főpincérnek Elijah.
  • Természetesen Mr. Mikaelson – bólintott mindent értően Terence. – És a kisasszony? – fordult a lány felé kedvesen érdeklődve.
  • Én… - szólalt meg tétován Jade és nem tudta, hogy mit is rendeljen. Különösen úgy, hogy meglátta az árakat, bár előre felkészült rájuk a pompás kinézet után, de erre valahogy mégsem számított, egyes ételek ugyanis olyan drágák voltak, hogy az ő kéthavi, vagyis inkább háromhavi fizetése ráment volna. A legtöbb ételnek ráadásnak a nevét sem ismerte vagy inkább értette, mivel az nem az ő anyanyelvén volt írva.
  • A hölgynek ugyan az lesz, mint nekem – jelentette ki Elijah.
  • Értem. Valami pezsgőt? – érdeklődte a főpincér. Más vendégnek ajánlott volna, de ebben az estben inkább az ősre bízta a választást.
  • Dom Perignon-t az ezernyolcszázötvenhatos évjáratból – válaszolta egy kis töprengés után az ős.
  • Kitűnő választás uram – jegyezte meg Terence, majd távozott, hogy minél előbb leadja a rendelést. A vacsora zavarba ejtő csöndben telt el. Jade nem tudta, hogy mit is kéne mondani, főleg, mivel a kezdeményezései néha meg lettek válaszolva, viszont az esetek többségében határozottan és kíméletlenül gyorsan elvágták őket. Amit erősen csüggedten vett tudomásul. Újra eszébe jutottak a liftben történtek. Valahogy ott, a férfi ölében, a karaji között, annyira magától érthetődő volt, hogy megválaszolta a neki feltett kérdéseket, valamint a csönd is megnyugtató volt. Most viszont hogy mindenki a saját székén ült, zavaróan távol a másiktól és a maga vacsorájának szentelte minden figyelmét a csönd is kezdett nagyon zavaró lenni. Főleg mivel ez nem a jobbfajta volt, mint a liftben, hanem visszautasítással terhes. Így ennek elűzése érdekében Jade gyorsan lehajtotta a poharában lévő pezsgőt, holott nem igazán volt rá jellemző az ivás és tudta, hogyha így tesz, akkor könnyen a fejébe szállhat. Elijah a lányhoz hasonlóan nem tudta, hogy mit is kéne mondania, így aztán nem is szólalt meg. A helyzet számára is rendkívül zavaros volt. Elvégre először próbálta elkerülni Jade-et, aztán a nemrég történtek hatására meghívja vacsorázni. Pedig ez a teljesen spontán cselekvés egyáltalán nem volt rá jellemző. Ő mindig mindent alaposan átgondolt mielőtt olyan lépésre szánta volna el magát, mint ez is. Nem mintha sokat számított volna a vacsora a lánnyal, persze azért nem is volt jelentéktelen. Viszont ezek erősen ellentétes lépések voltak a békés, nyugodott és magányosan eltöltendő pihenési idejének. Mégis valahogy a kínos csönd ellenére is kellemes volt a lánnyal eltöltött idő, mert a szándékai ellenére megnyugtatást sugárzott és Elijah úgy érezte, hogy a magánya, valahogy magába foglalja Jade-et, vagyis inkább alkalmazkodik hozzá.


Terence a szolgálatkész főpincér észlelte az ős és a fiatal lány között beállt kínos hallgatást - így a vendégek érdekében mindenre kész alkalmazottként - bátorkodott kikapcsolni a háttérzenét és helyette bekapcsolni egy kis hangulatos régi tánc zenét, aztán mikor pár vendég a táncnak fenntartott részre vonult egy óvatosan elejtette célzással felhívta erre Elijah és Jade figyelmét is. A lány tétován pislogott a vele szemben lévő férfira. Az ős meg nem is tudta, hogy először megölje Terence-t a szemtelensége miatt, vagy egyszerűen csak legyen neki hálás a problémamegoldó készségéért. Aztán egyiket sem tette meg, hanem felállva Jade elé lépet.
  • Szabad? – nyújtott a lány felé a kezét udvariasan.
  • Én… persze – mosolygott rá a férfira Jade. Nem igazán tudott táncolni, de szeretett volna szomszédjával ezt tenni és remélte, hogy semmit sem fog elbénázni közben. Elijah a tánc parkettra vezette a lányt és gyöngéden magához húzva kezdte őt vezetni. Jade eleinte a férfi mellkasát nézte, valamint időnként – vagyis inkább nagyon is gyakorta -, lepislogott a lábaira, mert nem akarta elhibázni a lépést, azonban Elijah-nak hála szinkronban mozogtak, pont úgy mintha ezt mindig is együtt gyakorolták volna. Aztán egy még lassabb szám következett, de nem ez a meghitten keringőzős fajta, hanem az összebújós. Elijah egy másodperc alatt döntött és ismét egy spontán cselekvésre szánta el magát. Azt a kezét, ami a lányét fogta a mellkasára vont és ennek hála közelebb húzta magához annak tulajdonosát. Jade szinte hozzábújt az őshöz, jó érzés volt ilyen közel érezi magához valakit. Arcát ismételten a mellkasába fúrta és mélyen belélegezte a jóleső fahéj illatot. Nem is igazán tűnt fel neki, hogy annyira elfeledkezett magáról eközben, hogy a szám már véget ért és másik kezdődött. Úgy vélte, hogy erről a pezsgő tehetett, valamint a testét átjáró zsibbadás. Bár tudata egy hátsó zugában tudta, hogy az inkább szomszédja közelségének volt betudható ez az egész kellemes érzés.
  • Elijah? – szólította meg a férfit Jade úgy mint aki álmából ébredt.
  • Igen? – dünnyögte az ős a lány liliom illatú hajába.
  • Leülhetnék? – harapott az ajkába Jade, mivel nem tudta, hogyan is mondja azt, hogy már kezd fájni a lába. Eddig valahogy ezt nem érezte, de most ahogy ránézett az órára, ami lassan tizenegy órát mutatott tudta, hogy alaposan elmulatta az időt. Ennyit a vásárlásról, gondolta, ám ennek ellenére cseppet sem bánkódott.
  • Természetesen – válaszolta az ős magához térve. Valahogy annyira megnyugtató volt a karjaiban tartani a lányt, hogy még arról a nagyon is fontos tényről is képes volt megfeledkezni, hogy az ember, így vele ellentétben sokkal könnyebben elfáradt. Pedig ő aztán oda szokott figyelni az ilyesmire azonban most annyira belemerült a békés liliom illatba, hogy teljesen elfelejtkezett mindenről. Jade próbálta nem kimutatni megkönnyebbülését azt illetően, hogy végre leült, mert a lábában érzett sajgás ellenére nem akarta abbahagyni a hosszúra nyúlt táncot. Valamint hirtelen a fáradtság is igazán megrohamozta őt. Elijah közben intette Terence-nek, hogy hozza a számlát, mivel annak ellenére, hogy Jade próbálta leplezni látta rajta mennyire kimerült. A főpincér természetesen egyből odament és átadta a számlát, Elijah gyorsan aláírta azt és elvette és a zakójának a belső zsebébe süllyesztette a számlához hozzá csatolt papírokat. Amiket Terence ajánlott az ős véleményébe, mivel fontosnak tartotta az oda leírtakat. És visszakapták a kabátjaikat is. Amit Elijah udvariasan a lányra segített. Aztán az ős a karját nyújtotta Jade-nek, aki belekarolt. – Köszönjük a kiszolgálást Terence, itt még minden pont ugyan olyan, mint régen, ami igazán lenyűgöző – jegyezte meg az ős udvariasan.
  • Köszönöm. Mr. Mikaelson, mi igyekszünk és remélem máskor is eljönnek, majd hozzánk – mosolyodott el Terence boldogan a nem is annyira burkolt dicséretet hallva. Elijah csak biccentett egyet válaszként. A lifttel lejutottak a földszintre, útjukat ezúttal nem zavarta meg semmilyen áramszünet. Az ős a közelben parkoló autója mellé vezette a lányt. Jade éppen tiltakozni szeretett volna, hogy villamossal érkezett és azzal is megy haza, ám szomszédja megsejtette, hogy mit is akar mondani, így gyorsan kinyitotta előtte az anyósülés ajtaját. Jade tudta, felesleges tiltakoznia. Elvégre Elijah a szomszédja volt, így felesleges lett volna bármilyen érvet felhozni, főleg olyat, ami azt taglalta volna, hogy azért nem bírja őt haza vinni, mert másfelé lakik.


Az utat mindketten a gondolataikba merülve tették meg. Elijah végül leparkolt a lány háza előtt.
  • Én… a vacsora fantasztikus volt, a számlának a felét pedig szeretném én állni – mondta Jade.
  • Nem szükséges a vendégem voltál – hárította az ajánlatott Elijah szokásos határozott udvariasságával.
  • Csak akkor, ha cserébe holnap én, hívhatlak el valahová – jelentett ki Jade. Ha már a férfi nem engedi neki, hogy kifizesse akkor így törlessze neki a dolgot.
  • Örömmel – hajtotta fejet az ős. Előre beleegyezve, holott még azt sem tudta, hogy a lány hova akarja őt elhívni. Mégis mi van velem, gondolta közben értetlenül szemlélve saját viselkedését.
  • Akkor, holnap ötkor, gyerek át, nem szükséges csengetned egyszerűen csak gyere be – válaszolta Jade vidáman.
  • Értem – biccentette Elijah ezzel is kifejezve, hogy megértette. Közben folyamatosan az zakatolt az agyában, hogy a lány behívta őt. Életében először érezte, hogy ez a behívás dolog igazságtalan lehet rá nézve, aminek egy apró része alól a lány most feloldozta őt.
  • Jó, remélem, szereted a baseball-t, mert van a közelben egy pálya és holnap lesz az egyik meccs. Amiben néha a testvérem is részt szokott venni, de ugye most a távolléte miatt ki kell hagynia. Még így is rendben van? – kérdezte a lány kissé elbizonytalanodva ugyanis nem tudta, hogy szomszédja szereti e a sportot.
  • Szeretem a baseballt és szívesen elkísérlek – válaszolta az ős. Bárhová, tette hozzá gondolatban és egyre jobban meglepődött saját magán a lánnyal kapcsolatban.
  • Ha talán késnék, amiben igencsak kételkedek, de ha mégis csak előfordulhat, így akkor ebben az esetben helyezd magad kényelembe nálunk – mondta Jade. – Ami az étteremben történteket illeti… nem akartam olyanba ütni az orrom, ami fájdalmas a számodra – tette rá a kezét Elijah karjára. Remélve, hogy a férfi nem hiszi azt róla, hogy pletykás meg ilyenek. Egyszerűen csak szeretett volna többet megtudni róla annak érdekében, hogy segítsen neki.
  • Semmi gond, csak a családom egy kissé… bonyolult esetek. Nem akartalak megbántani azzal, amit mondtam és szerintem nekem kell bocsánatot kérnem a hangnemem miatt – felelte az ős. Tényleg sajnálta, hogy az egyik pillanatról a másikra olyan hihetetlenül mogorván viselkedett.
  • Fátylat rá – válaszolta Jade elmosolyodva. – Köszönöm a szép estét és jó éjt Elijah – tette még hozzá a lány és hirtelen elhatározással megpuszilta az ős arcát, majd kiszállt a kocsiból és bement a házába. Elijah pár percig még utána nézett, majd a saját otthona felé vette az irányt. Lezuhanyozott, aztán a pizsamáját felvéve aludni tért. Eddig valahogy fel sem tűnt neki, hogy az ablaka Jade-ék házára néz és ebből következően a gondolatai jó részét a lány töltötte ki.
  • Nem hiába mondják, hogy a legrosszabb bolond az öreg bolond – jegyezte meg saját magának az ős sóhajtva. Majd kusza gondolatait nagyjából rendre utasítva tért az álmok birodalmába.


Jade a házba lépve, sóhajtva dőlt neki a becsukódó ajtónak. Igazán jól érezte magát Elijah társaságában, sőt mi több egyszerűen a néha megjelenő zavaró csönd ellenére mérhetetlenül örült annak, hogy a férfi holnap is találkozni szeretne vele, főleg mivel akár vissza is utasíthatta volna őt. De nem tette és ez boldoggá tette a lányt. Aztán az estére gondolva eszébe jutott Peter Thomson figyelmeztető fenyegetése a lány a telefonját elővéve és a lépcsőn felfelé tartva tárcsázta bátyja telefonszámát. Azonban Jason nem vette fel a telefont, hanem csak a hangpostája válaszolt. Jade más esetben hajlandó is lett volna ezt elnézni, mivel ez általában előfordult. Az volt az ilyenkor megszokott formula, miszerint hagyott neki egy hangüzenetet és megvárta még testvére visszahívja őt. Ma azonban nem akart várni, egy gyors és erősen aggódó üzenet után, saját maga megnyugtatása érdekében felhívta Lily-t is. Aki bátyjával ellentétben minden esetben felvette a telefont, most azonban ő sem volt elérhető. Miért nem veszik fel? Történt velük valami? Hova tűntek el mindketten? Jade fejében folyamatosan ezek a kérdések cikáztak, azonban mielőtt belépett volna a szobájába észrevette, hogy a vezetések telefonon van egy hangüzenet. Az egyik készülék egyébként itt volt a folyosón egy kis beugróra téve, a másik pedig a konyhában volt megtalálható. A lány megnyomta azt a gombot, amelynek segítségével meghallgathatja az üzenetet.
  • Jade, itt Lily, sürgős dolgom akadt, de megígérem neked, hogy a holnapi baseball meccsre visszaérek – hallotta meg barátnője hangját a lány. Ugyanis általában hármasban mentek oda és Jason, valamint Lily szerves részét képezték a csapatnak. Annak ellenére is, hogy néha kissé – vagyis inkább az esetek legtöbbjében - elvetették a sulykot. - Mit szólnál, ha utána közösen megennénk egy pizzát? Vagy talán megfogadtad a tanácsom a szomszédot illetően és így határozottan mozgalmas más programod lett? Ha így van, akkor csapj a lovak közé – tette hozzá kaján felhanggal.
  • Lily – sóhajtott Jade és megcsóválta a fejét.
  • Szóval, ha így van, akkor mindent bele és Jason bármit is mond ezzel kapcsolatban ne hallgass rá. Aztán vigyázz magadra és kerüld a temetőket – mondta még Lily és a sípoló hang jelezte, hogy az üzenet itt véget ért. Jade ismételten megcsóválta a fejét és végül egy gyors zuhany után lefeküdt aludni. Csak most tűnt fel neki, hogy az ablaka pont Elijah házára néz. A férfira gondolva ismeretlen melegség járta át minden porcikáját. Felrémlett előtte, ahogy a liftben hozzábújt, ő pedig belélegezte azt a csodálatos fahéj illatot. Ezután a táncra gondolt, amikor Elijah a mellkasára vonta őt. Annyira jó volt, gondolta az emlékre vágyakozva. Ekkor hirtelen eszébe jutott Lily hangüzenete. „…határozottan más mozgalmas programod lett?” Jade pedig mélyen elpirult és az ajkába harapva hajlandó volt elismerni, hogy ez a fél mondat nagyon is megdolgoztatta a fantáziáját. Kíváncsi volt, hogy ez a jól szituált külső milyen testet is rejt magában. Nyilván fenomenálisan néz ki, gondolta a lány elmerengve. De miket is beszélek, elvégre semmi sincs köztük csak egyszerű és barátságos szomszédokként elmentek együtt vacsorázni, aztán meg holnap megnéznek egy baseball meccset! Tromfolta le saját magát. Azonban tudta, hogy tényleg nincs mit tagadnia azon, hogy Elijah jól néz ki, sőt mi több fantasztikusan, elvégre teljesen elfogadható, hogy független felnőtt nőként vonzódik valakihez, akkor is, ha a szomszédja az illető. Azonban úgy vélte, hogy beéri azzal is, hogy Elijah ölelésében lehetett a mai nap folyamán többször is. A többi, majd kialakul, holnap mindenestre még több időt tudunk majd együtt tölteni, töprengett még utolsó éber gondolatával és tudta, hogy nem lenne ellenére az, ha közelebb kerülne a férfihoz. Mert egyszerűen vonzotta őt magához. Ezekkel a gondolatokkal hajtott álomra a fejét.


Másnap Jade munkája végeztével izgatottan indult haza. A mai napon minden csodálatos volt a számára és remélte, hogy a további része még jobb lesz. A tegnapelőtti kis hibái teljesen eltűntek és ismét úgy végezte a munkáját, ahogy annak előtte. Persze mindenki látta rajta, hogy szinte a felhők felett lebeg a boldogságtól. Így aztán még a legszigorúbb orvosok is elnézően mosolyogtak a tegnapelőtti dolog miatt és tudták, hogy most már minden rendben lesz. Amint hazaért egyből lezuhanyozott és a szokásos sport ruháját vette fel. Egy kissé már megkopott farmert, laza zöld pólót és a tornacipőjét, valamint még magára kapott egy vékonykabátot is. A haját copfba fogta és a baseball sapkáján átfűzve hordta, mint általában ilyenkor mindig. Gyorsan bekapott pár falatot és pont mire végzett már hallotta a határozott kopogást és, az ajtó nyílását.
  • Szia – sietett az érkezett Elijah elé Jade.
  • Szia – viszonozta a köszönést az ős és a lány egyik kezét üdvözlése gyanánt a szájához emelte és apró csókot hintett rá. – Hogy telt a napot? – érdeklődte és valóban kíváncsi volt rá.
  • Jól és a tiéd? – kérdezte Jade, aki szokása szerint elpirult szomszédja gesztusa miatt, főleg, hogy az még most sem engedte el a kezét.
  • Hasonlóan jól, bár meg kell, hogy mondjam már vártam, hogy ismét találkozunk – vallotta be az ős kedvesen. Tényleg nagyon várta már ezt a találkozót, sőt tőle szokatlan módon még izgult is egy kicsit. Pedig ő aztán tényleg nem az a fajta, de egyszerűen alig várta, hogy újra lássa gyönyörű szomszédját.
  • Én is – nevetett fel Jade boldogan. – Jól nézel ki – tette hozzá végigfutatva a szemét az ősön és egy önkéntelen gesztus kíséretében annak mellkasára helyezte a kezét megigazítva a férfi kabátját. Aki szokása szerint elegánsan festett, de mégis a meccshez öltözött. Fekete farmernadrágot viselt - ami finom anyaga miatt, messziről vászonnak látszott -, hozzá illő fekete inget, valamint a zakóját ő is egy könnyed sötét tavaszi kabátra cserélte.
  • Fel sem érek hozzád – bókolt Elijah elmosolyodva és megfogta a lány azon kezét is, ami a mellkasán pihent. Amikor kiválasztotta a ruhadarabjait kissé habozott, mivel nem igazán szokott ilyesmit viselni, de úgy vélte, hogy egy baseball meccsre azért mégis illene kissé sportosabban öltözködnie.
  • Köszönöm – pirult el Jade ismételten. – De ugye biztos nem baj, hogy nem étterembe megyünk, hanem egy meccsre? – kérdezte tétován felpislogva a nyugodt, ám továbbra is kifürkészhetetlen mogyoróbarna szemekbe. Tudta, hogy már tegnap is megkérdezte ezt, de tényleg nem akarta azt, hogy Elijah rosszul érezze magát csak, mert olyan helyre rángatja, őt a kérésével ahová egyébként nem akar menni.
  • Nekem megfelel – válaszolta az ős őszintén.
  • Akkor jó – fújta ki a levegőt Jade megkönnyebbülten. – Nem zavar, ha sétálunk? Úgy értem a pálya itt van kétsaroknyira. – Jason, Lily és ő általában mindig gyalog mentek. Igaz, hogy akkor általában barátnője előtte mindig átjött hozzájuk és aztán az út alatt végig ökörködték bátyjával. De valahogy így volt számukra hangulata. Aztán haza is gyalog értek, vagy éppenséggel mentőn mentek a kórházba, mivel Jason vagy Lily beverte valakinek a képét, aki természetesen ezt nem hagyhatta megtorolatlanul. Ezért volt az, hogy annyira jól ismerték a két bajkeverőt a kórházban, vagyis a sürgősségin, mivel heves és cseppet sem finomkodó természetüknek hála gyakori vendégek voltak ott.
  • Akkor induljunk – indítványozta Elijah. A pályáig tartó utat kellemes csöndben tették meg. Jade élvezte, hogy a férfi továbbra is fogja a kezét és észre sem vette, hogy a közelségnek hála a szája boldog mosolyra húzódik. Az ős látta, a lány vidámságát, ami őt is magával ragadta, bár ezt jól palástolta, mint általában mindent. Próbált nem gondolni arra, hogy mit is művel éppen. Hanem egyszerűen csak élvezte a társaságot és a meghittséget, amit Jade nyújtott a számára.


A pályán már ott volt pár ember, de mivel ez egy kisebb meccs volt, így nagy általánosságban csak a környékbeliek voltak jelen.
  • Jason és Lily is a csapat része – mondta Jade.
  • Lily? – húzta fel a szemöldökét az ős kérdőn, bár a Terence által adott iratokból már tudta, hogy ki is a nő, de inkább adta a tudatlan, főleg mivel kíváncsi volt arra, hogyan is jellemzi őt Jade. Egyébként sok érdekes adatott megtudod, bár valahogy sejtette, hogy nem mindent.
  • Lily Larsen, a világ legjobb barátnője – válaszolta a lány magától érthetődően. – Még nem látom, de ő is itt lesz ma és biztos vagyok benne, hogy játszani fog – tette hozzá és aztán homlok ráncolva nézett a hirtelen kisebb tömegbe összegyűlő játékosokra. Látta, hogy Harry – testvére csapatának kapitánya – ordítozik a másik csapat vezetőjével – Johnsonnal - valamiről. Ez nagyon is szokatlan látvány volt, ugyanis a férfi ezt általában inkább a csapatára hagyta. Elijah követette a lány tekintetét.
  • Menjünk oda? – ajánlotta a lánynak udvariasan.
  • Igen, azt hiszem az lesz a legjobb – mormolta Jade és az őst magával húzva indult el a tömeg felé.
  • Nem igaz, hogy nehezetekre esik tíz rohadt percet várni arra még Lily ide ér – ordította Harry mérgesen.
  • Mit érdekel minket, hogy Larsen hol kódorog a szokása szerint eltűnt Westonnal egyetemben? Készüljetek fel és máris kezdünk – válaszolta a másik csapat kapitánya határozottan.
  • Szerintem tíz percet még igazán bírsz várni – szólalt meg Jade halkan.
  • A kis Weston már meg is érkezett, nocsak, nocsak. Kísérőd is van? A bátyád meg látom gyáva volt eljönni – gúnyolódott Johnson. Elijah vetett egy komor pillantást a férfira, aki erre jól láthatóan megremegett, de mivel nem akarta, hogy egy ilyen jött ment alak miatt gyávának nézzék így folytatta, amit elkezdett, bár erős félelem környékezte meg.
  • Tudomásom szerint semmi közünk egymáshoz, így nem tartozik rád, hogy kivel is vagyok! Azon kívül ne merészeld gyávának nevezni a bátyámat – mondta Jade kissé dühösen. Egyszerűen nem tűrhette, hogy ez a férfi ilyenek mondjon az ő rokonairól, főleg, hogy ezt minden egyes alkalommal eljátszotta. Ráadásnak Elijah támogató jelenléte sokat segített a lánynak azért, hogy a sarkára álljon, mert valahogy érezte, hogy bármi is adódna, a férfi megvédené őt.
  • Mert mi lesz? Rám uszítod a pasidat? Vagy talán megütsz? – röhögött fel a férfi.
  • Ő nem, de én szívesen beverem azt a nagy pofádat, de úgy, hogy utána a világ legjobb sebész se tud majd helyrehozni – fogta satuba a férfi fejét a megjelent Lily. – Szóval most legyen nagy a szád és ismételed el, hogy mit is mondtál Jade-nek – szorította meg még jobban Johnson nyakát, akinek az arca kissé lilás árnyalatot vett fel a levegőhiány miatt. Természetesen egyből mindenki meghúzta magát a nő megjelenésével, mivel ismerték és tudták, hogy nem tanácsos kekeckedni vele, főleg mivel igencsak könnyen nyolc napon túl gyógyuló sérülés lehet a vége. És mivelhogy az esetek legtöbbjében határozottan nem Lily sérült meg súlyosan.
  • Sajnálom – préselte ki a szavakat a fuldokló félben lévő személy.
  • Nem hallottam – vigyorodott el Lily.
  • Sajnálom, oké? – ordított kiakadva Johnson.
  • Még egy ilyen és nem úszod meg úgy, mint múltkor – intett a férfi begipszelt karjára a nő, majd ezzel a fenyegetéssel el is engedte áldozatát, mire az egyensúlyát vesztve dőlt el, mint egy zsák. – Akkor remélem, most már kezdődhet az a meccs, és nem hiába kellett lejátszanunk ezt a szánalmas közjátékot – vetett egy pillantást a körülötte lévőkre, akik egyből heves bólogatásba kezdtek.


  • Lily azért visszafoghatnád magad egy kicsit, mert egyszer felfog jelenteni téged – jegyezte meg fejcsóválva a melléjük lépő nőnek Jade.
  • Ez? Ugyan már, még a nevét sem tudja leírni és az összefüggő beszéd sem megy neki – legyintette Lily lefitymálóan, közben vetett egy érdeklődőt pillantást barátnője kezét fogó férfira.
  • Lily Larsen, ő Elijah Mikaelson, Elijah ő Lily, akiről már meséltem neked – mutatta be egymásnak a két felet.
  • Érdekes neve van Elijah – jegyezte meg Lily a kezét nyújtva és szórakozottan felhúzta a szemöldökét mikor az ős megszorította azt, aztán pedig ráadásnak még udvariasan kezet is csókolt neki.
  • Lehetséges – értette egyet a nővel Elijah.
  • Menjetek és üljetek le – mosolygott rá Jade-re Lily kedvesen.
  • Kéz és lábtörést – ölelte meg barátnőjét a lány, aki egy pillanatra visszaölelte őt majd elengedte.
  • Kösz – forgatta meg a szemeit Lily. Jade Elijah keze után tapogatózott és boldogan elmosolyodott, amikor a férfi megfogta és gyöngéden megszorította azt. Lily őket látva elvigyorodott. Amikor a lány és az ős éppen elindultak volna a nő még utánuk szólt. – Elijah, ha lenne annyira ostoba és esetleg összemerné törni Jade szívét, cserébe én is így fogok tenni a magáéval – szögezte le Lily határozottan és lehetett látni rajta, hogy egyáltalán nem viccel és nem puszta üres fenyegetésről van szó.
  • Lily! – nézett barátnőjére kissé rosszallóan Jade.
  • Értettem, Miss. Larsen – biccentette az ős.
  • Lily és aztán vigyázzon rá – közölte a nő.
  • Elijah és minden tőlem telhetőt meg fogok tenni ennek érdekében – válaszolta a kimondatlan tegezésre az ős és végre Jade és ő lementek a pályáról, hogy jó helyet keressenek maguknak.
  • Amit Lily mondott… – vetette fel Jade félénken, hogy bocsánatot kérjen barátnője viselkedése miatt, ám a férfi leintette őt mielőtt folytathatta volna.
  • Megértem és semmi gond – zárta le a bocsánatkérést Elijah udvariasan, ám nagyon is határozottan. Értette, hogy a nő félti Jade-et és bármire hajlandó érte, akár még arra is, hogy megtámadja őt. Ami azért tényleg lenyűgöző volt. Látta, hogy mind Lily, mint Jade úgy néznek egymásra, mint két testvér és ha szükséges lett volna tudta, hogy mindketten kiállnánk a másikért. Az ősnek erről saját testvérei jutottak eszébe. Nem sok olyan pillanat volt az életükben, amikor kiálltak volna egymásért. Persze azért akadt, de ez mégis inkább a kivételesen ritka alkalmak egyike volt. Ezért egy kicsit irigyelte szomszédját, de mikor a lány lelkes arcára nézett ez az érzés már el is párolgott úgy mintha soha nem is létezett volna.


A meccs igazán izgalmasan telt el és nem igazán megdöbbentő módon Lilyék csapata nyert. És azon kevés alkalmak egyike volt, amikor nem robbant ki tömegverekedés Lily és Jason miatt. Főleg mivel utóbbi nem is volt jelen. Aztán Jade és Elijah kettesben indultak hazafelé a besötétedett úton, amit az alig látszó csillagok, valamint lámpák fénye tört meg. A lány indulásuk előtt még felvetette barátnőjének, hogy tartson velük, de az vigyorogva visszautasított az ajánlatott és a szemöldökét célzatosan felvonva kívánt „Jó éjszakát”. Aminek hála Jade teljesen zavarba jött, főleg mivel a beszélgetés után Elijah teljesen magától érthető módon ismét megfogta a kezét.
  • Köszönöm, hogy elmehettem veled, igazán élvezetes meccs volt – állt meg a lányék járdájának a szélén az ős.
  • Örülök, hogy így gondolod – pillantott fel Jade. A sötét csak még jobban kiemelte zöld szemeit. – Szerintem kiérdemelted ezt – vette le a sapkáját a lány és lábujjhegyre állva a férfi fejére helyezte azt.
  • Igazán megtisztelő – mosolyodott el Elijah. – Szép álmokat, Jade – pillantott a lányra, aki annak érdekében, hogy megtartsa az egyensúlyát apró kezeivel az ős mellkasának támaszkodott.
  • Neked is Elijah – válaszolta Jade kedvesen és ismételten megpuszilta a férfi arcát. Majd nevetve hátralépett és egy intés után már a háza bejárata felé vette az irányt. Elijah pedig hasonlóan cselekedett, mivel tudta, hogyha még ott marad, akkor a lány után megy, azt pedig még nem szerette volna. Vagyis szerette volna, de úgy, hogy a lány is ugyan úgy akarja, mint ő. Bár abban most sem lett volna hiány, mégis inkább várt, mert nem akarta, hogy egy futó és nyilván élvezetese este után megszűnjön az, ami köztük kialakulni látszott.


Jade teljesen elvarázsolva lépett be a házába. A konyhába lépve észrevette, hogy egy új hangüzenete van. Megnyomta a fogadás gombot.
  • Sajnálom, hogy nem voltam elérhető, de lemerült a mobil. Ne aggódj, minden rendben van velem, remélem, hogy veled is. A szomszéd fickóról nem mondtál semmit. Milyen? Sikerült már megoldanod az össze problémáját? Ahogy téged ismerlek, mindent megteszel ez ügyben. Ne felejtsd el, hogy ne dőlj be mindenféle trükknek, mert lehet, hogy csak ki akar használni. Szeretlek és két nap múlva otthon vagyok – hallotta meg Jason üzenetét.
  • Nem akar kihasználni – csóválta meg a fejét Jade határozottan tagadva bátyja felvetését, de tudta, hogy ezt majd szemtől szemben is el kell majd ismételni párszor, vagyis inkább nagyon is sokszor. Ezután felfelé vette volna az irányt, de rájött, hogy nem vitte ki a szemetet. Így aztán alig félpillanatnyi tétovázás után felkapta a zsákot, ami már gondosan oda volt készítve és a hátsó ajtón kilépve a nagy kuka felé vette az irányt. Amikor kidobta azt és megfordult, hogy visszamenjen egy ismeretlen férfival találta szembe magát.
  • Maga, hogy került ide? – kérdezte Jade félve hátrálva egy lépést. Azonban ekkor hátulról is beleütközött valakibe.
  • Jason Weston húga nem igaz? – kérdezte a mögötte lévő. A lány pedig nem tudván mit tegyen a ház felé próbált mennie, de a két férfi bekerítette őt.
  • Honnan tudja? És mit keresnek itt? – kérdezte a lány egyre jobban megrémülve.
  • Nem érdekes, már nem fog számítani – vigyorodott el csúfondárosan az egyik és hirtelen a lány mellett termet. Mire Jade ijedten felsikított és erősen próbált kitérni a támadás elől, azonban végül nem sikerült neki, ahogy a visszavágás sem. Így már csak azt vette észre, hogy az egyik támadó lefogja a másik pedig megharapja őt. Egyáltalán nem értette, hogy mi is történik vele. És ahogy a vér fogyott a szervezetéből úgy csökkent az ereje is, egyre laposabbakat pislogott és már meg kapálózni sem volt képes. Utolsó erejével még látta, amit Elijah lerántja róla a támadóit, majd aztán elnyelte őt a nehézzé váló és nagyon is hívogató sötétség.