2014. szeptember 13., szombat

22. fejezet

Kitisztult emlékek
A fájdalmas emlékek nem tapintatosan térnek vissza - berúgják az ajtót, és elárasztják az elmét.” Harlan Coben


Amikor a kocsi áthaladt San Francisco határán Jason először a mellette láthatóan feszült Elijah-ra, majd a hátul csöndben duzzogó Kolra pillantott.
Rendben, úgy vélem, hogy innentől mindenki mehet a maga dolgára – vette fel a Weston fiú, mindkét ős rákapta a tekintetét, és nyilván próbálták nem félreérteni a megjegyzést, ami kivételesen tényleg nem tartalmazott semmilyen hátsó szándékot.
Vagyis? – förmed rá Kol és nagyon remélte, hogy Jason nem úgy értette, ahogy ő gondolta. Elijah komolyan pillantott Jade testvérére és tekintete egyértelműen azt sugallta, hogy végtelen udvariasság ide vagy oda, ha ilyesmit kér tőle, akkor azt nem áll módjában teljesíteni.
Én megnézem a temetőben, ha ott van, akkor valószínűleg feltámasztja apánkat és ő majd szóval tartja – tisztázta a Weston fiú, mert bár valóban nem lett volna ellenére, ha ezentúl semmi közük nem lenne egymáshoz sajnálatos módon ezzel együtt tudta azt is, hogy Lily és különösen Jade mérgesek lennének érte. Most egyébként is hasznosak lehetnek, szóval egy szava sem lehet miattuk. Na jó, Kol továbbra is ingerülté tette őt.
Lehet, hogy elment hozzám, vagy Alaric elvitte hozzátok, és bár igaz, hogy oda legjobb tudomásom szerint még nem tud bejutni, azért én körülnézek – jelentette ki Elijah a maga már nagyon is ismert tárgyilagos stílusában.
Majdnem el is felejtettem, hogy be vagy hívva hozzánk – morogta Jason és kelletlenül rábólintott a dologra.
Elijah és mi lesz Alaric-kal? – kérdezte Kol célzatosan, ugyanis legjobb tudomása szerint a férfi a halála előtt nagyon is megakarta ölni őket és jobb lenne, ha nem most fejezné be. Elvégre a családja még mindig nem egyesült úgy, ahogy szerette volna.
Nem lesz gond – közölte testvére magabiztosan.
Emlékszel, megölte Klaus-t, vagyis nem sok hiányzott neki ahhoz, hogy megtegye – emlékeztette a másikat komoran. De persze süket fülekre talált.
Most nincsen nála a fehértölgyfa karó, mert azt te eltetted, nemde? – hívta fel erre a nem elhanyagolható tényre a figyelmet Elijah.
Klaus ne tudja használni, nem rossz – mormolta Jason már–már elismerően.
Ez egy dicséret akart lenni? – húzta fel a szemöldökét Kol kíváncsian.
Ne is álmodj arról – szögezte le a Weston fiú határozottan, ugyanis ez a részéről csak egy apró, véletlenül hangosan kimondott ténymegállapítás volt, semmi több.
Hidd el, rémálmaimban se jöjjön elő – szurkálódott a fiatalabb ős.
Visszatérve az eredeti témára, megoldom, ha találkozom vele – terelte a beszélgetést az eredeti medrébe Elijah.
Ahogy gondolod, ha megöleted magad tud, hogy Jade minden bizonnyal szeretné, ha visszahoználak – jegyezte meg Jason, ami részéről hatalmas nagylelkűségnek minősült.
Megnyugtató gondolat – mondta az idősebb ős, bár teljesen biztos volt abban, hogy Alaric-kal nem lesz semmi probléma. Mégis valami más miatt egyre nyugtalanabb lett.
Engem se hagyjatok ki! – tört ki Kolból felháborodottan. Ő is szeretett volna segíteni Jade megtalálásában és magán a lányon is.
Nem hinném, hogy ott van, de menj a régi házunkhoz, itt a cím – kotorászott fél kézzel az egyébként apróval teli hamutartóban Jason, még végül egy erősen megviselt, egy–két helyen szakadt laminált papírt nyújtott át az ősnek. Ami, mint kiderült egy névjegykártya.
Történt ott valami lényeges? – forgatta az ujjai között és a név alapján úgy vélte ez csakis Jade és Jason apjáé lehetett. Érdekes.
Ott haltak meg a szüleink Jade szeme láttára, de ő nem emlékszik erre, szóval kicsi az esélye, hogy ott van, mégis… – Annak ellenére, hogy Jason félbehagyta a mondatott mindkét ős értette a lényeget.
Oké, megnézem – egyezett bele Kol és annak ellenére, hogy ő szerette volna megtalálni Jade-et egy része azt kívánta, hogy ne ott legyen. Mert az emlékezés nyilván teljesen összetörné.


Jade az emlékben arra riadt, hogy az édesanyja rázogatja őt és a szobájukban lévő gardrób egy különösen sötét sarkába rakja.
Jade ígéred meg, hogy itt maradsz – kérte őt az anyukája mosolyogva, valami mégse stimmelt. A mosolya ezúttal nem volt őszinte.
Anyu? Miért? Maradj itt te is – ragadta meg anyukáját riadtan. Nem tudta, hogy mi a baj, de nem akarta, hogy szülője el menjen mellőle.
Ígérem, minden rendben lesz – simította végig a haján édesanyja megnyugtatóan.
Evelin? A Larsen család nem veszi fel a telefont, és nem találom Jason-t – hallotta édesapja sürgetését. Jade-nek beugrott, hogy a bátyja aznapra kinti táborozást szervezett saját magának a kertben. Közel, de nem túl közel.
Megnézem a nappaliba – állt fel az anyukája.
Evelin – szólt édesanyja után az apja kissé idegen, de az már elindult. – Jade, maradj itt, és bármit hallasz legyél nagyon csöndben. Ez most rendkívül fontos – pillantott rá édesapja olyan komor arccal, amitől kirázta őt a hideg és még jobban félni kezdett, de sietve rábólintott, mert úgy vélte bármi történik az apukája vigyázz rájuk. Ezt követve az apja rácsukta a gardrób ajtaját, aminek apró rései át hézagosan ugyan, de kilátott a szobába, amit a telihold fénye vont kísérteties fénybe. Az apukája az ágy fölötti képnél matatott, majd két pisztolyt vett elő, amiket Jade még soha sem látott, sőt azt sem hitte volna, eddig, hogy az apja tud lőni.
Roger, nem volt más választásom, megölte volna Jason–t – lépett be a szobába az anyukája botladozva, akit az szőke hajú férfi követett, akinek a kajában ott volt az ő eszméletlen bátyja. Jade a rémülettől elkerekedett szemekkel figyelte az eseményeket.
Ha jól tudom nekromanta vagy – fordult édesapja felé az idegen, továbbra sem engedve el Jasont.
Sajnos nem dolgozom ősi vámpírvadászoknak – jegyezte meg apja csípősen, bár láthatóan aggódott, amit próbált palástolni, de nem sikerülhetett teljesen, mert a vele szemben lévő elégedetten elmosolyodott.
Tudod, ki vagyok. Vajon azzal is tisztában vagy, hogy ki öli a fajtádat? – érdeklődőt az idegen udvariasan, mintha nem tört volna rájuk éjnek–éjvadján.
Ha feltetted a kérdést, akkor nyilván meg is mondod a választ – felelte az apja szigorúan.
Természetesen, mint ahogy azt már kitalálhattad, én vagyok a tettes. A Larsen család nem volt valami segítőkész, kárt értük – közölte a férfi kíméletlenül.
Kérem, engedje el a fiamat – szólalt meg remegő hangon az édesanyja. – Ő nem ártott magának, csak egy gyerek, kérem.
Maga ember, ezt nem értheti – dörrent rá az anyjára dühösen. – Tudja, miért jöttem, tegye meg nekem és életben hagyom magukat – fordult ismét édesapja felé.
Hazudik – kiáltott fel Evelin, aki valóban csak egy egyszerű ember volt, de egy ilyen hazugságot nem volt nehéz átlátnia.
Tudom – fogta meg a karját az apja. – Tegye le a fiam és menjen innen. Ne akarjon magára haragítani minket – nézett határozottan a támadóra az apja.
Felteszem, akkor meg tudja menteni a fiát, ha történne vele egy kis… baleset – jegyezte meg a férfi tűnődő hangon.
Nem értem miről beszél – szűrte a fogai között az apja és erősebben ráfogott a fegyvereire, de nem akarta megkockáztatni gyermeke életét és tudta, hogy a golyó egyébként is csak ideiglenes megoldás lenne.
Ha nem teljesíti a kérésem akkor a fiát kidobom az ablakon – indult el a nevezett irányba.
Blöfföl – szólalt meg az apja szenvtelenül, az anyukája pedig zokogásban tört ki.
Igaz, de ennek a kedves felesége látja kárát – ismerte el az idegen és szinte pillanatok alatt következett dobta le a földre Jasont, hogy utána Evelinhez ugorva kitörje annak nyakát, aztán megragadta az apját.
Anyu! – Jade akaratlanul is, de felsikított.
Evelin! – súgta még az apja miközben szemei különösen fényesen kezdtek el világítani, hogy aztán üres fénnyel dobják felesége hullája mellé.
Ne sírj kislány, téged nem foglak bántani, tudod szükségem van valakire, hogyha felnő akkor teljesítse a kérésemet – rángatta elő őt az idegen, hogy ezután a kísérteties fenyegetés után és borzalmas tettel később elhagyja az otthonukat.


Anyu, apu… miért? Miért? – zokogott fel Jade. Most már tudta, emlékezett, túlságosan is. Mikael megölte a szüleit! Ahogy Lily családját is és nyilván ők is így végezték volna, ha Klaus nem öli meg őt. Sajnos azonban, ez még nem volt minden. Még hátra volt egy hasonlóan keserves emlék.
Jade akarata ellenére továbbra erősen koncentrálni kezdett. Az emlék lassan kitisztult és azt látva újabb heves zokogás tört fel belőle. Ugyanis rájött arra, hogy az álmaiban mit is jelent a tűz. Az eset a szülei temetése előtti nap kora estéjén történt. Tudta, hogy a nagyanyja keresi őt, ő mégsem tett eleget a folyamatos szólítgatásnak, hanem besurrant a nappaliba, kissé remeget, mert előzőleg megmondták neki, hogy semmiképpen sem jöhet ide a búcsúztatásig most mégis ellenkezett. Látni akarta a szüleit és nem értette, hogy ez miért is ne tehetné meg?


Ez biztos, hogy beválik? – faggatózott Kluas szkeptikusan pillantva hol a tőrt a kezében tartó Lily, hol a továbbra is nagyon halott Damon felé.
Természetesen, de most hallgass el végre – förmedt rá az ősi hibridre a nő, mert már igazán kezdett elege lenni belőle. Nem tudta hol van Jade, akit valószínűleg elrabolt egy vámpírokra vadászó vámpír, itt boldogítja őt Klaus és mindennek a tetejében még az idősebb Salvatore is fogta magát és meghalt. Hát csoda, hogy némileg ideges lett?
Üdv újra az élők között – dörrent rá az éppen feltámasztott vámpírra kissé talán mogorván. Na, de őt egyáltalán nem érdekli, hogyha a másik megharagszik rá, kellet neki hergelnie egy olyat, akivel nem bírt el!
Lily, hogy te milyen kedves vagy egy emberrel, aki most tért vissza a halálból – nyöszörögte Damon.
Nem vagy ember, akkor nem keltettelek volna életre – jegyezte meg Lily csak a félreértések elkerülése érdekében.
Damon, tudod, te aztán megéred a pénzed – vigyorgott rá legjobb barátjára Klaus boldogan.
Mondja ezt az ősi hibrid – replikázott az idősebb Salvatore, akit még a halál sem tudott megváltoztatni.
Minden más lett volna, ha nem jössz vissza – mormolta az ős csendesen. – Úgy értem ki fogja pesztrálni az öcsédet? Én biztosan nem! – tette hozzá hevesen.
A kedvességed határtalan – ironizált Damon.
Az már egyszer biztos – közölte Klaus és segített talpra állni a másiknak.
Jól van, ha meggyóntátok egymásnak bűneiteket, akkor akár mehetnénk is – vette fel Lily, mert volt egy olyan érzése, hogy ez a kettő soha sem hagyná abba egymás szurkálását. Komolyan, mint két rossz gyerek, csóválta a fejét.
Kocsi nélkül? – bosszankodott Klaus.
Klaus, több mint ezer éves vagy, felteszem, nem ez lesz az első eset, hogy el kell lopnod valamit – gúnyolódott Lily. Damon ezt hallva felhorkantott.
A lopni olyan csúnya szó. Maradjunk annál, hogy kölcsön vesszük addig, amíg a szükség úgy hozza – korrigált az ősi hibrid nagylelkűen.
Hogy értetted egyébként azt, hogy embert nem támaszthattok fel? – ráncolta össze a homlokát az idősebb Salvatore. És persze szándékában állt azt is megtudakolni, hogy ez az egész rá nézve mit jelent.
Az emberek nem oda kerülnek ahová a vámpírok, ezt felteszem tudjátok? – érdeklődte Lily.
Most már igen – válaszolta szinkronban a két férfi, bár az idősebb sejtette, hogy erről van szó.
Ha onnan hozunk vissza valakit, akkor a test egy idő után… – próbálta megfogalmazni a választ finoman Lily és közben felrémlett előtte amint Evelin beleegyezésével Brianna felgyújtotta a nőt.
Kitalálom… rohadni kezd – húzta el a száját Damon. Lily óvatosan biccentett egyet, érezhető volt, hogy szellemileg nincsen teljesen jelen.
Ez történt a barátaid, megbocsáss testvéreid anyjával is? – kíváncsiskodott Klaus.
Meg sem lepődök azon, hogy erre, hogy jöttél rá – csóválta meg a fejét a nő.
Megvannak a módszereim – rántotta meg a vállát az ősi hibrid elégedetten.
Az már egyszer biztos – morrant fel Damon, aki Klaus hirtelen mozgásának hatására szinte orra bukott. Na jó, lehet, hogy mégsem volt olyan vicces, hogy úgy tett, mint, aki alig bír járni, ugyanis valójában még soha sem érezte magát olyan kicsattanó formában, mint most.
Felkapnálak a karomba, de… – morfondírozott a lehetőségen Klaus.
Kösz, kihagyom a lehetőséget, hogy mennyasszony–pózban csüngjek rajtad – utasította el Damon a javaslatot szarkasztikusan.
Ti rosszabbak vagytok, mint az öreg házasok – szólt rájuk Lily, miközben feltörte egy kocsi zárját, ám nem tudott elfojtani egy mosolyt, amit a jelenet elképzelése ihletett.


Jason a temetőben lévő kripta felé sétálva visszaemlékezett arra a szörnyű estére, ami a szülei temetése előtt történt. Néha úgy vélte, hogy akkor változott meg véglegesen az élete, talán a viselkedése is. Mindez persze nem számított, mert a nagyanyjának nem volt más választása…
Jason, hol a húgod? – faggatózott Brianna, a nagyanyjuk és hol fiú unokáját, hol a konyhaasztalnál helyet foglaló Lily-t figyelte, akinek gyámsága szintén rá szállt.
A szobájában – válaszolta Jason, némileg értetlenül, mert legjobb tudomása szerint húga nem jött ki onnan mióta vacsora után felment.
Már nincs ott – rázta meg a fejé Brianna gondterhelten, aggódott a gyerekek miatt, akik szinte egy pillanat leforgása alatt váltak árvákká, ráadásul nem is akárkinek hála.
Szerinted történt vele valami? – érdeklődte Jason hasonló ábrázattal. Akinek fiatal arcán különösnek hatott ez a fajt komolyság.
Bízom benne, hogy nem – sóhajtotta a nő, bár sokkal nyugodtabb lett volna, ha pontosan tudja hol is van Jade.
Mikael már elment, nem hinném, hogy visszajött volna. Most még nem – mormolta Lily és az utolsó mondatnál hangsúlyosan az őt befogadó asszonyra nézett. Más esettben Brianna hálás lett volna azért, mert a lány végre hajlandónak mutatkozik a kommunikációra, mivel a tragikus éjszaka óta alig szólalt meg, most mégsem volt kedve örülni.
Érzitek? – kapta fel a fejét Jason, mert hirtelen különös bizsergető érzés járta át a testét. Akkor tapasztalta először az erejét.
Oh, Jade, bogaram – hunyta le a szemeit Brianna. Pontosan tisztában volt azzal, hogy mi történt és ezért a nappali felé vette az irányt. Oda belépve pedig az a kép fogadta, amire számított. Mégpedig Jade – aki a tiltása ellenére osont be a szobába – beszélgetett az édesanyjával, aki egyértelműen feltámadt. Persze a kislány nem tudhatta, hogy Evelin halandó lévén nem oda kerül, mint a természetfeletti lények és, mivel ez volt Jade első feltámasztása Brianna tudta, hogy nem tudja, majd visszafordítani a folyamatot. Tehát csak egy megoldás maradt. Ami ilyen közeli hozzátartozó esetén túlságosan is drasztikus, de nincs más választásuk.
Nagyi, anyu felébredt – fordult felé Jade olyan boldog mosollyal, amelybe a szólítottnak belesajdult a szíve. Sajnos, akkor sincs mit tenni. Evelin, aki nem volt járatos a témában megsejthetett valamit anyósa gondolataiból, mert szomorúan bólintott.
Jade, kincsem, szeretlek titeket, de nekem nem itt a helyem – ölelte meg még egyszer utoljára kislányát Evelin.
Hogy mondhatsz ilyet? – kiáltott Jade feldúltan.
Jason, megtennéd, hogy a húgodat a szobájába kíséred? – kérdezte idősebb unokájától, aki szintén könnyes szemmel nézett anyja felé.
Nagyi? – értetlenkedett Jason, aki már fél után volt a nyitott koporsó felé.
Jason! – szólt rá némileg erőteljesebben unokájára Brianna. Most nincs itt az ideje az engedetlenségnek, később, ha ezt elrendezték, de most semmiképpen sem.
Jason, ne menjünk fel, kérlek, itt akarok maradni – rángatta bátyja karját Jade egyre erősebben, de az szorosan fogta a kezét és tette amit a nagyanyja kért tőle. Nem tudta mi történt, ennek ellenére úgy vélte ebben a helyzetben ez a legjobb megoldás. Mindegyikük számára.
Nem akarod végignézni Jade – simogatta meg Jade haját Lily barátságosan. Ő pontosan tisztában volt vele, hogy mi fog következni és egyetértett Briannával.
Menjetek fel, minden rendben lesz – bólintott Evelin bíztatóan és követte az anyósát az immár sötét kertbe.
Jason – könyörgött Jade, Jason azonban összeszorított szájjal csörtet felfelé a lépcsőn maga után ráncigálva a testvérét.
Jade, kérlek – csattant fel a Weston fiú, mert már kezdett elege lenni ebből a huzavonából és szerette volna tudni, hogy az előbb mi a fene történt az anyjával, valamint a nagyanyja és Lily mit csinálnak vele hátul.
Jó, jó – motyogta Jade látszólag beletörődően. Aztán végül nagy nehezen és kissé fájdalmasan ugyan, de kitépte magát bátyja szorításából. Sietve a hátsó bejárathoz futott – bátyja szorosan a nyomában nyargalt – és felrántotta az ajtót. Jason, akkor azt kívánta bár ne tette volna. Mindketten látták az édesanyjukat, ahogy még utoljára rájuk mosolygott mielőtt a nagyanyjuk megnyújtotta volna alatta a mágiát. Evelin és Jade sikolya szinte egyszerre harsant fel, Jason is kiabált, Lily látva a helyzetet gyorsan belökte az ajtón a testvéreket és ott várta meg velük, amíg Brianna be nem jött.


Én tettem, én csináltam… és nem tudtam visszafordítani. Nem tudtam… Nagyi pedig felgyújtotta… Az én hibám… az én hibám az egész… – zokogta Jade elkeseredetten és a fal mentén lecsúszott a padlóra. Nem érdekelte, hogy összekoszolja a ruháját, vagy kiszakítja. Olyan érzése kerítette hatalmába, mint amikor egy liftben van, mégsem tudott megmozdulni, talán nem is igazán akart.