7. fejezet

Mi ketten... meg Kol

„- Pont jókor jössz, mert ez a nap legjobb része.
- Melyik az a rész?
- Az, amikor te meg én mi leszünk.” Micimackó című film

Jade-et reggel ismét nagyon korán kivetette az ágya. Ugyan az a rémálma volt, mint mostanában és az egyetlen jó dolognak az számított, hogy emlékezett rá. Bár ez eléggé bizonytalan helyzet volt. Elvégre azért mégiscsak rémálom volt, aminek ráadásnak teljesen értelmetlen is volt. Nem, mint az ilyesminek egyáltalán lenne akárcsak egy kevéske értelme is. Készített reggelit és megterített asztal mellett várta, hogy Jason szokása szerint lecsoszogjon a szobájából. Úgy tervezte, hogy munka után átmegy Elijah-hoz, bár nem igazán tudta, hogy milyen indokkal is kéne ezt megtennie. Vagy csak úgy menjek át? Nem, ezt talán tapintatlanságnak venné, de lehet, hogy nem. Az lesz a legjobb, ha viszek sütit. Igen, ez jó ötlet. De vajon milyen süti fejezi ki eléggé azt, hogy hálás vagyok neked azért, mert megmentetted az életemet két vámpírtól? Oké, az lesz a legjobb, ha sütök több félét. Jason biztos nem fog örülni neki, de a süti jobb kedvre deríti majd. Garantáltan biztosra sejtette azt, hogy nem lesz könnyű megértetni bátyjával azt, hogy Elijah nem akarja bántani őket, mert ha így lenne, akkor már rég megtette volna vele, valamint nem mentette volna, meg amikor a vámpírok megtámadták. Bár a lány továbbra is félt egy kicsit ettől az egésztől, ennek ellenére elégé biztos volt abban, hogy az ős közelében biztonságban van.

• ’Reggelt – morogta Jason lesétálva és álmosan leült az asztalhoz.
• Neked is – mosolygott rá bátyjára Jade.
• Mit tervezel mára? – érdeklődte a fiú húgától miközben elvett pár pirítóst magának.
• Dolgozni megyek, aztán pedig átmegyek Elijah-hoz – válaszolta a lány kissé tétován a végét és remélte, hogy testvére nem lesz mérges.
• Mégis minek? – morogta Jason bosszúsan.
• Szeretek vele beszélgetni – felelte Jade lágyan elmosolyodva.
• Ez nem jelenti azt, hogy ezt is kell tenned – mutatott rá a véleményére a fiú holott kezdte sejteni, hogy süket fülekre talált ezt illetően. Ráadásul Lily is az ő pártjukon áll, ilyen is csak velem fordulhat elő, gondolta közben nagyon is bosszúsan.
• Jason, kérlek – sóhajtott a lány kissé rosszallóan.
• Nekem van igazam, elvégre vámpír és ráadásnak nem is akármilyen, hanem egy ősi is – vágta rá az érintett. Bizonygatva ezzel azt, hogy már egy vámpír önmagában is igazán veszélyes, itt pedig egy ősi vámpírról volt szó. Ami nyilván csak halmozottan rontott a veszélyességi esélyeken.
• Így nem tudod megölni, mint a többi hozzá hasonlót a munkád során igaz? – érdeklődte Jade élesen.
• Azok, akiket én megöltem egytől egyig megérdemelték, amit kaptak – válaszolta Jason kereken, mert szerette volna, ha húga megérti őt. Ha már el kellet mondania neki a munkájával kapcsolatban a fél igazságot, akkor ne higgye őt holmi kegyetlen gyilkosnak, aki szegény boci szemeket meresztő természetfeletti lényeket öldös puszta hobbiból.
• Miért? – kérdezte Jade halkan felpillantva bátyja zöld szemeibe, amit mindketten az édesanyjuktól örököltek.
• Mert volt olyan, amelyik embert ölt és ezt nem lehet engedni. Vagy szerinted igen? – kérdezte Jason hevesen gesztikulálva, széttárva a karjait.
• Nem, természetesen nem – rázta meg a fejét a lány határozottan. – Hogy kezdted ezt el? – tette fel a kérdést, ami szintén nagyon érdekelte és tegnap nem tudta, hogy hogyan is tegye fel, főleg mivel látta, hogy Jason nem akar erről beszélni vele, most azonban az ő megóvása – vagyis megrémisztése érdekében – megválaszolja a kérdéseket.
• Nagyi tanított meg rá – mosolyodott el Jason.
• Ő is vadász volt? – adott hangot hitetlenkedésének Jade és majdnem lefordult a székéről döbbentében.
• Nem, nem ő… csak szeretett volna biztonságban tudni minket és ezért elmondta nekem a dolgot – válaszolta a fiú nagyot nyelve, mivel bár nem akart továbbra is hazudni húgának nem akarta, hogy megtudja a teljes igazságot. Mivel továbbra is úgy vélte, hogy jobb lesz megvédeni őt ettől, ha már a természetfeletti dolog kiderült.
• És nekem miért nem mondtátok el? – kérdezte Jade csöndesen és hangjából halványan érződött a megbántottság.
• Nem akartunk ezzel terhelni, anyáék halála után minden annyira nehéz és bonyolult lett. Azt szerettük volna, ha boldog vagy, mindenféle… zavaró tényező nélkül – válaszolta Jason és az asztal felett megfogta és megszorította húga kezét.
• Hálás vagyok érte, de nincs több titok. Oké? – mosolyogott rá bátyjára Jade. Holott tudta, hogy akkor ennek kapcsán el kéne mondani a rémálmait. De mit is számítanának? Elvégre ezek csak egyszerű álmok, amiknek nincsen semmi értelme.
• Nincs több titok – fogadkozta Jason is kissé elszoruló torokkal és azzal győzködte magát, hogy húga érdekében titkolódzik továbbra is. De fájt neki az, hogy nem mondhatja el a teljes igazságot. Természetesen látta, Jade milyen jól megbirkózott a természetfeletti világgal, de ennek ellenére tisztában volt azzal, hogy húga a szokásos „Minden rendben van” álcát alkalmazza. Mivel ismerte már őt annyira, hogy tudja Jade fél és ő, mint a testvér nem akarta, hogy bármi baja legyen.

• Elijah-val kapcsolatban pedig szerintem próbálj meg nyitni felé, elvégre a szomszédunk és szerintem nagyon kedves ember – jegyezte meg Jade tétován tudva, hogy testvére ezt erős fenntartással fogja fogadni.
• Úgy érted ősvámpír? Majd megfontolom, de csak és kizárólag miattad – jelentette ki Jason elhúzva a száját.
• Nem szereted a vámpírokat? – kérdezte húga érdeklődve.
• Nincs velük problémám, sőt Elijah-val sincs kifejezett bajom. Egyszerűen csak az, hogy nem igazán örülök a jelenlétének, mert úgy hallottam, ha az egyik ősi felbukkan, akkor jön vele a többi és a beszámolók alapján igazán nincs kedvem találkozni velük – mondta a fiú kényelmesen hátradőlve.
• Mondta, hogy vannak testvérei, bár szerintem előlük jött ide – motyogta Jade hangosan elmondva az, amire gondol.
• Nem csodálkoznék rajta – vont vállat Jason nemtörődöm módon.
• Miért? – húzta fel a szemöldökét csodálkozva a lány és várta, hogy még többet megtudjon zárkózott szomszédjukról. És erősen el is pirult, mivel úgy érezte magát, hogy a férfi háta mögött pletykálkodik.
• Mondjuk úgy, hogy az ő testvér kapcsolatuk ezer év ellenére is eléggé ingadozó és erős hadilábon állnak egymással – magyarázta a fia azt, amiről tudomása volt az egyik ismerősétől. Bár az illető a stílusa miatt erősen másként fogalmazott, ő azonban nagyjából szépített a gúnyos szavakon.
• A többi testvér abban a városban van, amit tegnap mondtál? – ráncolta össze a homlokát Jade, mivel nem jutott eszébe annak a neve.
• Mystic Fallsban? Elég valószínű, mivel úgy hírlik, mindig visszatérnek oda és ott folytatják a kis magán háborúikat egymás ellen – mondta Jason az általa tudott dolgokat.
• Elijah viszont eljött – mormolta a lány, mintegy saját magának.
• Aham, bár nehezemre esik ezt mondani, de úgy hírlik ő közülük a legnormálisabb, már ha lehet ilyet mondani. És ha valami gond van, akkor rendet tesz a kis családja egymás iránti veszekedésében. Ami igazán gyakran előfordul. Tehát tényleg nem akarom, hogy a többiek is ide jöjjenek – jegyezte meg Jason remélve, hogy valóban nem fog bekövetkezni ez a lehetőség, mert már Elijah megjelenése is zavarta őt, nemhogy még jöjjenek utána a drágalátos rokonai is. Különösen nem úgy, hogy a másik három még életben lévő ős pont a fékezhetetlen viselkedéséről volt híres. Legalábbis ismerőse közölt információi alapján erre jutott. Már persze, ha nem túlzott, ami az ő esetében előfordulhat, ha nem szimpatikus neki az illető.
• Most mennem kell dolgozni – állt fel Jade az órára pillantva.
• Azért, mielőtt munka után átmész, a kedves ősvámpír szomszédhoz gyere haza… csakhogy tudjam, minden rendben van veled – ölelte meg aggódva húgát Jason.
• Természetesen, sütök majd sütit is – ölelte vissza testvérét Jade, majd sietve dolgozni ment, mivel az elhúzódó beszélgetés miatt kissé késésben volt.

Elijah házában nagyon is döbbenetes módon Kol ébredt fel elsőnek és mikor erre rájött vigyorogva testvére szobájába lopakodott.

• Jó reggelt – ordította torka szakadtából a fiatalabb ős még alvó bátyja fülébe és a teljes hatás elérése érdekében még rá is vetődött.
• Neked is Kol – morogta Elijah fáradtan és a rá nehezedő súly miatt kissé nehézkesen a fejére húzta a takarót. Valahogy nem igazán volt kedvére való öccse kora reggeli üdvözlése. Mármint szép volt tőle, hogy felkeltett őt, de azért valamilyen finomabb módot is találhatott volna arra, hogy köszöntse őt. Persze mivel Kolról volt szó tudta, hogy előre számíthatott volna valami ilyesmire. De azért tényleg meglett volna ez nélkül is.
• Elijah? Elijah hova tűntél? – kérdezte Kol játékosan, mintha egy kisgyerekhez beszélne. Valamint sértetten is, mivel nem szerette, ha figyelmen kívül hagyták őt. Majd egy kis kegyetlen mosoly kíséretében lerántott bátyjáról a takarót és mivel, hogy a delikvens maga is igazán ragaszkodott ahhoz így darabokra szakadt a kétoldali heves rántás miatt. És a takaróban lévő pamut darabok szerte szétrepültek a szobában. – Hát itt vagy! – jelentette ki a fiatalabb ős büszkén, mintha bújócskáztak volna és ezzel jelentette volna ki, hogy ő nyert.
• A megállapításod igazán lenyűgöz – jelentette ki az idősebb testvér szárazon.
• Ugye? Egy Sherlock Holmes veszett el benne – válaszolta öccse büszkén kihúzva magát.
• Természetesen – ismerte el megadóan az idősebb testvér remélve, hogy ezzel könnyebben megszabadul testvére reggeli lelkes viselkedésétől. Főleg mivel kezdett sok lenni számára, pedig még csak alig egy napja tartózkodott ismét a közelében.
• Mi a mai program? – hajolt testvér arcába Kol izgatottan.
• Nem tudom, hogy te mit is tervezel, de én személy szerint ma olvasni szándékozok – jelentette ki Elijah nyomatékosan, bár tudta, hogy felesleges próbálkoznia, mert amit Kol nem akar észrevenni azt nem is fogja.
• Ennyi? Mond, hogy nem ezzel töltötted a napjaidat – tette kétségbeesett rémületet Kol, mint akit teljesen elborzadt ettől a lehetőségtől. És mivel tudta, hogy bátyja valóban ilyesmiket tett ez előtt is, így szándékában állt jó és nagyon is gondos testvérként kissé felrázni a bátyját. Annak érdekében, hogy az egy kicsit kimozduljon és szórakozzanak együtt. Elvégre, ha már itt kellet, maradnia addig még meg nem győzi őt arról, hogy térjen vissza vele Mystic Fallsba – ami számítása szerint csak idők kérdése volt – akkor érezzék jól magukat.
• Nem, természetesen más is csináltam – válaszolta bátyja nagyon is kimérten.
• És mégis mit? Tudod, hogy én igazán szívesen meghallgatlak téged – biztosított erről ismételten testvérét Kol. – Különösen, ha ezúttal nem kapod fel a vizet és beszélsz nekem a könyvtárban lévő baseball sapi tulajdonosáról – tette hozzá a fiatalabb ős. Mivel a terve miatt - meg úgy egyébként is - tényleg érdekelte ki is lehet az a személy, akinek a sapkáját testvére annyira nagy becsben tartja, hogy nyugodt természetével ellentétes módon még arra is képes, hogy hevesen kifakadjon, ha valaki hozzá ér.
• Kol, ne vedd sértésnek, de semmi közöd hozzá – jelentette ki Elijah nyugodtan, majd kisebb-nagyobb nehézségek árán felállt az ágyáról.
• Most miért vagy ilyen? Na, mindegy tudom, hogy előbb utóbb úgyis elmondod a te édes kisöcsédnek. Egyébként meg San Franciscóban vagy az ég szerelmére! Tehát ne merészelj nekem itt a könyvtárban gubbasztani! – mondta Kol erősen rosszallva ezt a lehetőséget. - Mit szólnál, ha elmennénk és megnéznénk az Alcatrazt? Tudod, igazán kíváncsi vagyok rá, hogy milyen lett, most hogy már nem tölti be eredeti funkcióját - lelkendezett a hirtelen felmerült lehetőségre.
• Ha feltétlenül szükségesnek érzed – válaszolta az idősebb testvér beletörődően.
• Remek! – indult el az eredményektől nagyon is elégedett fiatalabb ős az ajtó felé. Tekintve, hogy Elijah-nál már ez is haladásnak számít. - Egyébként vegyél magadnak egy másik takarót a mostani eléggé szakadt állapotban van – jegyezte meg még egy pillanatra ártatlanul bátyja felé fordulva a fiatalabb testvér, majd vigyorogva elhagyta a szobát. Elijah vett egy mély levegőt és valahogy ebben a pillanatban arra is hajlandó lett volna, hogy visszamegy egy nagyon rövid időre Kollal Mystic Fallsba. Természetesen annak érdekében, hogy utána újra nyugta legyen egy kicsit. De Jade miatt maradni akart, mivel azt egyáltalán nem akarta, hogy a lány valahogy szülőhelye közelébe menjen tudva, hogy az milyen veszélyes.

Jade munkája után, ahogy megígérte haza szaladt és gyorsan készített pár süteményt, valamint, ha már ott volt, akkor Lily rábeszélése alapján szakított időt arra is, hogy átöltözzön.

• Most komolyan képes voltál átöltözni? – morogta Jason, aki zavartalanul tisztogatta a pisztolyait a nappali kellős közepén. Elvégre, ha már húga tudja – legalábbis részben –, hogy mivel is foglalkozik, akkor mindek is gubbasszon fent a szobájában, ha itt is szétpakolhat.
• Miért szerinted rosszul nézek ki? – kérdezte Jade zavartan megállva bátyja fotelja mellett. Bár tudta, hogy testvére nyilván nem így értette a kérdést, vagyis inkább gúnyolódását.
• Nem, szép, vagy mint, mindig, de azt nehezményezem, hogy átöltöztél csak azért, mert átmész a szomszédba – sóhajtott Jason.
• Értem, de egyszerűen csak szerettem volna felvenni ezeket a ruhákat, még soha nem voltak rajtam. Mivel most kaptam őket Lily-től. Mit szólsz hozzá? – fordult körbe bátyja előtt. Egy zöld szoknya volt rajta, valamint egy elegáns hozzá illő blúz.
• Csinos, de ha farmerban lennél azt valahogy jobban értékelném – jegyezte meg Jason.
• Ahogy azt is, hogy garbóba, vagyis inkább tetőtől talpig bezárt ruhában menjen át – szólalt meg Lily, aki a világ legtermészetesebb módján nézte a Weston házban a tévét. Mivel addig nem állt szándékában elmenni innen, amíg nem látta azt, hogy Jason megenyhül a szomszéd fel. Ezért aztán a fiú makacsságát ismerve hosszabb itt tartózkodása érdekében a szokásosnál is több ruhát hozott át magával az otthonából.
• Legalább gombold be a felső gombot – kérte Jason halkan, majdhogynem rimánkodva. Ugyanis bár a blúz nem volt mélyen dekoltált, de attól még ügyes trükkökkel azzá lehetett tenni és Lily nagyon is segítőkész közbenjárásának hála Jade-nek ez igazán jól sikerült. Túl jól. Mivel szinte egyből magára vonzotta mindenki figyelmét és a Weston fiú bármennyire is sokat hallotta arról, hogy Elijah egy úriember, valahogy ennek ellenére is nehezére esett elhinnie azt, hogy nem fogja egyből húgára vetni magát, amint meglátja. Bár egy vámpír esetében egy két féleképpen is alakulhatott volna és Jason nem tudta eldönteni, hogy melyik lenne az a megoldás, amelyik kevésbé lenne a terhére.
• Az pont úgy jó, ahogy van – vágta rá Lily határozottan, annak érdekében, hogy Jade nehogy meg merészelje tenni azt, amit bátyja kért.
• Biztos? – kérdezte a lány tétován, mert ő maga is kissé túlzásnak tartotta.
• Persze, tök visszafogottan, mégis csodálatosan festesz, ez pont így jó – fejtette ki a véleményét a nő.
• Ha te mondod – harapdálta zavartan a szája szélét Jade.
• És ha én mondom, akkor az úgy is van, szóval menj szépen és beszélgess egyet a jóképű szomszéddal és ne aggódj, biztos vagyok benne, hogy nem fog harapni – terelgette kifelé a házból határozottan a lányt Lily.
• Azt nem is élné túl – morogta Jason sötéten.
• A vacsora? – fordult még vissza az ajtóban Jade, kicsit félt ettől a nem igazán hivatalos találkozótól. Kezében pedig ott is volt már az elkészített süteményeket tartalmazó gondosan letakart tányér.
• Tudod, ismerem a telefont, és ha szükséges tudom használni is. Valamint maradt a sütikből is, amiket csináltál – biztosította a lányt Lily. – De most már menjél, mert szerintem Elijah már alig várja, hogy újra lásson téged. Sok sikert – kacsintott rá a húga ként szeretett személyre a nő.
• Köszi – motyogta Jade nem is igazán tudta, hogy miért és minden bátorságát összegyűjtve szomszédja háza felé vette az irányt.

• Nem értem minek bátorítod – jegyezte meg Jason mérgesen a nappaliba visszatérő Lily-hez intézve a szavait.
• Mert szüksége van valakire – vont vállat a nő könnyedén.
• Na de pont a szomszéd ősvámpírra? – font össze a karjait duzzogva a Weston fiú.
• Tudom, hogy nem konkrétan Elijah-val van a bajod, úgyhogy felesleges próbálkoznod – pillantott rá Lily egy szúrós pillantás kíséretében.
• Nem, tényleg nem vele van a bajom, hanem azzal, hogy Jade olyanokat tudhat meg mellette, amit soha nem akartam, hogy tudjon – felelte Jason gondterhelten.
• A nagyanyátok is megmondta, hogy nem védheted őt örökké, egyszer mindent meg fog tudni – mondta a nő kedvesebb hangnemre váltva.
• Attól még megpróbálhatom – vont vállat Jason.
• Ja, teljesen feleslegesen, de megteheted – értette egyet vele szarkasztikusan a nő.
• Peter Thomsonról megtudtál valamit? – tért át egy másik témára a Weston fiú remélve, hogy Lily végre abbahagyja az ő szidását, de tudta, hogy ez nem igazán lehetséges, a mostaniak fényében meg még úgysem.
• Nem sokat – rázta meg a fejét a nő. – Azt sem értem, hogy hogyan is lehet életben – tette hozzá értetlenül. Valahogy azt jobban szerette és értékelte is, ha megölt valaki, akkor az, halott is maradt.
• Az számomra is rejtély – húzta el a száját Jason. – Bár utána néztem… - tette hozzá kelletlenül.
• Nocsak, és mit találtál? – húzta fel a szemöldökét Lily erősen csodálkozva, mivel ez nem igazán volt jellemző a fiúra.
• Megtennéd, hogy nem teszel úgy mintha még soha nem tettem volna ilyesmit? – kérdezte Jason sértetten.
• Mert talán nincsen meg rá minden okom? – válaszolta Lily. – De mondjad, hogy mit találtál – tette hozzá türelmetlenül.
• Azon kívül, amit eddig is tudtunk nem sokat, szóval továbbra sem értem, hogy miként is lehetséges ez az egész feltámadás dolog, hacsak nem segített neki valaki benne, de nem hiszem, hogy ez történt volna – ráncolta össze a homlokát Jason.
• Lehet, hogy talált egy alternatív, bár nyilván nem tartós megoldást – vette fel Lily.
• Igen, ez az egyetlen elfogadható, bár eléggé aggasztó magyarázata arra, hogy hogyan is lehet életben – helyeselte a nő feltevését a fiú.
• Egyébként hol van az a colt, amibe belegravíroztattam a monogramodat? – tette fel érdeklődve a kérdést Lily. A nevezett fegyvert Jason az egyik születésnapjára kapta tőle és most nem látta sehol, ami azért eléggé furcsa volt.
• Történt egy aprócska baleset – vallotta be Jason zavartan.
• Mégis micsoda? – kérdezte a nő gyanakodva. A Weston fiú pedig a táskája legmélyéről elővette a kissé megviselt állapotban lévő fegyvert.
• Te képes voltál tönkretenni az a coltot, amit tőlem kaptál? – kérdezte Lily fenyegetően halkan.
• Véletlen baleset volt – mentegetőzött Jason azonnal.
• Adok én neked balesetet – sziszegte a nő és aztán miután egy időre kiütötte a Weston fiút fájdalmas pillantások közepette kezdte vizsgálni a fegyvert, remélve, hogy helyre lehet hozni a keletkezett károkat.

Jade ez idő alatt Elijah házához ért és egy mély levegőt véve határozottan megnyomta a csengőt, várva, hogy a férfi ajtót nyisson neki. Ugyanis már nagyon szerette volna látni az őst.

• Tessék? Kit keresel szépségem? – nyitotta ki az ajtót egy Elijah-ra nagyon is hasonlító fiú arcán egy hatalmas vigyorral dőlt neki az ajtófélfának.
• Elijah itthon van? – kérdezte Jade zavartan.
• A bátyámhoz jöttél? Micsoda pech! – csóválta meg a fejét az ajtót nyitó bánatosan lebiggyesztett ajkakkal.
• Kol enged be Jade-et – lépett öccse mögé Elijah szigorúan, a lányra tekintve viszont pillantása alig észrevehetően ellágyult. Örült neki, hogy Jade tényleg átjött meglátogatni őt.
• Ahogy akarod, beengedem csinos vendégedet – állt félre a fiatalabb ős szem forgatva annak érdekében, hogy Jade be tudjon menni mellette.
• Szia, hoztam sütit – mosolygott rá félénken szomszédjára Jade átnyújtva a tányért.
• Örülök, hogy látlak és köszönöm – viszonozta a köszönést Elijah és a lány egyik kezét felemelve szokása szerint kezet is csókolt neki, majd elvette a sütis tányért. – A testvéreddel mindent meg tudtatok beszélni? – kérdezte az ős tapintatosan érdeklődve.
• Szerintem igen – válaszolta a lány halkan.
• Ezt örömmel hallom – felelte Elijah kedvesen. Annyira megnyugtatóan békés és meghitt volt mindkettőjük számára, hogy ismét láthatják egymást. Mivel nagyon várták már ezt a pillanatot mindketten.
• Jade elmondanád nekem, hogyan is sikerült megismerkedned az én drága, ám nem igazán társaságkedvelő bátyuskámmal? – lépett a két egymás szemében elmerülő személy mellé Kol, közben ráadásnak bizalmasan átkarolta a lány vállát is. Elijah öccse ezen, tettét egy mérges pillantással jutalmazta, majd szokása szerint rendezte arcvonásait. Kol azonban észrevette és csak ámulni meg bámulni volt képes. Most hallucináltam vagy Elijah… Elijah! Tényleg mérgesen birtokló pillantással utasított helyre a lány átkarolása miatt?
• A szomszédban lakom – adta meg a választ Jade.
• Tényleg? Hát ez fantasztikus – vigyorodott el a fiatalabb ős továbbra sem zavartatta magát ölelte magához a lányt. – Tudod, én tegnap érkeztem ide és igazán örömmel hallom, hogy volt valaki, aki figyelt arra, hogy Elijah mit is csinál és gondolom te voltál az is, aki elvitte őt baseballozni is… – hagyta érdeklődve függőben a mondatott Kol. Jade vetett egy lopott pillantást Elijah-ra, mivel nem tudta, hogy most elmondhatja e az igazat, vagy a férfi talán jobban szeretné, ha ez közöttük maradna. Bár ha ebbe belegondolt, akkor Kolnak valahonnan tudnia kell erről.
• Kol, Jade a vendégem és igazán értékelném, hogyha esetleg kényelembe helyezhetné magát, tekintettel arra, hogy a folyosó igazán nem alkalmas hely az ilyesmik megbeszélésére – jegyezte meg Elijah és hangja nem tűrt ellentmondást.
• Persze, persze, hogy én milyen modortalan is vagyok néha, bár lehet, hogy ez annak tudható be, hogy Klaus száz éves pihenőre ítélt, te meg voltál szíves otthagyni – rótta fel hirtelen eszébe jutó sérelmét Kol. Teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy társaságuk van bár ez soha sem volt elég nyomós indok arra, hogy tartsa a száját. Valamint annak ellenére, hogy a bátyja segítsége miatt jött ide, valahogy nem volt képes megállni, hogy ne tudassa vele azt, hogy mennyire rosszul is érinti őt az, hogy nem mentette őt meg előbb.
• Később megbeszéljük – válaszolta Elijah élesen. – Jade, kérlek, fáradj beljebb – fogta meg a lány kezét kedvesen. Aki szótlanul, valamint az eseményektől kissé zavartan követte a férfit a könyvtárba. Az ős még vetett egy figyelmeztető pillantást Kolra. Aki dacosan pillantott rá vissza.

• Kérlek, foglalj helyet – mutatott a kanapéra az ős. Ő közben az asztalra helyezte a tányért. Jade pedig némán leült a felkínált helyre. - Bocsásd meg az öcsém modortalanságát, a közelmúltban történt pár olyan dolog, ami miatt, így viselkedik – mondta Elijah kimérten helyet foglalva a lány mellett. Holott tudta, hogy Kol mindig is ilyen volt, csak a mostaniak minderre rátettek még egy lapáttal az egészre, ami már igazán nem hiányzott oda.
• Az én testvérem sem viselkedett tegnap úgy, ahogy kellet volna – válaszolta Jade az ős kezére téve a sajátját.
• Jasontől, bár valóban nem szép, viszont érthető volt a tette – szorította meg gyöngéden az apró kezet az ős. Jelezve, hogy igazán túllépet a fölött, hogy Jason megpróbálta lelőni őt, hogy ezzel bírja minél előbbi távozásra.
• Te is aludtál, úgy értem, úgy, mint Kol? – kérdezte a lány tétován, mert bár érdekelte a válasz nem akarta, hogy a férfi bezárkózzon, mert általában ez történt, hogyha a családjáról vagy a múltjáról kérdezte. Ami bizonyos szempontból teljesen érthető volt számára, mégis kissé önző módon meg akarta tudni a választ. Az ős pár pillanatig nem tudta, hogy a kérdést meg a kéne e válaszolnia, avagy sem. De most, hogy Jade már mindent tudott így már igazán nem kellene problémát csinálnia abból, hogy megválaszolja az ilyen témájú kérdéseket. Főleg, mert ez nem volt olyan kényes kérdéskörű, mint példának okáért a családja. Mégis természetéből adód fenntartással kezelte az ilyesféle nyíltságot. Mert bár teljesen bizonyos volt abban, hogy Jade nem fogja tovább adni másnak, mégis nehezére eset bárkinek is ilyesmit mondani.
• Nemrég volt egy kis idő, amikor sajnálatos módon sor került rá – adta meg a választ végül Elijah. Ezzel is pont úgy volt, ahogy a vámpírságával. Megosztotta a lánnyal. Tekintve, hogy jó érzés volt valakinek elmondani, aki meghallgatta őt.
• Sajnálom – mondta a lány együtt érzően. El nem tudta képzelni milyen érzés lehet az, hogy valakit leszúrnak, de valahogy nem is igazán akarta megtudni. – Jason azt mondta, hogy a testvéreid Mystic Fallsban vannak – kockáztatott meg óvatosan egy újabb kérdést. Finoman érdeklődve egyúttal arról is, hogy akkor Kol mégis hogyan került San Franciscóba.
• Igen, általában visszatérünk oda és most a másik két testvérem valóban ott tartózkodik. Remélem nem fog gondot jelenteni a testvérednek, valamint Lily-nek, hogy Kol itt tartózkodik nálam – mondta az ős, aki hálás volt a lány téma váltása miatt.
• Nem hiszem… nem tudom. Gondolom nem fog… öhm… senkit megölni – motyogta Jade csöndesen és inkább a füle mögé tűrt egy szemébe hulló szőke fürtöt, mert ez a vámpír dolog még mindig kissé furcsán érintette őt és igazán nem tudta, hogyan is kéne reagálnia az ilyesmire. Már persze azon felül, hogy nyilván az lenne a részéről a leghelyesebb lépés, ha megpróbálná magát mindennél távolabb tartani Elijah-tól. De egyszerűen meg akarta őt ismerni és valahogy ettől az sem tudta eltántorítani, hogy a férfi egy több mint ezer éves ősvámpír volt, amit valahogy még felfogni is igazán abszurd volt.
• Megpróbálom visszatartani – biztosította a lányt Elijah. Persze tudta, ha Kolnak hirtelen eszébe jut – és őt ismerve azért igazán lehetséges eshetőség volt -, hogy esetleg mégis kitombolja magát egy kicsit, akkor nem volt teljesen bizonyos abban, hogy meg tudja őt állítani. Legalábbis áldozatok nélkül biztosan nem.
• Szóval még van két testvéred? – érdeklődte Jade.
• Igen, de én vagyok a leghelyesebb – trappolt be a szobába Kol és egyáltalán nem zavartatva magát ült le a lány másik oldalára és az egyik karját még át is vetette Jade vállán, másik kezében egy pohár vér volt, de legalább ez kívülről nem látszott.

• Egyébként, honnan tudsz a vámpírokról? – kérdezte Kol csevegő hangnemben. Elijah tudta, hogy az öccse most így próbál visszavágni. Tehát most majd nem hagyja békén őket, valamint tapintatlan kérdéseket is fog feltenni nyilván, bár már ez a kérdés is eléggé ebbe a kategóriába tartozott, de tudta, hogy lesz még ennél sokkal rosszabb is.
• Elijah-tól – adta meg a válaszolta Jade, elvégre a férfi volt az, aki részlegesen ugyan, de felvilágosította őt erről miután azok a vámpírok megtámadták.
• Csakugyan? Most megsúgok neked egy titkot róla, de tudod ő nem az a fecsegős fajta – hajolt valóban a lány füléhez Kol. Aki zavartan húzódott közelebb Elijah-hoz.
• Kol! – szólt rá ismét testvérére az idősebb Mikaelsson rendre utasítóan.
• Most mi van? Csak őszinte voltam – tárta szét a kezeit az érintett. – Sajnálom, Jade nem akartalak megijeszteni – guggolt gyorsan a lány elé és a térdére téve a kézét pislogott fel a zöld szemekbe.
• Semmi gond – motyogta Jade, bár alig bírta megállni sikítás nélkül azt, hogy az ős ilyen gyorsan megmozdult, de végül sikerült. Azonban azt már nem tudta megállni, hogy ennek következtében ne szorítsa meg félve Elijah kezét, amit még mindig fogott.
• Akkor jó – vigyorodott el Kol. – Látod Elijah? Nincs semmi baj, egyszerűen csak te reagálsz túl mindent – tette hozzá célzatosan testvéréhez intézve a mondatott.
• Én ezzel kapcsolatban nem igazán vagyok meggyőzve – válaszolta Elijah tárgyilagosan. Kol közben ismét visszaült a lány mellé.
• Egyébként nyugodtan beszélgessetek csak, mintha itt sem lennék. Vagy talán mást szeretnétek csinálni? – vonogatta fel a szemöldökét Kol célzatosan. Jade tetőtől talpig elpirult ezt hallva. Valamint rádöbbent, hogy már megint olyan helyzetbe került, ami miatt az előbb, valamint még most is szinte Elijah ölébe ült.
• Kol mi lenne, ha megpróbálnád visszafogni magad a célzásaiddal kapcsolatban? – kérdezte Elijah sóhajtva.
• Én csak arra gondoltam, hogy esetleg baseballozni szeretnétek menni, de úgy látom mintha te másra gondoltál volna bátyus. Tudod, hogy van… rossza az, aki rosszra gondol – vont vállat Kol vigyorogva. Testvére válaszként megengedett magának egy újabb fáradt sóhajt. - Szóval Jade gondolom te voltál az, aki Elijah-nak adta a sapkát? – érdeklődte a lánytól a fiatalabb ős és a lámpán lévő említett dologra mutatva.
• Igen – adott igazat Kolnak a lány. A szíve hevesebben kezdett dobogni arra gondolva, hogy Elijah ilyen kitüntet helyre tette a sapkát, amit ő adott neki.
• Ez igazán aranyos – mormolta az ős és kortyolt egyet a poharából. - Visszatérve a családdal kapcsolatos témátokra, neked, mint hallottam van egy testvéred, vagy talán kettő? – húzta fel érdeklődve a szemöldökét. Mivel hallotta, hogy valamilyen nőről is szó volt.
• Egy bátyám van, Jason. Lily meg amolyan pótnővér nekünk – felelte a lány.
• Nekünk van egy húgunk, Rebekah, tudod ő roppantul hisztis a legtöbb esetben jobb is elkerülni. Meg most már csak egy bátyánk, Niklaus, ő róla annyira érdemes tudni, hogy nem igazán szereti azt, hogyha nem úgy mennek a dolgok, mint ahogy ő eltervezte, mert akkor hajlamos tőrt szúrni az illető hátába – mesélte Kol. A lány valahogy sejtette, hogy az ős a karós megjegyzést szándékosan használta. Egyrészt azért, hogy piszkálhassa egy kicsit a testvérét, másrészt, mert valóban így történhetett. Jade Elijah-ra nézett. Nem igazán zavarta Kol beszámolója azon kívül, hogy egyértelműen olyan helyzetbe hozta szomszédját, ami viszont már igazán bántó volt még számára is. Ezért aztán Jade azzal a kezével, ami az ősét fogta az ujjaival kedves és leginkább megnyugtató cirógató mozdulatokat írt le. Elijah válaszként hálásan rápillantott. Most legszívesebben alaposan leszidta volna öccsét, azért, mert nem hagy nekik egy kis nyugalmat sem, de az volt egyetlen indoka arra, hogy mégsem tett, így, mert látta rajta, hogy valóban magányos és szeretne vele több idő tölteni. Az már teljesen mellékes volt, hogy a viselkedése néha kissé meg nem engedhető méreteket öltött. Kol kissé zavartan bámult ki az ablakon, hogy ne kelljen látnia testvére és Jade nagyon is meghitt és természetes módon támogató pillanatát. Szüksége volt a bátyjára és most már azt is tudta, hogyan is győzhetné meg őt arról, hogy vele tartson Mystic Fallsba, akkor is, ha még vonakodik eleget tenni az ő kérésének.