6. fejezet

Kérj és megadatik

„Életem magáért van, nem kirakat. S jobb szeretem, ha egyszerű, de igaz és egyenletes, mintha káprázatos és bizonytalan volna. Legyen egészséges és kellemes, s ne szoruljon diétákra s érvágasokra.” Ralph Waldo Emerson

Jade továbbra is az ősbe kapaszkodva fordult hazaérkezett testvére felé.

• Jason, tedd le a pisztolyt! – kérte az érintettől csöndesen és erősen felháborodva. Azzal tisztában volt, hogy testvére tud lőni, de soha nem hitte volna azt, hogy képes töltött fegyverrel a házba lépni.
• Nem! Amíg le nem lőhetem őt, utána pedig megbeszéljük a dolgokat – vágta rá Jason hevesen.
• Peter Thomson-t is belefoglalod majd a mondandódba azzal együtt, hogy Lily és te honnan tudtok a vámpírokról? – kérdezte Jade kissé élesen. Ugyanis tegnap azért nem kérdezte ezzel a témával kapcsolatban a nőt, mert azt akarta, hogy hárman együtt üljenek össze és akkor beszéljék meg ezeket a dolgokat.
• Peter Thomson halott – válaszolta kereken a fiú. – És a kedves szomszéd is nemsokára az lesz – tette hozzá fenyegetően. Lily is felébredt a zajra és a lépcsőhöz lopakodott. Ahonnan vetett egy lesújtó pillantást a hazaérkezett Weston testvérre. De az még mindig a húgával és a szomszéddal volt elfoglalva, bár érzékelte, hogy a nő ott áll.
• Hogy lehetsz benne ilyen biztos? – csóválta meg a fejét húga kissé értetlenül és nagyon remélte, hogy a bátyja nem azt a választ fogja adni, ami hirtelen az eszébe jutott. Nem, Jason, soha sem tenne ilyet! Gondolta a lány, bár tudta, hogyha róla van szó, akkor testvére bármire képes lenne, azért, hogy megvédje őt.
• Én voltam, aki… - kezdte Jason, de még idejében rájött arra, hogy mit is vallott be majdnem, így gyorsan elharapta a mondat végét. Azonban már így is túl sokat mondott.
• Te megöltél valakit?! – szisszent fel a lány kissé fájdalmasan konstatálva mit is tett testvére és remélte, hogy ésszerű magyarázat is van a tettére. Persze tudta, legyen bárhogy Jason attól még ugyan úgy a testvére lesz, de egyszerűen szerette volna tudni az okát.
• Bárhogy is történt nem sikerült, mert él és nemrég megfenyegette Jade-et – szólt közben Elijah udvariasan. Próbálván kimenteni a helyzetet amibe Jason került, ugyanakkor tudta, hogy ezzel csak felhívja magára a Weston fiú figyelmét. De remélte, hogy a fiú húgára gondolva észhez tér és végre leteszi a fegyvert. Mert bár neki nem tudott vele ártani, attól Jade véletlenül még megsérülhetett volna, ami senkinek sem lett volna jó.
• Persze és ezt most el is kéne hinnem, csak azért mert te mondod – húzta el a száját a Weston fiú.
• Jason! – szólt rá ismét testvérére Jade.
• Egyébként, ha jól látom, még mindig a húgom mögött állsz és nem távol tőle – tette hozzá dühösen az érintette, bár húga jelenléte kissé elbizonytalanította azt illetően, hogy itt és most lője le a vámpírt.
• Elijah igazat mond és tedd le az a pisztolyt végre te idióta – kiáltott rá Lily mérgesen Jason-re. Ugyanis nem felejtette el, hogy Jade a fiú miatt majdnem meghalt és most ráadásnak megint abban van. Persze Lily tisztában volt azzal, hogy Jason remekül lő, mégis azért nem akarta, hogy egy gellert kapó golyó eltalálja a lányt.
• Te itt vagy és hagyod mindezt? – biccentette a fejével Jason húgáék felé és a berögződéseknek hála meg tudta állni, hogy Lily felé forduljon. De a hangjában csengő szemrehányás tisztán kivehető volt.
• Miért ne? Szerinted Elijah mit csinál Jade-el? Egyébként is megígérte nekem, hogy vigyáz Jade-re és így is tett, ugyanis a te ostobaságodnak hála Jade veszélybe került! – mondta a nő mérgesen.
• Ki tudja, hogy mit csinál Jade-del, te meg nem teszel semmit ez ellen! Mégis miféle ostobaságról beszélsz?! – kérdezte indulatosan és szemeit aggódva végigfutatta a húgán, aki épnek és egészségesnek látszott, bár mintha sápadtabb lett volna a még normálisnál.
• Peter Thomson Jade-re szabadított két vámpírt, akik majdnem megölték őt! És csak annak köszönheted te is és én is azt, hogy ez nem történt meg, mert Elijah még időben megmentette – tagolta jól érthetően a szavakat Lily, hogy Jason végre felfogja a helyzet lényegét. Miszerint Elijah velük van és nem ellenük. - Egyébként remélem felfogtad, hogy a húgodra és a mögötte lévő ősi vámpírra szegezel fegyvert – tette hozzá lesajnálóan. Jason tudta, hogy ez az a tipikus „Lásd, kivel van dolgod” helyzet és morogva ugyan, de leengedte a fegyvert tartó kezét, eltenni azért nem tette el, mert úgy vélte, lehet, hogy még szüksége lesz rá.

• Azt hiszem az lesz a legjobb, ha én most távozom – szólalt meg Elijah tárgyilagosan.
• Helyes, én is így gondoltam, és ha szükségesnek éreznéd azt, hogy esetleg vissza gyere, tegyél meg nekem egy szívességet és ne tedd! – reagálta le az ős közlést Jason. A lépcsőn lesétáló Lily egy határozott mozdulattal fejbe vágta a fiút, aki bár próbált kitérni mégsem sikerült neki.
• Biztos, hogy elmész? – fogta meg bizonytalanul Elijah kezét Jade.
• Később még beszélgetünk, ha szeretnéd – válaszolta az ős udvariasan és óvatosan visszaszorította a lány kezét, aki ezúttal megértette azt, hogy az ős ezzel azt akarja közölni vele, hogy ő reménykedik ebben a lehetőségnek.
• Akkor később – mosolygott rá Elijah-ra Jade, majd mivel Lily és Jason már a nappaliban verekedett, így akadálymentesen jutottak a bejárati ajtóhoz. A lány mondani akart még valami az ősnek, ám a nappaliból hallatszódó egyre elszabadultabb verekedést és szitkozódást hallva inkább egy kedves intést és futó arcra puszit követően becsukta az ajtót. Elijah pedig megcsóválta a fejét és a háza felé vette az irányát. Mérhetetlenül megkönnyebbült attól, hogy Jade ismét nyitott felé, annak ellenére is, hogy most már tudja, hogy micsoda is ő. Amiért az ős nem lehetett elég hálás. Mivel a tegnapelőtti este, vagyis kora reggel történt rémült elhúzódás Jade részéről fájdalmasabb volt a számára, mint ahogy azt eleinte képzelte. Akkor is, ha megértette, a lány mögöttes indokait és rémületét. Mégis ennek a tudatnak az ellenére a szíve összeszorult abban a pillanatban és szokásos hűvös arckifejezését megőrizve hagyta el a Weston házat, holott legszívesebben megvigasztalta volna Jade-et és biztosította volna őt arról, hogy ő majd védelmezi, bármiről legyen is szó. Amikor tegnap reggel átment azzal a régóta őrizgetett verbénás nyaklánccal, akkor örült neki, hogy Lily nyitott ajtót. Amikor meghallotta a lány ébredését, akkor természetével ellentétben szörnyen gyáván viselkedett. Elvégre ő maga szerette volna átadni azt a lánynak és közben biztosítani akarta volna őt arról, hogy nem áll szándékában bántani sem előzőleg, sem pedig most, de inkább a könnyebb utat választotta. Odaadta Lily-nek az ajándékot és ő maga pedig gyorsan távozott. Az nap többi részét utána azzal töltötte, hogy begubózott a könyvtárszobába és folytatta a pihenését ott ahol a lány liftbeli megjelenése előtt tette. Egyszóval olvasgatott. Azonban egy idő után kezdte megőrjíteni a csönd. Bármennyire erősen is próbált koncentrálni tekintette el-elkalandozott, leginkább Jade sapkája felé, amit a könyvtár íróasztalának a lámpájára helyzet. Valahogy ebben a számára eléggé tanácstalan helyzetben még azt is hajlandó lett volna elviselni, hogy testvérei veszekedjenek mellette. Csak szűnjön meg az egész zavaró hallgatás, ami olyanná vált, hogy már az órák folyamatos ketyegése is az idegeire ment. Aztán nagy nehézségek árán elaludt, de ott aztán folyamatosan az kísértette, hogy nem ér oda időben Jade megmentésekor. Ezért, hogy bizonyosságot szerezzen a lány épségéről ment át ma reggel is a Weston házba. Ahol pont az a személy fogadta, akivel találkozni szeretett volna és azt a nyakláncot viselte, amit ő küldött neki. És, bár Elijah látta rajta, hogy megviselték a történtek annak ellenére rendben lesz és ennek biztosítása érdekében legszívesebben addig ölelte volna még csak tudja. Azonban a természetéhez tartozó fenntartásokat nem tudta leküzdeni, így nem nyitott a lány felé, de az végül megtette helyette. Aminek köszönhetően az ős szívéről hatalmas kő esett le. Aztán amikor Jason rá fogta a fegyverét, akkor csak arra tudott gondolni, hogy Jade-et ne érje semmi baj. És szerencsére minden jól alakult. Már persze, ha nem vesszük ebbe bele Jason iránta mutatott ellenszenvét, ami azért érthető volt. Tekintve, hogy hazajön és ismeretlen személy karjában találja a húgát, aki ráadásul vámpír is. Elijah valahogy soha nem aggódott ennyire Rebekah miatt és tudta, hogy Klaus és Kol is így vannak ezzel. Mert húguk annak ellenére, hogy néha elviselhetett hisztis fruskaként viselkedett tudott vigyázni magára. Már persze a helyzetek többségében. Azért kíváncsi lett volna arra, hogy ebben a pillanatban mit is csinálnak a testvérei. Talán még beszélgetésbe is bonyolódott volna velük. Szíve szerint legalábbis most erre vágyott volna. Ennek a gondolatnak a kíséretében lépett be a házába, hogy a könyvtár felé vegye az irányt és megnyugodva elolvassa a reggel sebtében félre tett újságot. Azonban a kedvenc fotelja már foglalt volt.
• Hello bátyus, el nem tudod képzelni, hogy mennyire örülök annak, hogy látlak téged. És nem kell mondanod, de tudom, hogy te is így vagy ezzel. Ha nem gond kényelembe helyeztem magam a házadban. Kérsz whiskyt? – kérdezte Kol a belépő Elijah-tól vigyorogva. Kérj és megadatik, gondolta az ős fáradtan miközben a kezébe temette az arcát.

• Kol, mit keresel itt? – kérdezte végül Elijah sóhajtva.
• Hát nem látogathatom meg a kedvenc testvéremet? - csücsörítette a száját a fiatalabb Mikaelsson gyerekesen.
• Mit csináltál? – érdeklődte az idősebb testvér kimérten. Ugyanis sejtette, hogy öccse ittlétének oka van, ami minden bizonnyal rá is kihatással lesz. Ez volt a szokásos procedúra, ugyanis náluk nem voltak ok nélküli látogatások.
• Hogy feltételezhetsz ilyesmit rólam! Én magam vagyok a megtestesült ártatlanság és jótékonyság – tette felháborodást a feltételezés miatt Kol.
• Persze, már csak a glória hiányzik a fejedről – emelte a plafon felé a tekintetét Elijah, hogy ezzel kellőképpen ki tudja fejezni a véleményét.
• Látod, milyen jó páros vagyunk mi ketten? Még egymás mondandóját is kiegészítjük! Mellesleg tudom, hogy azt akartad látogassalak meg téged – karolta át egy levakarhatatlan vigyor kíséretében bátyja vállát Kol ügyet sem vetve arra, hogy testvére nem gondolta komolyan azt, amit mondott.
• Másra sem vágytam – ismerte el Elijah szárazon.
• Na, ugye! Ha azt akartad volna, hogy ne jöjjek rá, hogy hol is vagy, akkor nem ölte volna meg azt a két vámpír. Vagyis tudat alatt szereted volna, ha idejön a te édes, drága nem mellesleg legesleghelyesebb testvéred – mondta a fiatalabb testvér önmagát fényezve vele.
• Természetesen – ismerte el ennek az igazát bátyja fáradtan. Azért érdekelte volna, hogy Kol honnan is tudta meg az ő tartózkodási helyét, de már nem igazán számított elvégre itt volt és minden bizonnyal csak további bonyodalmakat hozott magával.
• Na, látod, hogy még a gondolataink is összepasszolnak? Várj, kitalálom, hogy most mit szeretnél! – csapta össze a kezeit a fiatalabb testvér és erősen koncentrálva bátyjára pillantott, valamint ezzel egy időben szinte a képébe mászott. – El akarsz jönni velem Mystic Fallsba – jelentette ki végül diadalmasan.
• És ha már a fejemben vagy, elmondanád, hogy miért is akarok oda menni? Tudod számomra ez kissé még homályos – felelte Elijah érdeklődve.
• Ne aggódj, hamar belerázódsz abban, hogy kitaláld a gondolataimat, de addig is útközben felhomályosítalak róla – veregette meg bíztatóan bátyja vállat Kol. Természetesen tudta, hogy testvére nagyon jól tud következtetni és ennek kapcsán kitalálja azt, hogy kitől mire számíthat, ami az esetek nagy többségében beválik, azonban most próbált úgy tenni, mint aki nincsen tisztában ezzel.
• Nem – jelentette ki az idősebb testvér megingathatatlan határozottsággal. Ugyanis még egyáltalán nem állt szándékában haza menni. Akkor sem, ha hamarosan itt is tarthatatlan állapotok fognak kialakulni, Jason-ék problémája, valamint az ő öccse jelenlétének hála.
• Most mit nem? – húzta fel értetlenkedve a szemöldökét a fiatalabb testvér.
• Olvastad az üzenetem? – dörzsölte meg a homlokát kissé gondterhelten Elijah.
• Persze, önállóság, magány, békesség, nyugalom – ismerte el szem forgatta Kol a levélben felsoroltak lényegét.
• És ezért szeretnék itt maradni, és ha feltétlenül szükségesnek érzed, akkor szívesen látlak, de akkor viselkedned kell – szögezte le a feltételét az idősebb testvér és tudta, hogy ezen kívül még kéne párat felsorolnia. Azonban a gond ott kezdődött, miszerint tisztában volt azzal a ténnyel, hogy Kol úgysem fogja betartani egyiket sem, ha elmondja, ha nem. Vagy azért, mert nem ért velük egyet, vagy pedig csak azért, hogy hobbiból dacoljon vele. Neki meg egyikhez sem volt kedve. Így aztán maradt a függőben maradt, de burkoltan ott lévő feltételek egész hada.
• Szerinted én nem tudok viselkedni? – kérdezte Kol sértetten összevonva a karjait a mellkasa előtt.
• El kell ismerned, hogy néha hajlamos vagy túlreagálni a dolgokat – válaszolta Elijah tárgyilagosan.
• Nem lehet mindenki olyan, mint te – vont vállat a fiatalabb Mikaelsson.
• Célzol ezzel valamire? – kérdezte az idősebb testvére udvariasan öcsétől, közben érdeklődve, felvonva a szemöldökét.
• Tudod, csak a szokásos, de igazán nem lényeges – legyintette Kol érdektelenül. Elijah pedig hajlandó volt elnézni neki, bár a feje már szinte üdvözölte az ismerős gondterhelten fájó érzést, valamint tudta, hogy a nyugalmas és békés napjai akkor értek véget, amikor megölte azt a két vámpírt. Szép volt, amíg tartott, gondolta lemondóan. Viszont eszébe jutott, hogy Jade mellett mindig ez a békés érzés tört rá, így remélte, hogy talán a lány segítségével túljut ezen a problémáján.

• Akkor ugye maradhatok? – pislogott rá Kol reménykedve testvérére. Ha már ő nem tudja Elijah haza vinni, akkor ez legyen meg neki.
• Igen, de csak próbaidőre – egyezett bele vonakodva a dologba Elijah. A jó szívem fog a sírba vinni!
• Szupcsi, meglásd mi ketten remekül fogunk szórakozni – csapta hátba vidáman bátyát a fiatalabb testvér.
• Kol, én éppen olvasni készültem – jegyezte meg az idősebb testvér, mivel Kol megérkezése miatt még nem állt szándékában felborítani a nyugodt, békés életének a talán még megmaradt morzsáinak a látszatát.
• Akkor veled tartok és majd együtt megfejtjük a keresztrejtvényt – mondta Kol derűsen. – Tudod, ez nagyon jó családerősítő programnak ígérkezik. Mit szólnál, ha utána - vagy tőlem akár közben is - egy kis vérrel kevert whisky társaságában elmondanád a te aranyos kisöcsédnek, hogy milyen szórakozási lehetőségek vannak erre felé? Bár te már úgy látom kedvet kaptál a baseball-hoz – emelte fel az íróasztal olvasólámpájáról Jade baseball sapkáját az fiatalabb ős vigyorogva.
• Azt add ide – dörrent rá öccsére Elijah, aki kissé csodálkozva teljesítette, amire felszólították. Klaustól vagy a maga módján Rebekáh-tól nem lett volna olyan döbbenetes ez a hangnem, mivel előbbinek szinte alaptermészete volt a parancsolgatás, utóbbinak meg a duzzogós követelés volt a szakterülete. De másik két testvérével ellentétben Elijah-tól egyenesen lehetetlennek hatott ez a fajta viselkedés. Kol pedig ebből következően alig várta, hogy megismerje azt, akitől testvére ezt kapta, mert úgy vélte, hogy az ő segítségével könnyebb lesz megkérni vonakodó rokonát arra, hogy tartson vele, mert szüksége Elijah-ra.
• Akkor hozom a vért és te pedig remélem, legalább azt el fogod nekem mondani, hogy kitől kaptad a sapit, amit távolról kell csodálnom. Szóval, mint ahogy azt már mondtam én hiszek abban, hogy jól fogjuk érezni magunkat – tette hozzá Kol elvigyorodva és fütyörészve indult a vértasakok és egy kis alkohol keresésére.
• Én valahogy másképp érzem, de remélem, tévedek – mormolta Elijah mintegy saját magának távozó öccse után pillantva. Az előbb ő maga sem értette, hogy miért is szólt rá olyan indulatosan testvérére pedig ez a fajta hirtelen viselkedés soha nem volt jellemző. Mindenestre azt teljesen bizonyosan sejtette, hogy Kol okkal kereste meg őt, és nyilván nem véletlenül akarta azt, hogy visszamenjen Mystic Fallsba. Tudta, hogy ebből az következik, hogy valami történt csak azt nem, hogy mi. Mégis a még meg sem tudod dolgok miatt már érezte is az ismerős feszültséget és az egyre erősebben zsibbadó érzést a fejébe. Ezért a kezdőd erősen hasogató fejfájása ellenére a szíve mélyén örül Kol felbukkanásának.

Közben a Weston házban is javában zajlott az élet és az immár elkerülhetetlenné váló komoly beszélgetés is halaszthatatlanul előtérbe került.

• Megtennétek, hogy nem hoztok annyira kínos helyzetbe, miszerint a kórházba kelljen, vigyelek titeket azért, mert nem tudtok uralkodni magatokon és ezúttal szokásotoktól eltérően egymást jutatjátok oda? – kérdezte Jade kissé fáradtan.
• Csak egy kis üdv itthon pofon sorozatott kapott, ami igazán kiérdemelt – vigyorodott el Lily és elengedte a fiú karjait amivel a padlóhoz szegezte.
• Kösz, én is örülök, hogy látlak – fintorodott el Jason kifejezve a nő üdvözlési módszerével szembeni véleményét. – Nagyon sápadt vagy – jegyezte meg Jade-hez intézve a szavait. Közben kissé nehézkesen felkelt a padlóról, ahová azért került, mert a nő kigáncsolta őt.
• Még jó, hogy az! Az elébb akartad lelőni a szeme előtt az udvarias szomszéd ősvámpírt! – vágta rá Lily továbbra is rosszallóan.
• Mintha te nem ezt tetted volna a helyembe, ha hasonló helyzetbe kerülsz – reagálta le a megjegyzést Jason.
• Én veled ellentétben felmértem volna a helyzetet és így nem csináltam volna magamból hülyét – vont vállat a nő, ám hangjában egyértelműen érezhető volt az, hogy azért többet várt volna a fiútól.
• Ha már itt tartunk igazán szólhattál volna arról, hogy egy ősi vámpír van itt – tromfolt le a burkolt szidást Jason.
• Mondtam volna, ha felveszed a telefont, de te nem tetted, egyébként Jade is hívott téged – mondta a nő sértődötten. Valójában tényleg nem akarta elmondani a Weston fiúnak, ugyanis látta, hogy Jade és Elijah mennyire jól elvannak egymással és Lily nem akarta, hogy Jason tönkretegye mindezt a túlzott aggodalmával.
• Sajnálom, hogy aggódnod kellett – fordult húga felé bűntudatosan a fiú.
• Ugye nem kerültél bajba? – ölelte meg testvérét aggodalmasan Jade és az előbbiek ellenére boldog volt, hogy itt van vele.
• Nem, ezúttal nem… vagyis abban az esetben mégis, ha Peter Thomson valóba életben van – tette hozzá kelletlenül a vallomást, mivel tudta, hogy ennyivel tényleg tartozik.
• Mit csináltál Jason? Miért ölted meg őt? És akkor ennek ellenére mégis hogyan lehet életben? – sorolta a kérdéseit Jade félve, várva a válaszokat, mégis tudta, hogy ezt már nem lehet függőben hagyni.
• Biztos, hogy életben van? – fordult Lily felé Jason. Remélve a nemleges választ. Egyszerűen nem értette, hogyan is lehetséges ez az egész. És a húgát ölelgető ősvámpírnak továbbra sem igazán volt kedve hinni.
• Körbe telefonáltam és több helyen is kérdezősködtem, hogy biztos legyek benne, de a válasz mindenhol az volt, hogy él – felelte a nő bosszúsan. A Weston fiúhoz hasonlóan ő sem értette azt, hogyan is lehetséges mindez. – Mit szólnátok, ha reggeli közben beszélnénk meg? – tette hozzá a kérdést. A két Weston testvér igenlő bólintását látva a konyhába ment. Jason közben tette egy kis kitérőt a szobájába, hogy lepakolja a táskáját, de a pisztolyát továbbra is magánál tartott. Minden eshetőségre felkészülve. Elvégre, ha Peter Thomson valóban él, akkor alaposan fel kell készülniük arra, hogy ismét megállítsák az abszurd terve megvalósítása előtt. Ezúttal lehetőleg véglegesen és lehetőleg még az előtt, hogy a húgát és őt is felhasználná a terve szempontjából.

Más esetben egészen megszokott lett volna az, hogy Jade, Jason, valamint Lily együtt ebédelnek azonban a mai más volt. Főleg mivel Jade feszült volt, mivel tudta, hogy nagyon fontos dolgokat fog megtudni, valószínűleg, olyat, amit eddig soha nem gondolt volna. A vámpíros dolgon kívül próbált felkészülni a rá váró megpróbáltatásokra, erős bizonytalanság fogta fel ezt illetően, mivel ez az egész továbbra is felfoghatatlannak tűnt a számára. Jason próbált jó képet vágni ehhez az egész dologhoz, bár tartott húga reakciójától. Nem attól, hogy megharagszik rá, hanem, hogy még jobban fog aggódni érte ezután. Valamint bár szándékában állt elmondani, hogy mit is csinál, de ennek erősen ellentmondva a legfontosabb dolgot nem akarta elmondani. Mivel félt attól, hogy húgát az túlságosan is befolyásolná és, mert továbbra is meg akarta őt óvni mindentől és mindenkitől. Lily pedig elhatározta, hogy most már tényleg el kell mondaniuk mindent Jade-nek. Azonban sejtette, hogy a Weston fiúnak majd nem áll szándékában mindent megosztani a húgával. Főleg azt, ami pont a lányra is tartozna.

• Szóval mi történt itthon? – vetette fel a kérdést Jason aggódva húgára nézve. – Persze azon kívül, hogy láthatóan nagyon jól összebarátkoztál a szomszéddal, akinek biztos nagyon sok megoldásra váró problémája van a számodra – tette hozzá, bár megjegyzése kissé bántó volt ennek ellenére nem úgy értette.
• Azután miután te elmentél a rá következő napon elmentem a városba és találkoztam Elijah-val a városban, aztán meghívtam őt a baseball meccsre – terült szét egy boldog mosoly Jade arcán.
• Te randiztál vele? – esett le Jason álla.
• Én… öhm.., - pirult el húga. Valahogy még nem igazán gondolt arra, hogy az őssel való találkái randevúk lennének.
• Most ezt úgy mondod, mintha Jade nem randzihatna! – szólt közbe Lily mérgesen.
• Persze, randzihat, de lehetőleg olyannal, akivel előzetesen elbeszélgettem és átment a próbáimon – fejtette ki a véleményét ezzel kapcsolatban a Weston fiú nagyon is kereken.
• Ne mondj ilyen klasszikus féltő dumát, mert neked minden olyan személy szálka a szemedben, aki megpróbál közelebb kerülni Jade-hez – mutatott rá Lily is a saját a véleményre erősen fújtatva.
• Te lettél a szomszéd ősvámpír védője vagy mi? – kérdezte Jason morcosan.
• Megvédte Jade-et, és ha van egy kis eszed, akkor ezt értékeled! – felelte a nő. Mielőtt Jason visszavághatott volna megszólalt a beszélgetés jelenlévő alanya is.
• Elijah megmentett engem, amikor két vámpír megtámadott – jegyezte meg Jade halkan.
• Megsérültél? – nézett Jason ismételten húgára erősen aggódva.
• Már jól vagyok – válaszolta Jade és egy önkéntelenül tett mozdulattal megdörzsölte a nyakát, mivel még mindig elképesztő volt a számára az, hogy ilyen gyorsan meggyógyult csak azért, mert Elijah adott neki a véréből. Bátyja azonban észrevette a feltétlen gesztust.
• Megharapott?! – szisszent fel Jason és vad dühvel teltek meg a szemei és a hangja is.
• Az egyik vámpír, de Elijah adott a véréből – harapott az ajkába Jade lehajtva a fejét, mivel továbbra is rosszul érintette, hogy ez történt vele. Jason erre szinte teljesen lemerevedett.
• De akkor már kiürült a szervezetedből ugye? – kérdezte türelmetlenül a fiú.
• Persze – válaszolta a lány helyett a nő.
• Mindenesetre láthatjátok, hogy valójában nem miattam, hanem a pasid miatt történt ez az egész – jegyezte meg Jason.
• Peter Thomson bérelte fel őket te szerencsétlen – vágta a fiúhoz indulatosan a szavakat Lily.
• De mégis hogy lehetne életben? – csapott az asztalra idegesen Jason. Egyszerűen továbbra sem értette, hogy hogyan is lehetséges ez az egész.

• Ki ez a Peter Thomson? – érdeklődte Jade.
• A munkánk során találkoztunk vele – válaszolta Jason saját magára és Lily-re mutatva. Azonban azt nem akarta elmondani, hogy micsoda is a férfi. Tekintve, hogy akkor neki és Lily-nek is színt kéne vallaniuk ezzel kapcsolatban.
• Inkább ő keresett meg minket – tette hozzá a nő.
• Igen, igen, igazad van – ismerte el Jason.
• Miért? – ráncolta össze értetlenül a szemöldökét Jade.
• Hát, mert azt akarta, hogy… - kezdte Lily, ám nem tudta befejezni.
• Hogy vadásszunk le neki egy vámpírt – vágta el a nő mondandóját Jason ellentmondást nem tűrően. A fél igazság is igazság alapon. Ezért kiérdemelt Lily-től egy helytelenítően komor pillantást.
• Szóval ti valójában vámpírokra vadásztok? – kérdezte Jade tétován.
• Nagyjából igen – vallotta be munkája egy részét Jason.
• És ezért fizetnek nektek? – kérdezte húga csak a miheztartás érdekében.
• Van, aki igen – válaszolta Lily vállat vonva.
• Egyesek bármit megtennének azért, hogy eltávolítsák a közelükben lévő természetfeletti lényeket – tette hozzá Jason magyarázatképpen.
• És ti ártatlan vámpírokat öltök, csak azért mert felbéreltek titeket? – kérdezte Jade zavartan.
• Először is nem minden esetben öljük meg őket és másodszor pedig nem csak vámpírokról van szó – felelte Jason, mintegy mentegetőzésképpen.
• Vannak más lények is? – csodálkozta Jade, bár nem is igazán értette, hogy miért is teszi ezt. Elvégre, ha vannak vámpírok, akkor nyilván más lények is élhetnek a Földön.
• Vérfarkasok, akik olyankor mászkálnak és olyan helyen, amikor és ahol nem kéne. Boszorkányok, akik letérnek a helyes útról és más lények – tette hozzá Jason utóbbi közben egy szigorú pillantás vetve Lily-re, aki villámló szemekkel nézett vissza rá, mivel tudta, hogy Jason szándékosan hagyja ki a legfontosabb dolgokat.
• És ha nem ölitek meg őket, akkor mit csináltok velük? – tette fel egy újabb kérdést Jade.
• Megkérjük őket, hogy menjenek máshova és adott esetbe még vagyunk annyira jótékonyak is, hogy olyan helyre tesszük őket, ahol jól fogják érezni magukat a maguk fajták közelében – mondta Jason egy szemforgatás kíséretében. Lily erre halványan elvigyorodott. Mivel egyikük sem volt az a kifejezett jótékonykodó fajta, mint mondjuk Jade, hanem inkább a maguk dolgával szerettek törődni. Mégis, ha valóban úgy érezték, hogy szükséges akkor megtették, mert azért volt szívük, valamint Jason nagyanyja erre tanította őket.
• Ez igazságtalanság – motyogta Jade halkan. Elvégre, ha azok a személyek nem követtek el semmit, akkor mégis miért kellett őket elköltöztetni az otthonukból vagy ne adj ég megölni őket teljesen igazságtalanul?
• Általában nem, mivel az esetek többségében rászolgálnának, mert azért őket tényleg nem szentek. És, ha esetleg nem szolgálnak rá, akkor nagyi egyik barátnőjének a segítségével olyan helyre kerülnek, ahol tényleg szabadon lehetnek, mindenféle kötöttség nélkül. Már persze a szabott keretek között – válaszolta Jason.
• A vámpírok például olthatatlan vágyat éreznek arra, hogy Mystic Fallsba menjenek, bár ott általában meghalnak, vagy elüldözik őket, de inkább meghalnak – tette hozzá Lily mintegy érdekesség képen.
• Mystic Falls? – ráncolta össze a homlokát Jade.
• Észak-Atlantában van és a vámpírok, hogy úgy mondjam onnan származnak – mondta Jason szárazon.
• Hogy érted? – kíváncsiskodott tovább Jade.
• Az udvarias szomszéd nem tartott élménybeszámolót? – gúnyolódott Jason.
• A támadás óta, akkor találkoztam vele először, amikor hazajöttél – válaszolta Jade kissé sértetten és mélyen elpirult, mert olyan érzése volt mintha testvére rajtakapta volna őket valamilyen helytelen dolgon.
• És egyből a nyakába borultál annak ellenére, hogy tudtad, hogy vámpír, ráadásnak egy ősi? – kérdezte Jason és az arcát a kezeibe temette. Holott legszívesebben a haját tépte volna.
• Nem mondom, hogy nincsenek fenntartásaim ezzel kapcsolatban, de ettől még ugyan az a kedves, udvarias férfi, akit megismertem – válaszolta Jade lágyan.
• Remek, barátkozunk a szomszéd ősvámpírral, aki tuti biztos, hogy ide vonzza majd a családját is és akkor aztán meglátjuk, hogy milyen remek dolog is ez az egész segítsünk a szomszédot minden bajban dolog – morogta Jason meg lehetősen borúsan gondolva a jövőre. Ugyanakkor továbbra is fenntartotta azt az álláspontját, mely szerin megvédi a húgát a természetfeletti világtól, akkor is, ha ezzel többet árt, mint használ. Mivel nem akarta, hogy húga is arra a sorsra jusson, mint a szüleik és az őseik.

Jade ezután dolgozni ment, ahogy Lily is. Jason meg aludni tért, mivel az elmúlt napokat szinte teljesen ébren töltötte. Jade úgy tervezte, hogy másnap meglátogatja Elijah-t. Bár továbbra is ott volt benne a félsz a férfi vámpírságát illetően, ez mellett ott állt az, hogy megmentette őt. Valamint az egész természetfeletti dolog ellenére továbbra is segíteni akart Elijah-nak. És ehhez mérten örült volna annak is, ha jobban megismeri őt. Lily egy kicsit, vagyis inkább nagyon mérges volt Jason-re azért, mert az fontos dolgokat hallgatott el Jade elől. Olyanokat, amik hatással lennének a lányra. Ugyanakkor legszívesebben ő is annyira óvta volna Jade-et, mint a fiú. Mégis Jason mértéke kissé súlyos volt a számára. Elvégre csak azért akarta lelőni Elijah-t, mert az megölelte Jade-et. Persze az, hogy nem is olyan rég ő is majdnem hasonlóan tett az nem számított, főleg, mivel neki nagyon is jó indoka lett volna rá az adott helyzetben. És ezért aztán most a feszültsége levezetése érdekében elvállat pár munkát, amik végeztével szinte teljesen megkönnyebbült. Utána pedig azon kezdett töprengeni, hogyan is kéne megszabadulniuk Peter Thomsontól, valamint segítenie abban, hogy Jade és Elijah között elmélyüljenek a dolgok. Elijah, akit Kol egész nap kitüntet a figyelmével megkönnyebbülve sóhajtott egyet, amikor öccse szobájába pillantva látta, hogy az érintett mélyen alszik, kezében egy üres poharat tartva. Az idősebb testvér óvatosan kivette öccse kezéből a poharat - amiből öccse előzőleg whiskyvel kevert vért ivott -, majd gondosan betakarta az egy szál alsónadrágban alvó Kolt. Persze Elijah tudta, hogy testvére nem fázna meg, mégis valahogy megtette ezt a kedves gesztust felé. Mert Kol, bár már lassan ezer éves volt, mégis néha úgy viselkedett, mint egy nagy gyerek és ennek kapcsán Elijah úgy érezte, hogy ő az az apa, aki soha nem adatott meg nekik. Ezt az esetek többségében bánta, de most, ahogy öccse alvástól kisimult arcát nézte akkor nem, mert tudta, hogy megéri vállalnia a feszültséget, akkor, ha a családjának ettől könnyebb lesz neki viszont nehezebb. Persze nem lett könnyebb semmi. Aztán az ajtón halkan becsukva maga után, ő maga is aludni tért. Azért azt el kellett ismernie, hogy a bosszantóan érdeklődő és zavarba ejtő kérdései ellenére nagyon örült öccse jelenlétének. Még akkor is, ha ebből garantáltan olyasmi fog történi, ami miatt később legszívesebben megbánná ezt az egészet. Azzal a gondolattal hajtotta álomra a fejét, hogy a holnapi napja garantáltan színesebb és jobb lesz, ha Jade át jön hozzá és beszélgetnek. Persze sejthette volna azonban, mégsem számolta azzal, hogy Kolnak más tervei vannak ezzel kapcsolatban.