10. fejezet

Éjszakai ölelés

„Vannak ilyen ölelések, amikor az ember úgy érzi, egybeolvad a másikkal. Néha a vágy ölelése ez, néha viszont a biztonság utáni vágy mozgat, és így menekülünk ahhoz a másik felünkhöz, akivel összebújva talán a legnagyobb borzalmakat is át lehet vészelni.” Laurell Kaye Hamilton

-      Minden rendben? – kérdezte Elijah Jade-től gondoskodóan a kezeibe fogva annak arcát, hogy valóban meg tudjon bizonyosodni az épségéről.

-      Igen, jól vagyok – válaszolta a lány felpillantva.

-      Megmondtam, hogy vigyázok rá – kottyantotta közbe Kol tényközlően. Fiatalabb bátyja erre vetett rá egy kifejezéstelen pillantást. Ami mögött nagyon is sok indulat rejtőzött. Ugyanis legszívesebben itt és most megfojtotta volna Kolt, azért, mert ilyen felelőtlenül viselkedett és csak azért türtőztette magát szokása szerint, mert Jade valóban jól volt. Klaus testvéreire pillnatva érdeklődve felvonta a szemöldökét. Nem igazán értette, hogy fiatalabb öccsének mégis mi oka volt arra, hogy testvérüket visszahozza Mystic Fallsba. Ráadásul egy ilyen drasztikus módszer alkalmazásával, aminek következtében teljesen döbbenetes módon Elijah-ról egyértelműen leolvasható volt a feszültség. Ennyire sokat jelentene neki ez a lány?

-      Viszont rád senki nem fog vigyázni mikor a pisztolyom rossz felére állsz – morrant fel Jason mérgesen és derekán hátul lévő tok felé tapogatózott. Lily vetett egy rendreutasító pillantást a fiúra. Azonban az nem foglalkozott vele. Damon viszont még időben elkapta a karját mielőtt ostobaságot tette volna.

-      Megőrültél? – sziszegte az idősebb Salvatore a Weston fiú arcába dühösen.

-      Most mi bajod? Megigézed az egész kócerájt és kész – vont vállat Jason nemtörődöm módon. Kol és Klaus érdeklődve szemlélte a párbeszédet, de a fiatalabb ős nem igazán hatódott meg attól, hogy Jade bátyja nagyközönség előtt akarja őt lelőni. Tekintettel arra, hogy Elijah-tól valahogy sokkal jobban tartott, amire persze minden oka megvolt. Klaus pedig nem igazán lepődött meg azon, hogy fiatalabb öccse olyan helyzetbe került, hogy le akarják őt lőni. Mivel ismerte őt és a viselkedése néha eléggé okot adott még a legnyugodtabb személyeknek is arra, hogy megtegyék vagy legjobb esetben is minimum megfontolják ezt a lehetőséget. Igaz, hogy ő személy szerint nem örült volna annak, ha Jason lelövi Kolt. Ugyanis abban az esetben az ez miatti indulatában erős késztetést érzett volna arra, hogy kitépje a szívét a Weston fiúnak. Ami azért nyilván nem lett sikerült volna következmények nélkül. Egyrészt, mert Elijah-val érkezett. Másrészt, mert Elijah barátnőjének a bátyja volt. Harmad részt pedig láthatóan vadász volt. Szóval arra a döntésre jutott, hogy megvárja azt, hogy Damon lehetőleg gyorsan és hatékonyan megoldja a problémát mielőtt valaki más tenné meg helyette, sokkal célszerűbben. Elijah vetett egy oldalpillantást Jason-re, de egyébként továbbra is Jade köré fonta a karjait. Ugyanis úgy vélte, hogy Lily és talán Damon is meg fogják tudni oldani vagy együtt, vagy külön-külön a dolgot. 

-      Szívesen megtenném, de nem vetél figyelembe egy aprócska dolgot, ami arról szólna, hogy verbéna van mindenkibe Carol Lockwood polgármester előrelátásának hála – jegyezte meg Damon gúnyosan. – De persze ettől függetlenül lelőheted Kolt közvetlenül a húgod szeme láttára, aminek én tényleg örülnék, viszont a húgodnak, aki gondolom, még csak most ismerkedik a természetfeletti világgal és ez által még nem volt része abban, hogy az ő testvérkéje milyen kíméletlen is tud lenni – tette hozzá a vámpír teljesen nemtörődöm módon.

-      Jason fogd vissza magad, szinte mindenki minket néz – szorította meg a fiú másik karját Lily is rendre utasítóan és vetett Damonre egy közönyös pillantást, mivel nem örült neki, hogy a vámpír pont itt van a Mystic Grillben, valamint, hogy most az ő ügyeikbe ártja magát. Akkor sem, ha valamilyen szinten segíteni akar nekik, legalábbis abban, hogy Jason ne tegyen mindenki szeme láttára őrültséget. Damon megforgatta a szemei látva a nő tekintetét, de azért örült neki abból a szempontból, hogy Lily a közönyösen lesújtó pillantását nem toldotta meg pár kedvesnek nem igazán minősülő fagolyóval.

Erre mintegy végszóra Jade is rájuk pillantott.

-      Jason?! – szólt rá testvérére felháborodottan a lány. Természetesen észrevette Jason-t és Lily-t is, de először üdvözölni akarta szomszédját. Tekintve, hogy az ölelés következtében ismét biztonságban érezte magát, hála Elijah védelmet adó közelségének és fahéj illatának. Nem mintha Kol közelében nem érezte volna ezt, de Elijah más volt. Ugyanis eddig aggódott Klaus és Damon jelenléte miatt, most már nem.

-      Jól van! Jól van! – szűrte indulatosan a fogai között Jason és húga jelenlétére tekintettel felemelte a kezeit jelezve, hogy most nem fogja lelőni Kolt, de később azért talán – vagyis minden valószínűség szerint - sort fog keríteni rá. Lily és Damon pedig elengedték őt, bár úgy néztek rá, mintha bármelyik pillanatban újra közrefognák az őrült és hirtelen cselekedetek elkerülése érdekében.

-      Lám, lám nem hittem volna, hogy itt találkozunk ismét – jegyezte meg az idősebb Salvatore gúnyosan.

-      Mind tudjuk, hogy nem ez volt az első tévedésed – reagálta le a vámpír megjegyzését a nő. Elijah remélte, hogy most Jason helyett nem Lily és Damon fog jelentett rendezni. Klaus meg kíváncsian nézett a Damonnel veszekedő nőre és nem igazán esett nehezére kitalálni, hogy a nő is egy vadász és arra is rájött, hogy nyilván korábban volt valami a nő és Jason között. Jade továbbra is testvéreire és a vámpírra pillantott. Lily-nek láthatóan minden akarat erejére szüksége volt ahhoz, hogy ne kaparja ki Damon szemét ezzel is kifejezve a véleményét iránta. A lány pedig nem tudta, hogy miért, tekintettel arra, hogy a nővéreként szeretett személy nagyon is hajlamos volt erre, ha olyan személy volt a közelben, akire haragudott. Kol szórakozottan elvigyorodott most találkozott először Jade bátyjával és nővérével, vagyis utóbbi esetében, akit a lány annak tekint és meg kellet állapítania, hogy Jade mérföldekkel nyugodtabb a testvéreinél. Valamint rájött arra, hogy milyen szoros testvéri szál lehet hármuk között, mivel láthatóan bármire képesek lettek volna a másikért.

-      Persze én ne tegyek semmit, te viszont szinte felnyársalod a tekintetteddel Damont – mondta Jason morcosan összefonva a karjait a mellkasa előtt.

-      Az más – vett fel hasonló testhelyzetet Lily is ezzel kifejezve, hogy értékelné, ha a Weston fiú helyette inkább azzal foglalkozna, amiért idejöttek. Bár Jade láthatóan jól volt.

-      Azt javasolnám, hogy menjünk egy kényelmesebb helyre, hogy beszélgetni tudjunk – szúrta közbe felvetését Kol, mert kezdte unni azt, hogy csak áll és hallgatja mások veszekedését, valamint most már Jade is Elijah-t ölelte, szóval még rendes társasága sem volt. Ha nem számítjuk idősebb bátyját, viszont rá továbbra is mérges volt.

-      Elijah? – fordult türelmetlenül várakozva idősebb öccse felé Klaus. Remélve, hogy lehetőleg most rögtön magyarázatott, kaphat arra, hogy az érintett valóban csak a lány miatt tért vissza, avagy más oka is volt rá.

-      Később – értett egyet Kollal a kérdezett. Ugyanis először kérdőre akarta vonni öccsét, aminek keretében ki akart terjedni arra a témára is, hogy miért is volt szükséges az ő visszatérése, főleg ilyen drasztikus módszert alkalmazva, ami az óta sem vált kedvezőbbé a szemébe. Úúgy sem, hogy Kol ígérete szerint valóban és láthatóan jól vigyázott Jade-re.

-      Akkor ti meg csak haverkodjatok tovább – mutogatott Klaus és Damon kettősére Kol, majd kifelé vette az irányt. Elijah vetett egy pillantást bátyjára és az idősebb Salvatore-ra, de egy biccentés után öccse után ment. Jade pedig követte az őst, ahogy Damon jelenléte miatt kissé morcos Lily és a történtek, valamint a tartózkodási helyük miatt erősen pufogó Jason is.

Damon a kis csapat távozás után megrántotta a vállát, ugyanis mostanában tényleg nem volt kedve ahhoz, hogy olyan dolgokkal törődjön, hogy egyik ismerőse éppen az előbb fenyegette meg az egyik ősi vámpírt. Pont azt, amelyik szerény véleménye szerint a legkiszámíthatatlanabb volt. Persze Elijah-n kívül mind ilyen volt. Azért ehhez kapcsolódóan érdekelte volna, hogy is sikerült pont Elijah-t kifogniuk új szomszédnak Jasonéknek. A sors és a hülye útvesztői, gondolta a vámpír cinikusan. Klaus továbbra sem értette, hogy Kolnak mégis oka is lehetett Elijah visszahozására. Talán, így akarja megúszni a büntetését azért, mert majdnem megölte az iskolások nagy többségét és velük együtt Caroline-t? Érthető módon Klaus utóbbi jobban zavarta, mint az, hogy öccse meg szándékozta tizedelni a Mystic Fallsi lakosokat. A hibrid persze tudta, hogy öccse nem úgy gondolta ezt az egész dolgot csak szokása szerint kissé túlzásba esett és az lett a vége, hogy most haragszik rá. Bár úgy vélte, hogy talán ezzel már kiegyenlítették a számlát.

-      Matt, két bourbon-t! – intett a pultos fiúnak a vámpír. Rendelve egyet magának és Klausnak is.

-      Nem vagyok a kutyád, ha lehet, fogd vissza magad – dohogta a szőke hajú fiú mérgesen levágva Damon elé a kért italokat.

-      Vagy befogod, vagy fejetlenül végzed. Választhatsz – mondta az idősebb Salvatore gúnyosan. Matt pedig bölcsen megszaporázta a lépteit és ment a dolgára. – Helyes döntés – vigyorgott a fiú után Damon csúfondárosan. - Klaus, te meddig fogsz ott állni úgy, mint aki oda kövesedet? – érdeklődte szarkasztikusan a hibrid felé fordulva.

-      Honnan ismered a két vadászt és a lányt? – követelte a választ Klaus meglehetősen morcosan és kíváncsian leülve Damonnel szemben.

-      Úgy három éve ismerkedtünk meg. Lily-vel volt egy futó viszonyom… - mesélte Damon elmerengve.

-      És miután véget vetettél neki nem ölt meg? – vigyorodott el Klaus hangot adva egy kissé az ehhez kapcsolódó csodálkozásának. Tekintve, hogy a nőről egyszerűen ez alatt a pár perc alatt is megállapította azt, hogy nem igazán lehet vele csak úgy piszkálódni. Kihasználni meg még úgy sem, mert akkor minden valószínűség szerint abban a percben, ahogy megfordulna a fejében az illetőnek ez a lehetőség már halott is lenne.

-      Nem, bár szerintem megfordult a fejében. Azonban ő inkább az a típus, aki inkább életben hagy, hogy később szívességet kérjen tőled – magyarázta az idősebb Salvatore szem forgatva. Persze a vámpír tudta, hogy azért van életben, mert Lily tisztában volt azzal, hogy ő és Jason amolyan barátszerűségek, de leginkább, mert ha úgy hozta a sors, akkor információt cseréltek, ami sokszor igazán hasznos volt.

-      Érdekes – hümmögte a hibrid.

-      Jason meg mint láttad kissé ingerlékeny különösen, ha a húgáról van szó, akivel most találkoztam először – jegyezte meg Damon.

-      Tényleg le fogja lőni Kolt, igaz? – húzta el a száját bosszankodva az ős.

-      Nézd a jó oldalát – vetette fel a vámpír elvigyorodva.

-      Azon kívül, hogy egy egész tár fatöltény lesz az öcsémben? – érdeklődte Klaus szarkasztikusan.

-      Nem, ez a nyilvánvaló következmény, amire szerintem minden oka megvan – legyintette az idősebb Salvatore könnyedén, mire a hibrid megajándékozta őt egy sötét pillantással. - A valódi következmény az lenne, hogy Elijah itt van, és ő talán tudja befolyásolni az öcséteket annak érdekében, hogy viselkedjen vagy akár Jade is képes erre tekintettel arra, hogy amint láttam egész összebarátkoztak – válaszolta Damon eltöprengve. Lily és Jason elbeszélése alapján úgy vélte, hogy a lányt meg lehetne kérni egy ilyen aprócska szívességre, hogy kérje meg Kolt arra, hogy próbáljon meg normális lenni, mármint amennyire képes erre.

-      Ugye tudod, hogy az öcsémről beszélsz? – morrant fel Klaus mérgesen. Attól, hogy elviselte Damon társaságát nem jelentette azt, hogy ilyeneket elnézett neki. Valamint sértette az is, hogy ő nem tudja irányítani a testvéreit csak Elijah. Igaz, hogy öccse nyugodt természetének köszönhetően általában sokkal könnyebben vette az akadályokat tekintve, hogy nem állt le sem Kollal sem Rebekáh-val veszekedni, mint ahogy ő tette, ha elege volt a viselkedésükből.

-      Az igazság, az igazság – vont vállat a vámpír tényközlően.

-      Mellesleg, ha akarod te is szidhatod Stefan-t, ígérem, nem fogok megsértődni, sőt még be is kapcsolódok, ha így tennél – ajánlotta nagylelkűen az idősebb Salvatore.

-      Tényleg az öcséd hol van? – húzta el a száját a hibrid. Nem szeretett egykori legjobb barátjáról beszélni, most is csak jobb volt biztosan tudni hol is van az érintett, aki szerinte bármikor elveszhette a fejét és kiszámíthatatlan gyilkolásba kezdhet.

-      Elenánál – vont vállat Damon nemtörődöm módon.

-      És te nem? Nocsak, ez új – szurkálódott Klaus.

-      Valahogy nincs kedvem azt nézni, hogyan is rontja el Elena vámpírságát az én drága mókusevő öcsém, Valamint őszintén Elenához sincs kedvem – jelentette ki Damon unottan. Tényleg semmi kedve nem volt sem öccse fájdalmas rábeszélő beszédét hallgatni, sem pedig a hasonmás siralmát. Aki mostanában egyre több időt akart vele tölteni és egyszerűen nem értette meg, hogy ő viszont a legkevésbé sem vele akar lenni. Régen talán igen, szeretett volna vele lenni, sőt enyhe túlzással mondhatjuk, hogy ez volt minden álma. Azonban Ric halála sok mindent megváltoztatott. Damon azóta egyszerűen nem találta önmagát és ezért azt tette, amit mindig is, ha valami fájdalom érte. Tehát embereket ölt és az állítólagos barátai szerint gonosz dolgokat tett. Amibe bele tartozott az is, hogy szóba állt a város legnagyobb gonoszával, vagyis Klausszal. Damon persze elárulta nekik, hogy a hibrid sokkal jobb társaság, mint ők. Tekintve, hogy nem várta el azt, hogy megoldja a gondjait, hanem egyszerűen kölcsönösen segítettek egymásnak. Mindenféle előzetes megbeszélést és felesleges kérdés nélkül. 

-      Csakugyan? Ezért aztán engem tüntetsz ki a figyelmeddel – támaszkodott meg az asztalon Klaus gúnyolódva. – Bár azt hiszem az én társaságom tényleg jobb, mint egy nagy befolyást gyakoroló Petrova hasonmásé – tette hozzá tűnődően. Mivel Damon így minden mogorvasága és gyilkos hajlama ellenére, így sokkal megbízhatóbb volt. Tekintve, hogy Elena szinte az észét is elvette.

-      Tudod, ezt akár Kol is mondhatta volna, mivel ha jól tudom ő szokott ilyen megjegyzéseket tenni – dobta vissza a labdát Damon.

-      Az öcsém, ezért aztán nem kéne, hogy meglepődj azon, hogy hasonlítunk egymásra – vont vállat a hibrid könnyedén, ám szájra sarka meg rándult egy mosolytól. Mostanában – minden gúnyos megszólalása ellenére - valóban élvezte az idősebb Salvatore társaságát és nem csak azért, mert jobb társasága nem igazán akadt.

-      Valami tipp arra, hogy miért hozta vissza Elijah-t? – érdeklődte a vámpír. Nem, minta zavarta volna az érintett jelenléte tekintve, hogy soha nem zavart sok vizet és tényleg hasznos volt akkor, ha testvérei megzabolázásáról volt szó. Amit bár csak részlegesen sikerült elérnie, de azért ez is több volt, mint a semmi.

-      Úgyis nemsokára megtudjuk, de azért megkérdezhetnéd vagy az exed-et, vagy a haverodat, Jason-t – vetette fel, vagyis inkább parancsolta Klaus. – Persze, csak finoman, tekintve, hogy te nem élnél túl könnyen egy olyan támadást, mint Kol – tette hozzá piszkálódva.

-      Nem kell sem aggódnod, sem féltékenykedned, pillanatnyilag te vagy az ivócimborám – vigyorodott el Damon, ám szemében mélyén fájdalom égett. Halott legjobb barátjára, Ric-re gondolva.

-      Hogy ez milyen jó is nekem – válaszolta Klaus szárazon és mivel látta a vámpír hangulatát, így nagylelkűen rendelt maguknak még egy kör whiskyt.    

-      Oké, akkor most ebben a házban kéne töltenünk az éjszakát, hogy utána holnap haza menjünk San Franciscóba? – szállt ki a kocsiból Jason továbbra is morcosan. Valahogy nem akart sok időt ebben a természetfelettitől hemzsegő városban tölteni. Valamint a hangulatára az is rátett egy lapáttal, hogy Jade Elijah kocsijával érkezett és nem vele és Lily-vel.

-      Mondhatom nektek, hogy ez az egyik legbiztonságosabb ház a városban – tárta szét a karajit Kol elvigyorodva.

-      Miért is? – érdeklődte Lily.

-      Jade nevén van, ami alapján gondolom, nem kell magyarázattal szolgálnom nektek – válaszolta az ős.

-      Azt akarod mondani, hogy először mindenféle előzetes bejelentés nélkül Mystic Fallsba hozod a húgom, aztán meg veszel neki egy házat? – kérdezte Jason irritáltan.

-      Nos, fogadjátok jó szándékom jeléül – vont vállat Kol könnyedén. Elijah válaszként feszülten felsóhajtott és majdhogynem a fogát csikorgatta mérgében, de azért ténylegesen mégsem tette. Amire az volt az egyetlen oka, hogy mindennek ellenére próbálta megőrizni a higgadtsága legalább látszatát, ami most már igazán nehezére esett. Tudtam, hogy túlságosan is sokat kérek azzal, hogy egy kis békére és nyugalomra vágyom, de reméltem, hogy a visszatérésem – akkor is, ha kényszerűség vitt rá - lehetett volna akár ennél sokkal fokozatos nem, pedig egyből a mélyvízbe kerülő, gondolta Elijah. Viszont legalább annak örült, hogy öccse mutatott annyira előrelátást, amely alapján Jade a körülményekhez képest tényleg biztonságban volt.

-      Te is! – vágta rá Jason és mielőtt bárki is megállíthatta volna a pisztolya összes fatöltényét az ősbe lőtte.

-      Jason! – kiáltotta Jade mérgesen és erősen megütközve. Aztán aggódva, valamint kissé könnyes szemekkel Kol mellé lépet. Elijah számított rá, hogy a Weston fiú nem fogja szó nélkül hagyni öccse tettét, de azért jobban értékelte volna, ha rá bízza ezt nem pedig önhatalmúan bíráskodik. Persze ennek ellenére megértette mi is volt a legnagyobb motivációja a fiúnak, aki Jade épsége miatti aggódás és előkerülése következtében történő megkönnyebbülésnek volt tudható. Valamint annak, hogy Jason-nek nyilván hajlama volt egy kissé túlreagálni a dolgokat, ha húgáról van szó. Ami közös pont volt benne és Elijah-ban.

-      Ne aggódj ez csak pár fatöltény – jegyezte meg Jason mintegy megnyugtatás képen Jade-re pillantva, ám húga ettől egyértelműen nem lett nyugodt. Hanem könnyes szemekkel próbálta kiszedni az egyik golyót Kol vállából, aki könnyedén rávigyorgott a lányra annak érdekében, hogy kifejezze minden rendben van vele. Lily válaszként erősen tarkón vágta a fiút. Egyszerűen nem fért a fejébe, hogyan is lehetett annyira ideges, hogy Jade szeme láttára lövöldözött.

-      Azért lehettél volna finomabb is – vágta rá Kol duzzogva. – Hagyd majd én kiszedem őket – mormolta Jade-nek kedvesen, látva, hogy a lány keze már így is csupa vér.

-      Ne segítsek? – pillantott fel az ősre a lány, elvégre képzett ápolónő volt.

-      Nem, de kösz – veregette meg Jade vállát vigyorogva, hogy ezzel is kifejezze azt, hogy jól van. Aztán egy Jason-re vetett mérges pillantás után sarkon fordulva bevágtatott a házba, hogy kiszedje magából a töltényeket.

-      Remek, még ő tesz javaslatot – horkantotta a Weston fiú, majd a csomagjaikat kivéve a kocsiból ment be a házba, hogy keressen magának szobát. Előtte azonban eljátszott azzal a gondolattal, hogy megkérdezi Jade-et és Lily-t, hogy nem e mehetnének szállodába. Azonban mivel tudta, hogy a kérdésére a válasz egyértelműen és határozottan a nem lenne, így inkább nem is szólt erről semmit. Tekintve, hogy feleslegesen mindek próbálkozzon ilyesmivel. Lily is felkapta a cuccait és Jason után ment. Annak érdekében, hogy ne tegyen semmi további hülyeséget.

-      Rendben lesz – érintette meg Jade arcát megnyugtatóan Elijah és a zakójából elővett zsebkendővel megpróbálta letörölni öccse vérét a lány kezéről.

-      Nem értem Jason miért is reagált ilyen hevesen – rázta meg a fejét a lány nagyon is szomorúan és könnyei ismét eleredtek.

-      Csak vigyázni szeretne rád, ahogy én is – simított végig Jade arcán az ős letörölve a sós cseppeket. Tudta, hogy már megint úgy viselkedik, mint egy bolond, de nem érdekelte. Egyszerűen csak aggódott a lányért. Aki továbbra is könnyes szemmel zavartan pillantott fel a kifürkészhetetlen mogyoróbarna szemekbe. És magának hajlandó volt bevallani, hogy jól esik neki Elijah érintése. Nagyon is.

Aztán Jade behívta Elijah-t, közben Lily a kezébe vette az irányítást. Aminek következtében rendelt pizzát. Így aztán megvacsoráztak, ami nagyon is csöndben telt el. Jason kijelentette, hogy nem volt hajlandó kimerészkedni a szobájából csak akkor, ha elmennek. Valamint az az egy dolog nyugtatta, hogy amíg nincs húga mellet addig is Lily vigyáz a lányra. Holott tudta, hogy az a nő mércéjével mért féltés merőben eltér az ő általa preferálttól. Lily a Weston fiúhoz hasonlóan nem örült annak, hogy pont Mystic Fallsban vannak, viszont ezt ő sokkal jobban leplezte, valamint nem kerített neki, olyan nagy feneket. Erre sok indoka volt, de a legfőbb – a Jade melletti aggódás mellet – az az volt, hogy Damon Salvatore is a városban volt. És ő a szakításuk óta látni sem akarta a vámpírt. Persze nem azért, mert kínos lett volna a találkozás, egyszerűen csak nem szeretett volna egy légtérben tartózkodni vele. Viszont tudta, hogy nem folytathatja ezt a gyerekes duzzogást tekintettel arra, hogy Jade épsége volt a kérdés, ami számára Jason-ével egyetemben mindennél előbbre valóbb volt. Kol a lövési incidens után tőle nagyon is szokatlan módon egészen hallgatag lett. Nem, mintha megrázta volna a lelkivilágát az, hogy a Weston fiú kilőtt rá egy egész tárnyi fatöltényt. Mindössze arról volt szó, hogy megértette a fiú indulatainak a mögöttes indokait. A féltést és a ragaszkodást. Amit ő is érzett testvérei felé. Nyilván kisebb százalékban, de ettől függetlenül tényleg benne is megvoltak ezek a dolgok. Valamint nem érthette, hogy akkor hogyan is lehetséges az, hogy Jason és Jade – valamint ha szoros értelemben hozzájuk feszük, akkor Lily - mindennek ellenére sokkal jobb testvérek, mint ők valaha is voltak vagy lesznek. Ami azért tényleg szomorú volt. Elijah szerette volna megtudni ideérkezésüknek okait, viszont öccse csöndes, valamint elgondolkodó hangulatára tekintettel másnapra halasztotta. Annak ellenére is, hogy Kol véleménye szerint nem érdemelt ilyen nagyon nagy kedvezményt. És csak azért nem ebben a szent pillanatban kezdte a leszidást, mert pillanatnyilag, ha teljesen nem is, de Jason azért erősen kiegyenlítette a számlát. Jade továbbra is mérges volt testvére tekintve, hogy az képes volt lelőni Kolt, akkor is, ha előtte figyelmeztette rá, valamint az is nehezére esett megemészteni, hogy Jason ennyire elvesztette a fejét. Értette, hogy aggódik érte, főleg mivel ő is így érzett vele szemben, mégis egyszerűen nem fért a fejébe hogyan is lehetett képes ilyesmit tenni. Látta már őt lőni – nem is igazán erről volt szó -, viszont valahogy mozgó, ráadásul ismerős célpontra még nem és valahogy nem is igazán akarta többször látni, ahogy ilyesmi történik. A vacsora után mindenki a szobájába vonult ki-ki a saját választása szerint.

Jade idegesen feküdt a szobájában, úgy érezte valakivel beszélni kell, mivel nem bírt elaludni, valamint az álmai is eléggé zavarták. Amit most már tényleg meg akart osztani valakivel. Így aztán a gondolatai megerősítésére felkelt és átment volna Lily-hez, azonban végül nem a nővéreként szeretett személy ajtaján kopogtatott. Az invitáló szót hallva kicsit beljebb merészkedett.

-      Nem zavarlak ugye? – érdeklődte kezét távozásra készen az ajtó kilincsére helyezve, közben zavartan toporogott egyik lábáról a másikra. És kezével szokásos kinyúlt hálóingként használt pizsama felsőjének alját babrálta.

-      Nem, természetesen nem. Gyere beljebb – válaszolta Elijah, aki gondolataiba merülve ült az ágyán, hátát annak támlájának vetve és sötét selyem pizsamájába öltözve olvasott éppen. Jade becsukta maga után az ajtót és leült az ős mellé az ágyra és hasonló testhelyzetet vett fel, mint ő. – Kol remélem, nem ragadtatta el magát túlságosan – jegyezte meg az ős letéve a könyvet az éjjeliszekrényre és féloldalasan a lány felé fordult. Hangjából szinte kiérződött, hogy mennyire nehezményezi öccse nagyon is meggondolatlan tettét.

-      Nem, tényleg nem – válaszolta Jade őszintén. – Azt hiszem az volt erre a viselkedésre az indoka, hogy hiányolt téged – fejtette ki véleményét a lány. Mintegy mentegezésképpen. Tekintve, hogy tényleg semmi baja nem lett, valamint így alkalma nyílt eljönni ide. Ahol Elijah és a testvérei nagyon régen felnőttek.

-      Ennek ellenére értékeltem volna, ha megérti és elfogadja azt, hogy nem akarok visszatérni ide, vagy legalább elárulja miért is van ennyire nagy szüksége rám – rázta meg a fejét gondterhelten Elijah. Tudta, hogy ezzel tényleg túl sokat kért volna. Ugyanis testvérei tetteinek az okait, bár olykor kitalálta, viszont a legtöbb esetben szinte sötétben tapogatózott. És sokkal később tudta meg, mint általában akarta volna, amiből gyakran akadt problémájuk. - Elárulta neked még a szokásosnál is szélsőségesebb viselkedésének az indokát?

-      Azért akarta, hogy visszatérj, mert nagyon nagy szüksége van rád. Magányosnak érzi magát – felelte Jade kedvesen.

-      Holnap megbeszélem vele a dolgot, aztán visszatérünk San Franciscóba – jegyezte meg Elijah. És bár hajlandó volt valóban meghallgatni Kolt, viszont az után, amit tett nem igazán tudta, hogy hányadán is kéne állni vele kapcsolatban. És ezért aztán egyáltalán nem szeretett volna maradni. Mivel megígérte Jasonnek és Lily-nek, hogy segíteni fog nekik és Mystic Falls már így is nagyon veszélyes hely nem kell ide még más is.

-      Szeretnék maradni – árulta el a lány. És ennek legfőbb indoka nem az volt, hogy Kol megkérte erre – persze nyilván ez is közrejátszott -, hanem azért szeretett volna így tenni, mert jobban meg szerette volna ismerni Elijah-t és Mystic Fallsban alkalma nyílt erre. A munkahelyén meg tud kivenni szabadságot elvégre nagyon sok halmozódott fel neki az utóbbi időben tekintve, hogy már nem is emlékezett arra, hogy mikor volt utoljára szabadságon.

-      Nem, hinném, hogy Lily, de leginkább Jason örülne, ha így lenne és, ha a véleményemet kérdezed, akkor én sem, mert ez a város veszélyes – fejtette ki az elképzelését a lány felvetésével kapcsolatban. Tényleg nem akarta, hogy Jade itt maradjon, viszont tisztában volt azzal is, hogy San Francisco sem biztonságos tekintve, hogy Peter Thomson nyilván azóta sem tett le arról az elképzeléséről, hogy Jason-ből a lány által kicsikarjon valamit.

-      Tudom, hogy Jason nem fog neki örülni és valószínűleg Lily sem, de én ezt szeretném – mondta Jade eltökélten.

-      Szerintem ezt előbb beszéld meg a testvéreiddel – vetette fel Elijah. Remélve, hogy Lily vagy Jason le tudják beszélni erről a lányt.

-      Nem lehet olyan veszélyes a város, ha te védelmezel engem – mosolyodott el Jade.

-      Túl sokra becsülsz engem – rázta meg a fejét Elijah egyik kezét a lány arcára simítva.

-      Szerintem nem – válaszolta a lány az ős kezére téve a sajátját és zöld szemeivel a mogyoróbarna szemekbe nézett.

-      Tudom, hogy tapintatlanság ilyesmit kérdezni és kérem ez miatt elnézésedet, de miért nem alszol? – simított végig hüvelykujjával a lány szeme alatt.

-      Rémálmaim vannak – árulta el Jade alig habozva.

-      Mivel kapcsolatban? – kérdezte Elijah törődően.

-      Abban a temetőben sétálok, ahol a szüleim és a nagyanyám is nyugszik. Minden annyira sötét, hideg és ködös. Szinte alig kapok levegőt tőle – vallotta be rémálmának részleteit és megnyugtatóan hatott rá, hogy Elijah továbbra is egyik kezével az arcát simogatja a másikkal meg a derekát.

-      Temető? – ráncolta össze a szemöldökét az ős.

-      Nem szerettem a temetőket. Rosszul vagyok a közelükben – mondta a lány.

-      Ilyenről még nem igazán hallottam. Az álmaiddal kapcsolatban, azt tudom tanácsolni, hogy te irányítod őket. Ne hagyd, hogy az vezessen téged. Kövesd, és akkor megtudod, hogy miért van rád ilyen hatással – tanácsolta Elijah.

-      Köszönöm, Elijah – mosolyodott el Jade hálásan. Ennek jeléül megölelte az őst és megpuszilta az arcát. Elijah mindkét kezével átkarolva a lány derekát és arcát annak hajába temette. Belélegezve annak békésen megnyugtató liliom illatát.

-      Elmentettek valamerre? – érdeklődte az ős kissé távolabb tolva magától a lányt, hogy a szemébe tudjon nézni. – Kérlek, áruld el, e miatt már igazán nem oszt nem szoroz semmit – tette hozzá észrevéve a lány tétovázását.

-      Voltunk egy barlangban. Lefényképeztem pár barlangfestményt – adta meg a feleletet Jade. – Azt mondta, hogy a családotok története van oda leírva… viking rovásírással volt, igazán lenyűgöző… és azt is elárulta, hogy a szüleitek voltak azok, akik vámpírokká tettek titeket – mondta és kezét szokása szerint Elijah mellkasára helyezve és a pizsama egyik gombjával kezdett játszadozni, ami csak félig volt begombolva és így félig rálátása nyert annak sportos mellkasára.

-      Meglehetősen kevés őszinte pillanatainak egyike – jegyezte meg az ős elmerengve. Nem igazán értette, hogy öccse mit is akar azokkal a régi emlékekkel és leginkább a képekkel mindenestre úgy vélte jobb lesz erről is megkérdeznie őt. Ha már kéretlenül idei hívta Jade által, akkor legalább valamennyi értelme is legyen. – A szüleink ezzel akartak megóvni minket – magyarázta Elijah tartózkodóan.

-      Ezt is mondta, de… - mondta Jade és a végét, inkább félbehagyta, mivel nem akarta, hogy Elijah bezárkózzon csak azért, mert a családjával hozakodik elő.

-      Kérdezz nyugodtan – jelentette ki az ős és egyik karjával továbbra is magához ölelte a lányt, a másikkal meg annak apró kezeit és karját kezdte cirógatni. Úgy vélte azok után, hogy Kol képes volt elrabolni Jade-et ennyit igazán megérdemelt, valamint örült neki, hogy valaki ennyire törődően érdeklődik felőle.

-      Akkor miért akartak megölni titeket? – kérdezte Jade elhalkulva.

-      A legkisebb testvérünk Henrik életét vesztette egy vérfarkas támadás során. A szüleink, pedig úgy vélték, hogy ez nem maradhat megtorlatlanul. Az anyánk, Esther, boszorkány volt és a vámpírrá válásunkkal egy meg akartak óvni minket. Viszont amikor rájött arra, hogy a vámpírrá tételünk után megbontotta a természet egyensúlyát - amit egyébként a boszorkányok feladata fenntartani – az apánkat, Mikaelt vámpírokat vadászó vámpírrá változtatta annak érdekében, hogy üldözzön minket a természet egyensúlyának helyre állítása érdekében – válaszolta az ős tárgyilagosan megválogatva a szavait.

-      De azt mégis hogyan akarta elérni? – kérdezte a lány feszengve, mert egyrészt kíváncsi volt, és ezért aztán örült neki, hogy a férfi most ennyire nyíltan beszél magáról. Másrészt viszont nem akarta, hogy az őst olyan témák elmondására kényszeríteni, amik rosszul érintik.

-      Meg akart ölni minket, leginkább Niklaust, aki csak a féltestvérünk, mivel Esther megcsalt Mikaelt. Persze nekünk nem számított, mivel attól még ugyan úgy a testvérünknek érezzük őt, mintha teljesen az lenne. Megígértük egymásnak. Örökkön-örökké – magyarázta az ős. Ő mindig ehhez tartotta magát, mert bármit is tett akár Klaus, akár Kol, akár Rebekah ők attól még a testvérei voltak és szerette őket.   

-      Feszült vagy – jegyezte meg pár percnyi csönd után Jade halkan.

-      Mondhatnám, hogy Mystic Falls teszi, de valójában a testvéreimnek tudható be – válaszolta Elijah kimérten.

-      Megmasszírozzalak? – vetette fel a lány kedvesen. Ugyanis tudta, hogy egy jó masszás nagyon sokat tud segíteni.

-      Legyen – egyezett bele az ős kissé előrébb csúszva az ágyban. Az idejét sem tudta, hogy mikor masszírozta már meg őt valaki. Jade Elijah mögé ült és kezeit a sötét selyempizsama felsőre helyezte.

-      Le kéne venned a felsőt – tette hozzá és örült neki, hogy az ős háttal van neki, és így nem láthatta mennyire elpirult attól, hogy feltette ezt a mondatot.

-      Persze – válaszolta Elijah, mintha teljesen magától érthetődő lenne, hogy a szomszéd gyönyörű lány tesz neki egy masszás, ajánlatott, és utána megkéri, hogy vegye le a felsőjét. Miután ez megtörtént Jade apró kezeit az ős vállára helyezte, majd gyöngéd mozdulatok segítségével kezdte eltüntetni Elijah tagjaiból a feszültséget. Az ősnek jól esett a lány érintése, ami nem volt tolakodó egyszerűen csak kedves gesztus, valamint mást s felébresztett benne, de ezt igyekezett kizárni. 

-      Ne légy mérges Kolra, csak több időt szeretne veled tölteni – mormolta Jade újra felvetve a témát.

-      Tudom, de azért figyelhetne arra, hogy hol a határ – válaszolta Elijah halkan és immár a beszélgetés ellenére továbbra is nyugodtan hátra dőlt, hogy a lány ölelésében tudjon piheni, ugyanis most kezdte csak érezni, hogy mennyire sok időt töltött ébren egyhuzamban. Annak ellenére, hogy ez nem igazán volt megterhelő a számára, mégis a történtek okot adtak arra, hogy fáradt legyen.

-      Kol, a testvéremmel egyetemben nem tudja, hogy hol a határ, akkor, ha a családjáról van szó – mondta Jade, aki továbbra is masszírozta az őst, vagyis most már inkább megnyugtatóan cirógatta. Közben egyáltalán nem bánta, hogy Elijah feje a melleinek dől, mert szerette volna, ha kényelmesen van és ha ennek ez az árra, akkor legyen. Valamint nagyon is kellemes volt neki, annak zavarba ejtő mivolta ellenére is.

-      Hm – dünnyögte Elijah, aki már szinte az álomvilágban járt. Kellemes liliom illat vette kerül, ami teljesen elmosta belőle a feszültséget, valamint a dühöt is és helyette nyugalom és béke szállta meg. Jade ezt látva elmosolyodott és fel akart állni, hogy a saját szobájába menjen, mivel már ő is kezdett fáradt lenni azonban két erős kar megállította ebben.

-      Kérlek, maradj velem ma este – mormolta Elijah a derekánál fogva félálomban gyöngéden reménykedve visszahúzta a még fel sem kelő lányt és féloldalasan ráfeküdt. Tudta, hogy ezzel átlépett bizonyos határokat, amiket ő alapesetben teljesen betartott volna, viszont most szerette volna, ha Jade mellette marad.

-      Legyen… akkor jó éjt Elijah – motyogta a lány elpirulva és karjaival addig ügyeskedett még be nem takarta mindkettőjüket a takaróval és utána ő maga is álomra hajtotta a fejét. Egyik kezét Elijah – továbbra is az ő mellkasán pihenő fejére – helyezve, a másikkal pedig átkarolta az ős vállát, hogy az ölelésébe tudja őt zárni. Nem kellet sok és Jade a fahéj illat ringató hatása alatt merült el az álmok tengerében.