16. fejezet

Szerelmesek sétája

„Lenyűgöz, milyen játszi könnyedséggel mutatja ki az érzéseit. Ha szomorú, sír, ha vidám, nevet, és semminek nem örül jobban, mint hogyha meglepik egy kedves gesztussal. Ilyenkor gyermeki ártatlansággal reagál, és bár a meglepetés váratlan jellege később elmarad, ő még évek múlva is képes ugyanúgy örülni. Előfordul, hogy amikor látom álmodozni, és megkérdezem, mire gondol, ő tündérien elmesél valamit, amit én már rég elfelejtettem. Be kell vallanom, ezt mindig is nagyon szerettem benne. Miközben ő nagyon is lágyszívű, bizonyos dolgokban sokkal keményebb, mint én.” Nicholas Sparks

Elijah és Jade egy ideig az ős kocsijával mentek, aztán az erdő egy pontján kiszálltak belőle és gyalog folytatták az utat. Jade, aki San Francisco városán és annak közvetlen környezetén kívül nem igazán volt még máshol nagyon izgalmasnak és érdekesnek találta a mystic fallsi erdőt. A több ezer éves fákat, a növényeket, az ösvényeket és magát a vidéket is, ami ennyire sok természetfeletti lényt vonzott ide és olvasztott magába. A lány persze tisztában volt azzal, hogy a természetfeletti vonal nem igazán a táj lenyűgöző szépsége miatt van, mégis kis részben ennek tulajdonította. Elijah arcán halvány mosollyal pillantott a mellette lépkedő Jade-re, aki az erdőt kíváncsi tekintettel tanulmányozta és ezzel együtt csodálta is ragyogó zöld szemeivel. Melyeknek fényével a leggyönyörűbben csillogó smaragd sem vetekedhetett. Legalábbis az ős így vélte.

• Ezek a fák biztos vannak már vagy ezer évesek – érintette meg az egyik törzsét Jade óvatosan, vigyázva, mintha félne attól, hogy az hirtelen eltűnik a szemei elől. Igazán elfeledkezett arról, hogy az ős is hasonló korú. Valahogy nem tudta elképzelni azt, hogy valaki ilyen hosszú időt megéljen. Persze nem emberként, hanem vámpírként, ami azért más megvilágításba helyezte a dolgokat.
• Az ezen a részen lévő fák között akad még régebbi is – árulta el Elijah és egy pillanatra megállt, mivel látta, hogy a vele lévő mennyire szeretne most kérdezni tőle pár dolgot ezzel kapcsolatban.
• Tényleg? – kérdezte a lány kíváncsian és izgatottan, úgy, ahogy azt az ős várta is.
• Azt a fát Kol egyszer majdnem tönkre tette azzal, hogy felmászott rá és az ág kettétört, de mind Kol, mint a fa túlélték az akár balszerencsés fordulatot is vehető találkozást – mutatott egy közelben lévő hatalmas fára az ős elmerengve. Tudta azt, hogy zavarni kéne a tudatnak, mely szerint kettesben eltöltött idejükben a családjával hozakodik elő. Elvégre pont azért hozta el, hogy zavaró elemektől függetlenül tudjanak tölteni egy kis időt. Mégis megtette. Leginkább azért, mert másnak nem szokott ilyesmit kiteregetni. De Jade nem volt más, neki könnyebb volt elmesélni ezek az emlékeket. Elijah maga elé idéztek a nevezett múltban történt eseményt. Rebekah és Kol azon vitáztak, hogy a másik nem mer felmászni az, akkor még jóval kisebb fára. Aztán Kol a szokásos magabiztosságával – ami természetesen már akkor is megvolt benne és inkább volt ostobaságnak mondható - fogta magát és bátran felkapaszkodott a legalsó ágra. De nem figyelt oda arra, hogy az nem igazán fogja elbírni a súlyát, mivel nem volt még valami vastag. A következmény a már említett esemény lett. Az akkor még ember Kol alatt hatalmas reccsenéssel leszakadt az ág és a fiú csak annak köszönhette azt, hogy nem törte ki a nyakát, mert Klaus és ő együttes erővel elkapták a hajmeresztő zuhanás közben, bár tényleg nem kellet sok ahhoz, hogy öccsük találkozzon az anyafölddel, amit nyilván nem tett volna zsebre. Az esetett Rebekah sem úszta meg szárazon, mert neki meg a fától búcsút mondó ág esett a fejére. Persze neki sem lett semmi baja, azon kívül, hogy utána napokig nem beszélt Kollal, aki ezt nem igazán vette büntetésnek. Holott húguk egyértelműen annak szánta.
• Te jó ég! – csóválta meg a fejét Jade, de nem tudta megállni mosolygás nélkül, mivel igazán nem esett nehezére az, amikor elképzelte az eseményeket. Megkérdezte volna az őst arról, hogy a szüleik mit szóltak ehhez, de nem szerette volna azt, ha az ismét zárkózottá válik, főleg, mivel most már nagyon is megnyílt előtte. Pedig az ős most megválaszolta volna ezeket a kérdéseket, leginkább azért, mert Jade tette volna fel őket. Más személy ez irányú, talán kissé tolakodó kérdéseivel szemben már nem lett volna ennyire nyugodt és türelmes. Legalábbis úgy nem, hogy a szokásos hangulata az maradt volna, de egyébként nem lett volna valami kedves. Jade kíváncsisága, lelkesedése és boldogsága igazán elbűvölte és szinte teljesen lefegyverezte az őst. – Te nem másztál fákra? – kérdezte a lány Elijah-ra mosolyogva.
• Előfordult, de én soha nem jártam úgy, mint Kol – viszonozta azt az ős. Leginkább azért, mert már gyerekkorában is jobb szerette két lábbal a földön állni, mint ismeretlen területeket kipróbálni. Meg az igazsághoz tartozott az is, hogy előbb ő felmérte a környezetet és csak utána cselekedett még testvérei pont az ellentétei voltak. Kol, Klaus és Rebekah is előbb cselekedtek – általában hirtelen és nem minden indulattól mentesen – és csak utána gondoltak arra, hogy talán nem volt számukra kedvező megtenni ezt a lépést. De ha már megtették, akkor már nem számított utána senki és semmi. – De most menjünk tovább – nyújtotta a lány felé a kezét, aki az ősébe helyezte a sajátját és megszorította azt.

Kéz a kézben folytatták az utat. Nemsokára odaértek arra a helyre, ahová Elijah szeretette volna elvinni Jade-et.

• Csodálatos – motyogta a lány, amint megpillantott a csobogó zuhatagot, valamint a kis csermelyt. Jade ámultan letérdelt és belehelyezte a kezét a vízbe, ami kellemesen hűvös volt. Színének kékje kristályként csillagot és a táj ragyogóan zölddelet körülöttük a víztükörben.
• Régen sok időt töltöttem itt – jegyezte meg Elijah és letette a piknik kosarat a kis pataknak a partjára. Aztán kivette belőle a takarót és leterítette azt.
• Amikor még ember voltál? – kérdezte Jade félénken felpillantva.
• Igen, ez az a hely, ahol szinte ezer év után sem változott meg semmi sem. A testvéreim, ha utánam jöttek, akkor itt valahogy tekintettel voltak arra, hogy nyugalomra vágyom, ha máshol nem is zavartatták magukat e tekintettben – válaszolta az ős tárgyilagosan.
• Nagyon szép – ismételte magát Jade felállva az ős, pedig hátulról átkarolta őt. A gesztussal még saját magát is meglepte, de a lány valahogy ezt hozta ki belőle és boldog volt attól, hogy végre valahára kettesben vannak. Mindenféle zavaró személyek jelenléte nélkül.
• Örülök, hogy így gondolod – mormolta a lány liliom illatú hajába Elijah. – Hoztam egy kis élelmet, ha éhes lennél – tette hozzá.
• Talán később – fordult szembe az őssel és félénken megcsókolta őt. Elijah szorosan magához húzta a lányt. A másik közelsége mindkettőjüknek nagyon jól esett. Nem igazán érezték még ezt az egyre erősebb kapcsolatot, hevességet senki iránt sem. Az ős a lány hátán és oldal simított végig, de igyekezett arra, hogy visszafogja az egyre erősebben növekvő vágyat, ami lassan egyre jobban elhatalmasodott az ő mindig is visszafogott és nyugodt érzésein is. Jade-en is egyre fokozatosabban uralkodtak el a számára teljesen ismeretlen érzések, de a végletekig tisztában volt azzal, hogy Elijah soha sem tenne vele olyat, amit ő ne akarna. Tétován remegő kezekkel az ős hátára simította a kezeit és belekapaszkodott annak zakójába. Pár percig így maradtak. Ölelkezve a kis patak csillogó folyása mellet.
• Üljünk le – indítványozta az ős csöndesen.
• Rendben – egyezet bele Jade és leült a plédre, ahogy Elijah is. Aztán a lány arról kezdett beszélni, hogy véleménye szerint Kol és Damon akár barátok is lehetnek. Feltéve, hogy elsimulnak a közöttük lévő mélyen gyökerező ellentétek. Nem vetette fel azt az elképzelését mely szerint akár Rebekah-val kapcsolatban is segíthetne. Leginkább azért, mert Elijah korábban már említette neki, hogy a szőke ős mennyire nehéz esett is ebben a tekintetben, mégis Jade úgy vélte, hogy azért valamikor a közeljövőben majd megpróbálja. Ezzel is könnyebbé téve Elijah számára a helyzetet.

Az ős hallgatta a lányt – akit egyre közelebb érzett magához - és valahogy nem esett nehezére elképzelni, hogy Jade-nek sikerülne ezen elképzelés. Mármint Kol és Damon kibékítése. Annak ellenére is hitt ebben, hogy tudta mennyire nem szívleli egymást a két érintett. Látta a lányon mennyire nyíltan, szívesen és őszintén vágyik arra, hogy segítsen neki abban, hogy a testvéreivel való viszonya jobb legyen, ezt, pedig nem tudta mivel is tudná meghálálni neki. Talán a hely tette vagy az, hogy tegnap a Klaus által festet képet nézte, de régi emlékek ébredtek benne.

Mystic Falls ezer évvel ezelőtt, amikor az ősök még emberek voltak

Kol Elijah kedvenc helye felé vette az irányt, mivel szokása szerint rossz fát tett a tűzre – konkrétan elfelejtette összeszedni a tűzre valót pedig most ő lett volna a soros – és sejtette, hogy apjuk, Mikael nem fogja tolerálni azt, hogy a rövid távú memóriája nem raktározta el ezen lényeges, de a fiatal fiú részéről kissé lényegtelen információt.

• Kol szükségesnek érezted azt, hogy megzavarj? – érdeklődte Elijah, aki lehunyt szemekkel látszólag aludt, de Kol hevesen csörtető lépteire reagálni kellett mielőtt az a nyakába veti magát. Úgy téve, hogy az nagyon vicces. Elijah egyáltalán nem tartott volna annak.
• Bevallóm, leleplezted tervem – vigyorodott el öccse csibészesen.
• Nem fát kéne gyűjtened? – kérdezte bátyja töprengve.
• Tényleg? Az ma lenne? – pislogott Kol ártatlanul úgy téve, mint aki nincs tisztában a dologgal és az elhanyagolás miatt garantáltan járó büntetéssel.
• Igen – ült fel Elijah, aztán végül felállt és leporolta magát sejtve, hogy segíteni kell öccsének. Mivel nem akarta, hogy az ostoba és felelőtlen viselkedése miatt szenvedje el apjuk haragját.
• Kol te, hogy-hogy itt vagy a tavat figyelve és nem tűzifát szedsz? – kérdezte a megjelenő Klaus feszülten. Aki Elijah-t szerette volna megkérdezni arról, hogy fiatalabb testvérük mégis hova kódorgót már megint, de szerencsére Kol már megtalálta testvérüket és nem fordítva történt meg, mint ahogy az Klaus várta.
• Azt mondtad, hogy megtanítasz a karddal bánni – szólalt meg Kol idősebb bátyjához intézve a szavakat. Elijah felhúzta a szemöldökét ezt hallva és az érintettre pillantott. Tudta, hogy apjuknak ez egyáltalán nem lenne kedvére való, de ő a maga részéről is Klaushoz hasonlóan tett volna. Legalább Kol így lefoglalja magát valamivel.
• Igen, de nem ma. Holnap apánk úgyis elfoglalt lesz, és akkor elhozok pár kardot, hogy megtanítsalak a forgatásukra – válaszolta Klaus komolyan, leginkább azért, mert tisztában volt azzal, hogy öccse addig úgysem fog engedni egy tapodtat sem még ezt meg nem ígéri neki.
• Remek lesz – csapta össze a kezeit Kol lelkesen. – Elijah ugye te is velünk tartasz majd? – fordult a nevezett személy felé.
• Meglátjuk Kol – válaszolta a kérdezett nyugodtan. – De most, mint, ahogy azt én is és Niklaus is elmondtuk neked jobb lesz, ha a tűzifa összegyűjtését tűzöd ki a mai napra célul – ismételte meg a véleményét, ami megegyezett bátyjáéval is.
• Mi lenne velem, ha te és Nik nem lennétek – mondta öccse csevegő hangnemben és berobogott az erdő sűrűjébe várva, hogy testvérei kövessék őt.
• Ezt néha én sem tudom – dünnyögte Klaus. Aztán követte öccsét annak érdekében, hogy segítsen neki. Így tett Elijah is.

Mystic Falls jelen

Elijah-t árjárta a megkönnyebbülés azért, mert már Mikael veszélye által nem kell testvére épsége miatt aggódnia. Nem akarta megérteni, hogy a tulajdon apjuk és utána az anyjuk is miért akarta megölni őket, ha egyszer ők adták számukra ezen élet lehetőséget, vagyis jobban mondva kényszerét. Henrik halálakor vált minden ennyire bonyolulttá és nehézzé, gondolta az ős némileg keserűen. Amikor legkisebb testvére a vérfarkasok karmai által életét vesztette az volt számukra a kezdet. Ahogy az egész természetfeletti világ számára is, mert új lehetőség nyílt meg általuk.

• Elijah? – fogta meg az ős karját Jade finoman, mikor látta, hogy az mennyire elmerült a saját gondolataiba.
• Igen, kedvesem? – érdeklődte a kérdezett azon a gyöngéden bizalmas hangján.
• Köszönöm, hogy elhoztál ide, ez a hely egyszerűen csodálatos – mosolyodott el a lány boldogan.
• Ez igazán természetes és örömömre szolgál, hogy megoszthattam veled – jegyezte meg Elijah udvariasan és lehetett látni rajta, hogy teljesen komolyan gondolja, amit mond. Persze, amit ő mondott az általában mindig komoly volt, mint maga a megjelenése. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve magához húzta a lányt és megcsókolta. Jade-nek természetesen nem volt kifogása ez ellen. Örült neki, hogy az ős itt van mellette és tudta, hogy mindentől megvédi őt. Ő, pedig viszonzásként segíteni fog abban, hogy az ős és a testvérei ezer év után olyan család legyenek, amiről titokban reménykedve mindig is álmodtak.

Ez idő alatt Damon Salvatore nyomában az ideges, valamint erősen ingerült Lily-vel és a hasonló érzéseket és aggodalmat tápláló Jasonnel a Mystic Fallsi rendőrsre, azon belül is pontosan a seriff irodájába lépett.

• Hello Liz – köszöntötte vigyorogva az ott lévő szőke hajú nőt.
• Most nem érek rá Damon és, ha csak nem sürgős, akkor később mond el a mondandód – válaszolta az érintett elutasítóan. Fel sem pillantva a papírmunkából, amit éppen kitöltött a nemrég elkobozott fegyverekkel kapcsolatban.
• Attól tartok az ügy nem tűr halasztást – jelentette ki az idősebb Salvatore és a papírokra függetlenül a nő asztalára ült ezzel is kifejezve, hogy ő igazán értékelné azt, ha seriff minden figyelme rá összpontosulna. Addig mindenképpen még meggyőzi őt arról, hogy Jason és Lily azért viselnek fegyvert maguknál, mert szükségük van rá és nem puszta hobbyból, vagy passzióból teszik ezt. A vadászataikhoz és a másik munkájuk hoz tartozott. Utóbbi iránt Damon továbbra sem szűnt meg érdeklődni.
• Rendben, miről van szó? – kérdezte a seriff megadóan, valamint némileg sértetten a papírjait ért inzultus miatt, de tudta, hogy felesleges lenne azt kérnie, hogy Damon kelljen fel, mert, amíg nem kapja meg azt, amiért idejött addig egyáltalán nem fogja ezt megtenni. És amikor Liz felpillantott nemcsak legjobb barátját kellet észrevenni, hanem a vele lévő két személyt is, akik azonosak voltak azokkal, akiktől korábban elvette a fegyvereket. Kezdte kapizsgálni minek is köszönheti Damon kedves látogatását. De azért örült neki, hogy a vámpír nem azért jött hozzá, mert rejtélyes hullákat talált, akiket egyébként ő maga ölt meg. Érzelemmentes állapotát tekintve ugyanis ez nem igazán lett volna meglepő.
• Jason Weston és Lily Larsen szeretnék visszakapni a cuccaikat. Úgy cakkom pakk – jegyezte meg Damon és nem zavartatva magát továbbra is az asztal tetején ült.
• A lefűrészelt csövű puska nem éppen hétköznapi viselet – közölte a seriff szárazon.
• Seriff, nézze, nekünk szükségünk van rájuk és Ön korábban azt mondta, hogy vissza fogja adni őket – mondta Lily morcosan.
• Így volt, bár nem ezeket a szavakat használtam és más kikötésem is volt – reagálta le a megjegyzés féligazságát Liz. A szükségre vonatkozó rész miatt pedig összeráncolta a homlokát.
• A lényeg, hogy kérjük vissza, ami a miénk – vágta rá Jason türelmetlenül. Ugyanis aggódott Jade miatt, akkor is, ha azért a tudata legmélyén tisztában volt azzal, hogy Elijah-val a lehető legnagyobb biztonságban van.
• Miért is? – érdeklődte Liz. Igazán nem akarta visszaadni a fegyvereket abban a tudatban, hogy azok milyen veszélyesek is lehetnek. Mivel nem hitt abban, hogy Jason és Lily pusztán hobbyból tartanák maguknál őket. Más okot meg igazán meghallgatott volna.
• Liz, figyelj, emlékszel a fickóra, akiről beszéltem neked? – kérdezte Damon némileg türelmetlenül.
• Peter Thomson? Damon utána néztem és három éve meghalt egy titokzatos balesetben – vetett egy éles pillantást a vámpír mellet álló két személyre, akiknek szeme se rebbent a nyilvánvaló vádra. Akkor, sem, ha tényleg ők tették, mivel véleményük szerint ez önvédelem volt.
• Hidd el, hogy nem halt meg – válaszolta az idősebb Salvatore gúnyosan.
• És, hogy lehetsz ennyire biztos benne? – kérdezte Liz erősen szkeptikusan ezen lehetőség miatt, de persze azért elvetni nem vetette el, addig legalábbis semmiképpen sem amíg Damon legalább egy jó érvel nem áll elő a számára.
• Ez Mystic Falls – érvelt a vámpír. Ennyi valóban elég volt, sőt talán még sok is. Liz pár percig mérlegelt magában. Végül döntött benne a józanész, ami felülkerekedett a rendőr énjén.
• Ez esetben itt lennének a fegyverek, de ha olyan személyek ellen követnek el bármit is, aki nem tud feltámadni, akkor nemcsak a fegyverek, hanem maguk is élvezhetik a rendőrségi fogda barátságosságát – kötötte ki ezzel kapcsolatban a véleményét a seriff határozottan. A szíve mélyén reménykedett abban, hogy a két érintett Damon barátja és az ő segítségükkel a vámpír újra visszatér az érzőek kegyetlen, de egyértelműen szükséged szenvedő világába.
• Erre nem fog sor kerülni – vágta rá Lily és érezhető volt, hogy nem azért, mert nem tennének ilyesmit, hanem azért, mert nem kapnák el őket. Jason magához szorította a táskát jelezve, hogy azaz övé és többet el nem veszik tőle. Aztán sarkon fordulva távozott, ahogy a nő is.
• Damon – szólt tétován a szintén kifelé sétáló vámpír után Liz, amikor az követni akarta a két vadászt.
• Igen Liz? – kérdezte a megszólított féloldalasan visszafordulva.
• Ha szükséged lenne valamire… - mormolta a seriff halkan.
• Ric-re lenne szükségem, de őt nem hozhatja már vissza senki – jelentette ki Damon komoran, és mérgesen elhagyta a rendőrséget. Liz Forbes fáradtan visszarogyott a székébe és a fejét a kezeibe temette. Tudta, hogy Damon valóban csak akkor fogja ismét visszakapcsolni az érzéseit, és foglalkozni a Gilbert házban egyre jobban eluralkodó problémával, ha visszakapja Ric-et. Azonban a nő tudomása szerint erre semmilyen mód sem volt. Mert a holtakat nem lehet visszahozni a halálból…

Klaus úgy határozott, hogy lesz, ami lesz ismét megpróbálja azt, amit mostanában egyre gyakrabban tett, vagyis elmegy a Forbes házba és beszélgetést kezdeményez Caroline-nal. Tudta, hogy a sikerre az esélye nemhogy csekély volt, hanem inkább semmi, mégis ő nem adta fel. Elvégre előtte volt az egész örökké valóság arra, hogy meghódítsa a lányt.

• Klaus? Mit akarsz itt? – nyitott ajtót a szőke hajú lány erősen mérgesen. Éppen Jeremy-t akarta felhívni és érdeklődni a felől, hogy a fiúnak nincs e kedve vele és Bonnie-val vásárolni. Ezzel is kimentve a Gilbert ház nyomott hangulatából. Azonban az ős csöngetésével megzavarta őt ezen eltervezett program megvalósításában. Legalábbis addig, amíg meg nem mondja neki a magáét, hogy után folytathassa tovább a dolgait.
• Gondoltam meglátogatlak ezen a szép napon és megkérlek, hogy tarts velem egy sétára – vetette fel Klaus vigyorogva és próbálta nem felvenni a lány elutasító hangját, mert egyszerűen érezte, hogy az is annyira akar vele tölteni időt, mint ahogy ő vele.
• Kizárt, programom van – vágta rá Caroline indulatosan. Tényleg nem értette, hogy Klaus miért is nem adja már fel a próbálkozást, és nem fogja fel azt, hogy ő Tyler-t szereti és nem mást.
• És, ha nem lenne, akkor velem tartanál? – érdeklődte Klaus.
• Nem – felelte a szőke hajú lány felháborodottan. Azonban az ősi észrevette az alig egy másodpercnyi habozást Caroline határozottnak tűnő tagadása előtt és ez neki pont elég volt.
• Szerintem ezt te sem gondolod komolyan – jegyezte meg Klaus elégedetten felcsillanó szemekkel ettől a szerinte nyilvánvaló ténytől.
• Nagyon is komolyan gondolom – válaszolta a szőke hajú vámpírlány határozottan. – De egyébként sem mennék el olyan személlyel, aki kihasználja Ric halálát és Damon közelébe férkőzik – tette hozzá dühösen, mivel ő néha így vélekedett ezzel kapcsolatban.
• Csak, hogy tudd nem használtam ki semmit. Damon önszántából van az én társaságomban – mondta Klaus őszintén az igazsághoz hűen. Caroline felhorkantott.
• Hinnék neked, ha Damon érezne, de így nem. És tekintve, hogy volt már példa arra, hogy egy érzéketlen Salvatore-t kényszeríttettél arra, hogy a csatlósod legyen beláthatod, hogy nem hihetek neked – folytatta a vádaskodást a szőke hajú lány indulatosan, mivel úgy döntött, hogy minden mostanában felgyűlt feszültségét az ősi hibriden fogja levezetni, hátha az ennek következtében végre békén hagyja őt. Valahogy nem gondolt arra, hogy ez rá nézve akár veszélyes is lehet.
• Stefan esete egészen más volt és ezzel te is tisztában vagy – mondta az ős szárazon. – És tudod miért? Mert még neki minden erőtökkel igyekeztettek segíteni, addig Damon-nel nem törődtök, egy csöppet sem. Mond meg nekem, hogy ez szerinted igazságos? – vágta hozzá a lányhoz a szavakat idegesen. Mivel úgy vélte, ha már vádaskodásra került a sor, akkor ő sem marad adósa a lánynak, főleg, mivel az teljesen alaptalan dolgokat vágott a fejéhez.
• Damon megoldja – motyogta Caroline halkan, de a szíve mélyén ő is tisztában volt azzal, hogy a vámpírnak segítésre van szüksége. Csak ő nem tudta, hogyan is tehetné ezt meg.
• Persze, de ez nem nektek köszönhetően lesz – jegyezte meg Klaus ingerülten aztán sarkon fordulva távozott, mert ez a téma igazán kihozta a sodrából. Caroline pár pillanatig lefagyva bámult az ősi után. Különböző érzések kavarogtak benne. Leginkább bűntudat és bánat. Előbbi azért, mert tudta, hogy Klasunak igaza van. Utóbbi meg azért, mert Damon nélkül egyszerűen minden darabjaira és szilánkosra hullott szét körülöttük.

Jason valóságos ösvényt rótt a nappali szőnyegén és magában ezerszer elátkozta a napot, amikor húga és az ős találkoztak. Most egyáltalán nem jutott eszébe az, hogy Jade Elijah-nak köszönheti azt, hogy még életben van, valamint, hogy az megígérte nekik, hogy segíteni fog a Peter Thomson ügyben. Időszakos emlékezet vesztése, leginkább annak volt betudható, hogy ebben a zaklatott lelkiállapotban csak a hibákat vette észre. Ami nem volt más, hogy az ősi veszélybe sodorta a húgát és Kol erre az egészre még rátett egy lapáttal.

Lily a kanapén tisztogatta a fegyvereit örülve annak, hogy visszakapta őket. Szinte percenként vetett egy ingerült és lesújtó pillantást a Weston fiúra. Igazán nem értette, hogy Jason mit van úgy oda attól, hogy Jade és Elijah kettesben elmentek egy kis kikapcsolódásra és ezzel együtt újabb randevúra. Ő inkább örült a dolgok jelenlegi alakulásának. A húgaként szeretett személy boldog volt és Elijah segítségével a Peter Thomson problémát is meg fogják oldani. Remélhetőleg még az előtt, hogy kiderülni az, hogy ők milyen egyéb tevékenységet is űznek a vadászaton kívül.

Damon Salvatore a másik kanapén feküdt és onnan figyelte a szobában tartózkodó két másik személyt. Tudta előre, hogy ez lesz, vagyishogy Jason így fog reagálni arra, hogy Jade és Elijah kettesben távoztak pár rövid pásztoróra. Csodálkozott, hogy az ő bűnrészessége ez ügyben még nem került elő, de sejtette, hogy ami késik, nem múlik. Fél szemmel Lily-re sandított. A nő sötétszínű haja ki volt engedve és, amikor megrázta a fejét, akkor tincsei követték gazdájuk ingerült mozdulatát. Az idősebb Salvatore hálát adott mindennek és mindenkinek, aki él, vagy korábban élt, hogy a nő indulata ezúttal nem rá irányul és nem is vesz róla tudomást. Igazán nem esett nehezére elképzelni, amint Lily és Jason együttesen rohamozták volna meg a rendőrséget csak azért, hogy visszakapják az elkobzott tulajdontárgyaikat. Erről eszébe jutott a távozása előtti megjegyzése Liznek. Tudta, hogy a nő arra célzott, hogy rá bármikor számíthat, de ez most semmit sem jelentett a számára.

• Abbahagynád? Elszédülök már attól is, hogy nézlek – morogta Damon türelmét vesztve.
• Tudod, ez nagy részben a te hibád – csattant fel Jason idegesen.
• Valóban? Miért mi vagyok én valamilyen csodatévő varázsló? – érdeklődte az idősebb Salvatore szarkasztikusan.
• Ha jobban figyelsz Jade-re, akkor most nem kéne aggódnom miatta – szűrte a szavakat a Weston fiú.
• Én figyeltem a húgodra – jegyezte meg Damon határozottan.
• Látom mennyire – legyintette Jason mérgesen.
• Miért vetődtem volna a húgod és Elijah közé, mint valami élő pajzs, hogy nem, nem mehettek el?! – érdeklődte cinikusan a vámpír.
• Akár – mondta a Weston fiú vállat vonva. Most igazán nem érdekelte volna az, hogyan is valósította volna meg ezen dolog megakadályozását Damon, csak tette volna meg.
• Jason most már elég lesz – szúrta közbe a véleményét Lily.
• Ne parancsolgass nekem! – mondta Jason dühösen fordulva a nő felé.
• De igen is megteszem – közölte az egy erősen ingerült pillantás kíséretében. – És tudod miért? Mert az én idióta fogadott nővéred vagyok, aki a legjobbat akarja nektek. Szóval menj fel a szobádba és ne is gyere elő addig még észhez nem térsz, mert ha nem így lesz akkor adok pár pofont és attól megfog változni a véleményed – tette hozzá a nő a lépcső felé mutatva, mint ahogy régen látta azt Jason és Jade nagymamájától. Bár az idős nő nem sokszor volt ilyen, de az ő megregulázása és a Weston fiú egyes cselekedetei megkövetelték ezt. Jason mérgesen megrázta a fejét, majd felmasírozott a szobájába úgy érezve magát, mint régen és Lily-nek pont ez volt a célja. Mert remélte, hogy ezzel jobb belátásra tudja őt téríteni.

Elijah és Jade úgy Jason szobába vonulása után egy órával később értek a házhoz. A lány boldogan megölelte a nővéreként szeretett személyt, aztán aggódva fordult körbe keresve Jason-t és Kolt. Damon ez idő alatt a nő fegyvereit szemlélte meg közelebbről, amiért bezsebelt egy mérges pillantást a tárgyak tulajdonosától.

• Kol a szobájában van, és igazán nem akarom tudni, hogy mit csinál. Jason meg szintén a szobájába van, miután Lily olyan aranyosan szobafogságra ítélte – szólalt meg az idősebb Salvatore magyarázatképpen és szem forgatva letette a kezében tartott pisztolyt. Mielőtt valaki – Lily – célba vette volna egy másikkal.
• Történt valami? – érdeklődte az ős udvariasan, sejtve, hogy nem ok nélkül mondta ezt a vámpír.
• Jason felidegesített, az öcséd meg azt hiszem, a szobájában duzzog valami miatt, amit nem mi csináltunk, de neki alaposan a lelkébe taposott – rántotta meg a vállát Lily, mintha ezzel mindent megmagyarázna.
• Felmegyek Jasonhöz és Kolhoz – szólalt meg Jade sóhajtva.
• Tedd azt, nyugtasd meg valahogy, mert tiszta bolond, egyébként meg bármit mondd, hidd el, hogy nincs igaza – jegyezte meg a nő határozottan a Weston fiúra célozva.
• Kedvesem, Kolt hagyd egy kicsit, most úgyis a képeket nézi – mondta Elijah nyugodtan.
• Rendben – egyezett bele a lány, aztán felment testvére szobájába.
• Milyen képeket? – érdeklődte Damon kíváncsian.
• Holnap, ha időm engedi, akkor elmagyarázom – válaszolta meg a vámpír kérdését az ős. Az idősebb Salvatore úgy döntött, hogy ez volt az ő végszava. A jelenléte egyébként is ideiglenesen feleslegessé vált, így úgy döntött, hogy meglátogatja Klaus-t. Hátha ő közlékenyebb lesz vele szemben.
• Akkor remélem, szakítasz majd rám időt – közölte még Damon búcsúzóul.
• Lily beszélhetnénk? – kérdezte Elijah az idősebb Salvatore távozása után az érintett felé fordulva.
• Persze – válaszolta a nő.

A dolgozószobába vonultak, ahol az ős elővett egy zsálya gyertyát és gondosan meggyújtotta azt. Lily pedig sejtette, hogy komoly dologról van szó, ha Elijah ilyen óvintézkedéseket tesz annak érdekében, hogy más ne hallja meg őket.

• Miről lenne szó? – kérdezte Lily.
• Tudom – közölte Elijah és ez az egy szó mindent megmagyarázott és összefoglalt.
• Valóban? Mondanám, hogy nem tudom, miről beszélsz, de az olyan csúnya dolog lenne a részemről, de azért az elárulnád, hogy mégis hogyan, vagy honnan lettél tisztában vele? – érdeklődte a nő, mert ez az egy dolog valahogy jobban érdekelte, mint az, hogy most már az ős is tisztában van azzal, hogy mit is csinálnak a vadászaton kívül.
• Láttam Jade vállán a tetoválást, ami neked és Jasonnek is megvan, ha jól sejtem – jegyezte meg Elijah tényszerűen.
• Igen, ezek a jelek néha igazán árulkodóak – csóválta meg a fejét Lily.
• Miért nem árultátok el? – kérdezte az ős.
• Most viccelsz velem? Azok után, hogy mi történt Jade és Jason szüleivel? Hogy mit tett a te… - mondta a nő, aztán a végére mérgesen elhallgatott.
• Mikor haltak meg?
• Erről is tudsz? – kérdezte Lily, bár sejtette, hogy Elijah alaposan utána nézett a dolgoknak még akkor, amikor megismerte őket.
• Természetesen – biccentette az ős.
• Több mint tizenöt éve, de ezt nyilván te is tudod – válaszolta meg végül a kérdést a nő.
• Értem, a te szüleid? – érdeklődte az ős, de előre tudta ezt a választ is csak úgy vélte jobb, ha most már tényleg tiszta vizet öntenek a pohárba.
• Ugyanakkor – szűrte a fogai között Lily a téma miatt erősen mérgesen.
• Őszintén sajnálom – szólalt meg Elijah udvariasan és őszintén. Tudva, hogy akkoriban ki is volt arra felé, aki ilyesmit elkövetett és nyilván el is követett annak érdekében, hogy megállítsa őket.
• Nem kell, nem te tetted. Ez az egyetlen dolog, amiben még Jason sem hibáztat téged, sem mást, aki rajtad kívül valahogyan hozzá kapcsolódik – vont vállat a nő és tényleg nem hibáztatta volna ezért a férfit, vagy mást csak azt, aki tette, de ő már meghalt.
• Tegnap beszéltem Niklausszal ő is segíteni fog – jelentette ki az ős kimérten.
• Megtennéd, hogy egy ideig még nem világosítod őt fel ezzel az egésszel kapcsolatban? Tudom, hogy sokat kérek, de Jade érdekében tedd ezt meg, ha lehet – mondta Lily, mert megértette, hogy szoros kapcsolat van az ős és a testvérei között, de még egy ideig nem akarta, hogy bárki is tudjon róluk. Addig nem még Jade nincs tisztában mindennel és tisztában volt vele, hogy az ősnek is ugyan olyan fontos a lány.
• Nem, nem kérsz sokat. Azt hiszem ez a legkevesebb, de tudnod kell, hogy ha a bátyám valamit a fejébe vesz, akkor nem tágít – mondta Elijah a tények kedvéért, jelezve, ha Klaus egyszer szimatot fog akar ott aztán tényleg kiderít mindent.
• Hallottam felőle és még valami…
• Igen?
• Jade, mint, ahogy arra gondolom már te magad is rájöttél, nem tudja. Jason, vagy inkább én, el fogom mondani neki hamarosan, de addig neki se említsd meg a dolgot – kérte a nő és valahogy nem tudta, hogy ez vagy a testvéreivel kapcsolatos dolog lesz e megterhelőbb az ős számára.
• Megteszem, ami tőlem telik – felelte Elijah, aki ezzel azt mondta, hogy ha a lány rákérdez és ő valamilyen más ok miatt szükségesnek érzi, akkor nem tudja betartani, de egyébként minden feltétel nélkül ezen lesz.
• Tudom, hogy ez nehéz lehet számodra, de olyan emlékei vannak az akkor történtekkel kapcsolatban, amit mélyen eltemet magába és szinte amnéziás módon nem emlékszik semmire. Nem akarom, hogy hirtelen szakadjon a nyakába ez az egész, főleg, mert nem könnyű vele megbirkózni – mondta Lily, főleg mivel neki is hasonló emlékei voltak, bár Jade emlékei egy ponton mások, sokkal fájdalmasabbak voltak.
• Bárhogy alakuljon, én, ott leszek mellette – közölte az ős.
• Amiért nem lehetek elég hálás neked – mosolyodott el a nő, aztán a szobájába vonult. Magára hagyva a gondolataiba merült Elijah-t.

• Jason? – kopogtatott testvére szobájának ajtaján Jade, aztán belépet oda, mivel sejtette, hogy testvére annyira mérges, hogy még válaszolni sem fog.
• Haza értél? Itt volt az ideje – dünnyögte némileg idegesen a Weston fiú.
• Minden rendben ment veletek? – kérdezte húga kedvesen és leült testvére mellé fel sem véve annak szúrós hangulatát.
• Csak a szokásos – jelezte Jason, hogy igazán nem érdekes még említeni sem. - Mary nővér üdvözöl – tette hozzá nagyanyjuk egyik legjobb barátnőjére célozva.
• Mit kerestetek a zárdában? – ráncolta össze a szemöldökét Jade értetlenül.
• Megkért engem és Lily-t egy szívességre – árulta el bátyja.
• Pontosabban? – kérdezte a lány.
• Szüksége volt a segítségünkre és tudod, hogy milyen szívesen segítek baja jutott hölgyeken. Legyenek azok akár apácák, akár nem – válaszolta Jason kitérően. - Na és te mit csináltál az egész napos randin kívül? Ami egyébként hol is volt? – kérdezte kíváncsian és aggódva.
• Elijah elvitt a kedvenc helyére – mosolyodott el Jade boldogan.
• Nem hittem volna, hogy ilyen romantikus alkat, de ezer év alatt el lehet tanulni egy-két trükköt – dünnyögte Jason, mintegy saját magának.
• Tegnap pókereztem Damonnel és Kollal… én nyertem – folytatta az élménybeszámolót Jade.
• Szóval ronggyá verted őket? Meg sem lep, hogy Damon nem említett az esetett – mondta a Weston fiú és húga legnagyobb örömére végre elvigyorodott.
• Megemlítettem nekik, hogy nálunk milyen takarítási rendszer működik – jelentette ki a lány.
• Remek, csoda, hogy ezt még nem dörgölték az orrom alá… - csóválta meg a fejét Jason tudva, hogy Damon, Kol meg pláne nem fog kihagyni egy ilyen lehetőséget.
• Örülök, hogy épségben visszaértettek – mondta Jade kedvesen, és bátyja vállára hajtotta a fejét.
• Igazán semmiségről volt szó. Tényleg… aztán meg vigyáztak rád – motyogta a Weston fiú. Most, hogy látta, hogy húga tényleg rendben van és azt, hogy mennyire boldog egyértelműen megenyhült.

Kol a szobájában üldögélt és a Jade által készített, most már kinyomtatott képeket szemlélte. Először is sorba rendezte őket, aztán megkezdte tanulmányozásukat. Az eleje természetesen, mint ahogy azt már volt alkalma kitalálni az ő történetüket írta le. Azt, ami a valóság volt és nem az, amit Klaus régen elhitet velük. Ő maga részben azért, megértette bátyjuk akkori felindult cselekedetét, ami leginkább tényleg annak volt köszönhető, hogy anyjuk nemcsak az életében, hanem a halhatatlanságban is teljesen el akarta lehetetleníteni azon testvérüket, akinek a származását oly sok évig titkolta.

• Egy triquetra? – motyogta az ős homlok ráncolva. Leginkább azért, mert Jade vállán is ezt a szimbólumot volt alkalma látni nemrég. – De miről lenne szó? – kérdezte mintegy hangosan gondolkozva. Aztán sorra vette a többi képet. A következő képen az élet, majd utána a halál szimbóluma volt megtalálható. – Az élet és a halál? Mintha lenne erről egy legenda, annyira utálom, amikor nem emlékszem rendesen valamire – mondta bosszankodva. Aztán pár perc erősen koncentráló töprengés után minden beugrott neki. Számára is értelmet nyert Jade temető iránti félelme és minden más. Ezzel egy időben a laptopját elővéve megkereste azt, hogy Jade és Jason szülei pontosan mikor is haltak meg és összevetette azon információkkal, amikről tudomása volt. – Jellemző – csóválta meg a fejét és már értette, hogy Jason miért is utálja őket annyira. Legalábbis úgy hitte, hogy érti. – Soha sem a kíméletességéről volt híres – borzongott meg az ős arra az illetőre gondolva, aki véleménye szerint megölt Jason és Jade szüleit. Aztán úgy vélte jobb lesz, ha alszik egyet, és majd később megmutatja a képeket Elijah-nak. Mivel nem hitte, hogy Jason, Lily vagy akár Jade – főleg nem ő – akár szándékosan vagy csak véletlenül is, de ártanánk nekik. Kol elhatározta, hogy segíteni fog Jade-nek abban, hogy megbirkózzon az álmaival, mert a barátok ez szokták tenni. És a szíve mélyén halványan kezdte érezni, hogy azért már sokkal többet érez, mint egyszerű baráti szeretett.