14. fejezet

Álmok útján

„A boldogság sokszor áldás - de általában meg kell harcolnunk érte. A mágikus pillanat segít, hogy megváltozzunk és elinduljunk az álmaink útján.” Paulo Coelho

Jade készített magának és a többieknek is reggelit. Közben nem igazán zavarta az a kimondatlan, ám mégis ott lévő tény, hogy azok valószínűleg inkább vért fognak fogyasztani. Aggódott Jason és Lily miatt, de hitt nekik abból a szempontból, hogyha ők ketten megígértek valamit, akkor azt be is tartották. Mert egy család voltak. A lány maga is egy kicsit kíváncsi volt arra, hogy testvérei pontosan milyen munkát is folytatnak, mert az elejtett megjegyzésekből arra tudott gondolni, hogy nemcsak a nemrég említett vadászatról van szó. Hanem valami másról is. Amivel kapcsolatban Jade igazán tanácstalan volt, de úgy vélte jobb, amíg nem tudja. Bármi is legyen az. Kol segített Jade-nek a reggeli elkészítésében. Ez a részéről konkrétan abból állt, hogy a lányt nézte, és ha szükséges volt, akkor arrébb sasszézott az útból. Bátyához hasonlóan ő sem örült kimondottan annak, hogy Jade-nek ilyen különös rémálmai vannak, főleg mivel nem igazán tudott neki segíteni. Viszont azt sem szerette volna, ha ostoba temetők kísértsék a lányt álmaiban, főleg mivel ébren sem viselte őket valami jól.

• Kol? – hozta vissza az őst merengéséből a lány kedves hangja.
• Nem szereted a temetőket – szólalt meg az érintett lassan gondosan megválogatva a szavait.
• Ez most, hogy jön ide? – ráncolta össze a homlokát Jade értetlenül. Látta, hogy Kol az előbb igazán elkalandozott és bár nem szívesen zavarta meg mégis szükségesnek érezte, mert az ős beállít a hűtő elé és nem tudott hozzá férni.
• Sehogy, csak eszembe jutott – hessegette el a gondolatait az ős. – Mit szeretnél? – hajolt közelebb a lányhoz bizalmasan érdeklődve.
• Most csak a hűtőből szeretnék kivenni egy kis tejet – válaszolta Jade kedvesen remélve, hogy Kol veszi a célzást. Nem vette. A közelséget meg kezdte igazán megszokni, főleg, mivel az ős vele szemben mindig szükségesnek érezte ezeket a fajta gesztusokat.
• És? – kérdezte Kol.
• Előtte állsz – adta meg az abban a helyzetben az ős számára nem igazán egyértelmű választ.
• Oh… bocs nem vettem észre, lekötött az, ahogy néztelek – vigyorodott el, hogy oldja a felszínre bukkanó zavarát. Valamint méltóztatott arrább állni egy lépéssel, hogy Jade a hűtőszekrényhez férhessen.
• Feltűnt – csóválta meg a fejét a lány. - Valami baj van? – érdeklődte aztán a dobozos tejjel a kezében félrebiccentett fejjel az ősre pillantva.
• Nem, jól vagyok már persze, ha le kell számítanom azt a tényt, hogy Damon itt rontja a levegőt nálunk – vágott egy nagyon nem tetszőt grimaszt Kol.
• Jason azt szerette volna, ha itt marad velünk, amíg visszaérnek – felelte Jade, mivel sejtette, hogy az ősnek és a vámpírnak valamilyen lényeges nézeteltérése van. Nem mintha testvére említés bármilyen hatással lett volna Kolra.
• Tudom, bár nem értem miért – rázta meg a fejét az ős kissé mérgesen. – Úgy értem itt vagyok én… meg persze ne felejtsük el Elijah-t se. Ketten pont elegen vagyunk ahhoz, hogy vigyázzunk rád mindenféle veszélyes helyzet kapcsán – jelentette ki Kol hevesen gesztikulálva.
• Hiszek neked – biztosította az őst Jade, bár kissé kirázta őt a hideg, mert felrémlett előtte az, amikor San Franciscóban az a két vámpír megtámadta őt és csak Elijah közbenjárásának köszönheti, hogy életben maradt.
• Helyes, mert tudod én vagyok a világ legjóképűbb, legokosabb pasija, mellesleg ezzel együtt egy ősi vámpír is vagyok, aki sokkal erősebb, mint az átlag – szögezte le a tényeket az ős, mert látta, hogy a lánynak valami olyan jutott az eszébe, ami nem lehetett valami kellemes és szokásos mondandójával szerette volna feloldani ezt.
• Köszönöm – mosolyodott el Jade és egy futó puszit adott Kol arcára, aki jobban örült volna, ha egy kicsit arrébb kapja azt, de beérte ezzel is.

• Tudod, Kol az előbbi kis szerénységi rohamod miatt pár pillanatig abban a hiszemben voltam, hogy mindjárt ránk szakad a plafon – jegyezte meg Damon gunyorosan, mivel éppen ekkor lépett be a konyhába.
• Tudod, Damon kívül tágasabb, ha akarod, és mert én igazán szükségesnek érzem megmutatom neked, hogy pontosan hol is találod az ajtót – fintorodott el Kol.
• Reggelit? – kérdezte Jade békítő hangon.
• Legyen, elvégre te készítetted, szóval biztos vagyok abban, hogy nagyon finom – kacsintott rá a lányra a fiatalabb ős. – Damon oda én akartam ülni – pillantott mérgesen az idősebb Salvatore-ra Kol.
• Szerintem teljesen mindegy hogy hol ülök én vagy te, főleg mivel van még öt szék ezen kívül – mutatott körbe Damon tényközlően.
• Kol, Damon! – szólalt meg Elijah a maga nyugodt, ám ellentmondást nem tűrően éles hangján. Az érintettek mindketten úgy érezték magukat mind az összeszidott gyerekek és mellőzve a további vitájukat helyet foglaltak. Persze magukban igazán zúgolódtak ez ellen a bánásmód ellen, viszont inkább magukba fojtották ez iránti érzéseiket. – Kedvesem, most egy kis időre el kell mennem, mert meglátogatom a bátyámat, addig Kol és Damon minden bizonnyal vigyáznak majd rád – hangsúlyozta a két szót különösképpen. Úgy, hogy az érintettek számára teljesen egyértelművé vált, hogyha esetleg valami – legyen az bármi - történik a lánnyal, akkor kezdhetnek imádkozni.
• Nem vagy éhes? – kérdezte Jade gondoskodóan és szokása szerint megigazította az ős zakóját.
• Niklaus már így is biztosan nagyon türelmetlen. Attól tartok egy reggeli már nem fér bele a késésembe – sóhajtotta Elijah.
• Az biztos – bólogatta Damon helyeslően.
• Remélem, nem bántottalak meg – pillantott a lányra az idősebb ős bocsánatkérően a reggeli miatt, de tudta, hogy minden perc drága, mivel testvérét nem tanácsos megváratni.
• Nem, természetesen nem – biztosította Elijah-t Jade. Aztán a konyhaszekrényben kutatott egy pillanatra és végül az ős kezébe adott egy müzli szeletet. – Több, mint a semmi – mosolygott fel az ősre.
• Köszönöm – viszonozta azt Elijah halványan elmosolyodva és eltette a müzli szeletet. Jólesett a gondoskodás. Aztán homlokon csókolta a lányt és sarkon fordulva kifelé vette az irányt.
• Add át neki az üdvözletem – kiáltott utána Damon.
• Az enyémet mellőzheted – kontrázott rá a vámpírra Kol. – Vagy a béke érdekében mond neki, hogy üdvözlöm, de a legjobb az lesz, ha inkább kitalálsz valamit, és azt mondod, hogy én üzenem. De aztán őrizd meg a karakterhűségemet – tette hozzá a fiatalabb ős csevegő hangnemben.
• Van még valami, amit el szeretnétek mondani mielőtt elindulok? – fordult vissza még egy pillanatra Elijah és lehetet látni rajta, hogy még egy szó és mindenkit magával rángat. Legalább Jade biztonságáról, akkor saját maga győződhetett volna meg. Persze tudta – legalábbis nagyon bízott abban -, hogy öccse és az idősebb Salvatore minden tőlük telhetőt meg fognak tenni ennek biztosításának érdekében.
• Nem, csak ez – vont vállat Damon könnyedén.
• Nekem se jut más az eszembe – szólalt meg Kol ártatlanul.
• Ennek roppantul örülök, most, ha megbocsátotok folytatnám az utamat. Jade nemsokára visszajövök – biztosította a lányt sokkal másabb hangnemben, mint amit testvérével és a vámpírral szemben megütött. Aztán az autójába ülve Klaus villája felé vette az irányt. Remélve, hogy Kol és Damon nem fognak összeveszni, vagy legalább Jade jelenlétében mellőzik erejük akár veszélyessé is váló fitogtatását.

Elijah könnyedén határozott léptekkel lépet be bátyja villájába.

• Minek köszönhetem a látogatásod testvér? – érdeklődte Klaus kíváncsian. És belemártotta az ecsetét a festékbe. Unaloműzés céljából éppen Mystic Fallsi tájat festette, de nem a mostanit, hanem a régit. Azt, amikor még emberek voltak.
• Nyilván számítottál az érkezésemre – válaszolta Elijah bátya mellé lépve és a festményt fürkészte. Közben kissé elmerengett a régmúlt időkön, amikor a családjuk még teljes volt.
• Megfordult a fejemben, hogy majdcsak elárulod a dolgot, de kissé meg várattál nem gondolod? – érdeklődte Klaus kíváncsian. - De most elnézem neked, annak fényében, hogy Jade nyilván leköti a figyelmedet, nem is beszélve drága kisöcsénkről – tette hozzá negédesen.
• Történetesen, hogy tisztában legyél vele Damon is nálunk van, mert Jason megkérte rá, hogy vigyázzon Jade-re ugyanis ő és Lily elmentek valahova a munkájuk kapcsán – válaszolta a fiatalabb testvér udvariasan. Nem tagadva, hogy ideje az valóban nem igazán volt mostanában. Mert ami szabad lett volna azt is inkább Jade mellet töltötte.
• Már kezdtem is furcsállni, hogy lassan reggel tíz óra és még nem boldogít engem a jelenlétével – jegyezte meg Klaus szarkasztikusan utalva a mostanában folyton nála hemzsegő vámpírra.
• Nem hinném, hogy valóban annyira zavarna a jelenléte, mint ahogy azt most állítod – vetette ellen Elijah finoman.
• Nem voltál idehaza, mégis honnan tudnád? – pillantott morcosan öccsére a hibrid és a hangja némiképp kiábrándult volt. Ezzel is elárulva, hogy neki is fájt az, hogy testvére elhagyta őket és nem csak Kol érzett így ezzel kapcsolatban. Elijah volt az, akire mindig minden esetben támaszkodhatott és most az ő nyugodt jelenléte nélkül kissé kezdek kicsúszni a kezéből a dolgok. Leginkább testvéreik általánosan visszatérő civakodási mániájának köszönhetően.
• Valóban nem voltam itt, de megértheted, hogy miért is volt ez így – válaszolta a fiatalabb ős, akinek a szeme se rebbent a vádra. Mert sejtette, hogy Kolt és Klaust is ugyan az a gond irányította az érezhető sérelem felé.
• Természetesen megértem! – vágta rá Klaus csúfondárosan és ideges ecsetvonást tett a vásznon. - Nyugodt életre vágytál és elmentél, aztán megismerkedtél egy lánnyal és kiderült, hogy titokzatos módon feltámadó alak akarja őt és a testvérét is eltávolítani az élők sorából. Aztán felbukkant Kol… elhozta ide Jade-et és te mind előzetes megfontolás nélkül rohantál érte – foglalta össze cinikusan a történteket.
• Így volt – ismerte el Elijah, bár egyes részletekkel nem értett egyet mégsem emelt ellenük kifogást, mivel az nem igazán lett volna ajánlatos. Legalábbis ebben a helyzetben semmiképpen.
• Már csak azt nem értem, hogy miért maradtál itt… - fordult szembe öccsével az ős és türelmetlenül várta az okot.
• Tegnap említettem, hogy azt szeretném, ha a családunk ismét egy lenne. Olyan, akik bármikor támaszkodhatnak a másikra – közölte Elijah tárgyilagosan leszögezve szándékát.
• Nemes elképzelés – jegyezte meg bátya gúnyosan. - Kol nyilván el van tőle ragadtatva, ugyanis nem hinném, hogy ha már ilyen szépen gondoskodott a jelenlétedről, akkor ne ő kért volna meg erre az egészre. Főleg, mivel te pont azért mentél el, mert meguntad a veszekedést – tette hozzá Klaus, aki tudta, hogy fiatalabb öcsének nagyobb szerepe volt ebben, mint ahogy azt ő és Elijah állítják.
• Egyedül érzi magát és támogatásra vágyik – árulta el öccsük mostanában és mindig is jelenlévő érzéseit ezzel kapcsolatban Elijah, mivel tisztában volt azzal, hogy bátya tud ezekről a dolgokról.
• Persze ezen érzések kimutatására továbbra sem a legjobb módot választja, de végül is ezért nem igazán hibáztatható. Remélem, tudod, hogy Rebekáh-val nem lesz könnyű dolgod. Haragszik rám, Kolra és rád is, és ezért egyáltalán nem szerepel az elképzelései között az, hogy a közeljövőben megbocsásson nekünk – emelte a plafon felé a pillantását az ős jelezve, hogy húguk néha idegesítően makacs tudott lenni.
• Természetesen tudom. És mi a te véleményed? – kérdezte a festést ismét folytató Klaustól Elijah.
• Az enyém? Tudod, hogy én mindig azon voltam, hogy vigyázzak rátok és így nincs is igazán ellenemre az ötleted, bár a megvalósítása időigényes lesz. De persze előttünk az örökké valóság – felelte a kérdezett és láthatóan minden figyelmét az előtte lévő vászon kötötte le. Ahogy Elijah-ét is, aki igazán örült annak, hogy bátyja így vélekedik a dologról.

• Van még valami, amiről tudnom kéne? Vagy nyilatkozni akarsz még valamivel kapcsolatban? – vetett egy érdeklődő oldalpillantást Elijah-ra Klaus, de közben folytatta tovább festményének befejezését. Ami testvére véleménye szerint nagyon is élethűre sikeredett. Olyannyira, hogy Elijah szinte látta, ahogy a fák hajladoznak a szélben, a madarak csiripelnek, és a levegő megtelik a régi idők illatával. Persze tudta, hogy ezt csak azért érzi, így, mert az emlékei a felszínre törte a képnek köszönhetően.
• Peter Thomson – válaszolta a kérdezett.
• Damon mesélte a csodás feltámadását, én egy kicsit kételkedek ebben, de persze jobb, ha utánanézünk, mintha figyelmen kívül hagyjuk – vélekedett az esetről az idősebb ős.
• Nem ismered? – kérdezte Elijah udvariasan, mivel testvére ismeretségi köre igazán széles körű volt.
• Eddig nem volt hozzá szerencsém és még csak nem is hallottam róla, ha ez lenne a következő kérdésed – felelte Klaus az igazsághoz hűen. Testvére kérdését meg nem volt nehéz kitalálnia, mert az elmúlt ezer év alatt volt elég ideje kiismerni őt.
• Damon elárulta nekem, hogy Jason kérésére már tett bizonyos óvintézkedéseket… – tért át egy ehhez szorosan kapcsolódó témára a fiatalabb ős és lényegesen függőben hagyta mondandója végét.
• De persze te örülnél neki, ha én is besegítenék a mi drága vámpírunknak – értette meg testvére nem is annyira burkolt célzását Klaus szem forgatva.
• Elvégre barátok vagytok – érvelt Elijah.
• Damon nagyon jó szövetséges és most, hogy már nem sóvárog Elena után már egészen normálissá vált a társasága – árulta el a hibrid méltóságteljesen az ezzel kapcsolatos véleményét.
• Viszont az érzéseit kikapcsolja – mondta a fiatalabb ős kimérten.
• Ez ránk nézve nem probléma – rántotta meg a vállát Klaus.
• Stefan és a többiek nem tesznek ellen semmit? – kérdezte Elijah homlokráncolva, mivel valahogy többet várt volna tőlük.
• Nem, teljesen ráhagyják. Főleg azóta, hogy látják, hogy velem… barátkozik – morogta a hibrid meglehetősen mérgesen kifejezve a véleményét Damon állítólagos barátairól. Nem értette, hogy mi zavarja ezzel kapcsolatban a kis csapatot. - Azt hiszem Alaric halála óta nem igazán tudnak megbirkózni a felmerülő dolgokkal – tette hozzá barátságtalanul.
• Damon volt az, aki megoldotta a gondjaikat, az összes problémájuk. Természetes, hogy kissé meginogtak – mondta a fiatalabb ős az ezzel kapcsolatos véleményét, de tudta, hogy ez egyáltalán nem természetes és igazán nagyot csalódott az érintettekben ezért a viselkedésért.
• Ez nem csak egy kis megingásról szól. Szerinted normális az, hogy mindenki körbeugrálja szegény kicsi vámpírrá vált Elenát és Damonnel nem foglalkoznak egy kicsit sem? Ráhagyják, hogy oldja meg a gondjait aztán utána, ugyan úgy álljon a rendelkezésükre, mint annak előtte – sziszegte Klaus ingerülten, mert tényleg nem tetszett neki az, ahogy az állítólagos barátai a vámpírral bántak.
• Damon feleannyira sem magányos, mint ahogy azt te most meghatároztad – válaszolta Elijah halványan elmosolyodva.
• És ezt miből gondolod? – nézett rá testvérére bosszankodva és igazán nem tetszett neki, hogy az láthatóan rajta mulatt. És Klaus igazán nem szerette és tűrhette, hogy valaki rajta mulasson, akkor sem, ha az illető a tulajdon öccse volt.
• Itt van neki Jason, Lily és persze te is. Nyilván a magad módján segítettél neki – árulta el derültségének okát, ami leginkább utóbbi miatt volt. Örült neki, hogy testvére talált magának egy barátot.
• Iszogattam vele egy két pohárra és te már úgy állítod be, mintha országos cimborák lennénk – mondta Klaus egy szúrós pillantás kíséretében.
• Niklaus, ismerlek. Tudom, hogy összebarátkoztál vele és ez nem baj – helyezte egy pillanatra bátya vállára a kezét, aztán kifelé vette az irányt.
• Nem is mondtam, hogy baj lenne - morogta távozó öccse után Klaus. Aki ezt hallva, elmosolyodva hagyta el a Mikaelsson villát.

Elijah távozása után a három főre redukálódott kis csapat megreggelizet. Aztán Jade gondosan elmosogatott.

• Nem lenne jobb ezt másra bízni? – kérdezte a lánytól Kol, aki meglehetősen unta magát.
• Otthon Jason és én listát vezetünk arról, hogy ki milyen házimunkát végezzen – válaszolta Jade.
• Hogy jön ez ide? – szólalt meg Damon, bár magában jót mulatott azon, amikor elképzelte, ahogy Jason a koszos tányérokat sikálja. Mivel tisztában volt vele, hogy a Weston fiú mennyire utolja az ilyesmit. Nem hiába mondják, hogy a legszebb öröm a káröröm, gondolta az idősebb Salvatore szórakozottan.
• Arra gondolta itt is bevezethetnénk – vetette fel elképzelését a lány.
• Kizárt – vágta rá az ős határozottan.
• A vendég nincs benne ilyesmibe, szóval felőlem rendben – válaszolta Damon, aki úgy gondolta, hogy ezzel a cseles védéssel elhárította magáról az ezzel kapcsolatos felelőséget.
• Miért? – fordult a két vámpír felé Jade miközben megtörölte a kezeit egy törlőrongyba. Leginkább Kolhoz intézte a kérdést.
• Mert megigézünk valakit és kész – rántotta meg a vállát az ős.
• De te magad is meg tudod csinálni, akkor miért tegye meg más – ráncolta össze a homlokát a lány rosszallóan.
• Attól, hogy meg tudom tenni még nem teszem meg – szögezte le Kol. – De ne is beszéljünk erről – tette hozzá elhessegetve ezt a témát mielőtt még vitába kéne bonyolódnia ez miatt Jade-el. Bár nem tudta, hogy a lány mennyire állna ki az elhatározása mellet, nem szerette volna kockáztatni azt, hogy a barátságuk ez által meginogjon vagy valami ehhez hasonlóan rá nézve nem jó dolog következzen be.
• Rendben – válaszolta Jade sóhajtva, aki engedett az ős felvetésének, aztán az órára pillantott.
• Ne aggódj Elijah és Klaus zökkenő mentesen megtudják majd beszélni a dolgokat. Aztán az én mindenre gondoló testvérem biztos elmegy nekünk a boltba is és siet vissza hozzánk, de leginkább hozzád – vázolta bátyja nyilvánvaló terveit erre a napra Kol.
• Zökkenő mentesen? Klausnál szerintem semmi sem ilyen egyszerű – vetette ellen Damon a saját véleményét meglehetősen gúnyosan.
• Elijah udvarias tárgyaló képességének senki sem tud ellenállni, és egyébként sem lehet semmi gond, mert elvettem Klaustól a tőröket – szögezte le az ős határozottan.
• Milyen előrelátó voltál – jegyezte meg az idősebb Salvatore.
• A több mint száz éves alvás után az lesz mindenki, akinek a tulajdon bátyja szúr egy tőrt a szívébe – válaszolta Kol komoran. Jade megszorította az ős karját jelezve, hogy semmi gond nincsen.
• Lehet benne valami – ismerte el Damon.
• Nincs kedved játszani valamit? – fogta meg a lány kezét Kol immár újra visszanyert lelkesedéssel.
• Mit? – kérdezte Jade kíváncsian.
• Pókert – vigyorodott el az ős csibészesen. – Ha akarsz te is beszállhatsz – vette oda az idősebb Salvatore-nak félvállról elvégre minél többen vannak annál jobb és ilyenkor Damon is hasznos lehet, ha másban nem is.
• Nem is tudom… - válaszolta Jade tétován.
• Ne aggódj Jade, Elijah egyáltalán nem fogja bánni – biztosította a lányt Kol továbbra is vigyorogva.
• Legyen – egyezett bele végül Jade.
• Hozom a kártyát – suhant fel az ős vidáman az emeletre, hogy aztán egy pillanat múlva már vissza is érjen.

A Gilbert házban szokatlanul bánatos és hallgatag hangulat uralkodott. Ami az ott lévők számára lassan kezdett egyre nyomasztóbbá válni. Viszont tenni nem igazán tettek ellen.

Persze Stefan és a többiek is próbálták jobbá tennie a helyzetet. A fiatalabb Salvatore a lányt olykor elvitte vadászni, viszont Elena vámpírrá válása óta nagyon is kedvtelen volt mindenféle dolog iránt. És semmi sem tudta őt felvidítani vagy akár csak egy kicsikét jobb kedvre deríteni. Szeretett volna beszélni erről Damonnel, hátha a bátyja valamivel jobbá tudná tenni számára a helyzetet – mivel folyton e szerint cselekedett – de most kerülte őt és mindenki mást. Klaus kivételével persze. Bonnie is segített Elenának. Caroline pedig Jeremynek.

Mindenki arról próbálta meggyőzni a Gilbert lányt, hogy ez a lehetetlen állapot nem miatta van, hanem azért, mert Damon kikapcsolta az érzéseit. Az idősebb Salvatore Ric halála után mindenféle dologtól elzárkózott és ismét olyan lett, mint annak előtte. Azonban Elena ezt nem tudta elfogadni, elvégre a vámpír mindig ott volt neki, segített és most, hogy Ric meghalt menthetetlen letargiába zuhant. Persze a hasonmásnak is fájt a történelem tanár elvesztése, de nem lett ennyire magába zárkózóan morogva személy. Persze Elena itt volt szíves több mindent elfelejteni. Először is azt, hogy ő meg a vámpírsága miatt viselkedett úgy, ahogy. Másodszor meg azt, hogy Damon egyébként sem egy nyílt személyiség és Ric halálával az egyik legjobb barátját vesztette el és halt meg a keze között úgy, hogy semmit sem tudott ellene tenni.

Tehát Stefan továbbra is Elena mellet volt és segíteni próbált neki a vámpír lét megszokásában és könnyebbé tételében. Ami nem volt egyszerű és zökkenőmentes feladat. Szíve legmélyén szerette volna visszakapni azt az Elena Gilbertet, akit megismert és megszeretett. Azonban erre sajnos nem volt lehetősége. Bátya pedig továbbra sem igazán mutatkozott hajlandónak arra, hogy látogatást tegyen abban a házban ahol legjobb barátja élt. Valamint az érzéseit továbbra sem szándékozott visszakapcsolni. Ami rájuk nézve igazán nem jelentett jót, mert nélküle szinte semmit sem tudtak megoldani. A fiatalabb Salvatore számára az külön aggodalomra adott okot, hogy testvére nagy érzelemmentessége közben Klausszal kezdett összebarátkozni. Főleg, hogy az ősök mostanában a saját vitáik miatt még az eddigieknél is egyre kiszámíthatatlanabbak lettek. És senki sem volt, aki megfékezze őket. Persze Stefan hallotta, hogy a Mystic Fallsot elhagyó Elijah visszatért és csak remélni merte, hogy legalább a mindig higgadt és nyugodt ős leveszi a vállukról a testvérei okozta terheket.

Jeremy nővére vámpírrá válása óta ismét erős letargiába zuhant, főleg mivel annak halála Ric halálával járt együtt. A fiú emlékezett arra a pillanatra, amikor a férfi szelleme még utoljára meglátogatta őt. Jeremy nem akarta elhinni, hogy körülötte mindenki meghal. Először a szülei, aztán Vicky, Anna, Jenna és most Ric. Valamint részben Elena is, mert a vámpírrá válása óta kissé megváltozott. Már nem volt olyan, mint a nővére, aki szeretett, hanem csak egy mély bánatba burkolódzó személy. Árnyéka egykori önmagának. Jeremy-nek fájt így látnia őt, de úgy vélte ez még mindig jobb, mintha őt is elveszítette volna. Elvégre a lány volt az utolsó úgymond élő rokona, és ha őt elveszíti, akkor teljesen egyedül marad a világon. Véleménye szerint Stefan segítési szándéka szép volt, de egyértelműen kevés. Ide nem gyöngéd babusgatás kellet volna, hanem határozott és ha szükséges akkor gúnyos iránymutatás. Erre közülük Damon lett volna a legalkalmasabb, viszont számukra nem volt elérhető a történtek óta. A Gilbert fiú támasza mostanában Caroline lett, aki átvette a hasonmás helyét és gondoskodott a fiúról, mintha az a saját testvére lenne. Így a helyzet a következő volt: Elena bánkódott, Stefan úgyszintén. Jeremy pedig próbált megbirkózni a helyzettel nem valami nagy sikerrel, de azért Caroline valóban nagyon segítség volt számára.

Rebekah Elijah tegnapi kibékülési kísérlete és megdöbbentően hirtelen - de már nem annyira meglepően határozott - fojtogatása után csak még mérgesebb lett a testvéreire. Most Elijah-ra különösen azzá vált, azért amit vele tett. Mert nem elég, hogy Klaus figyelembe sem veszi őt, mert annyira leköti a Caroline iránti udvarlása. Oh nem! Aztán ott van Kol is, aki az iskolában kirobbant veszekedésükkel, valamint az azzal együtt járó gyilkossággal szinte megpróbálta teljesen ellehetetleníteni őt a barátkozástól. Most még Elijah – pont Elijah! – megfenyegeti őt, azzal kapcsolatban, hogy viselkedjen és ne tegyen célzásokat! Azok után, hogy volt képe elmenni azért, hogy tőlünk távol éljen nyugalmas és békés életet! Felháborító, dühöngött a szőke hajú ős a saját házában és ezen állapotban szinte belevágta az iskolai holmijait a táskájába.

Középső bátyjától soha semmilyen körülmények között nem várta volna ezt a heves és nyilvánvalóan mérges kitörést. Ugyanis Elijah-ra ez egyáltalán nem volt jellemző, sőt annyira távol állt tőle, mint égtől a föld. Pedig nem mondtam semmit, ami ennyire felidegesíthette volna, mert máskor nem vette volna magára a dolgot. Úgy látszik valami neki is az agyára ment. Ráadásul ez a nagy családi összeborulás is teljesen lehetetlen és abszurd elképzelés! Soha sem voltunk igazi család és ez nem fog varázsütésre megváltozni csak, azért, mert ők most ezt akarják! Ezen nem lehet változtatni sehogyan sem. Egyszerűen még a legvadabb álmaimban sem tudom elképzelni azt, hogy mi békésen legyünk egy nagy és boldog család.

A szőke hajú ős azt sem értette, hogy középső bátyja miért is hozta magával a barátnőjét. Elvégre Mystic Falls, mégiscsak olyan hely volt, ahol még a halhatatlanok is könnyen halálukat lelhették, ha nem vigyáztak eléggé. Jó példa volt erre Finn. Aki nem is igazán hiányzott Rebekáh-nak. Egyszerűen csak mindenből elege volt.

Azt akarta, hogy végre a saját lábára állhasson, és egymaga boldoguljon a világban. Normális életet élve, testvérei idegesítően óvó vagy idegesítő jelenléte nélkül. Viszont azok folyton ott voltak körülötte. Arra vágyott a legjobban, hogy barátai legyenek. Mint Klausnak Damon. Nem értette, hogyan is lehetséges ez, de így volt. Legidősebb testvére szinte a legjobb barátja lett az idősebb Salvatore-nak. Neki meg nem jutott senki. Persze ott volt April, aki aranyos volt meg minden, csak zavaróan idegesítő kérdéseket tett fel a lehető legrosszabb pillanatokban. Nagyjából Matt-el is sikerült kibékülni. Bár nem volt könnyű dolga, főleg mivel a Donovan fiú igazán nem bocsátotta meg neki könnyen azt a kis botlást, hogy az ő hibájából lesodródott a Wickery-hídról és ennek következtében Elena meghalt, vagyis vámpírrá változott.

Az persze már nem érdekelte Matt-et, hogy azért tette, mert a Gilbert lány barátainak köszönhetően majdnem elvesztette a legidősebb testvérét. Nem, ő volt a hibás. Amit azért saját magának egy kicsi hajlandó is volt bevallani, de nem hitt abban, hogy ilyen büntetést érdemeljen ezért, főleg mivel mindenki túlélte a balesetet. Már, ahogy persze. De ez az ő szempontjából nem számított. Mivel Elenát egyébként sem szerette soha sem. Ennek leginkább az volt az oka, hogy amikor kezdtek volna megbarátkozni a hasonmás képes volt hátba szúrni őt egy fehértölgyfa hamujába mártott ezüst tőrrel. Amit Rebekah soha sem viselt valami jól.

Szóval a szőke hajú ős összességébe véve még mindig mérges volt és sértve érezte magát a történtek miatt. Ezen felindult lelkiállapotában indult April-ért, mivel megígérte neki, hogy elviszi iskolába.

Elijah a Mikaelsson villából való távozása után elment a Mystic Grillbe és rendelt ebédet, valamint vacsorát maguknak. Természetesen elsősorban Jade-nek és magának szánta, de sejtette, hogy Kol valamit a most szintén náluk vendégeskedő Damon is kér majd belőle, és ha nem vinne nekik is, akkor megsértődnének. Amivel kapcsolatban azért az ősnek nem igazán lett volna problémája, mert legalább akkor egy kis nyugalma lett volna ebben a nyughatatlan helyzetben. Azonban félő volt, hogy akkor az öccse és a vámpír egymáson torolta volna meg az őket ért sérelmet, ami nem igazán lett volna felemelő élmény. Leginkább azért, mert Elijah úgy vélte, hogy náluk a béke így is csodaszámba megy és minden más lehetőséget jobb még csírájában elfojtania.

Mint, ahogy tegnap tette Rebekah esetében. Igaz, hogy ott a helyzet kicsikét más volt és Elijah hajlandó volt elismerni azt, hogy az érzései nagyon is nagy hatást gyakoroltak a cselekedeteire. Nem szerette volna, ha Jade-nek bármi baja is esik és Rebekah tegnapi megjegyzése véleménye szerint egyébként is túlment egy bizonyos határon. És húga, valamint két másik testvére egyáltalán nem értette volna meg ezt kellőképpen, így demonstrálni kellet a következményeket. Na jó, tudta, hogy Kol azért nem bántaná újdonsült barátját. Klaus pedig rá való tekintettel nem tenné ezt. Viszont Rebekah mindig is egy labilis személy volt. Nem, mintha Klaus és Kol nem lettek volna hirtelen természetűek, mert könnyen elvesztették a fejüket. Az volt a különbség, hogy húguk most még inkább hajlamos volt erre. Mivel éppen továbbra is erősen haragudott rájuk. Elijah remélte, hogy Rebekah idővel belátja majd azt, hogy a családjukat nem maguk választják és, ha már így alakult, akkor jó lenne, minél többet kihozni a helyzetből.

Persze Elijah tisztában volt azzal, hogy ez még így sem fog egyszerűen menni, de érdemesnek látta arra, hogy tegyen egy próbát. A családjukért, mert megérdemeltek egy lehetőséget arra, hogy végre tényleg családként is viselkedjenek. Közben a Mystic Grill után elment még pár boltba, hogy semmiben sem szenvedjenek hiányt, aztán Jade, öccse és Damon felé vette az irányt. Remélve, hogy semmi sem történt még távol volt.

A házba visszaérve azt kellet tapasztalni, hogy testvére és Damon rávették Jade-et, hogy pókerezzen velük. Persze nem vetkőző pókerről volt szó, mert ott meg is fojtotta volna mind a két férfit, tudva, hogy a lány soha sem javasolna ilyesmit, viszont öccse és az idősebb Salvatore már annál inkább. Szóval nem is pénzben játszottak, hanem csak úgy heccből, bár egy táblán gondosan vezették az eredményeket. Jade volt az első helyen, ami igazán meglepő volt, de az ellenfelei nem tudhatták, hogy Jason és Lily sokszor pókereztek együtt unaloműzés céljából. A listán aztán következett Kol és végül Damon. Bár utóbbi kettő láthatóan fej-fej mellet haladt. Egyszer az egyik került a második helyre, aztán cseréltek.

• Ilyen nincsen! – csattant fel Kol és mérgesen nézett a most nyerő Damon-re.
• A szerencse elpártolt tőled, ezért ne engem hibáztass – vágta rá az idősebb Salvatore diadalmasan.
• Csaltál, tudom, hogy csaltál – szusszantotta az ős idegesen.
• Egyszerűen csak nem tudsz veszteni – csóválta meg a fejét Damon gúnyosan.
• Én tudok veszteni, főleg mivel soha sem fordul elő, mert mint mindent ezt is tökéletesen csinálom – szögezte le Kol.
• Blöffölni tényleg jól tudsz, de a szerencse, akkor sem állt melléd, akkor nem számít az egész – vitatkozott az idősebb Salvatore. Jade éppen közbe akart lépni, amikor meglátta Elijah-t.
• Elijah! – mosolygott rá boldogan az őket figyelő férfira Jade és könnyed léptekkel elé sétált és az ölelésével üdvözölte.
• Elijah hoztál nekem valamit? – kérdezte Kol, aki vetett még egy utolsó morcos pillantást a vámpírra és bátyja felé fordult.
• Mire gondolsz Kol? – kérdezte öccsétől sóhajtva.
• Nem tudom, de szerintem hozhattál volna nekem mondjuk… mit tudom én? Valamit – tárta szét a karjait a kérdezett.
• Megtennétek az a szívességet, hogy kipakoltok? – intett az ajtó felé, jelezve, hogy igazán elvárja, hogy Damon és Kol hasznossá tegyék magukat és kipakoljanak a kocsijából.
• Damon egyedül is elboldogul – mutatott az érintettre a fiatalabb ős.
• Miért tennék ilyesmit? – kérdezte Damon értetlenül és meglehetősen sértetten elvégre ő nem ezért jött ide.
• Kol, kérlek. Damon te azért fogod megtenni, mert megkértelek rá titeket. Nem egyikőtöket, hanem mindkettőtöket – válaszolta Elijah udvariasan, ám lehetett látni, hogy ebből nem enged. A két fél sértetten és erős morgás, valamint szitkozódás közepette tette, amire parancsolták őket. - Minden rendben volt még nem voltam itt? – kérdezte Jade-től annak arcára simítva a kezét.
• Persze – mosolyodott el a lány. – És neked sikerül megbeszélned mindent Klausszal? – kérdezte kedvesen érdeklődve.
• Úgy vélem a leglényegesebb kérdéseket tisztáztuk – válaszolta Elijah tárgyilagosan.
• Örülök neki – mondta Jade kedvesen.
• Én is kedvesem, én is – közölte az ős halkan.

A nap további részében nem történt semmi érdemleges. Elijah ajánlott Damonnek egy szobát, aki természetesen élt a lehetőséggel, ha már Jason kérése alapján itt kellet tartózkodnia, akkor már ne az egyébként kényelmes, de alvásra nem igazán alkalmas kanapén aludjon. Jade lezuhanyozott, aztán a melegre való tekintettel egy topot és egy rövid sortot vett fel. Viszont mivel sejtette, hogy rémálmai lesznek így nem szeretett volna egyedül aludni. Ezért aztán ismét átment Elijah-hoz - aki bár olvasott – valójában a lányt várta. Sejtette, hogy Jade ismét meglátogatja őt, és mivel egyáltalán nem volt ellenére való az, hogy vele aludjon így megvárta. Jade nem is mondott semmit csak befeküdte az ágyba. Elijah lekapcsolta a lámpát, aztán már érezte is, hogy a lány közelebb fészkeli magát hozzá.

• Ha rémálmod lenne fel foglak ébreszteni – biztosította a lányt.
• Köszönöm – mormolta az némiképp megnyugodva. Igazán nem kérdezte, hogy az ős honnan is fogja tudni. De ha azt mondta, hogy felkelti, bízott benne annyira, hogy tudja az úgy is lesz.
• Igazán nincs mit – mondta Elijah udvariasan. – De attól tartok ehhez minden valószínűség szerint egy pillanatra én is bele fogok pillantani a fejedbe, hogy tudjam miről is szól pontosan az álmod – vetette fel azt, hogy milyen lehetőség is jutott az eszébe.
• Képes vagy ilyesmire, akkor is, ha rajtam van a nyaklánc? – érdeklődte Jade kissé feszengve.
• Nem, attól tartok azt le kell venned. Természetesen, ha nem szeretnéd nem teszem – tette hozzá az ős tárgyilagosan leszögezve azt, hogy neki bármelyik lehetőség megfelel.
• Nem, szerintem rendben van – válaszolta a lány határozottan és a nyakláncot átadta az ősnek. Aki annak letétele után támogatóan átkarolta Jade-et. A lány pedig elmerült az ölelésében. Aztán mindketten elaludtak, bár az ős ígéretéhez híven csak félig merült álomba. Szerette volna pontosan látni a lány álmát, ezért vélte úgy, hogy belepillant majd a fejébe és akkor talán valamivel előrébb kerülnek annak kiderítéséhez. Legalábbis az ehhez kapcsolódó probléma megoldásával kapcsolatban mindenképpen. Mert segíteni szeretett volna a lánynak, aki már nagyon is közel került hozzá.

Olyan hajlani egy-két óra körül Elijah észrevette, hogy Jade keze szorosabban kapaszkodik bele, ezen kívül semmi sem jelezte azt, hogy a lány rosszat álmodna. Az ős óvatosan belepillantott a lány elméjébe. Jade leírása igazán pontos volt. Elijah maga is ismerte ezt a temetőt San Franciscóban, ez volt az egyik legrégebbi, ami a városban megtalálható volt. A sűrű köd és a sötétség körbeölelte őt, ami azért valóban szorongásra adhatott okot bárki számára.

• Elijah – lépett mellé a lány, aki kissé csodálkozva vette észre az őst. Aztán eszébe jutott, hogy a férfi azt mondta, hogy belép az álmába. Jade szíve ismét hevesen dobogott a félelemtől és a torka erősen összeszorult ennek következtében. Legszívesebben összekuporodott volna, hogy védje magát a hidegtől, de végig akarta csinálni.
• Itt vagyok, és itt is maradok melletted. Merre van a szüleid sírja? – érdeklődte gyöngéden Jade vállára helyezve a kezeit.
• Arra – bólintott a kérdezett irányba a lány.
• Később is megtudhatjuk miről van szó. Felébreszthetlek, ha szeretnéd – emlékeztette a lányt arra, hogy más lehetőség is van.
• Nem, én… tudni akarom – nyelte egyet Jade. Aztán egymás mellett sétálva tették meg az utat a lány szüleinek a sírjáig. Az ős közben a saját kezébe fogta a lányét. A célul kitűzött sírnál Jade letérdelt és végigsimított a neveken. – Érzed? – kérdezte halkan Elijah-tól.
• Micsodát kedvesem? – ráncolta össze a szemöldökét az ős és leguggolt a lány mellé.
• Várakozást… vagy nem is tudom… - válaszolta Jade bizonytalanul. – Mintha… - tette hozzá habozva és némileg elborzadva.
• Mintha? – ismételte az ős kérdőn, de közben egyre jobban zavarta a légkör, mert az mintha megváltozott volna. Még hidegebbé vált minden. Ám Jade nem válaszolta, mert szemei a tőlük nem messze lévő máglyára függesztette. Az ős látta, hogy a lány fél.
• Nem megy – motyogta Jade megragadva az ős karját.

• Jade, ébredj kedvesem – érintette meg finoman a lány arcát, és annak zöld szemei szinte azonnal felpattantak. Az ős felkacsolta az olvasó lámpáját, hogy a lány is lássa őt. Mivel ő nagyon is jól látott, így észrevetette a lány szemébe gyűlő könnyeket. – Csak egy álom volt – mormolta gyöngéden a lány liliom illatú hajába.
• Tudom, de olyan valóságos volt. Sajnálom, hogy nem sikerült – mondta a lány bűntudatosan és erősen kapaszkodott Elijah-ba.
• Semmi baj. Megértem, hogy féltél. Természetes érzés az ilyen helyzetekben – jelentette ki Elijah kissé eltávolodva, hogy Jade szemébe tudjon nézni. – Azt javaslom aludjunk vissza – vetette fel az ős.
• Rendben – mormolta Jade, aki szőke hajába túrt, mivel az a szemébe lógott és ezt most rendkívül zavarta. Az ős mondandójához híven éppen lekapcsolta volna az olvasólámpát, amikor észrevett valamit.
• Megnézhetem? – simított végig a lány vállán jelezve, hogy szeretné megnézni az ott lévő előbb egy pillanatra látott tetoválást.
• Természetesen – válaszolta Jade és hátat fordított az ősnek, hogy az megtudja nézni a tetoválását.
• Mióta van rajtad? – érdeklődte Elijah finoman a jelhez érve.
• Úgy tizenkét éves korom óta. Tudom, hogy furcsán hangzik, de valahogy mindig is ilyet szerettem volna – jelentette ki Jade immár visszafordulva és kissé elpirult, mert így Elijah félig – nagyon is közel – felé hajolt.
• Értem. Most már értem – biztosította a lányt az ős gyöngéden végigsimítva annak arcán. Már tudta, nagyon is jól tudta, hogy mit is csinál pontosan Jason és Lily. Ezzel a jellel - a triquetrával - vált számára minden egyértelművé. Most már ő is sejtette, hogy Klaus milyen legendára is gondolhatott és minden bizonnyal vetett is el annak lehetetlensége miatt. És a Jade álmaiban szereplő temető is értelmet nyert, valamint bizonyos szinten az ezek miatti félelme és az álomban említett várakozás teljes érzés is. Azonban a máglya továbbra is kérdéses momentum maradt a rémálom kapcsán. Kolnak és nekem is igazunk volt, Jade különleges. Nagyon is. A legenda alapján persze voltak olyan momentumok, amelynek kapcsán nem igazán lett volna számára – és testvére, valamint Damon számára - tanácsos továbbra is a lány közelébe maradni, viszont egyszerűen nem tudott és leginkább nem is akart eltávolodni tőle. Ezért inkább megcsókolta Jade-et, aki boldogan viszonozta azt. Nem számít mi ő, ahogy neki sem számít, hogy én mi vagyok csak az, hogy a védelmemre szorul és én meg az ő gondoskodására, gondolta Elijah mikor ajkaik elváltak egymástól. Aztán ezzel a számára megnyugtató gondolattal merült álomba, karjaiban tartva Jade-et, aki a biztonságot adó ölelésnek köszönhetően könnyedén vissza tudott aludni.