15. fejezet

Osztozkodni nehéz

„Az emberek mindig kapcsolatot létesítenek egymással: barátságokat, szerelmeket. De ezek az emberi kötődések folyton bonyodalmakat okoznak, mint például az elkötelezettség, az osztozkodás.” Dexter c. film

Jade-et felébredve kellemes meleg és megnyugtató karok ölelték át, ami kimondottan jólesett neki az éjjeli rémálom után. Érezte Elijah finom fahéj illatát, ami egyszerűen varázslatosan megnyugtató hatással volt rá. Azonban rá kellet döbbennie, hogy valami nem stimmel. Álmosan kinyitotta a szemeit és ekkor már látta is azt, ami a zavarát okozta. Mert ugye az még rendben volt, hogy Elijah öleli őt. Az viszont már kevésbé volt rendben, hogy valaki hátulról is átölelte, akinek az ő hasán pihentek a kezei. A hasonló illatot érezve nem volt nehéz rájönni, hogy ki is az illető, azonban nem tudta, hogy Kol mégis mit keres itt. Mármint velük egy ágyban. Jade pár pillanatig a békésen alvó Elijah-t nézte, aki nyilván nem volt tisztában azzal, hogy drága öccse is itt van velük. Nem akarta felkelteni a férfit csak azért, mert Kol szükségesnek érezte azt, hogy csatlakozzon hozzájuk egy nagyon is kínossá váló pizsi partira.

• Kol te meg mégis mit keresel itt? – mormolta a lány tétován féloldalasan a másik ős felé fordulva, aki bátyához hasonlóan aludt. Hátát így Elijah mellkasának vetette, aki még nem ébredt fel, bár egy kicsit megrezdült a helyzetváltoztatás miatt.
• Hm? – kérdezte a fiatalabb ős halkan jelezve, hogy valamilyen szinte ébren van.
• Hogy kerülsz ide? – ismételte meg a kérdést kissé másabb formában eléggé fedő hangon, ám továbbra is halkan a lány.
• Egyedül éreztem magam – válaszolta Kol ártatlanul hunyorogva.
• Értem, és ezért szükségesnek érezted, hogy ide gyere ás átölelj engem? – húzta fel a szemöldökét Jade meglehetősen értetlenül állva ez előtt a helyzet előtt, mert valahogy azt jobban fogadta volna, ha a fiatalabb ős felébreszti őt, minthogy egyszerűen csak befekszik mellé. Bár tulajdonképpen Kollal kapcsolatban már semmin sem lepődött meg.
• Tudomásom szerint arra vannak a barátok, hogy ha szükségünk van rájuk, akkor ott legyenek velünk, bármikor és bárhol. Ha kell, akkor szorosan mellettünk. Vagy tévedek? – vigyorodott el a fiatalabb ős, ám suttogva beszéltek továbbra is, mivel egyikük sem szerette volna felébreszteni Elijah-t. Jade indoka a törődés volt, még Kol természetesen azért vált óvatossá, mert sejtette, hogy bátyja ezt már nem tolerálná olyan jól, mint az eddigieket.
• Bizonyos szempontból igazad van – sóhajtotta a lány beletörődően, miszerint Kol nagyon ügyesen kimentette magát ezzel a kifogással.
• Tudom, akkor ugye nincs harag? – mosolyodott el a fiatalabb ős remélve, hogy a lány tényleg nem haragszik meg rá ezért. Egyébként nem arról volt szó, hogy szüksége lett volna valaki jelenlétére. Egyszerűen csak unta magát, amikor kora reggel felébredt és félálomban kigondolta mit is tehetne.

Arra gondolta, hogy felkelt valakit és beszélget az illetővel. Ha itt lett volna a házban, akkor Jason lehetetlen választás lett volna, tekintettel arra, hogy nyilván nem látta volna őt valami nagyon szívesen és ő maga sem érzett volna gyenge és erős késztetést meg még kevésbé arra vonatkozóan, hogy hozzá forduljon. A szintén távol lévő Lily is egy lehetőség lett volna, viszont sejtette, hogy a nő azon nyomban lelőtte volna őt, amint bement volna hozzá. Mivel megállapítása szerint az a tipikusan kegyetlen nőnek tűnt, akit általában csak a testvérei hatnak meg. Ő meg egyébként is csak egy futó kapcsolat lett volna az életében, amiből most inkább nem kért. Tekintettel arra, hogy – a mérhetetlen unalma mellet - a családi kibékülési harccal kellet foglalkoznia. Damon nyilván kitörte volna a nyakát, de őt egyébként sem szeretette.

Jade viszont már más volt. Egészen más. A lányhoz bármikor befeküdt volna, mert tudta, hogy az meghallgatná őt, bármikor is menne hozzá és figyelne is arra, amit mond neki, ami az őssel eddigi ezer éve során nem igazán fordult elő. Persze tudta, hogy ő maga nem egy kimondottan nyílt személyiség, de egy olyan személy, mint Jade már a jelenlétével is igazán érdekes érzéseket hozott benne felszínre. Viszont, amikor bejötte ide, azért, hogy felébressze a lányt egy kis beszélgetésre és meglátta milyen nyugodtan is alszik inkább elvetette a terveit és befeküdt mellé. Meg persze Elijah mellé, ami most számára teljesen mellékes dolognak érződött. Bátyja is egy lehetőség lett volna, de úgy vélte, hogy mostanában úgy is túl sok mindent kért már tőle és nem lenne szerencsés túlmenni a még megengedhető limiten.

• Nincs – válaszolta Jade halkan felsóhajtva. Egyszerűen nem lehetett haragudni az ősre, amikor pont úgy viselkedett, mint egy gyerek, akkor is, ha már régen nem volt az.

Kol elbűvölően elmosolyodott. Őszintén szeretett Jade-el beszélgetni és örült neki, hogy korábban nem ébresztette fel, mert így alkalma nyílt arra, hogy zavartalanul, büntetlenül és közvetlen közelről lélegezhesse be a liliom illatot, ami mindig és minden esetben körüllengte a lányt. Nem esett nehezére ráébredni arra, hogy Elijah számára miért is lett ilyen fontos Jade. Mert ebben – mármint, hogy Elijah-nak mennyire fontos is Jade - teljesen és tökéletesen biztos, ahogy abban is, miszerint bátyja érzelmi világában a lány kiemelkedő helyet tölt be. Neki is fontos volt, nem tudta felmérni, hogy mennyire, de minden igyekezetével azt szerette volna, ha boldog és mosolyog. Utóbbi gesztust lehetőleg rá vesse.

Jade nem értette, de inkább nem is próbálta megérteni Kol viselkedésének a kiváltó okait. Leginkább azért, mert úgy érezte, hogy a sokévnyi elhagyatottságot és elhanyagoltságot szeretné most az ő segítségével helyre állítani. Ami számára egyáltalán nem volt teher, mert szeretett volna segíteni Elijah öcsének, aki minden pimaszsága és olykor indokolatlan közvetlensége a barátja volt. És belső sugallatra sejtette, hogy Kolnak nem volt még része ilyen érzésben és törődésben.

• Helyes. Jade nem tudtam nem észrevenni a válladon lévő tetoválást, mivel szinte kiszúrta a szememet. Nem hittem volna rólad ezt a tetkós dolgot, mármint ne értsd félre. Nagyon… jól néz ki, de nem fér meg a rólad alkotott képpel – váltott témát Kol gyöngéden a lány érintett testrésze felé bökve.
• Tudom, kissé tényleg furcsa, de nekem tetszett és egyszerűen olyan érzésem volt, hogy ez kell nekem, nem számít semmi ezen kívül – mosolyodott el a lány. – Érted? – kérdezte érdeklődve. Jason és Lily értették őt ezen a téren, mert nekik is volt ilyen tetoválásuk. Jade, amikor megkérdezte a nagyanyját, hogy miért is van ez így az a következőt felelte neki: „A természetén, a képességein senki sem tud változtatni. Befolyásolni viszont annál inkább tud vele.” A lány soha sem értette igazán nagyanyja ezen szavait. Azonban mindig is úgy vélte, hogy arra célozhatott vele, miszerint, ha valamit nagyon akarunk, akkor bármi lehetséges.
• Azt hiszem – ismerte el az ős csöndesen a lány zöld szemeibe nézve. Amik olyanok voltak, mint a legfényesebb zöldben pompázó táj. Kol szerette ezt a színt.
• Nagyi meg egyszerűen… - kereste a szavakat Jade, hogy eltudja magyarázni az akkori helyzetet.
• Kiakadt? – vetette fel Kol segítőkészen, mivel úgy vélte általában így reagálnak az ilyesmire a szülők, és a nagyszülők. Nála általában ilyesmivel reagált Elijah és Klaus, ha valami ehhez hasonló ötlött fel benne. Egyébként gondolatai közben egészen másholt jártak, de fél füllel persze várta barátja válaszát. Barát, milyen érdekes, egy barát mindenkinek ennyire fontos, mint ő nekem?
• Nem, örült neki. Nagyon is. Tizenkét éves voltam és azt mondta az én döntésem, ha szeretném, akkor neki rendben van – mosolyodott el a lány.
• Belevalló nagyid lehetett – viszonozta a gesztust az ős. Ám nem tudta kiverni a fejéből azt, amit Jade mondott, hogy szükségesnek érezte azt, hogy legyen rajta egy tetoválást. Pont egy triquetra. Milyen furcsa.
• Az volt – válaszolta Jade lágyan.

• Kol mit csinálsz te itt? – kérdezte Elijah fáradtan és meglehetősen élesen, mivel most ébredt fel a mellette folyó beszélgetésre és egyből tudatosult benne az a tény, hogy ő és Jade nincsenek kettesben. És nem tudta, hogy mióta is van ez így, ami az egész helyzetre csak rátett még egy lapáttal. Nem igaz, hogy egyetlen egy reggelt sem tudunk nyugodtan eltölteni egymás társaságában a nélkül, hogy valaki meg ne zavarna minket, gondolta az ős erősen bosszankodva a helyzet miatt mely szerint valahogy soha sem tud a lánnyal kettesben maradni egy kis időre.
• Gondoltam megnézem mit csináltok – válaszolta Kol ismét ártatlanul pislogva testvérére Jade válla fölött. Meg sem említve, hogy már egy jó ideje itt van, mert tudta, hogy nem találna vele igazán kedvező fogtatásra. Pillantása bátyjára teljesen és tökéletesen hatástalan volt, mivel az immunissá vált öccse befolyásolási technikái alól. Legalábbis a legtöbb már nem volt rá hatással. Jade megcsóválta a fejét és felpislogott Elijah-ra aztán az idősebb ős karjaira helyezte a sajátjait, hogy jelezze semmi baj sincsen. Mivel ő a helyzet kissé zavaró mivolta ellenére nem haragszik Kolra.
• Szerinted mit szoktak csinálni az emberek az ágyban, korán reggel? – érdeklődte Elijah erősen fedő hangsúllyal, és jóval visszafogodtabban, mint ahogy az először szándékában állt. Ugyanis Jade jelenlétére való tekintettel próbálta megőrizni híres-neves nyugodtságát. Ezúttal pedig minden akaraterejére szüksége volt hozzá. Kol szemtelensége miatt azonban nem igazán sikerült. És természetesen tudta, hogy testvére mit is fog válaszolni erre a kérdésre, ami már tényleg túlment azon a bizonyos határon.
• Nekem hirtelen csak egy dolog jut eszembe, de ahhoz te igazán felesleges vagy – vigyorodott el a fiatalabb ős. Aztán Elijah vetett rá egy már igencsak ingerültnek tetsző pillantást, főleg, mivel látta, hogy testvére karjai átölelik Jade-et, ami már több volt, mint sok. Kol természetesen vette a lapot és óvatosan – csalódottságát leplezve vigyorogva - ügyelve minden mozdulatára elengedte a lányt. Jade nem szeretett volna beleszólni Elijah és Kol beszélgetésébe, de nem örült neki, hogy lassan egy esetlegesen – vagyis inkább nagyon is valószínűnek látszóan - kialakuló veszekedés felé sodródnak. Holott elképzelni sem tudta, hogy az idősebb ős bármikor is szokott volna veszekedni, nemhogy a tulajdon testvérével. Akkor sem, ha az nagyon is nyomós okot ad rá.
• Nincs jobb dolgod? – kérdezte végül Elijah majdhogynem a fogai között szűrve a szavakat. Ez nem igazán fordult elő vele gyakran, de persze neki is lehet rossz napja.
• Jelen pillanatban? Egyáltalán semmi, amivel el tudnám foglalni magam – rázta meg a fejét Kol majdhogynem bánatosan.
• Akkor az lesz a legjobb, ha megnézed azokat a képeket, amiket Jade-el készítettél – vetette fel Elijah tárgyilagosan, de egyértelműen azonnali távozásra célzóan.
• Tényleg, majdnem elfelejtettem őket – csapott a homlokára a fiatalabb ős. Mivel eddig teljesen lefoglalta őt az, hogy meggyőze Elijah-t arról, hogy szüksége van rá, és ezért aztán maradni kell. E közben pedig, valahogy teljesen kiment a fejéből az a lényeges momentum, hogy Mystic Fallsba való visszatérésekor Jade segítségével sikerült megörökíteni a barlangrendszerben lévő falfestményeket.
• Szeretném, majd én is látni őket – kötötte ki Elijah ezzel kapcsolatban a feltételét.
• Talán lehet róla szó – egyezett bele öccse lassan elgondolkozva. Nem, mintha testvére ez lehetőségként említette volna, de Kol annak vette.
• Majd nekem is elmondjátok, hogy mit ábrázolnak? – kérdezte Jade halkan hol az egyik, hol a másik ősre pillantva.
• Természetesen – biztosította a lányt Elijah.
• Naná – vigyorodott el Kol.

• Mit csináltok? – nyitott be a szobába Damon furcsán nézve a hármasra. Nemrég ébredt fel és éppen indult volna megkeresni Kol rejtett vagy nem is annyira rejtett vérkészletét, amikor meghallotta a társalgást.
• Aludnánk, ha nem vennéd észre – vágta rá Kol felháborodottan, de testvére felvetésének következtében szomorúan kikelt az ágyból.
• Hárman együtt? – érdeklődte az idősebb Salvatore gúnyosan megnyomva a második szót. Ha Jason itt lenne tuti agybajt kapna…, gondolta közben a vámpír és szinte maga előtt látta a jelenetet. Amiből nem hiányozhatott a hevesen szitkozódó kifakadások egész hada, valamint az indokolt, avagy indokolatlan – kinek, hogy tetsző - pisztoly használat sem.
• Mert? Tudomásom szerint semmi közöd hozzá, hogy mit csinálunk, vagy sem – grimaszolta a fiatalabb ős, mivel még mindig nem örült a vámpír jelenlétének. Az, hogy tegnap egészen normálisan – már amennyire ez a részükről egyáltalán szóba jött – el tudtak kártyázgatni még nem jelentett semmit.
• Megkérhetnélek titeket arra, hogy hagyjátok el a szobámat? – jegyezte meg Elijah udvariasan érdeklődve. Azt egyértelműen nem kérte, hogy ne veszekedjenek, mert az hiú ábránd lett volna a részéről. Persze, ha mégis összekaptak volna, akkor ő szétválasztotta volna őket, a helyzetre való tekintettel talán nem is annyira finom és udvarias módszerekkel. – Kedvesem te nem, csak Kol és Damon – tette hozzá mielőtt a lány magára veszi a kérését, ami már nem is igazán volt kérés.
• Most hogy lehetsz ilyen? – kérdezte Kol duzzogva, de lassan vánszorogva kifelé vette az irányt.
• Vért hol találok? – kérdezte Damon, hátha Kollal ellentétben Elijah szíveskedik majd elárulni neki. Mert abban, valahogy teljesen biztos volt, hogy a fiatalabb ős nem fogja elárulni neki ezt az információt. Viszont a vámpír ezután a kérdés után már látta, hogy nem legmegfelelőbb pillanatot választott arra, miszerint feltegye ezt a kérdést és végül úgy döntött, hogy inkább saját maga keresi meg. Elvégre mégiscsak vámpír volt.
• Menj a Salvatore panzióba és idd a saját tartalékod ne a miénket! – reagálta le a kérdést a fiatalabb ős hevesen.
• Jason megkért rá, hogy maradjak, és én maradok – vetette ellen Damon ellenségesen.
• Remek – húzta el a száját Kol nemtetszése még jobb kifejezésére, ha már viselkedése nem volt eléggé elrettentő az idősebb Salvatore számára.
• A konyhában a hűtő felső polcán – szólalt meg Jade kedvesen, aki tegnap fedezte fel a tasakokat és erősen próbált nem gondolni arra, hogy azt a körülötte lévők elfogyasszák.
• Kösz, Jade – biccentett a lány felé a vámpír, majdhogynem kedvesen. - Csak úgy a konyhában tartod? – szegezte aztán a mellé érő ősnek a kérdést, mintegy teljesen mellékesen.
• Nem mindenki szeret a pincébe lemenni csak azért, mert éhes – húzta fel az orrát Kol meglehetősen sértetten.
• Mintha az előbb megkértelek volna valamire titeket – jegyezte meg Elijah nyomatékosan.
• Máris, máris – emelte fel a kezeit Kol védekezően. Aztán kilökte volna Damont, de az mintha megsejthetett volna szándékát, mert elsuhant a támadás elől. – Aztán ne tegyetek semmi olyat, amit én ne tennék – intett még a fiatalabb ős a maga szemtelen modorában, majd távozott. És még az ajtót is méltóztatott becsukni maga után. Remélve, hogy ezzel jó pontot fog magának szerezni Elijah-nál.

• Sajnálom, hogy felébresztettünk – fordult Elijah felé Jade bűntudatosan.
• Nem a te hibád – hárította az ős, mivel a lányt egyáltalán nem hibáztatta. Viszont mérges volt. És nemcsak Kolra – aki kissé már messzire ment -, meg Damonre – aki nem tudott kopogni -, hanem magára is, mert nem vette észre, hogy öccse bejött a szobába. – A testvéreid a… munkájuk után mikor szoktak visszaérni? – érdeklődte tapintatosan. Egyrészt, hogy meg tudja, hogy mikor is nyílik majd alkalma arra, hogy beszélgessen Lily-vel és Jasonnel. Másrészt úgy döntötte, hogy Jade és ő igazán megérdemelnek egy napot kettesben. Ez a nap, pedig pont megfelelőnek tűnt erre, a szokásos nyüzsgő reggelt leszámítva.
• Változó, attól függ, hogy hová mentek – árulta el a lány és közben Elijah pizsama felsőjének az egyik gombjával játszott.
• Értem – töprengett el az ős, aztán arra az elhatározásra jutott, hogy a délelőtt és a kora délutáni órák pont megfelelőek lesznek a számukra és mire visszaérnek, akkora remélhetőleg a… munkából hazatérő páros is megérkezik. Az ős kissé még mindig némileg döbbent és hitetlen volt az esti felfedezése kapcsán, mivel egyáltalán nem hitte, hogy az a legenda igaz lenne. De mivel látott már ennél nagyobb furcsaságot is így próbálta túltenni magát rajta.
• Elijah nem kérdeztem rá konkréten, de tegnap Klaus és te… sikeres volt az, amiért elmentél hozzá, azt mondtad. Akkor ő most segíteni fog neked? – kérdezte Jade kíváncsian és a kifürkészhetetlen mogyoróbarna szempárba pillantott.
• Bízom benne, hogy igen. Niklaus is úgy véli, hogy a családunknak össze kell fognia. Kol is hasonlóan érez, sőt talán még nálunk is jobban akarja. Viszont Rebekah… nehezebb eset – dörzsölte meg a homlokát némileg gondterhelten tudva, hogy húguk makacságával még lesz egy-két gondja. Akkor is, ha másik két testvére segíteni fog neki. Bár, ahogy Kol és Klaus segítségét ismerem az egész egy hatalmas és véget nem érő vitába fog torkollani, gondolta Elijah némileg fáradtan várva az elkerülhetetlent.
• Megpróbáljak beszélni vele? – ajánlotta a lány kedvesen és nagyon is készségesen. Nem ismerte az egyetlen női őst, és úgy vélte, hogy Kol túlzott, akkor, amikor Rebekah-ról beszélt neki. Elvégre annyira csak nem lehet rossz, amilyennek leírta, hanem biztosan csak szokása szerint túlzásba esett, vélekedett Jade ezzel kapcsolatban.
• Nem hinném, hogy jó ötlet lenne – vetette ellen az ős udvariasan. - A húgomnak nem szokása visszafognia magát, akkor, hogyha olyat hall, ami számára nem kedvező. A mérték sem számít – tette hozzá és a lelki szemei előtt megjelent az a kép, ahogy Rebekah a falhoz vágja szegény csak segíteni szándékozó Jade-et. Nem, ez nem történhet meg, gondolta elborzadva megrázta a fejét, hogy elűzze belőle ezt a rémképet.
• Segíteni szeretnék neked – mondta Jade mély meggyőződéssel.
• Elhiszem, de Rebekah-nál jobb lesz, ha nem próbálkozol ilyesmivel. Egyébként mondanám, hogy nem szükséges segítened, de azt hiszem, hogy te annak tartod – pillantott a lányra, mivel, mint ahogy azt már az első találkozásukkor megállapította Jade kényszeresen segít másoknak.
• Tartozom neked – emlékeztette csöndesen az őst, arra, hogy az megmentette az életét, és ezt nem tudja elégszer meghálálni neki.
• Nem tartozol semmivel. És egyébként is Kollal sokat segítesz – mosolygott rá halványan a lányra jelezve, hogy részéről ez igazán tárgytalan.
• Ha másban is segítségedre lehetek, akkor szólni fogsz róla, ugye?
• Természetesen – biztosította Jade-et határozottan az ős. - Szeretnék megmutatni neked egy helyet. Eljössz velem? – kérdezte aztán a lány arcára simítva a kezét és hüvelyujjával végigsimított a lány alsó ajkának a vonalán.
• Persze – mosolyodott el Jade boldogan az ötlettől.
• Öltözz fel, és lent találkozunk – indítványozta Elijah. A lány adott neki egy futó csókot, majd a szobájába igyekezett izgatottan várva a mai napot.

Elijah felöltözött és aztán a konyhába ment. Ahol egy piknikkosárba helyezett pár szükséges dolgot és egy nagy takarót is belehajtogatott. Az, legyen titok, hogyan is volt képes erre, ami másnak kissé nehezebben vagy egyáltalán nem sikerült volna.

• Piknikezni megyünk? Csúcs – vigyorodott el Kol lelkesen bátyára tekintve és az ötlet teljesen felvillanyozta őt.
• Ti nem! Csak én és Jade – válaszolta Elijah kimérten.
• Mi? Elijah ne legyél már ilyen… ilyen zárkózott – vágta rá a fiatalabb ős a véleménye szerint pont ide passzoló kifejezést. Holott testvére már ezer éve így viselkedett és Jade miatt kezdett egyre inkább feloldódni.
• Kol a mostanában történ mutatványaid éppen eléggé bebizonyították azt, hogy mennyire is tudsz viselkedni, és igazán nagyon bízom abban, miszerint megértitek az indokaimat ezzel a döntéssel kapcsolatban – közölte az idősebb ős és láthatóan nem igazán várt ezzel kapcsolatban vitát, mivel már elhatározta a dolgot és ebből nem állt szándékában engedni egy tapodtat sem.
• Jason arra kért, hogy vigyázzak a húgára – jegyezte meg Damon, bár sejtette, hogy nem fog valami kedvező fogadtatásban részesülni azért, mert meg akarja törni Elijah randiját. Amivel kapcsolatban az ő jelenléte tényleg nem lett volna kívánatos. Elvégre felesleges harmadik vagy negyediknek lenni eléggé kínos lett volna.
• Damon elhiheted nekem, hogy én sokkal inkább akarom Jade-et biztonságban tudni, mint te – jelentette ki az ős tárgyilagosan.
• Ebben nem kételkedem, de… - mondta Damon, ám nem tudta befejezni.
• Nincsen semmilyen de – vágott az idősebb Salvatore szavába Elijah határozottan, aki erre elhalkult. Mivel annyira meglepődött attól, hogy az ős a maga udvarias modorában nem várta meg még befejezi azt, amit el szeretett volna mondani. - Kol ne is fontolgass semmi olyat, hogy utánunk jössz – intette le testvérét, tudva, hogy az min is töri a fejét.
• Én nem is – tiltakozott Kol hevesen, ám minden meggyőződés nélkül.
• Pontosan, te nem fogsz jönni. Szeretnék egy kis időt Jade-el kettesben tölteni, és mivel ez titeket csak értesítés szinten érint tovább nem is zavarlak titeket ezzel kapcsolatban – mondta Elijah sziklaszilárd eltökéltséggel, amit valamilyen oknál fogva senki sem mert megfellebbezni.
• Mehetünk? – érdeklődte Jade, aki mosolyogva belépett a konyhába.
• Természetesen kedvesem – válaszolta az ős és a piknikkosarat az egyik kezébe vette, a másikkal meg megfogta a lány egyik kezét és távoztak.
• Mintha mostanában nem lenne önmaga – mondta Damon elmerengve nézve a távozó személyek után.
• Szerintem még mindig határozott – mondta Kol kissé sértetten, mert igazán bántotta, hogy testvére itt hagyta őt. Pont Damonnel. Valahogy az sokkal kedvére valóbb lett volna, ha Jade marad itt vele.
• Azzal nincsen semmi gond. Én az érzelmes énjére értettem. Mármint nem hittem, hogy van neki olyan – ráncolta össze a homlokát az idősebb Salvatore némileg értetlenül. Mivel ez az úgymond érzelmes Elijah igazán új volt számára.
• Jade miatt van – mosolyodott el Kol lágyan ejtve ki a lány nevét.
• Igen, ahogy rád is hatással van – szögezte le Damon gunyorosan.
• Nem tudom miről beszélsz – tagadta az ős idegesen. Aztán mérgesen felsietett a szobájába, elvégre bátyjának reggel teljesen igaza volt abban, hogy már igazán meg kéne néznie azokat a képeket.

Jason és Lily a munkától megszabadulva érkeztek meg Mystic Falls határába, amikor is nyomukba eredt egy hangosan és igen kíméletlenül szirénázó járőr kocsi.

• Ezek a Mystic Fallsi rendősök túlbuzgóak – dohogta Lily, aki még nem heverte ki azt, hogy este egy kolostorban kellet aludnia és igazán nagyon remélte, hogyha Mary nővérnek legközelebb ilyesféle problémája akadna, mint most, akkor mást keres fel helyettük.
• Nyilván, de talán meg kéne állnunk, ha csak nem akarsz úgy járni, mint Colorádóban – jegyezte meg Jason álmosan. Mivel kissé kifáradt, mivel rá több feladat hárult, mint Lily-re.
• Az a zsaru kikezdet velem! – csattant fel a nő mérgesen, de lassítani kezdet, hogy félre tudjon állni, mivel a rendőr láthatóan nem akarta meggondolni magát az illetően, hogy megállítsa őket. Ami Lily szemében már is egy hatalmas rossz pontnak számított.
• Persze, de attól még nem kellet volna teljesen lehetetlenné tenned azt, hogy gyerekei legyenek – célzott Jason kissé megborzongva a nő rúgására, ami neki fájt. Pedig ő csak nézte, és szerencsére nem elszenvedte azt.
• Megtennéd, hogy egy kicsivel több együttérzést mutatsz felém? – sziszegte Lily idegesen. Aztán a Weston fiú válaszát meg sem várva leengedte az ablakot és a melléjük érő felé fordult.
• Elkérhetném a jogosítványát, a forgalmi engedélyét? – kérdezte a szőke hajú rendőrnő határozottan.
• Természetesen – nyújtotta át a kért iratokat Lily
• Valamint a csomagtartott is kinyitnák? – tette hozzá kérdését Liz, mikor mindent rendben talált.
• A csomagtartót? – ismételte Jason. Remélve, hogy a nő meggondolja magát ezt illetően. Ám csalódni kellet.
• Igen, megtennék? – ismételte Liz és óvatosan a pisztoly táskájára helyezte a kezét. Nem ismerte a két személyt és mivel sok éve élt Mystic Fallsban jobb szeretett elkerülni mindenféle meglepetést.
• Szükséges ez rendőrnő? – kérdezte Lily.
• Seriff, Forbes seriff – javította ki a nőt Liz szigorúan.
• Ohh… szóval Forbes seriff, ha lehetne nem igazán szeretnénk, hogy benézzen a csomagtartóba – mondta Jason rábeszélően hátha eltudja téríteni a szándékától a szőke hajú nőt. Akinek a neve nagyon ismerős volt számára csak nem tudta, hogy honnan.
• Én viszont ragaszkodom hozzá – jelentette ki Liz megfellebbezhetetlenül.
• Legyen – sóhajtotta Lily és kiszállt a kocsiból. Jason és Liz pedig követték őt annak hátuljába.
• A táskát kinyitná, kérem? – érdeklődte a seriff, bár nem igazán volt kérés. – Szép – ámult el egy pillanatra az igazán változatos fegyvereket látva. Volt ott minden pisztolytól kezdve, a puskáig, valamint a késekig bezáróan.
• Van hozzá engedélyünk – mondta Jason és már nyújtotta is a papírokat jelezve állítása valódiságát.
• A lefűrészelt csövű puskához is? – kérdezte Liz szárazon.
• A munkánkhoz szükséges – válaszolta Lily kurtán, mivel sejtette, hogy ebből már nem fognak jól kijönni és már csak azon csodálkozott, hogy a csuklójukon miért is nem kattan a bilincs.
• Persze, adják ide a táskát – parancsolta a seriff.
• Mi? – kérdezte Jason idegesen és kissé ingerülten.
• Elveszem a táskájuk és, ha minden rendben van magukkal, akkor értesítem önöket, hogy aztán bejöjjenek az ősre, ahol visszakaphatják a fegyvereiket – válaszolta Liz és kezét még erősebben helyezte a fegyvere tokjára. – Ellenkező esetben… - hagyta függőben a mondatott. És a másik eset teljesen világos volt mindenki számára. Vagyis, ha nem teszik, akkor nemcsak a táska és annak tartalma fog a rendőrségre kerülni, hanem ők maguk is.
• Hát ez kész – szisszent fel a Weston fiú. Utálom Mystic Fallsot!
• Netán ellenvetésük van? – kérdezte a seriff.
• Nincsen seriff, később találkozunk – mosolyodott el Lily, bár inkább illet vicsornak. Jason pedig vonakodva és fájdalmas pillantások közepette tett eleget a felkérésnek.
• Úgy legyen – mondta Liz és a két idegennek egy pillanatig sem hátat fordítva ült vissza az autójába és elhajtott.
• A fene essen belé! – fakadt ki egyszerre a két vadász. Aztán az autójukba ültek és ebben a zaklatott lelkiállapotban ideiglenes szállásuk felé vették az irányt. Bízva abban, hogy a fegyvereiket minél előbb visszafogják kapni, mert ha nem, akkor megrohamozzák a Mystic Fallsi rendőrséget és, ha szükséges, akkor erőszakkal veszik vissza azokat.

Jason és Lily továbbra sem valami nyugodt lelkiállapotban érkeztek meg a házhoz, amit Kol vett Jade-nek. A Weson fiú valósággal berontott az épületbe és ingerülten a könnyed modorban iszogató Damon-nek szegezte a következő kérdést.

• Te dobtál fel a seriffnek? – szegezte a vámpírnak a kérdést, bár vetett a lépcsőn lesétáló Kolra is egy sanda pillantást. Az idősebb Salvatore-ból egyértelműen kinézett egy ilyen poénos tett. Ahogy az ősből is, bár nála már nem poén szintjén.
• Mi?! Azt se tudom, miről beszélsz – húzta fel a szemöldökét csodálkozva az érintett. Hallotta a fájdalmasan csikorgó kocsikerekek fékezését és egyből tudta, hogy Lily volt a sofőr és, hogy a nő nincsen valami túlzottan jó hangulatban. Ami számára csak rosszat jelenthetett, vagy valami nagyon mulatságosat. De a végeredmény Lily részéről rá nézve ugyan olyan fájdalmas lett volna.
• És te sem voltál benne? – fordult Kolhoz Jason. Most azon a szinten volt, hogy elhiszi azt is, ha az ős a szavát adja neki azzal kapcsolatban, miszerint semmi köze az ügyhöz, mert nem akart felesleges időt eltölteni azzal, hogy követeli a választ, amit már egyébként is megtudott csak éppenséggel nehezére esik elhinni. Viszont ezzel ennek ellentéte is igaz volt. Mert egy igenlő bólintás elég lett volna neki ahhoz, hogy elhiggye Kol benne volt a dologban.
• Nem, de ha valami problémám lenne veled, akkor elhiheted nekem, hogy nem a seriffhez fordulnék panasszal – válaszolta az ős gúnyosan és ebben valahogy senki sem kételkedett. Tényleg nem fordult volna ilyesféle problémával Liz Forbes-hoz. Jade-hez annál inkább és talán még Elijah-hoz is, de Liz-hez egyáltalán nem.
• Liz milyen borzalmasan meggondolatlan dolgot cselekedett, ami téged ennyire megrázott lelkileg? – szólította fel a továbbra is ideges személyt a beszédre Damon.
• Liz? Te ismered a seriffet? – kérdezte a belépő Lily és mind neki, mind Jasonnek kezdett rémleni valami olyan, hogy a vámpír beszélt nekik a nőről.
• Liz Forbes, hasznos társaság – rántotta meg a vállát az idősebb Salvatore, mintha ezzel mindent megmagyarázna.
• Damon barátai valahogy már csak ilyenek – jelentette ki Kol szarkasztikusan.
• Maradj inkább csöndben és csináld azt, amit eddig, ha már magadra maradtál – jegyezte meg Damon cinikusan.
• Kösz a tanácsot, de csakhogy tudd te még mindig nem vagy itt szívesen látott személy, vendég meg még úgy sem – mondta az ős ingerülten. Eddig még csak az ő történetüket tartalmazó képek akadtak a kezébe, amit saját kézből tudott szóval igazán nem volt szükség arra, hogy megnézze, de mivel jobb dolga tényleg nem volt így megtette. Persze jobban örült volna neki, ha ő is Elijah-val és Jade-el tarthatott volna. Azonban nem akarta még jobban kihozni a sodrából testvérét, mert félt attól, hogy az annyira megharagszik rá, hogy ismét elmegy. Természetesen tisztában volt azzal, hogy Elijah Jade és miatta sem tenne ilyesmit, mégis nem akarta megkockáztatni ezt.
• Mindegy, itt vagyok és tedd túl magad rajta – legyintette az idősebb Salvatore. Kol ingerülten sarkon fordult és visszament a szobájába.

• Ha már így felvetetted a dolgot előttem, akkor most már ne kímélj és ezért igazán elárulhatod, hogy miről is van szó pontosan – fordult a Weston fiú felé Damon kérdően várva a folytatását a történetnek.
• Elvette a fegyvereimet csak azért, mert volt közte egy lefűrészelt csövű puska! – csattant fel Jason idegesen, méltatlankodva és eléggé dühösen. Ez volt neki az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban. Egyszerűen elege volt mindenből. Nem volt elég, hogy Peter Thomson minden bizonnyal továbbra is fel akarja áldozni őket egy ostoba legenda miatt, hanem ehhez hozzá adódott az, miszerint a húga közelebb került az egyik őshöz, egy másikkal meg szoros barátságot kötött. És most mindehhez még hozzáadódott az, hogy elvették a fegyvereit.
• Te komolyan egy lefűrészelt csövű puskával mászkáltál a városban? – kérdezte Damon gúnyosan és kissé hitetlenkedve. Ismerte Jason-t már régről, ahogy Lily-t is. Tudta, hogy a vadászataik során milyen módszereket alkalmaznak, ami teljesen holtbiztosak voltak. Már persze ha leszámítjuk belől Peter Thomsont, aki kivétel ez alól csodás feltámadásának hála, amire még mindig nem tudtam, meg a magyarázatott, gondolta a vámpír némileg bosszankodva.
• Csak szerezd vissza, mert az enyém is nála van, és ha nem kapom meg rövid határidőn belül, mérges leszek és kilyugatok valakiket – fenyegetőzött Lily és valahogy nem kételkedtek abban, hogy valóban megtenné. - Az első, pedig minden valószínűséggel te leszel – tette hozzá Damon felé szegezve mutatóujját a nagyobb ösztönző erő elérése érdekében.
• Ez igazán kedves – fintorodott el a vámpír, de azért felállt, mielőtt a nő tényleg beváltani a fenyegetését és türelmét vesztve szitává lövi őt cseppet sem kellemes módon. Mivel sejtette, hogy Liz nem kutatta át Lily-t és Jasont, akiknél mindig van kézközelben is valamilyen a biztonságukat elősegítő eszköz.
• Jade hol van? – kérdezte Jason aggódva és még körbe is nézett, de nem látta az érintette sehol. Persze tisztában volt azzal, hogyha itt lenne, akkor már idejött volna hozzá, hogy üdvözölje, mint ahogy azt mindig tette. Azonban most nem volt ide, amiből egyenesen következett az, hogy valahol máshol volt.
• Elmenetek Elijah-val kirándulni – felelte Damon szem forgatva.
• És te itt maradtál? – érdeklődte a Weston fiú lesújtva.
• Hidd el, hogy Jade nagyobb biztonságban nem is lehetne – szúrta közbe a véleményét Lily, akit most jobban lekötött az, hogy minél előbb visszaszerezze a fegyvereit. Főleg mivel teljesen biztosan tudta, hogy Elijah bizonyosan vigyázni fog a lányra, akit a nő húgaként szeretett. - Damon, azonnal szerezd vissza a fegyvereimet! – tette hozzá idegesen nyomatékosan a nő, mivel sejtette, hogy ezzel talán egy ideig el tudják terelni Jason figyelmét. Legalábbis addig, amíg Jade és Elijah visszaérnek.
• Oké, gyertek, megbeszélem a dolgot Liz-el – indítványozta Damon. A két vadász, pedig követte őt.

• Elmondod, hogy mi bánt? – kérdezte April a tegnap óta zaklatottan viselkedő Rebekah-tól. A Mystic Grillben voltak és a Young lány a házi feladatát készítette el, még a vele szemben helyet foglaló szőke hajú ős láthatóan idegesen lapozgatott egy divat magazin és egyáltalán nem is olvasta vagy figyelte annak tartalmát.
• A testvéreim – vágta le a kezében lévő magazin az asztalra a kérdezett.
• Ismét összevesztettek? – kérdezte April tétován. Tudva, hogy Rebekah és a testvérei viszonya nem igazán volt jónak nevezhető.
• Klaus még mindig olyan undok, mint amilyen volt és nyilván egyáltalán nem akar bocsánatot kérni tőlem semmiért sem. Pedig ennyi idő után már igazán kiérdemeltem, sőt még többet is! Kol is visszajött csak azért, hogy engem bosszantson! Nem is értem rá miért nem szólnak rá azok után, amit múltkor tett… Elijah meg valósággal megfenyegetett! Holott én csak annyit tanácsoltam neki, hogy vigye innen a barátnőjét mielőtt baja esik – fakadt ki a szőke hajú ős ingerülten.
• Talán megpróbálhatnád megbeszélni velük? – vetette fel a lány a véleménye szerinti megoldást.
• Azt már nem! – sziszegte Rebekah mérgesen.
• Sajnálom – mondta April megszeppenve, mivel kissé megijedt a vele szemben lévő lány kék szemeiből látható indulataitól.
• Ne vedd magadra – fújta ki a levegőt továbbra is igazán idegesen a szőke hajú ős. Igazán nem April-el volt problémája és értékelte azt, hogy a lány segíteni szeretne neki ebben, de nem tudott. Senki sem. Mert, a megváltoztathatatlan dolgok ezer év után is ugyan azok voltak és ezek már így is maradnak, gondolta lehangoltan. – A testvéreim és én soha sem tudtunk normálisan beszélgetni egymással és minden ez irányú próbálkozás teljesen felesleges és hasztalan – legyintette Rebekah teljesen mély meggyőződéssel mondandója iránt.
• De nyilván ők is szeretnének kibékülni veled, csak nem tudják, hogyan nyissanak feléd – motyogta a lány a maga részéről mély meggyőződéssel saját feltevése iránt.
• Szeretnék? – ismételte a szőke hajú ős, aztán keserűen és kedvtelenül felnevetett. – Nem, nem hiszem, hogy komolyan gondolnák ezt az egészet. Ez csak pillanatnyi hóbort a részükről. De túl fogunk lépni ezen. Ilyenek vagyunk már időtlen idők óta – tette hozzá magyarázatképpen és látszott rajta, hogy mennyire bánatos is tulajdonképpen azért, mert a dolgok úgy mentek, ahogy.
• Kértek valamit inni? – lépet melléjük Matt kíváncsian.
• Egy whiskyt Matt, kösz – sóhajtotta Rebekah.
• Biztos vagy benne? A bátyád és Damon múltkor nagyon neki estek a dolgoknak – csóválta meg a fejét a pultos fiú, mivel azt, hitte, hogy a két férfi a végén őt fogja összetörni, amikor azt mondta nekik, hogy a bolt bezár. De szerencsére elmentek. Nyilván azért, mert az ős megemlítette, hogy van egy nagyon régi itala, amivel kapcsolatban úgy véli, hogy itt az ideje kibontani. A Donovan fiú soha sem értette, hogy képes valaki olyan sokat inni, amennyit a körülötte lévő vámpírok ittak. De nekik nyilván könnyű volt.
• Hidd el én nem vagyok olyan, mint Nik és Damon – sértődött meg Rebekah még csak a feltételezésre is.
• Elhiszem – biztosította a szőke hajú őst Matt. Ezért volt az, hogy elmondta neki azt, hogy Elijah visszatért, mivel úgy vélte, Rebekah biztos szeretne tudni erről. - April te mit kérsz?
• Most semmit, később talán – válaszolta a lány gondterhelten pillantva az egyik matematika példájára.
• A matek nekem sem egyszerű – vetett a lányra egy együtt érző pillantást a pultos fiú. April félénken rámosolygott a Donovan fiúra, aki már ment is, hogy hozza a szőke hajú ős italát.
• Hol akadtál el? – kérdezte Rebekah, mivel úgy gondolta jobb, ha nem gondolkodik testvéreivel kapcsolatos gondolatin, hanem valamivel lefoglalja magát. És April matek házija pillanatnyilag igazán jó megoldásnak tűnt. Akkor is, ha ő maga nem a tanulás miatt járt iskolába. Elvégre sokkal többet tudott a tanároknál. Azért járt iskolába, mert szeretett volna barátokat szerezni. És April valami olyasmivé vált a számára. Meg persze Matt is, legalábbis valamilyen szinten. Mivel a Donovan fiú közlékenysége ellenére fenntartással fogadta a közeledését. Leginkább azért, mert képes volt majdnem megölni őt. Pedig őt egyáltalán nem akartam bántani, egyszerűen csak Elenát akartam holtan látni, aki természetesen Damon vérének köszönhetően túlélte a balesetet. Éljen, gondolta Rebekah mindenféle öröm nélkül.