11. fejezet

Testvéri védelem és segítség

„Tudod, miért a nagy testvérek születnek elsőként? Hogy megvédjék a kistestvéreiket, akik utánuk következnek.” Spiral c. film

Kol vigyorogva indult testvére szobájába annak érdekében, hogy felkeltse őt. Pont úgy, ahogy San Franciscóban. Talán rendszert csinálok belőle, Elijah biztos értékelni fogja, gondolta az ős magában remekül mulatva ezen irányú tervein. Már sokkal jobban érezte magát a tegnapi dolog után is, mivel az elgondolkozós hangulata elszállt, mintha soha nem is lett volna.

• Itt az ideje felébredni hétalvó – rikkantotta el magát Kol kivágva testvére szobájának az ajtaját és azzal a lendülettel már ugrott is az ágyra. Aztán érezte csak meg, hogy bizony eggyel több test van az ágyban, mint ahogy ő hitte. Valamint az ismerős liliom illat is az orrába kúszott tudatva vele, hogy kivel is töltötte mindenvalószínűség szerint az éjszakát az ő drága bátyja. Jade álmosan pislogva tekintett az ősre. Elijah szeme pedig szinte azonnal felnyílt és alig bírta megállni, hogy ne vágja ki mindenféle ostoba ürügyet használva az öcsét, lehetőleg a hevesen visszavágódott ajtón keresztül. Hátha azzal végre benő a feje lágya vagy betörik. A lényeg az lett volna, ha tanul az esetből. Elijah közben felemelte a fejét Jade mellkasáról annak érdekében, hogy öccse nehogy szóvá tegye ezt is, ha majd túljut az első meghökkenésen, de valahogy sejtette, hogy már túl késő. A lány próbált elbújni az idősebb ős háta mögött. Ám ez nagyon nehezen ment tekintve, hogy Kol mindkettőjüket átkarolta. – Hirtelen mintha túl sokan lennénk az ágyban – vigyorgott rá Jade-re. - Elijah te nem kellesz, mehetsz – rendelkezte a fiatalabb testvér hessegető mozdulatot téve bátyja felé.
• Kol tudomásom szerint ez még az én szobám, ezért aztán megkérnélek, hogy távozz. Lehetőleg most azonnal – jelentette ki Elijah kereken és letolta magáról és Jade-ről testvérkéjét. Egyáltalán nem tetszett neki, hogy Kol mindenféle előzetes bejelentés nélkül berontott hozzá. Akkor sem, ha éppen úgy viselkedett, mint egy nagy gyerek, akik csíntalan, mivel ez egyáltalán nem minősült szerinte intő körülménynek.
• Ez a hála azért, mert felébresztettelek titeket? – kérdezte Kol úgy téve, mint aki elmorzsol egy könnycseppet és duzzogva a sarkára ült. Tényleg a leghalványabb fogalmam sem volt arról, hogy Elijah és Jade együtt vannak. Mármint úgy együtt… Azt hittem ők még nem… de úgy látszik Elijah gyorsított a tempón. Meghökkentő. Mert a hiányos öltözetük is azt mutatja, hogy bizony történt… valami. Vagy, ha mégsem, akkor nagyot fogok csalódni, ha már ennyire beleéltem magam. Így Kol mivel soha sem volt a visszafogottság mintaképe meg is kérdezte volna, hogy ez mégis minek tudható be. Viszont Elijah megelőzte.
• Miért mit vártál? – érdeklődte bátyja szárazon.
• Hát, Jade-et nem, de továbbra is fenntartom azt az állításom, hogy zavaró a jelenléted bátyus – vigyorgott rá testvérére. Azonban annak egyáltalán nem állt szándékában távozni a tulajdon szobájából.
• Kol én meg fenntartom azt az állításom, hogy szeretnélek megkérni arra, hogy távozz a szobámból – intett az ajtó felé Elijah és ezzel egy időben várakozva felhúzva a szemöldökét.
• Nem kell morcosnak lenned, mivel tudomásom szerint nincsen kitéve a tizennyolcas karika az ajtódra – tárta szét a karjait Kol. – Jade, láttalak már felkelni, de most mintha sokkal ragyogóbb lennél – bókolt a fiatalabb ős a lánynak. Aki zavartan elpirult. Kol szerette, amikor Jade elpirult és magát a lányt is kedvelte, bár nem igazán értette, hogy az miért is kedveli őt. Mármint annak ellenére, hogy az ős szerette önmagát tisztában volt a valósággal, ami azt jelentette, hogy ő nem volt egy kedves alak és ezért nem értette, hogy Jade miért tartja a barátjának.
• Kol, menj ki és nem akarom többször kérni! – jelentette ki Elijah rendre utasítóan és remélte, hogy ma már többször nem kell ezt elismételnie.
• Jól van, jól van. Megyek, de tudnod kell arról, hogy undok vagy – vágta rá Kol duzzogva. - Még egyszer jó reggelt, Jade – címezte az érintetthez a szavakat kedvesen és egy a lány arcára adott gyors puszi után már indult is az ajtó felé. – Elijah aztán ne tégy olyat, amit én ne tennék – fordult még vissza egy pillanatra pimaszul elvigyorodva, majd mielőtt testvére végleg kijött volna a béketűréséből - aminek ő már egyébként is a határán egyensúlyozott - gyorsan távozott. Becsukva maga mögött az ajtót.

• Ezt egyszerűen nem tudom elhinni – sóhajtotta Elijah fejét a kezeibe temetve. Várva, hogy akár a föld is azon nyomban megnyíljon alatta. Nem értem miért csinálja ezt… Mint egy rossz kamasz, aki csak figyelemre vágyik, de elmondani azonban nem mond el semmit. Legalábbis eddig. Persze mindig is ilyen volt, de most valami más miatt ilyen, ebben azért teljesen biztos vagyok. Ahogy abban is, hogy a nemrég történtek fényében igazán színt kell majd vallania, mert ez már nem állapot és egyértelműen nem mehet így tovább, gondolta az ős gondterhelten. És még Niklausszal is beszélnem kell, lehetőleg még ma, de jó lenne, ha akkor Kol és természetesen Rebekah is jelen lennének. Valahogy eddig sem volt könnyű dolgom és nem hiszem, hogy pont most kezdenék majd könnyebbé tenni számomra a helyzetet.
• Semmi gond. Nem a te hibád – mormolta Jade vigasztalóan az ős alvástól kissé kócos haját simogatva.
• Közvetlenül nem, de közvetve – felelte Elijah tárgyilagosan megmagyarázva bűnrészességét az ügyben. Akinek kimondhatatlanul jólesett a lány kedves gesztusa.
• Kol egy nagy gyerek, ne ródd fel neki ezt a kis botlást – válaszolta Jade továbbra is megnyugtatóan cirógatva a barna tincseket. Annyira magától érthetőnek érezte a mozdulatot, hogy szinte alig tudatosult benne mit is csinál éppen.
• Az a baj, hogy a botlásai túl mennek egy olyan határon, ami már tényleg eléggé felháborító – jegyezte meg az ős és az egyik karjára támaszkodva teljesen a lány felé fordult. – Sajnálom, hogy így kellet felébredned – simította szabad kezét Jade arcára. Igazán kipihentnek érezte magát annak ellenére is, hogy Kol kellemesnek egyáltalán nem mondható ébresztőjének hála csak még inkább a tudatára ébredt annak, hogy mi miatt is kellet visszajönni Mystic Fallsba. Azonban a kedvesen csillogó szép zöld szemekbe nézve egészen visszanyerte a nyugodtság és ezzel együtt szinte a józan eszét is elfelejtette.
• Mondtam, hogy semmi gond – válaszolta a lány, viszont rádöbbent arra, hogy az ős mennyire közel van hozzá és ezért mélyen elpirult. Ajkaik szinte egymáshoz simultak azonban mielőtt ténylegesen találkoztak volna valami megzavarta őket.
• Jade? Jade hol vagy? – hallották meg Jason aggódó kiáltását lentről.
• Mennem kell – pillantott az ősre Jade erősen zavartan.
• Természetesen. Menj csak – engedte el a lányt Elijah. Jade tehát bátyja egyre aggódóbb kiáltásait hallva szapora léptekkel igyekezet az egyre erősödő hang irányába. Az ős pár pillanatig utána nézett, majd frusztrációja levezetése érdekében a párnájába csapott. – Most már biztos, hogy elment az eszem – mormolta saját magának bánatosan és kezeit a szemeire szorította hátha úgy megszűnik ez az állapot, ami San Francisco beli tartózkodása, azon beül pontosan az egyik liftben történtek óta kavargott benne. Azon nem akart szűnni az érzés, sőt mondhatni egyre erősebben és hevesebben lobogott benne, amit már egyszerűen nem tudott és talán nem is akart figyelmen kívül hagyni.

• Jason? – sétált testvére mellé Jade érdeklődve figyelve, ahogy az érintett éppen kinyitja a bejárati ajtót és neheztelően körülnézve úgy is hagyja. Vajon kinek az érkezését várja?
• Kerestelek, nem voltál a szobádba – fordult húga felé homlokráncolva a Weston fiú. – És mivel, hogy Mystic Falls pont nem az a hely, ahol tanácsos egyedül elkóborolni, így tudni akartam hol is vagy – egészítette ki keresésének az okát Jason.
• Tudom, nem megyek ki egyedül – biztosította erről testvérét megnyugtatóan a lány. Mivel annyi ráció – ebben a még mindig lehetetlennek tetsző helyzetben - még benne is volt, hogy ez a város hemzseg a természetfeletti lényektől, ami számára valóban nem jelenti a biztonság netovábbját. Bár Elijah biztos megvédene engem, de nem várhatom el, hogy a nap huszonnégy órájában mellettem legyen. És csodálkozva állapította meg, hogy ezen gondolatokkal összhangban mennyire örülne annak, ha az ős tényleg ott lenne a közvetlen közelében. Mindig.
• Remélem is. Egyébként hol voltál? – érdeklődte a Weston fiú, mivel a húga nem volt abban a szobájában, amit magának választott, ahogy a konyhában vagy a nappaliban sem. Persze Jason gondolt arra, hogy valószínűleg – minden más eszébe jutó lehetőséget abban a pillanatban elvetett amint megfordult a fejében - Lily-nél van a húga, de inkább nem nézett be oda is tekintve, hogy a nőnél soha nem lehetett kiszámítani, hogy milyen hangulatban is van éppen. Ezért is válaszoltott a kiabálást, ami talán egy kissé nevetséges, de attól még használt.
• Hogy-hogy kijöttél a szobádból? Nem, mintha zavarta csak kérdezem – biccentette félre a fejét kissé elpirulva a lány. Remélve, hogy Jason áttér ennek a magyarázatára és nem érdeklődik tovább annyira a reggeli holléte felől. Mivel tényleg nem akarta elmondani testvérének a fent történteket. És nem azért, mert szégyellte volna. Egyszerűen csak arról volt szó, hogy ismerte a bátyját és tudta, hogy túlreagálna a helyzetet, amit lassan már ő maga értett igazán.
• Igen, gondoltam, ha már sajnálatos módon itt vagyunk, akkor használjuk ki az alkalmat – húzta el a száját továbbra is bosszankodva a helyzet miatt a Weston fiú. Nem tetszett neki, hogy továbbra is itt voltak, mivel eltudott volna képzelni kellemesebb helyett is, például a tulajdon otthonukat. Viszont úgy vélte, hogyha már itt vannak, akkor megkér valakit egy remélhetőleg sikerrel járó szívességre.
• Vagyis? – kérdezte Jade, de egyre biztosabb lett abban a tényben, miszerint testvérének minden valószínűség szerint találkozója van valakivel, ha már olykor-olykor, vagyis egyre gyakrabban oda pillant a nyitva álló bejárati ajtóra.
• Körbeérdeklődöm egy kicsit – rántotta meg a vállát nemtörődöm módon Jason. Jelezve, hogy húgának semmi oka az aggódára, főleg, mivel tud magára vigyázni és a természetfeletti lényektől hemzsegő városban voltak még mindig elérhető közelségben tartotta a pisztolyát. A többivel együtt, amik fent voltak szükség esetére elhelyezve a táskájában. Elvégre soha sem lehet tudni. – Egyébként mi lenne, ha addig esetleg felöltöznél? – jegyezte meg kissé bosszankodva. Mivel húga a szokásos pizsamájában volt, vagyis egy a kinyúlt pólójában, amit Lily hozott, aki szokása szerint szintén minden eshetőségre fel volt készülve.
• Miért talán zavar? – csodálkozta húga. Testvére eddig nem igazán tette szóvá azt, hogy hogyan is öltözködik és mikor mi van rajta. Elvégre otthon is sokszor volt így, amikor házi mozi napot tartottak vagy csak úgy. Bár sejtette, hogy a hirtelen bekövetkezett nagyon is sziklaszilárdnak látszó fenntartásnak köze van az ősökhöz.
• Meglehetősen, szerintem öltözz fel, nehogy megfáz – tanácsolta a Weston fiú meglehetősen suta kifogást találva. Ugyanis más esetben, vagyis otthon tényleg egyáltalán nem zavarta volna, ha húga előtte és Lily előtt mászkál így. Viszont Elijah és Kol jelenléte erősen közrejátszott abban, hogy egyáltalán ne örüljön annak, hogy húga kicsit kipiheni magát és lazít. Mivel a pizsama általában a pihenés szimbóluma volt húga esetében.
• Szerintem viszont maradj így – jegyezte meg Damon vigyorogva, aki az előbb parkolt le a kocsival és sétált a bejárati ajtóhoz, várva a magyarázatott arra, hogy Jason miért is kérte tőle, hogy ide fáradjon.
• Csakhogy ide értél, már azt hittem soha nem jössz – fordult a vámpír felé Jason. – Menjünk – tanácsolta. Damon meg csak megvont a vállát a szokásos „Nekem teljesen mindegy hol akarsz velem beszélni” módon és visszaszállt a kocsijába. – Nemsokára visszajövök, csak elmegyek a Mystic Grillbe… - jegyezte meg Jade-hez intézve a szavakat.
• Úgy érted a Salvatore panzióba – javította ki a Weston fiút Damon. Ugyanis jobb ötletnek gondolta, ha ott beszélgetnek, ahol feltehetőlegesen majd senki nem hallhatja meg őket, mivel a Mystic Grillben szinte még a falnak is füle volt és egyáltalán nem akarta hogy a diskurzusukat más is megtudja, hátha valami fontos dologról van szó. Konkrétan arról, hogy miért is jöttek ide, Elijah-val egyetemben.
• Szóval nemsokára jövök – ismételte meg Jason.
• Vigyázz magadra – ölelte meg testvérét Jade, aki aggódott annak testi épsége miatt, de remélte, hogy az vadász tevékenysége kapcsán már megtanulta azt, hogyan is vigyázhat magára. Valamint a lány bízott abban, hogyha történne valami, akkor Damon is segíteni Jasonnek. Elvégre barátok voltak. Legalábbis Jade a neki elmondottak alapján erre tudott gondolni, főleg úgy, hogy Damon tegnap a Mystic Grillben megakadályozta, hogy Jason örültséget kövessen el. Persze később megtörtént, de ebből a szempontból ez most nem igazán számított.
• Ne félts engem. Úgy lövök szitává egy vámpírt, vagy mást, hogy az észre sem fogja venni mi történt vele – közölte a Weston fiú megnyugtatóan. Aztán gyorsan visszaölelte a húgát és egy futó arcra puszi után már távozott is Damon kék Mustágjába, aminek a tulajdonosa szem forgatva vette otthona felé az irányt. Jade kissé tétován pillantott távozó kettősük után. Nem igazán értette, hogy testvére vajon mit is akar megkérdezni Damontől, de bízott abban, hogy tényleg nem lesz semmi bajuk, így végül rájuk hagyta a dolgot és becsukta az ajtót.

• Csini a húgod – jegyezte meg Damon szórakozottan.
• Tabu – kötötte ki csak a miheztartás érdekében Jason röviden, de nem is akarta jobban kifejteni ezen álláspontját. Egy dolog, hogy Damon járt egy ideig Lily-vel és más lenne, ha Jade-nél is bepróbálkozna.
• Persze, persze – forgatta meg a szemeit az idősebb Salvatore. – Egyébként is más jön be neki, ha hihetek a szememnek a Grillben történtek kapcsán – tette hozzá szurkálódva. Elvégre, ha már fel kellet kelnie és átmennie a nem is igazán távol lévő házba, akkor ennyi elégtétele legyen.
• Kérlek ne is emlegesd – horkantotta a Weston fiú bosszúsan, aki egyáltalán nem bánta, hogy végül nem a Grillbe mennek, mert a beszélgetés egyébként sem tartozott volna másikra. Damon már le is parkolt a Salvatore panzió előtt.
• Miért ennyire nagy a problémád Elijah-val? Szerintem ő nem sok vizet zavar – töltött magának és Jasonnek is egy pohár whiskyt a vámpír már a házban.
• Össze fog jönni a húgommal, ha már nincsenek együtt most is – túrt bele idegesen a hajába a Weston fiú, aki utóbbira próbált nem gondolni és elfogadta az italt.
• Lehetne rosszabb is – jegyezte meg Damon célzott Kolra.
• Kösz, ettől most sokkal jobban érzem magam – vetett egy morcos pillantást a vámpírra Jason és leült az egyik kanapéra.
• Egyébként honnan a nagy baráti ismeretség? – érdeklődte Damon. Egyrészt, mert kíváncsi volt a válaszra tekintve, hogy Elijah-tól továbbra is szokatlannak tartotta ezt a fajta ragaszkodást. Mármint a drága testvérein kívül még nem látott mást, aki ennyire fontos lett volna az ősnek. Másrészt jobb dolog volt tudni, hogy Kol vajon miért is érezte szükségesnek azt, hogy Elijah-tól kérjen segítséget. Bármiben.
• Ugye amikor legutóbb beszéltünk említetted, hogy Elijah elhagyta Mystic Fallsot – kezdte felvezetni a választ Jason morogva.
• Rémlik csak nem San Franciscóba költözött? – vigyorodott el Damon és a vadász arcán átfutó fintort látva elröhögte magát.
• Ne röhögj! Mivel nemcsak, hogy San Franciscóba, hanem pontosan a közvetlen szomszédságunkba költözött – adta meg a választ a Weston fiú továbbra is bosszankodva e miatt a tény miatt.
• Megértem a helyzeted – jegyezte meg a vámpír, mikor összeszedte magát. Elvégre neki közvetlenül szerencséje megtapasztalni azt, hogy milyen is az, amikor az összes őst szomszédjának érezheti valaki és tényleg nem kívánta senkinek. Na jó, talán a legnagyobb ellenségeinek igen, de Jason egyértelműen nem tartozott ebbe a kategóriába.
• Nem érted meg, mivel nincs húgod, hanem öcséd – rázta meg a fejét Jason határozottan.
• Igen, elismerem, hogy Stefan nem egy csinos szőke lány – hümmögte Damon gunyorosan. Tudva, hogy az érintett pont, akkor jelent meg mögötte.
• Köszönöm Damon, ez igazán jól esik – szólalt meg a fiatalabb Salvatore, aki csak egy pillanatra ugrott haza pár dologért. – Stefan Salvatore – mutatkozott be a vámpír az ismeretlen szőke hajú fiúra pillantva.
• Jason Weston – biccentette az érintett, ezen kívül viszont nem szándékozott többet közölni. Mivel nem ezért jött ide.
• Nahát, Stefan, hát te itthon vagy? – tettetet csodálkozást az idősebb Salvatore, mivel öccse mostanában ideje nagy részében, mint általában mindig Elena mellett volna és pátyolgatta a vámpírrá vált hasonmást.
• Csak egy pillanatra, de már megyek is. Viszont örülnék neki, ha később te is benéznél a Gilbert házba – vetett fel a lehetőséget Stefan.
• Nem hiszem, hogy lehet róla szó, tekintve, hogy mint láthatod dolgom van – hárította gúnyosan öccse kérését Damon.
• Elena szeretne látni – közölte Stefan halkan. Tudta, hogy a lánynak nehezen megy a vámpírrá válás, viszont tisztában volt azzal is, hogy bátyja Ric halála miatt van kibukva. Így mivel tudta, hogy Damon előbb-utóbb úgyis megoldja a problémáit, inkább a hasonmással foglalkozott.
• Ott vagy neki te, old meg. Nekem nincs hozzá kedvem – húzta el a száját az idősebb Salvatore. Nem elég, hogy Ric meghalt, még egy perc nyugtot sem hagynak nekem, hanem folyamatosan csak engem zaklatnak. Aztán meg csodálkoznak, hogy Klaust jobb társaságnak tartom, mint őket. Felfoghatatlan, gondolta a vámpír.
• Azért megkérnélek rá, hogy még egyszer fontold meg és gyere át – közölte még Stefan, remélve, hogy azért testvére minden huzakodás ellenére átnéz majd a Gilbert házba. Aztán összeszedte azokat a dolgokat, amikért haza ugrott, majd távozott is.

• Igazad volt – jegyezte meg Stefan távozása után Jason eltöprengve.
• Miben? – kíváncsiskodott Damon érdeklődve felhúzva a szemöldökét.
• A húgom úgy véli, hogy megoldja a saját problémáit és legnagyobb bosszankodásomra még a legvégső esetben sem akar tőlem segítséget kérni, hanem nekem kell rájönnöm arra, hogy gond van. Vele ellentétben az öcséd egyértelműen nem tudja megoldani a dolgokat és szinte, vagyis inkább teljesen mértékben elvárja, hogy te old meg őket helyette – fejtette ki a véleményét a Weston fiú.
• Igen, Stefan nem igazán sikeres az ilyesmiben, ellenben a ripperkedés nagyon megy neki, bár most éppen visszafogja magát és mókusokkal cimborál – mondta az idősebb Salvatore vigyorogva.
• Igen, említetted, hogy voltak időszakai – ismerte el a dolgot Jason.
• Szóval mi oka is volt annak, hogy képes voltál felhívni engem kora reggel? – kérdezte Damon kissé sérelmezve, hogy korra reggelről át kellett mennie a majdnem szomszédba, hogy aztán idehozza nyilván halaszthatatlan megbeszélésre a fiút.
• Azért hívtalak most, mert reméltem, hogy még ezekben a pillanatokban talán még józan vagy – válaszolta a Weston fiú vállat vonva.
• Mint láthatod így van, bár már nem sokáig. Tehát miről van szó? – érdeklődte Damon komolyan.
• Emlékszel említettem neked, hogy volt egy fickó, aki meg akarta ölni a húgomat és engem is, valamilyen ostoba terv miatt, de én gyorsabb voltam – vázolta a tényeket Jason.
• Előfordul – vont vállat a vámpír nemtörődöm módon.
• Viszont az már kevésbe fordul elő, hogy utána feltámad az illető – jegyezte meg a Weston fiú szárazon.
• Talán kezdesz kijönni a gyakorlatból – szurkálódott Damon. De sejtette, hogy nem erről van szó.
• Nem, elhiheted, hogy teljes mértékben biztosra mentem. Valamint Lily is velem volt – rázta meg a fejét Jason bosszúsan. Mivel továbbra is igazán mérges volt a miatt, hogy a húga és ő is továbbra is veszélyben vannak csak, mert Peter Thomson zakkant és elhiszi a legbugyutább legendákat is.
• Akkor boszi trükkről van szó, vagy pedig vámpírrá változott – közölte a vámpír, hogy mi is történhetett, akkor, ha valaki ilyen csoda módon támadt föl. Bár ezekben is kételkedett, mert ismerte Jason és Lily vadász módszereit, amik garantáltan hatékonyak voltak az ilyesmik ellen.
• Se nem boszi trükk, se nem vámpír. Sejtem, hogyan is sikerült neki ez az egész feltámadás dolog – mondta a Weston fiú, mivel elsősorban szüksége volt erre az egész fölvezetésre ahhoz, hogy Damon segítsen neki.
• Ostobaság, e nélkül, hogy lenne valaki ennyire szuper halhatatlan? – csóválta meg a fejét Damon kissé hitetlenkedve. Sejtette, hogy a kérdésére nem fog választ kapni Jasontől és ezért aztán remélte, hogy Klaus tudni fogja, hogy miről is van szó.
• Ne érdekeljen téged. Mindenestre örülnék neki, ha érdeklődnél Peter Thomsonról – bökte ki végre Jason, hogy mit is akar tulajdonképpen.
• Úgy érted adjak ki rá körözést a seriffnél, és ha a városban jönne egy csevelyre, akkor szóljak? – érdeklődte a vámpír mindent értően.
• Tudtam, hogy egyből érteni fogod. Igazán kösz, hogy megteszed. Viszont nekem most mennem kell, ne fáradj, visszasétálok, legalább kevesebb időt kell Kol és Elijah társaságában töltenem – jegyezte meg Jason ismét vágva egy morcos fintort, majd elhagyta a Salvatore panziót.
• Legalább lesz mivel lekötnöm magam – töltött magának egy újabb pohár whiskyt Damon elmerengve. Ugyanis az Elena dologgal továbbra sem akart foglalkozni. Majd Stefan megoldja, vagy ha nem, akkor még mindig ott van a jól bevált karós módszer. Ugyanis ebben a pillanatban képes lett volna megölni a lányt, akit egykor szeretett, mivel teljesen elege volt és ez remek megoldásnak tűnt. Bár sejtette, hogy a többieknek nem fog tetszeni, de az már legyen az ő problémájuk. Oldják meg helyette a saját problémáikat, és egyértelműen ne forduljanak hozzá minden kis aprósággal kapcsolatos segítségért.

• Ugye nem Damon Salvatore járt itt az előbb? – érdeklődte a lépcsőn lesétáló Lily kissé morcosan.
• De és csodálkozom rajta, hogy olyan jóban van egy vadásszal, bár az ő esetében erre már volt példa. Igaz, hogy kissé tragikus lett a vége – jegyezte meg a konyhából elősétáló Kol és könnyedén barátságos gesztus kíséretében magához vont Jade-et, hogy közvetlen közelről tudta belélegezni a finom liliom illatot. A lány úgy vélte, hogy az ős így mutatja ki a barátságát felé.
• Attól, hogy Damon nem egy barátkozós fajta attól még hasznos ismeretsége lehet – mondta a nő kereken és karba font kezekkel megállt az ős előtt. Egyértelműen nem a vámpír védte, hanem csak kijelentette a nyilvánvalót. Jade úgy érezte magát, mint, aki két ellenséges front közvetlen közelébe került és a menekülésre való esélye nagyon is csekély lett. Ami azért nem volt túl bíztató rá nézve.
• Hasznos ismeretség, sejtem mennyire – forgatta meg a szemei Kol. - Egyébként még logikus is, hogy nem a Grillbe mennek, elvégre régen ott bandázott tudathasadásos történelem tanárból lett vadász és később vámpír barátjával – tette hozzá mintegy érdekesség képen az ős.
• A vámpíroknak is lehet tudathasadásuk? – csodálkozta Jade felpillantva, nem is igazán értve, hogy miért. Elvégre az, ha valaki vámpírrá válik attól még az emberként megszerzett ilyesféle állapota biztos nem szűnik meg csak úgy.
• Tudomásom szerint Alaric volt az egyetlen példa erre, főleg mivel mágia is szerepet játszott az ő… különleges esetében – jegyezte meg az ős a lányra mosolyogva. Ugyanis ezer éve alatt tényleg csak hozzá Ric-hez volt szerencséje ebből a szempontból, bár az apja is vámpírokat vadászó vámpír volt, de azért rendben volt. Legalábbis annyira, hogy nem hasadtszemélyisége miatt üldözte őket, hanem mert egyszerűen csak zakkant volt. Nem mintha ez sokkal jobban hangzott volna…
• Ric esete valóban példaértékű ebből a szempontból – mondta Lily nagyon is jól értesülten.
• Te hallottál Alaric-ról? – érdeklődte Kol a nőtől.
• Viccelsz? Mindenki hallott arról, hogy Esther feltámadt és utána ismét meghalt – vont vállat egy amolyan „Ez teljesen magától érthetődő” módon Lily.
• Igen, igen Estherről lehet, de Alaric-ról nem hiszem, hogy ilyen jól értesült a dolgok keringtek volna. Szóval honnan tudsz róla? – követelte a választ az ős és az a karja amivel Jade-et húzta magához enyhén megfeszült.
• Kol! Kérlek, úgy hiszem, hogy megbeszélni valónk van – szólt rá testvérére rendre utasítóan a szintén lesétált Elijah, aki már szokásos kifogástalan ruházatában pompázott és nyugodt hangulata is visszatért. Mint nem kavarta volna fel őt a fent ismét majdnem megtörténő dolgok.
• Jó, jó – emelte fel kezeit az érintett megadóan és bocsánatkérően Jade-re nézett. Aki csak megrázta a fejét jelezve, hogy semmi gond.
• Reggelizetek meg és utána hamarosan indulunk – simította Jade arcára a kezét Elijah kedvesen. Egyszerűen nem tudta megállni, hogy ne tegye meg.
• Már elmondtam ezzel kapcsolatban a véleményem – mormolta a lány halk hangja ellenére nagyon is határozottan és az ős érintésének hatására mélyen elpirult a reggeli dolgok fényében egyáltalán nem tudta, hogy ők ketten hányadán is álnak Elijah-val.
• Meglátjuk – jelentette ki az ős a maga szokásosan tárgyilagos stílusában.
• Jó – válaszolta Jade és szokása szerint egy teljesen önkételen mozdulattal megigazította az ős zakójának hajtókáját. Elijah a lány kezeire helyezte a sajátját. Nem igazán vették észre, hogy közönségük van, mivel teljesen a másik szemének a tanulmányozásával voltak elfoglalva.
• Alakul, bár még nem az igazi – motyogta saját magának Lily és megcsóválta a fejét.
• Szerintem meg már az – jegyezte meg Kol bizalmasan sutyorogva.
• Hogy érted? – pillantott az ősre a nő kíváncsian.
• Nem nyilvánvaló? Összemelegedtek – intett a páros felé Kol, akik már halkan beszélgetek egymással.
• Ezt én is tudom, csak arra vagyok kíváncsi, hogy mégis mennyire. Na mindegy szerintem már csak idők kérdése – mondta Lily elvigyorodva. Tényleg örült volna neki, ha Jade végre talál magának valakit végre.
• Egyébként csini pizsi – mustrálta végig a tekintetével a nőt Kol, aki szintén egy kinyúlt pólóban aludt, ami kissé rövidebb is volt, mint Jade-é.
• Nem bukom az egoista idiótákra – hárította a nyilvánvaló felhívást csuklóból Lily.
• Akkor még nem ismersz engem – jegyezte meg az ős csibészesen elvigyorodva, bár nem tudta, hogy miért de vetett egy oldalpillantást Jade-re is. Aki rámosolygott a fiatal ős meg viszonozta azt. Lily meg inkább a konyhába vonult, hogy keressen magának valami reggelit. Jade pedig zavartan utána ment.
• Kol azt hiszem most már ideje tényleg elbeszélgetnünk, főleg a ma reggeliek fényében – jegyezte meg Elijah
• Nem kell rohanni. Igazán ráérünk a beszélgetéssel, főleg mivel láthatóan van jobb dolgod is – intett Jade után Kol elvigyorodva. Viszont a lánnyal ellentétben testvére nem viszonozta azt. Elijah a dolgozószobába vonult és öccse szem forgatva, zsebre vágott kezekkel és könnyed ruganyos léptekkel követte őt. Annak ellenére is, hogy tudta, most éppen egy alapos kérdőre vonásban és letolásban lesz része.

Elijah a dolgozószobában az ablakhoz lépet és kitekintett a Mystic Fallsi erődre. Ha alaposan megfigyelte látta a Mikaelsson villa tetejét a fák fölött, mivel olyan közel voltak egymáshoz. Mégis biztonságos távolságban. Amiről az ős nem tudta eldönteni, hogy örülni kéne e avagy sem. A tegnapi találkozója Klausszal pont olyan volt, mint mindig. Testvére válaszokat követelt és nyilván addig nem fog nyugodni még meg nem kapja azokat. Elijah pedig szokása szerint felkészülten akart leállni vele tárgyalni arról, hogy miért is nem figyel oda jobban a maga körül lévő dolgokra. És bár sejtette, hogy legidősebb testvére nem igazán fogja jó néven venni a véleménye szerint építő jellegű kritikát – mivel soha sem vette jó néven - attól még remélte, hogy azért meghallgatja őt. Valamint úgy vélte megkérdezi Klaust hátha tud valamit Peter Thomsonról, elvégre bátyja a hibrid átka során és már magán a hírnevén is sok mindenkit ismert. Olyat is, akit Elijah nem. Így aztán az ős úgy vélte, hogy testvére talán tud neki egy kis útmutatást adni. Ő meg cserébe tesz neki valamilyen szívességet. Bármit csak Jade-et meg tudja védeni, mert valahogy úgy érezte, hogy ő egymaga a két vadásszal kevés lesz hozzá, mert sokkal nagyobb dologról van szó, mint ahogy azt ő elképzeli. De persze remélte, hogy csak évszázados baljós gondolatai keltik ezt a rémképet és nem ez a rémkép a valóság. Persze legyen, bárhogy is én vigyázni fogok Jade-re. De most más dolgom van. Mivel itt az ideje annak, hogy megejtsem a már nagyon is esedékessé váló beszélgetésemet Kollal, gondolta az ős az ablak tükréből öccsére pillantva. Kol hanyag mozdulattal vágta le magát az egyik székbe lábait pedig feldobta az asztalra és szinte csak a rágó hiányzott a szájából. Mivel pont olyan volt, mint egy rosszat tevő tinédzser, aki várja, hogy az apja elbeszélgessen vele. Tudta, hogy el kell mondania Elijah-nak, hogy mi ok is vezette őt arra, hogy felkeresse és ilyen drasztikus módszer alkalmazásával hazarángassa. Tudta, hogy tőle első hallásra nagyon is furcsán fog hangzani mégis úgy vélte, hogy őszintén válaszol. Bár ez nem jelentette az, hogy nem fogom húzni egy kicsit az idegeit, gondolta szórakozottan bátyja hátára pillantva. Ezer év telt el és ő egy csöppet sem változott. Pontosan ugyan olyan maradt, mint régen. Ezt nem bántásként értette. Egyikük sem változott sokat hiába is éltek meg ezer évet. Klaus még mindig a nagy tesó, aki kéretlenül vigyáz ránk és ezért sokszor elragadtatja magát, amit nem igazán szándékozik észrevenni. Rebekah a hisztis, aki könnyen sértődik és próbálja azt mutatni, hogy haragszik és nincsen szüksége ránk pedig ez nagyon nem így van. Elijah a mi csitító nyugalmi szobrunk, aki úgy igazán összetart minket. És én… én még mindig bolond vagyok. Aki tényleg nem vágyik sokra, ahogy régen sem. Mégsem valósult meg soha amit akartam, de talán most. Hiszek abban, hogy sikerülhet, mert Mikael és Esher végleges halálával nekünk már csak jobb lehet és nem rosszabb.

• Miről akarsz velem dumcsizni? Várj, kitalálom, felvilágosítást akarsz. Tudod, hogy van ez a madarakkal meg a méhekkel és remélem, nem kell megmutatnom, hogy tényleg miről is van szó – piszkálódott Kol, remélve, hogy ezzel kiugrassza a nyulat a bokorból. De persze mivel Elijah-ról volt szó ez nem ment olyan könnyen.
• Kol, kérlek, az elmúlt napokban történtek fényében nem hiszem el, hogy tovább akarod feszíteni azt a bizonyos húrt – intette le öccsét Elijah nyugodtan, ám mégis látható volt rajt az enyhe feszültség.
• A poénok úgy látom, még mindig lepattognak rólad – forgatta meg a szemeit a fiatalabb testvér.
• Ezzel csak rontasz a helyzeteden – figyelmeztette Kolt Elijah.
• És még bűntudatom sincsen. Azt hiszem valamit, nagyon jól csinálhatok – vigyorodott el a fiatalabb ős diadalmasan. - Egyébként meg ismersz, tudod, hogy próbálkozom – rántotta meg a vállát egy amolyan „Ez van, ezt kell szeretni” módon.
• Ismerlek, valóban és mivel te is ismersz engem, igazán tudhattad volna azt, hogy nem fogom örömmel venni, hogy elvitted Jade-et minden előzetes bejelentés nélkül – jegyezte meg Elijah. Kol éppen közbe akarta szólni, de bátyja leintette. – Az, hogy felhívtál az nem minősül előzetes értesítésnek. Mondtam neked, hogy veszélyben van, tisztában vagy, hogy azzal, hogy Mystic Fallsba hoztad őt, mégis mennyivel rosszabb lett ez a skála? – érdeklődte kissé élesen az idősebb ős.
• Vigyáztam rá – reagálta le a szidást Kol félvállról.
• Igen, de ettől függetlenül akkor is felelőtlen tett volt tőled ez az egész – csóválta meg a fejét Elijah már feszültebben.
• Nem hoztam volna ide, ha te méltóztatsz ide jönni velem, amikor kérem – ült fel normálisan a széken Kol és mérgesen kihúzta magát.
• És felbukkant az a kérdéskör, ami már San Franciscóban való felbukkanásod óta érdekel engem - jegyezte meg az idősebb testvér érdeklődve várva a folytatást.
• Miért? Úgy értem nem elég neked az, ha mindenféle különösebb ok nélkül azt akarom, hogy gyere haza? – érdeklődte Kol irritáltan.
• Nálunk nincsenek különösebb ok nélküli érkezések és távozások – rázta meg a fejét Elijah határozottan.
• Persze és milyen jó is nekünk. Tudod mit vettem észre? – érdeklődte a fiatalabb testvér majd meg sem várva bátyja válaszát folytatta: - Jade, Jason és Lily egy házban élnek akkor is, ha néha veszekednek és nagyon jól megvannak. Mi meg lassan öt percet sem tudunk eltölteni egymás társaságában a nélkül, hogy ne kérdeznénk azt magunkban, hogy „Vajon már megint mi a gond?” mivel csak baj esetén látjuk egymást.
• Kol én hiszek abban – és nevez ezért nyugodtan ostobának – hogy legbelül a mi a családunk is olyan, mint az övék – jegyezte meg Elijah szelíden.
• Persze, mert a mi drága Niklausunk tényleg egy szőke angyal – replikázta Kol gunyorosan.
• Mi volt az, amivel sikerült őt ennyire kihoznod a béketűrésével? Mivel láthatóan nem várt téged tárt karokkal haza – pillantott várakozva öccsére.
• Az iskolában csináltam egy kis felfordulást. Nem nagy ügy – rántotta meg a vállát Kol.
• Már megbocsáss, de attól tartok, hogy Niklaus vele ellentétes véleményen van ezzel kapcsolatban és nyilván Rebekah is – sóhajtotta Elijah, mivel a helyszínt tekintve sejtette, hogy öccse húgukat akarta felbosszantani valamivel.

• Viszont még mindig nem árultad el, hogy azt miért is jöttél San Franciscóba és miért érezted sürgősnek azt is, hogy haza térjek – szúrt közbe az idősebb testvér a maga diplomatikus módján, mivel nem akarta a következő napot azzal tölteni, hogy azt hallgassa, hogy Kol mennyire haragszik bátyjukra és milyen ostobaságon vesztek már megint össze Rebekáh-val. Ugyanis tisztában volt azzal, hogy most nyilván az következett volna. Ami persze teljese mértékig megélt már minden lehetséges formában és éppen ezért nagyon nem vágyott a taglalására, főleg, mivel most nem ezért voltak itt.
• Talán mert ez az otthonunk? – kérdezte Kol bosszúsan.
• Kevés és csak hogy tisztázzuk Jade kérése miatt, hallgatlak meg és nem másért – szögezte le Elijah tényközlően.
• Oké, tudni akarod, hogy miért hívtalak haza?! Hát rajtam ne múljon! Elárulom neked, bár szerintem, ha kicsit gondolkoznál, akkor teljesen nyilvánvaló lenne a számodra. Rebekah mérges ránk és duzzog. Én mérges vagyok Klausra, mert koporsóba zárt – kezdte Kol és kicsit megakadt, mivel nem igazán volt jellemző a számára, hogy az érzéseiről beszéljen, különösen nem a testvérei előtt. Amikor tegnap megnyílt Jade-nek az is teljesen önkételen volt, mégis örült neki, hogy így történt.
• A tanácsomra lenne szükséged ezzel kapcsolatban? – érdeklődte Elijah, mivel ő erre következtet, bár sejtette, hogy többről lesz itt szó.
• Nem, a segítségedre, de várj hadd folytassam és akkor megérted mire is gondolok – közölte Kol, bátyja belegyezően és várakozva biccentett. - És a felsorolásból már csak te maradtál ki… tudod, éreztem, mind éreztük és tudtuk, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor be sokkalsz tőlünk és itt hagysz minket egy időre, de én személy szerint nem hittem, hogy ennyire fájdalmas lesz. Úgy éretem te mindig itt voltál, hogy lecsillapíts minket, ha egymással vitáztunk. Legyen szó akár fontos dologról, akár a legjelentéktelenebb kis semmiségről. Engem szinte te és Nik neveltettek, főleg te és képes vagy elmenni, amikor a legnagyobb szükségem lenne rád? Tudod ez bosszantó. Mert te vagy az, aki összetart minket, és amikor távoztál széthullottunk, mint az ostoba birkák, amikor vesztüket érzik. Pedig már nem fenyeget minket semmilyen fizikális veszély, viszont lelki annál inkább. Szóval kérdezed, miért hoztalak vissza? Hát azért, mert rohadtul szükségem van arra, hogy az én mindig nyugodt és kiegyensúlyozott bátyám jelen legyen és megoldja a gondokat – fakadt ki Kol és még az elején felállt, hogy ezzel is nyomatékot adjon a szavainak. A szék pedig döngve csapódott a szőnyegbe.
• Semmi baj, Kol – tette öccse vállára a kezeit Elijah annak érdekében, hogy megnyugtassa zaklatott testvérét.
• De akkor maradsz? – pillantott könnyes szemekkel bátyára Kol. És nem engedte, hogy eluralkodjon rajta a sírás, így egy nagy terheket cipelő gyereknek nézett ki.
• Maradok – biztosította öccsét Elijah elszoruló torokkal. Nem tudta, hogy Kolnak ilyen sok minden nyomasztja a lelkét és tudta, hogy segíteni kell neki. Mert a testvére, aki számít rá.
• Köszönöm Elijah – ölelte meg az érintett Kol hevesen. Mint régen, amikor még gyerekek voltak. Elijah megveregette öccse hátát. Remélte, hogy Jade is marad, és akkor legalább együtt megoldják a gondjaikat, bár nem szerette volna, ha a lány belekeveredik az ő családi perpatvaraik egyikébe tekintve, hogy azt nem mindig lehet éppen megúszni. - Aztán nehogy eláruld valakinek a lelkizős pillanatunk, mert megsértődöm – dünnyögte Kol csak a miheztartás érdekében.
• Természetesen megőrzöm a titkod – biztosította öccsét Elijah szokásos tárgyilagos stílusában. Amitől az megnyugodott és pár pillanatig még ölelte a testvérét, mert minden viselkedése ellenére valóban egy nagy gyerek volt, aki szeretettre és a családjára vágyott.