18. fejezet

Sziasztok! Elnézésetek kérem, amiért ennek a történetemnek az új fejezetével is csúsztam egy napot. Kíváncsian várom a véleményeteket. Kellemes olvasást.

 

Halott ügyek

„A holtak nem felejtenek, és általunk szólnak. Csak ránk számíthatnak már a síron túlról és némán.” Castle című sorozat

• Én várok – jegyezte meg Klaus, ám hangja egyértelműen elárulta, már a türelme vége felé jár. Tényleg nem ért rá arra, hogy ítéletnapig álljon és várja azt, hogy öccsei elmondják neki azt, amit tudnak. Mert úgy vélte jobb minden lehetséges információt megszerezni és csak utána Jade és a testvérei elé állni azzal, hogy tudja micsodák is ők. Tekintettel arra, hogy a biztos tudat mindig nagyon erős segítője az embereknek.

Elijah töprengve pillantott bátyjukra és magában azt latolgatta, hogy testvére mennyire mélyedt el a témába. Végül arra a megállapításra kellett jutnia, miszerint nyilván, ha mindennel nem is, de a leglényegesebb kérdésekkel tisztában van, ami már önmagában is aggasztó volt. Elvégre úgy volt, hogy titokban tartja Jade-ék titkát erre a családtagjai sorban kiderítik azt. Persze azzal győzködte magát, hogy ő - mint mindig - most is teljesen betartott a szavát. Mivel arról már csak nem tehet, hogy Kol a fényképek alapján, Klaus pedig a saját hírforrásaitól megtudott információk szerint levonta a megfelelő következtetést.

• Mégis mire? – érdeklődte Kol hanyagul és továbbra is próbált úgy tenni, mintha legidősebb testvére nem most készülne lerántani a leplet egy olyan titokról, amiről eddig mindenki azt hitte, hogy csak mese. Viszont Kol tudta, hogy ez határozottan nem mese, hanem véresen komoly dolog, ami őket nagyon is érint. Több szempontból is.
• Arra, hogy elmondjátok nekem az igazat – válaszolta a legidősebb ős szokásos diktátori szigorával. Mert lehet, hogy Elijah összetartotta őket, de Klaus volt az, aki mindig minden esetben kezébe vette az irányítást. Leginkább azért, mert ő már csak ilyen parancsolgatós típus volt.
• Mit nem mondasz – csóválta meg a fejét a legfiatalabb testvére meglehetősen sértetten. Igazán utálta mikor Klaus ilyen szigorú kedvében volt, mert olyankor általában mindig lőttek a legjobb szórakozásoknak és mindig mindent halálosan komolyan kellett venni.

Ilyen esetek voltak azok, amikor Mikael meg találta őket és azonnali hatállyal el kell tűnniük még a környékről is, nehogy az őket üldöző férfi elkapja bármelyiküket is. Ugyanis az azt követő események teljesen nyilvánvalóak lettek volna. Egyiküknek volt egy csepp kételye sem a felől, hogy az apjuk – aki Klausnak csak nevelő szülője volt – végezett volna velük abban a percben, amint elkapja őket. Ezt a csúfos véget, pedig mind szerették volna elkerülni. És ezer évig sikerült is, bár voltak olyan helyzetek, amikből a kiszabadulásuk szinte csodával ért fel.

• Eddig a pillanatig azt hittem, hogy az újdonsült terveitek a család összeboronálása iránt mindennél előbbre való és ehhez kapcsolódóan az őszinteség, mint olyan elengedhetetlen adaléka ennek az összehatásnak – fejtegette ki a véleményét Klaus hűvösen, mert úgy vélte, hogyha valami hát ez beszédre fogja ösztökélni a testvéreit. – De persze, úgy tűnik, hogy tévedtem. Igazán kiábrándító – tette hozzá fejcsóválva. Ugyanis arra az elhatározásra jutott, hogy ártani nem árt, ha még egy lépést megtesz a tudakozódás kényes, nem minden kanyartól mentes útján.
• Már úgyis rájöttél, felesleges lenne csak ezért jártatnom a számat – legyintette Kol duzzogva. Igazán kezdett elege lenni Klaus kíváncsi természetéből és eközben volt szíves figyelmen kívül hagyni, hogy ez volt az egyik közös pont benne és a testvéreiben. Elijah továbbra is mély hallgatásba merült és úgy látszott, hogy ez az állapot soha sem fog már megtörni. Nem, mintha valaki is szószátyár típus lett volna. Magában továbbra is viaskodott azzal, hogy elmondja e amit tud és ezzel szegje meg az ígéretét, vagy azt betartva továbbra se mondjon semmit. Nagyon nehéz kérdés volt, de végül Klaus megoldotta a problémát.
• Persze, Elijah barátnője és a testvérei nekromanták, vagy más néven halottkeltők – jegyezte végül meg Klaus, de olyan könnyedséggel, mintha minimum azt közölte volna, hogy a Föld kering a Nap körül.

• Nem ártanak nekünk – sóhajtott Elijah, mert úgy vélte, hogy azzal egyáltalán nem szegi meg az ígéretét, ha e témában gyorsan és határozottan megnyugtatja testvérét. Jelezve azt, miszerint pánikra, de leginkább vérengzésre semmi okuk sincsen.
• Mitől vagy ebben olyan biztos? – húzta össze a szemöldökét Klaus borúlátóan. Természetesen nem akarta bántani Jade-éket egyszerűen csak teljesen meg akart bizonyosodni afelől, hogy őt és testvéreit nem fenyegetni újabb veszély. Mert már őt is igazán kezdte bosszantani az, hogy, minden és mindenki összeesküdött ellenük oly módon, hogy aki a hatalmat akarta megszerezni elsősorban őket zaklatta azzal a nevetséges kísértettel, miszerint megöli őket. Felesleges próbálkozás volt, erre természetesen ők maguk is rájöttek előbb vagy utóbb. Meglehet már csak, akkor, amikor már túl késő volt. De, aki nagy fondorlatokon töri a fejét igazán tudatában lehetne annak, hogy a lehetetlennel teljesen felesleges próbálkoznia, mert elve kudarcra van ítélve minden próbálkozás. Legyen az akár fontos, akár lényegtelen.
• Jason nem viseltet felénk nagy odaadással, mégse támadott meg minket még egyszer sem… - magyarázta Elijah nyugodtan. Ám Kol morcosan felmorrant. - Legalábbis nem oly módon, ahogy te tartasz tőle – tette hozzá, mert öccse volt szíves emlékeztetni őt arra az eseményre, amikor a Weston fiú meglőtte. Nem, mintha Kol nem érdemelte volna meg.
• Nos, elhiszem, hogy ez így van, bármennyire nehezemre is esik elfogadni - ismerte el Klaus. - Másfelől viszont nem hagy nyugodni a legenda azon része mely szerint irányítani tudják a halottakat, és nem tudom, hogy feltűnt e nektek, de mi végső soron azok lennénk – jegyezte még meg, a véleménye szerint létfontosságú kérdést.
• Néha olyan szőrszálhasogató tudsz lenni – dünnyögte Kol cinikusan, ám testvérei egyértelműen nem vettek tudomást a gúnyos közbeszólásról.
• Peter Thomsonról megtudtál valamit? – érdeklődte Elijah gondterhelten. Amióta tudta a titkot Jade-ről és a testvéreiről egyre jobban nyugtalanította a férfi, akinek árnyéka láthatatlan fenyegetés volt barátnőjére nézve. Ami nem volt kimondottan a kedvére való.
• Nyilván ő is nekromanta, bár a feltámadása, akkor sem stimmel – húzta el a száját Klaus, jelezve, hogy itt biztosan többről van szó. Azon töprengett, hogy jobb lenne még jobban beleásnia magát a régi legendákba, hátha azok szolgáltatnak némi támponttal.
• Igen, ez a kérdés engem is igazán aggaszt – ismerte el Elijah alig leplezett nyugtalansággal. Klaus vetett idősebb öcsére egy rövid, fürkésző pillantást. Elijah nem igazán volt az a típus, aki feleslegesen vészmadárkodna és a zaklatottság sem volt rá jellemző. Legfeljebb akkor, ha testvérei végkép kezdtek az idegeire menni. Azonban most egyáltalán nem erről volt szó. Klaus tudta, hogy Jade biztonsága igazán fontos lett Elijah-nak és persze Kolnak is. Ha jobban belegondolt és mérlegelte a lehetőségeket tudta, hogy bármit is akar Peter Thomson az számukra csak rossz lehet. Tehát nem hagyhatja, hogy Elijah barátnőjét és annak családját bántsák, leginkább azért, mert minden valószínűség szerint fivérei nem viselték volna túl jól a veszteséget és Klaus a nagy stratégia tudta, hogy számolnia kell azzal a lehetőséggel is, hogy a rejtélyesen feltámadt férfi utána őket támadná meg. Ezt, pedig egyértelműen nem hagyhatta és úgy vélte jobb még idejében megállítani a bajok forrását.

• Most nem Peter Thomson a legnagyobb problémánk – szólalt meg Kol. – Jade és újdonsült testőre még nem értek vissza – jegyezte meg a legfiatalabb ős ingerülten és nem tudta megállni, hogy Damont még távollétében se ugrassa ezzel a kis gúnyolódással.
• Nyilván alapos bevásárlást tartanak – horkantott Klaus. Aki úgy vélte, hogy a lány gondosan főz és süt a házban tartózkodóknak. Akkor is, ha a felének egyáltalán nincsen szüksége ilyesmire. Az ősi hibrid önmagának bevallotta, hogy egy egészen pici irigyli őket. Leginkább azért, mert Caroline, akivel ezt a képet igazán el tudta volna képzelni nem állt szóba vele. Jobban mondva most a megszokott formával ellentétben ő kerülte a szőke hajú vámpírlányt. Ugyanis biztos volt abban, hogy Caroline van annyira okos, hogy előbb utóbb belátja tévedését és, akkor tanácsot kér tőle, vagy legalább felkeresi. Mindkét lehetőség felvillanyozta Klaust. Mert nem kell mást tenni csak várni. Remélhetőleg már nem túl sokáig.
• Kol, én is aggódom Jade miatt, de hiszem, hogy Damon azon személyek egyike, akik száz százalékosan képesek megvédeni őt – jelentette ki Elijah nyugodtan és a saját kétségeit próbálta minél mélyebben elzárni. Viszont őt sem hagyta békén a téma.
• Persze, persze – mormolta Kol morcosan, de azért soha sem lehet tudni alapon elkezdte tárcsázni Damon telefonszámát, mivel tudta, hogy Jade telefonja a nappaliban töltődik. Az idősebb Salvatore mobilja azonban nem volt elérhető. - Damon nem veszi fel a telefonját – közölte bátyjaival sötéten, mintha azok nem hallották volna pontosan azt, amit ő.
• Nem kell mindjárt a legrosszabbat feltételezni – szögezte le Elijah higgadtan, azonban az arca megrándult az aggodalomtól. – Biztos vagyok benne, hogy csak arról van szó, hogy olyan helyen vannak, ahol nincsen térerő. Mystic Falls mobilhálózata néha igazán megbízhatatlan – jegyezte meg tárgyilagosan.
• Úgy láttam, hogy Rebekah-hoz mentek – árulta el Klaus, aki idefele még csodálkozott is azon, hogy Damon elmegy az ő kiengesztelhetetlen kishúgához, de, amikor öccsei közölték vele, hogy Jade is vele tartott már egyértelmű volt az, miszerint azért ment oda, mert a Weston lány megkérte erre.
• Biztos? – kérdezte Kol erősen szkeptikusan. Ugyanis ő a maga részéről kételkedett abban, hogy bárki képes meggyőzni Damont arról, hogy el kell mennie Rebekah-hoz.
• Biztos – biccentette Klaus határozottan és testvéreinek egy csepp kétsége sem volt a felől, hogy igazat mond. Csak hát olyan hihetetlennek tűnt a felvetés.
• Tudhattam volna – engedett ki egy hosszú ideges sóhajt Elijah és megmasszírozta a halántékát.
• Mégis mit? – kíváncsiskodott Klaus.

• Jade szeretne segíteni nekem és ezért elment, hogy meggyőzze Rebekah-t – válaszolta a középső testvér kissé szórakozottan, ám hangjából nem lehetett eltéveszteni a mély meggyőződést. Testvérei hitetlenkedve pillantottak rá, majd egymásra, aztán újra Elijah-ra
• Hogy meggyőzze Rebekah-t?! Ez egyenesen elképesztő, teljesen lehetetlen és kivitelezhetetlen ötletnek tűnik – sorolta Klaus a véleménye szerint még kevésnek is tetsző jelzőket. Kol viszont vágott egy grimaszt, mert nagyon is tudatában volt annak, hogy Elijah-nak igaza van.
• De ő mégis megpróbálja – mondta a középső testvér csöndesen. Azt hitte, hogy Jade feladta azt, hogy ily módon próbál neki segíteni. Úgy látszik tévedett. Ami nem igazán fordul elő vele valami nagyon sokszor. Jobban mondva szinte soha.
• Szóval az a jótékonyan segítő típus – értette meg Klaus és vetett egy részvétteljes pillantást testvérére. Tudva, hogy Jade ezzel a természettel, ha akarja, ha nem most nagy bajba került.
• Igen, nagyon aranyos. Már persze, amikor nem kockáztat ilyesmit, nem inkább még így is az… - jegyezte meg Kol elmélázva és szája álmodozó mosolyra húzódott.

Elijah úgy döntött az lesz a legjobb, hogyha felhívja az ő haragtartó kishúgát és megkéri arra, hogy küldje haza Jade-et és Damont. Mikor kicsörgött azon kezdett töprengeni, hogy Jade mégis hogyan vehette rá erre az idősebb Salvatore-t. Nem kétséges, hogy a kedves külső igazán határozott személyiséget takar, akinek már nagy tapasztalata van a kezelhetetlennek titulált személyekkel szemben. Bízott abban, hogy húga nem ragadtatta el magát, ám tudta, hogy a múltkori után Rebekah valóban nem kockáztatna semmit, ami Jade-el kapcsolatos, mert tudja, hogy ő nem reagálna erre valami jól.

• Rebekah? Tudom, hogy nagyon mérges vagy rám… - kezdte udvariasan, amint az érintett méltóztatott felvenni a telefont. Nyilvánvaló volt, hogy Rebekah a végsőkig kivárta azt, hogy a megfelelő időpontban fogadja a hívást. Ez egyértelműen a sértett duzzogás kategóriába volt sorolható.
• Még szép! – szólalt meg a szőke hajú ős indulatosan.
• …de nem e miatt kereslek. Jade eltűnt és csak azt szeretném tőled megkérdezni, hogy láttad e őt – puhatolódzott az ős óvatosan, mert nem akarta megvádolni húgát. Tudva, hogy az még képes és túlreagálja a helyzetet, akkor, pedig soha sem tudja meg azt, amit akar.
• Itt volt Damonnel együtt – vágott egy grimaszt Rebekah, aki az idősebb Salvatore-val igazán nem baráti viszonyban.
• Értem – jegyezte meg Elijah eltöprengve és némileg megkönnyebbülve. Mert úgy vélte, hogy Kol tényleg csak felesleges aggodalmat keltett benne. Azonban továbbra is érezte a nyugtalanság szikráit. Ez pedig igazán nem volt kellemes.
• Mielőtt bármivel is megvádolnál engem, megjegyzem teljesen indokolatlanul, közlöm veled, hogy már elmentek – szögezte le a szőke hajú ős felindultan, mert úgy hitte bátya épp most készül megvádolni őt.
• Köszönöm, véletlenül nem tudod, hogy hova mentek? – érdeklődte higgadtan jelezve, hogy nem vádolja meg semmivel sem a húgát.
• Ha jól sejtem, akkor a temetőbe – válaszolta Rebekah rövid habozás után. Ugyanis továbbra sem értette, hogy Jade és Damon mégis miért mennének oda.
• A temetőbe? Biztos vagy benne? – kérdezte Elijah élesen.
• Tudod, ki akarsz békülni velem, és mégis kételkedsz a szavamban – felelte a szőke hajú ős szemrehányóan.
• Sajnálom, nem állt szándékomban megbántani téged. Még egyszer hálás vagyok azért, mert válaszoltál a kérdéseimre – jegyezte meg az ős udvariasan.
• Jó. Jade, igazán aranyos lány, bár mintha egy kissé túlságosan is jótékonykodó típus lenne, de azért egészen aranyos – jelentette ki Rebekah némileg zavartan. Mert a testvérével folytatott egészen normális hangvételű beszélgetést hallva eszébe jutott az, amit Jade mondott neki.
• Magam is így vélem – mondta Elijah lágyan.
• Majd valamikor beszélhetnénk? – robbant ki a kérdés a szőke hajú ősből rövid hezitálás után.
• Hogyne, természetesen – lepődött meg egy pillanatra Elijah. Klaus hitetlenkedve csóválta a fejét. Mert az egy dolog, hogy Jade elmegy és beszélget a húgukkal, de, hogy annak ilyen eredménye legyen. Hát az egyszerűen elképesztő. Kol bátyaihoz hasonlóan meghökkent, végül napirendre tért a dolog felett. Elvégre nem tudta tagadni azt, hogy Jade mindenkire hatással van. Rá, pedig különösen, de ez persze Rebekah szempontjából mit sem számított.
• Nem kibékülni akarok veled csak… nem tudom, mit kezdjek a pénzemmel, és biztos vagyok abban, hogy te segíteni tudsz nekem – szögezte le a szőke hajú ős, mert ő tényleg nem érezte azt, hogy megbocsátott volna a testvéreinek. Ezzel együtt, pedig tudta, hogyha valaki hát Elijah igazán ért az üzlethez, akkor meg miért is ne kérjen tőle tanácsot?
• Hogyne, természetesen – ismételte Elijah gépisen. Elképesztette a tudat, hogy Jade képes volt egy beszélgetés alapján Rebekah lelkére beszélni és elindítani őt a helyes úton. Aztán szívét jóleső melegség járta át. A lány ismételten lekötelezte őt.

• Úgy látom Jade mély benyomást tett Rebekah-ra, kíváncsi vagyok, hogy mivel is traktálhatta őt – jegyezte meg Klaus elmerengve. Tudva, hogy ez a módszer neki is jól jönne bizonyos esetekben. Főleg, akkor, amikor egy bizonyos szőke hajú vámpírlányt tüntet ki a figyelmével, aki saját magát becsapva úgy tesz, mintha egyáltalán nem érdekelné az ő közeledése.
• Nyilván az igazsággal – mondta Elijah kimérten és közben azon gondolkozott, hogy a lány mégis miért akart elmenni a temetőbe. A választ természetesen tudta, de azért nyugodtabb lett volna, ha Jade, akkor tesz próbát a félelme leküzdésére, amikor ő van ott vele.
• Úgymint? – érdeklődte Klaus nem minden cinikus felhang nélkül.
• Szeretnénk, ha egy család lennénk – válaszolta Kol magától érthetődően.
• Hát persze, szeretett, béke, egyetértés – forgatta meg a szemeit az ősi hibrid. – Egyébként legjobb tudomásom szerint ti is pontosan ezt mondtátok neki! – tette hozzá kedélyesen.
• Rebekah, érthető okokból kifolyóan egyáltalán nem hallgatott ránk, viszont egy relatíve pártatlan szemlélődő véleménye megváltoztatta az álláspontját. Legalábbis annyira, hogy szóba álljon velünk, ami már így is több mint, amit reméltem – fejtette ki a véleményét Elijah tárgyilagosan.
• Rebekah soha senkire sem hallgat, mégis Jade szót ért a nehéz esetekkel – egészítette ki fiatalabb bátyja megjegyzését Kol.
• Veled is ezért jön ki ilyen jól – bólintott Klaus mindent értően. Tudva, hogy fiatalabb öccse valóban azok közé a személyek közé tartozik, akik alapesetben nem hallgatnak a szép szóra. Persze ez bizonyos szinten családi vonás volt, mert felindult pillanataikban bármelyikük figyelmen kívül tudta hagyni a legjobb szándékú tanácsot is. Az ősi hibrid úgy vélte, hogy a Weston lány Jasonnek köszönhetően szerzett e témában tapasztalatot és úgy látszik remekül tudja kamatoztatni. Ami nekik csak előnyükre válhat, és úgy látszik már vált is.
• Nyilván Damon barátodra is hatással van – szúrta oda Kol gúnyosan. Mert tisztában volt azzal, hogy az idősebb Salvatore nem tette volna meg azt, amit, ha ő maga nem akarta volna ugyan azt. Bár úgy vélte, hogy ebben a kérdésben talán nem is annyira Jade, hanem inkább Jason és Lily a lényeges. Mert a vámpír azért segített nekik, mert valamiért szükségesnek véli még, akkor is, ha az érzelmeit kikapcsolta. Ami azért igencsak érdekes helyzetet teremetett.
• Nos, nem lenne ellenemre, ha valaki segítene nekem abban a folyamatban, hogy Damon végre ismét érezzen – ismerte el a legidősebb ős.
• Mintha mostanában egyre jobb állapotban lenne – szólalt meg Elijah udvariasan, aki kezdte észrevenni az idősebb Salvatore érzelmi világában beállt változásokat. Ami igazán nem volt ellenére, mert tisztában volt azzal, hogy nemcsak Damon állítólagos barátainak fontos az, hogy újra érezzen, hanem Klaust is nagyon érdekli.
• Tudom, közel a siker és van egy olyan érzésem, hogy a mai este sorsfordító lesz a számára – vigyorodott el Klaus diadalmasan nem is titkolva mennyire elégedett az eredményekkel, amiket egymagának sikerült elérnie. Pusztán csak azzal, hogy beszélgetett és kérdezgetett. Soha nehezebb elfoglaltságot ennél!

• Szerinted Jade tényleg el akart menni a temetőbe azok után, hogy annyira rosszul van a közelükben? – fordult Elijah felé Kol kissé kételkedően. Még most is tisztán élt az emlékezetében az, hogyan is reagált a lány a temetőre, amikor Mystic Fallsba való érkezésük után, majdnem bementek az egyikbe. És, akkor még csak a közelébe voltak az ős igazán nem akarta elképzelni azt, hogy milyen lehet az, amikor Jade ténylegesen ott van az egyikben.
• Úgy vélem szeretné megtudni azt, hogy miért is van olyan rémesen a közelükben, és mi okozza a félelmeit. Ennek következtében, pedig biztos tesz egy próbát – magyarázta Eljiah, hogy véleménye szerint mire is készül a lány, vagy tett már meg most.
• Jól értem, hogy a barátnőd nem tud arról, hogy ő tulajdonképpen micsoda? – érdeklődte Klaus feszülten.
• Nincsen tudomása róla – rázta meg a fejét a középső testvére és aggodalma ismét visszatért.
• És most csak a tények kedvérért – kezdte az ősi hibrid lassan, mintha két idiótával lenne dolga. - Azt akarjátok nekem bemesélni, hogy egy önmaga erejéről nem tudó nekromanta, az egyértelműen vámpír, Damon társaságában elment a temetőbe? – tette fel a kérdést és tisztán leolvasható volt az arcáról, hogy a helyzet ezen állása nem tölti el őt felhőtlen jókedvvel.
• Úgy vélem – válaszolta Elijah kurtán.
• Már megbocsáss, Elijah, de ezek a nagyon is lényeges momentumok együttesen véve teljes katasztrófa tényezők – csattant fel Klaus nem is leplezve, hogy mennyire ideges lett a választól és az elképzeléstől.
• Azért ne tételezzük fel rögtön a legrosszabbat – jegyezte meg Kol magára erőltetve egy kevés derűt és egy szemkápráztató vigyort. Próbálkozása természetesen nem érte el a kívánt hatást, mert testvéreivel egyetemben ő is tudta, hogy a helyzet nem valami kedvező. De ő hitt abban, hogy Jade-el minden rendben, ha meg nem, akkor majd szépen előveszi Damont és végre megadja neki azt, ami jár. A torka összeszorult arra a gondolatra, hogy Jade-nek bármi baja esett.
• Miért szerinted nem kockázatos? – meredt rá fiatalabb öccsére Klaus, de úgy, mintha annak minimum megtébolyodott volna. Tekintettel arra, hogy szerinte a helyzet ezekkel az elemekkel könnyen rosszra fordulhat és ő cseppet sem kívánta ezt. Ahogy nyilván senki más sem.
• Ha figyelembe vesszük azt, hogy Jade mennyire szeretné tudni miért is reagál oly rosszul a temetőkre, akkor nyilván veszi a fáradságot ahhoz, hogy most Damon társaságában meglátogasson egyet – sóhajtott Elijah gondterhelten.
• Mert Damon nem tud arról, amiről mi, ahogy ő maga sincs tisztában ezzel és az ehhez kapcsolódó tényekkel – vágta rá Klaus rosszallóan, mert véleménye szerint egy ilyen lényeges, mondhatni életbevágó kérdést eltitkolni egyszerűen esztelenség. Legyen bármi is az oka.
• Pontosan – biccentette a középső testvére megerősítve bátyja mondandóját. Elijah-t a telefonhívás végéig nyugtalanította a tudat, hogy Jade elment a húgához, viszont az a tény, miszerint most éppen egy temetőben van az eddigieknél is kilátástalanabb variáció volt.
• Szerintem ne legyetek ilyen borúlátóak, maximum harcolnunk kell pár zombival, ami igazán jól hangzik, ha engem kérdeztek. Miért szerintettek nem? – csacsogta Kol, ám ő sem tudta eltitkolni, hogyha Damon testi épsége nem is érdekli, Jade biztonsága egyáltalán nem hagyja hidegen. A három testvér szinte észre sem vette az idő múlását, mert a nap már nyugovóra tért és a levegő is jelentősen lehűlt. Valamint sötét, szinte átláthatatlan köd ereszkedett Mystic Fallsra.

Jade érezte a szokásos jeges borzongást, ami a temetők közelében mindig megkörnyékezte őt. A légzésére próbált ügyelni, ami bizonyos fokig sikerült is, de a sápadtságát és remegését sehogy sem tudta legyűrni. Abban a pillanatban, amikor Damon leparkolt tudta, hogy megérkeztek és feltehetően a temető bejárata előtt vannak. Ekkor erősen megszédült és két kézzel az ülésbe kellett kapaszkodni, hogy megtartsa magát. Egy másodpercre elbizonytalanodott, de aztán megrázta magát és elhatározta, hogyha már idáig eljött, akkor nem fordulhat vissza. Kinyitotta az ajtót és kiszállt, szemét a szinte átláthatatlanak tetsző sűrű ködbe fúrta.

• Teljesen biztos vagy ebben a temető dologban? – érdeklődte Damon mellé lépve. Látta, hogy a lány valamilyen oknál fogva egyre rosszabbul van és igazán nem akarta, hogy elájuljon itt neki.
• Igen – motyogta Jade és megpróbálta összeszedni magát.
• Csak mert igazán ramaty állapotban vagy – jegyezte meg az idősebb Salvatore gúnyosan.
• Tudom, nem szeretem a temetőket – ismerte el a lány. Tudva, hogy a vámpír nem megsérteni akarta őt, hanem a puszta tényeket közölte a maga kissé provokatív stílusában.
• Akkor miért vagyunk itt? – ráncolta össze a homlokát Damon.
• Mert ezzel együtt hívnak – árulta el Jade és ezt megerősítendő bizonytalan léptekkel elindult a temető belseje felé.
• Aha – válaszolta az idősebb Salvatore úgy mintha értené, de valójában fogalma sem volt arról, hogy miről is beszél a lány. Köd, este, temető. Ez csak rosszul végződhet, gondolta miközben felzárkózott Jade mellé. Aki láthatóan, ám egyértelműen érthetetlen rosszullétét leküzdve egyre bátrabban sétált el a sírok mellett.
• Valami baj van? – érdeklődte Jade egy bizonytalan oldalpillantást vetve a vámpírra. Aki átvette a vezetést és automatikusan legjobb barátja sírja felé vette az irányt.
• Jade, véletlenül nem tudod, hogy Jason és Lily mit is csinálnak pontosan munka címszó alatt? Természetesen a vadászaton kívül – érdeklődte Damon könnyedén felvetve a témát.
• Sajnálom Damon, ez előttem is olyan nagy rejtély, mint számodra – csóválta meg a fejét és ettől kissé megszédült.
• Kár, de mi lenne, ha itt megállnánk egy kicsit? – fogta meg a lány könyökét látva, hogy az mindjárt összeesik itt neki. Egyébként is odaértek barátja sírjához.
• Persze – fújta ki a levegőt Jade és hagyta, hogy a vámpír leültesse egy nagy kőre.
• Biztos rendben vagy? – érdeklődte Damon cinikusan egy sanda pillantás kíséretében és közben ő is helyet foglalt.
• Nem tudom, csak adj pár percet – emelte fel az egyik kezét a Weston lány, majdhogynem mentegetőzve.
• Ahogy gondolod – rántotta meg a vállát az idősebb Salvatore. Aztán az előtte lévő sírkőre függesztette a tekintetét.
• Ő a barátod volt igaz? – törte meg a csöndet Jade csöndesen és próbálta nem figyelembe venni azt, hogy a tüdeje egyre jobban összeszorul. Látva, hogy Damon egy bizonyos Alaric Saltzman sírjához vitte őt. Akinek nyilván megegyezett azzal a személlyel, akit a többiek Ric néven folyton a vámpír barátjaként emlegettek.
• A legjobb – mosolyodott el az idősebb Salvatore fanyarul.
• Mi történt vele? – érdeklődte Jade, hátha ezzel eltereli a saját figyelmét arról, hogy egyre rosszabbul van.
• Össze volt kötve Elenával és mikor ő Rebekah-nak köszönhetően lezuhant a Wickery-hídról meghalt – válaszolta Damon közömbösen. Mintha csak az időjárásról tett volna valamilyen megjegyzést.
• Véglegesen? Úgy értem egy vámpír vízbe fulladhat? – lepődött meg Jade és próbált fókuszálni a körülötte lévő dolgokra, mert azok mintha mozogni kezdtek volna. Mert ugye Elena vámpír volt, legalábbis Kol megjegyzéseiből ezt vonta le. Azt azonban megértette, hogy Elena és Ric valahogy össze voltak kötve. Igazán érdekes.
• Nem, Ric esette más volt – árulta el az idősebb Salvatore szárazon.
• Értem – mormolta Jade, aztán felállt és belső késztetés hatására közelebb ment a sírhoz.
• Vérzik az orrod – jegyezte meg a vámpír, aki a lány sarkában volt arra az esetre, ha az véletlenül összeesne.
• Fel sem tűnt – motyogta Jade szórakozottan megérintve az említett testrészét. Amikor elemelte onnan látta, hogy az ujja csurom vér lett, ahogy a pulóvere is. Nem volt valami megnyugtató.
• Tudod, néha jó lenne, ha itt lenne mellettem – csúszott ki Damon száját.
• Ha feltámadna ugye? Alaric Saltzman érdekes név – suttogta a lány és véres kezével megérintette a sírkövet. Szeme egy pillanatra különös fénnyel villant fel. Aztán érezte, hogy a tagjai elnehezülnek, és magával ragadja az öntudatlanság. Utolsó észvétele az volt, hogy ismét rendesen tud lélegezni és, mintha egész belsőjét átjárta volna valamilyen különös megkönnyebbülés.

• Jade? Jade? – szólongatta a karjaiban lévő ájult lányt Damon. Korábban nem vette észre a zöld szemek különös villanását, ámbár kirázta őt a hideg egy pillanatra, de ezt csak annak tulajdonította, hogy Elijah nem lesz elragadtatva attól, hogy Jade elájult. – Tudhatta volna, hogy ez lesz – morogta az idősebb Salvatore bosszúsan. Aztán elsétált a kocsijáig és a hátsó ülésre fektette a lányt. Elővette a telefonját és meglepődve látta, hogy alig van térerő. Remek már csak ez hiányzott. – Jason? – próbálta felhívni a Weston fiú, ám amikor az felvette igencsak recsegett-ropogott a vonal.
• Damon? Valami gond van? – vette végül ki Jason hangját a zúgáson kívül.
• Nem, nem hiszem – mondta Damon, mert nem akarta felzaklatni. Főleg, mert tudta, hogy abból nem sülni ki semmi jó. - Persze, igazán megemlíthetted volna, hogy a húgod ilyen rosszul kezeli, ha temetőbe óhajt körsétát tenni – tette hozzá, amiért végső soron felhívta a Weston fiút, mert úgy vélte ő eltudja neki mondani, hogy mi a fene történt az előbb.
• Egy temetőben vagytok?! – kérdezte Jason idegesen. Hangja persze továbbra is távolinak tűnt. Damon a maga részéről úgy vélte, hogy ez csak a közeledő vihar előjele, mármint a térerő ingadozás. De azért mintha hallotta volna, hogy egy autó motorja felmorajlik és teljes gázzal száguldani kezd. Ami számára kétséget sem hagyott afelől, hogy Lily a sofőr. Az a nő nincs tekintettel semmilyen autóra.
• Igen, a húgod ragaszkodott hozzá – felelte az idősebb Salvatore szem forgatva, őszintén nem értette, hogy erre miért is volt szükség.
• Azonnal gyertek el onnan! – parancsolta a Weston fiú ellentmondást nem tűrően, ám nem tudta elrejteni hangjának ideges színezetét és remegését.
• Most miért lettél ennyire ideges? – értetlenkedett Damon, mert már végleg kezdte elveszíteni a fonalat. Elvégre ez egy temető és nem valamilyen vámpírtanya, ami miatt indokolt lenne ez a fokú végtelennek tűnő aggodalom.
• Jade-el mi történt? – érdeklődte Jason feszülten.
• Vérzett az orra és elájult, de ezen kívül semmit baja, legalább szerintem – nyugtatta meg a Weston fiút a maga gúnyos modorában. Tekintettel arra, hogy egy ájulás még nem jelenti a világ végét!
• Damon, most jól figyelj rám, amikor vérzett az orra megérintett valamit? Egy sírkövet vagy téged? – kérdezte Jason sürgetően és ügyelt rá, hogy jól érthetően ejtse ki a szavakat és ne hadarja el őket, mivel biztosra akart menni a vámpír válaszait illetően.
• Mit számít ez? – kérdezte Damon erősen furcsállóan. Közben gyorsan körbefordult, mert baljós előérzett kerítette hatalmába. Aztán úgy vélte, hogy a fantáziája és a Weston fiú aggodalma miatt már kezd paranoiás lenni.
• Igen is számít, szóval válaszolj! – követelődzött Jason egyre türelmetlenebbül. Közben intett Lily-nek, hogy még gyorsabban hajtson azzal az átkozott kocsival.
• Nem tudom, de… várj… azt hiszem, van itt valaki… - jegyezte meg Damon és ismét körbefordult és a ködből egy ismerős alak körvonalait vélte felismerni. - Mi a… - kezdte döbbenten, de nem tudta befejezni, mert az illető, akit meglátott egyetlen határozott mozdulattal kitörte a nyakát.
• Damon?! Damon?! – kiáltozott Jason idegesen.

A támadó felvette a telefon és kinyomta a hívást. Aztán lepillantott az ideiglenesen halott vámpírra, mérges volt. Végtelenül és úgy vélte ideje lesz megleckéztetni az idősebb Salvatore-t és az össze többi vámpírt. Megragadta és betette áldozatát a csomagtartóba. Ő maga a kormány mögött foglalt helyett. Hátrapillantva észrevette a sápadt szőke hajú lányt. Nem tudta, hogy hívják őt, de biztos volt abban, hogy ő volt az, aki segített neki.

• Nem tudom biztosan, hogy sikerült visszahoznod, de hálával tartozom neked érte – jegyezte meg Ric csöndesen, majd beindította az autót és utasaival együtt eltűnt a nyomasztó temető közeléből.