9. fejezet

Találkozunk Mystic Fallsban

„Ha te meg én barátok vagyunk, akkor a kapcsolatunkat áthatja egyfajta várakozás. Amikor látjuk egymást, vagy távol vagyunk egymástól, ott vibrál a levegőben az együttlét, a nevetés és a beszélgetés várakozása. Ennek a várakozásnak nincs konkrét meghatározása; eleven és dinamikus, és minden, ami kialakul az együttlétünkből, az a valami különleges, egyedi ajándék, amelyen senki mással nem osztozunk.” William Paul Young

Elijah mélyet sóhajtva állt meg Jade és Jason otthona előtt. Minél előbb Mystic Fallsba akart érni, de tudta, hogy tartozik annyival, miszerint értesíti Jason-t és Lily a most történt eseményekről. Főleg úgy, hogy Peter Thomson minden bizonnyal továbbra sem fogja visszavonni a támadását Jasonnel szemben. Ezért aztán összeszedte magát és az öccse iránti mérgét és a Jade miatti aggodalmát legyűrve kopogtatott az ajtón. Még szerencse volt, hogy soha nem esett nehezére megőrizni a nyugodtság teljes látszatát, akkor sem, ha valójában néha legszívesebben a pokolba kívánt volna mindenkit. Ezen a listán most Kol vette át a vezető helyezést. Valahogy nem várta volna ezt az öccsétől. Mármint konkrétan azt, hogy ilyen merész húzásra szánja el magát vele szemben. Mert a meggondolatlanság rész teljesen világos volt a számára. Egyszerűen annyira kihozta őt a sodrából ez a viselkedés, amit Kol most meg merészelt lépni, hogy legszívesebben kitörte volna a nyakát. De az is megfordult a fejében, hogy leszúrja őt az egyik fehér tölgyfa hamujába mártott ezüst tőrrel. Mert, bár nem volt Klaus ezen módszerének híve, sőt mi több erősen ellenezte ezt. Azonban most, ebben a helyzetben képes lett volna megtenni, annak érdekében, hogy Jade ismét biztonságban legyen, itt San Franciscóban. Nem, pedig a természet felettitől csak úgy hemzsegő Mystic Fallsban. Ami tényleg nem volt biztonságos egy olyan gyönyörű és védtelen lánynak, mint Jade.

• Elijah? Jade még nincs itthon, de ha akarod megvárhatod, mert nemsokára hazaér – invitálta be hatalmas vigyorral az arcán az őst Lily.
• Tudom, hogy nincs itthon – válaszolta az ős kimérten.
• Történt valami? – kérdezte Lily komolyan, mert bár Elijah nyugodtságán nem tudott átlátni attól még, nem esett nehezére kitalálni azt, hogy akkor valami baj van. Elvégre mi másért is jönne át hozzájuk Elijah, ha nem Jade miatt?
• Az öcsém… - kezdte Elijah tárgyilagosan leülve a kanapéra.
• Igen, Jade mondta, hogy Kol itt van közöttük. Kösz, hogy te is beugrottál szólni róla. Igazán értékelendő meg minden – szólalt meg a lépcsőn lesétáló Jason. Aki nem volt kifejezetten elragadtatva a fiatalabb ős ittlététől, de tudta, hogy nem tehet ellene semmit.
• Nem azért jöttem, hogy megosszam veletek azt, hogy itt van – mondta Elijah és keresztbe tette a lábait és kényelmesen ráhelyezte a kezeit.
• Akkor minek köszönhetjük látogatásod? – kérdezte Jason gúnyosan.
• Jason! Kussolj, vagy megrugdoslak – fenyegetőzött Lily.
• Jól van, jól van – vágta rá a Weston fiú sértetten és a konyhába vonult volna, de az őst hangja megállította.
• Kérlek, üljetek le. Fontos dologról szeretnék veletek beszélni – mondta Elijah. Lily és Jason megtették az ős kérését, mivel sejtették, hogy valóban komoly dologról van szó.

• Tudom, hogy sok mindenre vadásztok és ezen kívül van még valami veletek kapcsolatban, amire még nem sikerült rájönnöm, de bármi is legyen az én segítek nektek legyőzni Peter Thomsont – jegyezte meg Elijah tárgyilagosan. Jason összehúzott szemekkel nézet az ősre, ugyanakkor nagyon örült neki, hogy csak a vadász dolgot tudja. A segítség kérdést meg azért igazán megfontolandó lehetőség volt. Elvégre egy ősi vámpír azért mégiscsak egy ősi vámpír volt, aki minden esetben jól jött volna. És tartozásuk sem lenne felé elvégre a húga miatt segít nekik. Lily ehhez kapcsolódóan úgy vélte, hogy előbb utóbb, mind Jade-et, mind Elijah-t be kell avatniuk az igazságba. Mivel meggyőződése volt, hogy az ős nem fogja továbbadni senkinek sem az ő munkájuk azon részét, ami nem igazán volt publikus. A segítség pedig igazán jó ajánlat volt a számukra, sőt mi több egyenesen nagyszerű.
• Oké, nos, elfogadható ajánlatnak tűnik, de ettől még nem kedvellek jobban – szögezte le a saját egyéni véleményét Jason.
• Nem is vártam, hogy kedvelhetőbb személy legyek ettől az ajánlattól. Bár ettől függetlenül szívesen meghallgatnám azt, hogy miért is támadtak meg titeket, mert nem hiszem, hogy itt pusztán arról van szó, hogy rossz természetfeletti lényt vadásztál vagy éppen vadásztatok le – vonta fel a szemöldökét Elijah érdeklődve. Tudta, hogy rá kéne térni arra miért is van itt tulajdonképpen, de Kolt ismerve minden rendben lesz Jade-el amíg ő oda nem ér Mystic Fallsba. Legalábbis nagyon ajánlotta, hogy így legyen. Sem Jason, sem Lily nem reagált semmit az ős nem is annyira burkolt kérdésére. – Rendben, természetesen ettől függetlenül továbbra is áll az ajánlatom. Viszont van valami, amiről tudnotok kell – mondta az ős.
• Mégpedig? – kérdezte Lily.
• Az öcsém nagyon szerette volna, ha visszatérek Mystic Fallsba és egy olyan megoldást választott, ami biztosan meggyőz engem ennek a szükségességéről – magyarázta Elijah a helyzetet.
• Mond, hogy nincs semmi köze a húgomhoz, és nem azt akarod közölni velünk, hogy Mystic Fallsban vannak mindketten – pillantott gyanakodva az ősre Jason.
• Sajnálom, de biztos vagyok benne, hogy Kol vigyázni fog rá, amíg oda nem érünk – hajtotta le a fejét Elijah bűntudata jeléül erősen remélve, hogy öccse tényleg betartja a szavat ezt illetően. Mert, ha nem, akkor jöhet a fehér tölgyfa hamujába mártott ezüst karó.
• Most rohadtul megnyugodtam, hogy a bolond öcséd vigyáz a húgomra! – csattant fel indulatosan a Weston fiú. Elijah tudta, hogy Jason csak Jade miatt aggódik, amire azért meg volt az oka. Annak ellenére is, hogy Kol vigyázni fog a lányra. Elvégre Mystic Falls pont nem arról híres, hogy minden oda tévedő épségben megússza az ott történteket.
• Remélem, tudod, hogy ezért megölöm az öcsédet, még akkor is, ha tulajdonképpen véglegesen nem lesz semmilyen maradandó hatása – fenyegette meg az őst Jason. – Valamint a te megölésed is napirendre kerülhet még ezért – tette hozzá csak a félreértések elkerülése érdekében.
• Az, hogy Kol magával vitte Jade-et sajnálatos tény, de én a helyedben vigyáznék mit mondok, mert az öcsém feleennyire sem elnéző, mint amennyire én vagyok. Valamint ehhez azért hozzátenném, hogy az én nyugalmam sem végtelen – mondta Elijah kimérten.
• Menjünk. Elvégre ezért jöttél át nem igaz? Hogy mi is veled tartsunk – állt fel Lily elvágva Jason teljesen jogos panaszát, főleg mivel ő is dühöngött volna legszívesebben.
• Igen, ez volt a szándékom – biccentette Elijah.
• Akkor irány Mystic Falls és reméljük, hogy az öcséd tényleg figyelni fog Jade-re – vetette még oda Lily kifelé menet. Aztán beszálltak a kocsiba, ahogy Elijah is a sajátjába és Mystic Falls felé vették az irányt.

Jade-nek furcsa érzése volt, amikor ébredezni kezdet. Olybá tűnt a számára, hogy egy autóban utazik, ami ráadásnak eléggé gyorsan szelte az utakat. Aztán megérezte a bőr illatot, ami tipikusan a nagyon luxuskocsikra volt jellemző és ezért aztán szinte kipattantak a szemei és hirtelen felült.

• Hát felébredtél? Pont jókor, mert még egy kis idő és ott is vagyunk – szólalt meg Kol vidáman.
• Hol? És mégis mit tettél velem? – kérdezte Jade. Erősen döbbenten szemlélve először az őst, aztán a takarót, a párnát és leginkább a tájat, ami teljesen ismeretlen volt a számára.
• Semmit sem tettem veled, sőt hagytam, hogy szépen és kényelmesen aludva töltsd az utat – vágta rá Kol duzzogva. Elvégre ő tényleg minden tőle telhetőt megtett a lány kényelme érdekében, ami azért igazán értékelendő lehetett volna.
• Állítsd meg a kocsit, kérlek – mondta Jade az ős felé fordulva. Remélve, hogy az hallgat rá.
• Nem, nemsokára ott leszünk – rázta meg a fejét Kol. Jade közben a táskájában kezdett kutatni. Mivel szándékában állt felhívni valakit. Vagyis Elijah-t, aki talán tud hatni a testvérére. Valamint Jason és Lily nyilván már nagyon aggódnak érte, akiket értesíteni kell, hogy jól van. Ha már Kol ennyire nagyon szükségesnek érezte azt, hogy kirándulni vigye őt.
• Hol van a telefonom? – fordult az ős felé felháborodottan. Nem elég, hogy valamilyen ismeretlen helyre hozza el őt a beleegyezése nélkül még ráadásának elveszi a mobilját is. Azért mindennek van határa!
• Nálam van, és visszakapod, amit oda érünk – biztosította a lány vigyorogva. - Egyébként hátul van gyorséttermi kaja, egész jó, bár számomra nem igazán pótolta a vért – intett az egyik kezével hátra felé Kol. - Meg beugrottam neked ruhát is venni. Szerintem pont jók lesznek rád, ha oda értünk átöltözhetsz, de engem az se zavarna, ha most tennéd – tette hozzá és szája sarkában egy kisfiús mosoly jelent meg.
• Te most komolyan képes voltál elrabolni engem? – kérdezte a lány meglehetősen sértetten.
• Nem raboltalak el – tagadta a feltételezést kapásból az ős.
• Akkor? – húzta fel a szemöldökét Jade kissé morcosan.
• Aranyos vagy, amikor mérgelődsz – mondta Kol, mire a lány mérgesen kibámult az ablakon. - Csak szépen megkértelek, hogy tarts velem, te pedig nem ellenkeztél. Egyébként is azt mondtad, hogy segítesz nekem – sóhajtotta az ős bánatosan.
• Azt se mondtad el, hogy miről van szó! És nem hittem volna, hogy képes vagy ilyet tenni – fordult vissza Jade felháborodottan.
• Jó, hát most már nincs mit tenni, minthogy velem maradsz addig, amíg Elijah ide nem ér - legyintette az ős nem törődöm módon. Mivel teljesen lepergett róla a kérdőre vonás.
• Elijah idejön? – kérdezte Jade és láthatóan megkönnyebbült ettől a hírtől és megenyhülni látszott a kéretlen bánásmód miatt is.
• Igen, felhívtam őt és szerintem utánad még a világ végére is elfutna, ha szükséges lenne – forgatta meg a szemeit az ős. – De talán ez nem is olyan meglepő elvégre a barátnője vagy – tette hozzá kajánkodva.
• Mi csak barátok vagyunk – szögezte le a lány azon nyomban.
• És én? – kérdezte Kol érdeklődve.
• Mi van veled? – kérdezte Jade értetlenül ráncolva a homlokát.
• Én is a barátod vagyok? – kérdezte kisfiúsan kíváncsian az ős.
• Hát, nyilván, bár a stílusod hagy némi kivetni valót maga után. Tudod, nem szoktuk elrabolni a barátainkat – fejtette ki ezzel kapcsolatban a véleményét a lány.
• Még nyomós indokkal sem? – érdeklődve Kol. Jade nemlegesen megrázta a fejét. – Kár. De a barát témára visszatérve, akkor velem is le akarsz feküdni? – szélesedett ki az ős vigyora.
• Mi?! – kérdezte Jade megütközve.
• Hát, Elijah-hoz vonzódsz, ez teljesen nyilvánvaló. És hozzám? Vagy az én drága bátyámon kívül nincsen számodra más? – nevetett fel Kol.
• Elárulod, hogy hová is hoztál engem? – kérdezte Jade elterelően.
• Akkor később megbeszéljük nekem úgy is jó. Addig is köszöntelek Mystic Fallsban – vigyorodott el Kol a város határát jelző tábla felé bökve. Itt születtek. Vajon Kolnak mi oka volt magával hoznia engem? Remélem, Jason és Lily nem voltak nagyon mérgesek, gondolta a lány és minden körülmény ellenére izgatott volt amiatt, hogy így talán többet megtudhat Elijah múltjáról.

• Szóval itt nőtettek fel? – kérdezte Jade, amikor Kol megállt egy meglehetősen eldugott helyen lévő, de ennek ellenére nagyon takaros ház előtt. A ház maga emeletes volt. A falán borostyán futott fel és nagyon otthonosnak látszott.
• Nem, kicsit arrébb, ezt a házat én vettem neked – vigyorodott el az ős és kiszállt az autójából, de előtte még kikapkodta a csomagokat hátulról.
• Te vettél nekem egy házat? – hitetlenkedett a lány és eléggé elbizonytalanította az, hogy vajon mi is az ős szándéka vele.
• Miért is ne? Ha már barátok vagyunk – kacsintott Jade-re Kol.
• Tudod, nem igazán hiszem, hogy a barátok ennyire nagy értékű ajándékot adnak egymásnak – válaszolta Jade követve az őst a bejárati ajtó elé.
• Nos, szerintem, meg igenis lehet. De, ha talán törleszteni akarsz egy csókot igazán elfogadok kárpótlásul. Vagy Elijah-nak is adhatod, hogy jó napja legyen, amint ideér, bár én az első lehetőségnek jobban örülnék – mondta Kol derűsen.
• De most komolyan miért vettél nekem egy házat? – érdeklődte Jade, megfogva az ős karját. Remélve, hogy elmondja neki azt, hogy mi is a terve vele.
• Igen, vettem, mert így a legbiztonságosabb. Csak az mehet be ide, akit te behívsz – válaszolta végül Kol és ezzel együtt átadta a kulcsokat a lánynak.
• Szóval, ha nem mondom azt, hogy gyere be, akkor nem tudsz? – lépett be a házba Jade és onnan érdeklődte.
• Nem hagynál itt kint – vágta rá az ős kapásból.
• Beengedlek, amint elmondtad, hogy miért is vagyok itt – ajánlotta a lány, mert tudni akarta miért is vetemedett Kol ilyesmire.
• Már mondtam, így volt a legegyszerűbb meggyőznöm Elijah-t arról, hogy haza kell jönnie – vont vállat Kol.
• Tudom, hogy valami más okod is volt rá. Bajban vagy? – kérdezte Jade aggódva.
• Nem nagyobban, mint általában, de elismerem, hogy csináltam, ezt-azt – válaszolta az ős könnyedén.
• Én tudok neked segíteni? – kérdezte a lány bizonytalanul. Bár nem igazán tudta, hogy egy vámpírnak szüksége lehet e az ő segítségére, de talán azért mégis. Elvégre soha nem lehet tudni. És segíteni szeretett volna az ősnek, mert minden elrablásos dolog ellenére olyan volt, mint egy nagyon nagy gyerek.
• Lehet – töprengett el a lehetőségen Kol.
• És mit kéne tennem? – kérdezte Jade segítőkészen. Hogy addig is hasznossá tegye magát még Elijah ide nem ér.
• Nem lehetne, hogy ezt esetleg bent beszéljük meg? – vetette fel az ős. Tudta, hogy meg kellet volna igéznie a lányt, de nem volt szíve levenni róla azt a nyakláncot, amit még a bátyjától kapott. Különösen annak fényében, hogyha esetleg Elijah tudomására jutna, akkor még a mostaninál is mérgesebb lenne rá. Ami azért nem lett volna, valami kellemes dolog.
• Nem, mert akkor nem fogsz válaszolni – rázta meg a fejét a lány.
• És, ha megígérem? – ajánlotta Kol végső mentsvárként.
• Megtennéd? – fürkészte az ős arcát Jade.
• Elmondom neked, hogy miért is van szükségem a segítségedre Elijah-én kívül – fogadkozta az ős.
• Legyen – egyezett bele Jade tudva, hogy ez is több mint a semmi. – Kol gyere be. Így jó lesz? – hívta be az őst a lány kissé bizonytalanul.
• Tökéletes – vigyorodott el Kol átléve a küszöbön. – Szerintem válassz magadnak egy szobát, öltözz át, és utána megbeszéljük. Mit szólsz? – nyújtotta a lány felé azt a szatyrot, ami az általa vásárolt új ruhákat rejtette.
• Rendben – válaszolta Jade elvéve a felé nyújtotta szatyrot, aztán pedig felsétált a lépcsőn és az első szobába bevetette magát.

Jade lezuhanyozott, és rövid ideig tartó tétovázás utána felvette az ős által vett ruhákat. Valahogy sejtette, hogy Kol a maga szájíze szerint választott neki illő darabokat. A lány elpirulva konstatálta, hogy a fehérnemű pont passzol rá. Felmerülhetett volna az a lehetőség, hogy az ős nagyon jól tud tippelni, de Jade tudta, hogy ez inkább annak köszönhető, hogy alaposan megnézte őt. Vajon Elijah is eltalálta volna a méreteimet? Töprengett el a lány felvéve a kényelmes, bár kissé szűken szabott fekete nadrágot. Aztán felvette a blúzt is, amihez egy nagyon is szép és elegáns öv társult. Pár gyors mozdulattal kifésülte a haját és utána kissé zavartan igazította meg magán a ruhákat, amiket Kol vett neki. Felvette a tornacipőt, amiért hálát adott, mert nem tudta, hogy hova is fognak menni ők ketten Kollal, de sejtette, hogy nem lesz egyszerű a terep és ez sokkal jobb lesz, mint egy magas sarkúban mászkálni. Ezt követően lesétált a nappaliba, ahol a szintén átöltözött Kol teljesen békésen vért iszogatott. Szerencsére tasakból és nem emberből, de azért Jade a látványtól kissé összerezzent.

• Tudtam, hogy jól fog állni – pillantott elismerően a lányra az ős és az asztalra helyezte az üres tasakot. Észrevette az előbb Jade reakcióját, de mivel, hogy nemrég ismerte meg őt és tisztában volt azzal, hogy nemrég tudta meg azt is, hogy vannak vámpírok, ezért aztán elnézte neki. Mivel mindennek ellenére nagyon jól viselte azt, amit megtudott.
• Elmondanád nekem, hogyan lehetséges az, hogy… - mondta Jade bizonytalanul és megigazította magán a blúzt.
• Hogy lehet az, hogy a fehérnemű méreted tökéletesen eltaláltam, még a blúz egy kissé szűk? – értette meg a lány félbehagyott mondatát Kol fejét kissé félrebiccentve.
• Pontosan ezt akartam kérdezni – bólogatta Jade kissé zavartan és helyet foglalt az őssel szemben.
• Nos, úgy lehet, hogy a blúzból direkt vettem egy számmal kisebbet – vigyorodott el Kol. – Tudod, arra is gondoltam, hogy veszek neked egy kis cuki szoknyát, aztán mégsem tettem. Tekintve, hogy Elijah első dolga akkor az lenne, hogy kinyomja érte a szemeimet, és az nem lenne valami kellemes, akkor sem ha helyrejönne – válaszolta az ős megborzongva a lehetőségre, mert biztos volt abban, hogy bátyja így reagálna erre, de talán a blúz miatt nem lesz ilyen. Legalábbis Kol nagyon remélte, hogy nem.
• Hány éves is vagy te, hogy ilyeneket követsz el? – kérdezte Jade rosszallóan megcsóválva a fejét, de egyébként nem haragudott az ősre.
• Mit számít, hogy hány éves vagyok, ha ugyan olyan tökéletes a külsőm, mint régen? De tulajdonképpen férfiból vagyok, és nem vagyok vak sem szóval nem volt nehéz észrevennem, hogy Elijah miért is tüntet ki téged a figyelmével – mondta Kol és közelebb hajolt a lányhoz.
• Akkor elmondod mi a terved addig, amíg Elijah ide nem ér? – kérdezte Jade, aki nagyon remélte, hogy szomszédja értesítette Jasont és Lilyt a történtekről és nem aggódnak érte túlságosan. A mondat burkolt tartalmát meg elengedte a füle mellett.
• Nos, először is reggeliz meg, aztán pedig elmegyünk sétálni – válaszolta az ős.
• Hova? – kíváncsiskodott Jade.
• Mystic Falls alatt hatalmas barlangrendszer húzódik és van egy olyan része, ahová csak és kizárólag emberek mehetnek be. A falon régi ábrák vannak, én pedig tudni akarom, hogy pontosan mik is ezek – vázolta Kol, hogy miért is van az Elijah dolgon túl szüksége a lányra.
• Azt akarod, hogy lerajzoljam? Mert, akkor csalódni fogsz – mondta Jade, aki nem igazán volt egy Piccaso.
• Nekem az is tökéletesen megfelel, ha a mobiloddal lefényképezed. Ez a modern technológia igazán lenyűgöző, én főleg zenét szeretek hallgatni – mosolyodott el az ős. – Akkor segítesz nekem ugye? – pillantott a lányra kérdőn.
• Persze – bólogatta Jade. Elvégre ez tényleg nem fog nehezére esmo, hogy lefényképez pár rajzot.

Jade megreggelizet és Kol is evett egy kis emberi ételt is. Aztán a lány magára vette a kabátját és kiléptek a házból.

• Sétálunk vagy futunk? – kérdezte Kol érdeklődve.
• Ahogy neked jobban megfelel – felelte Jade.
• Akkor futunk – vigyorodott el Kol és az egyik karját a lány térde alá helyezte és a másikat meg a hátára és a karjaiba emelte. – Szerintem nagyon jó itt neked – tette hozzá az ős csibészesen, mivel nem tudta megállni megjegyzés nélkül azt, hogy a lány átkarolta a nyakát.
• Szerintem meg induljunk – válaszolta Jade és már fent sem akadt ezen a dolgon. Kol pedig már futott is. A lányt egy ideig lefoglalta a sebesség, de aztán napirendre tért a dolog felett. És arra gondolt, amit Kol az előbb mondott. Tényleg jó volt, de Elijah karjaiban sokkal, de sokkal jobban érezte magát, akkor, amikor a liftben voltak. Fejét az ős kabátjába temette és remélte, hogy szomszédja hamarosan megérkezik.
• Itt is lennék, innen én nagyon is bosszantó módon nem tudok tovább menni – szólalt meg az ős, amint közvetlenül az elé a barlang elé ért, ahol az őslakosok rajzai voltak és letette a lányt. Jade közelebb lépet a rajzokhoz és ámultan szemügyre vette őket.
• Ezek nevek? – érdeklődte a rovásírással felírt szakaszra pillantva.
• Igen, a mieink. Amit most tapogatsz az pont Elijah-é – válaszolta Kol aki kényelmesen féloldalasan nekidőlt a barlang falának.
• Viking rovásírás, ugye? De Lily azt mondta, hogy több mint ezer évesek vagytok, akkor hogy lehet, hogy mégis itt voltatok, ezen a területen akkor? – kérdezte értetlenül közben még mindig a neveket tanulmányozta és próbálta kitalálni, hogy melyik kié lehet, holott tudta, hogy felesleges próbálkozni, mert úgysem fogja kitalálni. De legalább Elijah-ra teljesen véletlenül rájött.
• Itt születünk, a szüleink az óvilágból ideköltöztek, hogy megvédjenek minket a haláltól. Aztán nem igazán sikerült nekik, sőt ők maguk tettek minket ilyenné – mutatott végig magán Kol könnyedén. Ő soha nem bánta, hogy vámpír lett belőle, bár a körülmények számára sem voltak kellemesek. Mégis a halhatatlansággal együtt tudott élni, főleg most, hogy Mikael kikerült a képből.
• A szüleitek változtattak titeket vámpírrá? – fordult az ős felé döbbenten a lány. De mégis mi oka lehet valakinek ilyet tenni?
• Meglep? Ha ismerted volna őket, akkor nem így lenne – tette hozzá Kol fanyarul.
• Sajnálom – motyogta Jade az ős karjára téve a kezét.
• Nem kell, meg akartak ölni minket és szerencsére a saját csapdájukba estek és végül helyettünk ők haltak meg – horkantott fel Kol. Jade nem tudta, hogy erre mit mondhatna. Elvégre hogy fejezze ki a sajnálatát egy olyan dolog miatt, ami ennyire szörnyű és Kol pedig úgy tesz, mint akit nem érdekel ez az egész. – De akkor lefényképezed nekem a képeket? – érdeklődte az ős a telefonját nyújtva a lány felé.
• Persze – válaszolta Jade és visszafordult a barlang felé, hogy teljesítse azt, amire Kol megkérte őt.

Jade gondosan lefotózta a rajzokat. Ügyelve rá, hogy az ne legyen elmosódva, és kivehető legyen rajta az, ami szükséges. Észre vett egy számára nagyon is ismerős ábrát, egy triquetrát, olyat, ami az ő vállára is volt tetoválva. De aztán napirendre tért a dolog felett.

• Tessék – adta vissza a telefont az ősnek.
• Köszi – vigyorodott el Kol, bár ezúttal nem volt felhőtlen, mert a teljes figyelmét az kötötte le, hogy megtudja, hogy mit is irkáltak le az őslakosok az ő történetükből és ezen kívül mást is tovább adtak e. – Gyere, erre van egy kijárat – pillantott fel a lányra és továbbra is a telefont figyelve kezdett a temető felőli kijárat felé menni. Közben azért ügyelt rá, hogy Jade ne maradjon le mögötte, valamint, hogy azért lehetőleg ne essen el egy kiálló szikladarabban meg ilyenek. Azonban, ahogy egyre közelebb értek, úgy lett egyre lassabb a lány.
• Kol, hova megyünk? – kérdezte Jade megállva és egyedül az akadályozta meg az elesésben, hogy az ősbe kapaszkodott, mintha az élete múlna rajta.
• Veled meg mi történt? – hökkent meg Kol ismét a karjába emelve Jade-et. Mivel a lány láthatóan alig állt a lábán és a szemei is erősebben fénylettek, de ezt a sötétnek tudta be.
• A kijárat hova vezet? – kérdezte Jade nagy nehezen, mivel az állapotát tekintve kezdte sejteni, hogy temető van a környéken. Nagyon közel. Túl közel.
• A temetőbe, de mindjárt ott vagyunk és… - mondta Kol, ám a lány hevesen félbeszakította.
• Nem, nem, menjünk más felé, nem vihetsz engem a temetőbe. Utálom a temetőket – kapaszkodott kissé hisztérikusan az ős nyakába Jade.
• Oké – mondta Kol erősen meghökkenve és gyorsan sarkon fordult és megcélzott egy másik kijáratott. Ami bár kissé távolabb eset mégis nem közvetlenül a temetőben volt. – Nem értem, hogy mi bajod is van tulajdonképpen. Félsz a hulláktól? Akkor sanszos lehet egy kórházban dolgozni – meg egy vámpírral majdnem járni, tette hozzá Kol gondoltban, de a lány állapotára való tekintettel inkább ezt már nem mondta ki hangosan.
• Nem félek a hulláktól, és ha tudni akarod a szülészeti osztályon dolgozom – vágta rá Jade, aki végre kezdett jobba lenni. Köszönhetően annak, hogy már távolabb értek a temetőtől.
• Ez akkor sem magyarázza meg ezt a temetős dolgot – mondta Kol értetlenkedve.
• Nem szeretem a temetőket, és ha tudni akarod klausztrofóbiám is van, de szerintem biztos van ami téged is pánikrohamba kerget – mondta Jade élesen. Ugyanis rosszul esett neki az ős mondandója, különösen, mert ő maga is hülyének érezte magát ezektől a dolgoktól.
• Nincs ilyen dologról tudomásom, de dührohamom néha szokott lenni – vont vállat Kol könnyedén. – Egyébként régóta megvan ez a fajta… rossz érzésed a temetők közelében? – kérdezte kíváncsian. Ilyenről még nem igazán hallott és érdekesnek találta. Nem kimondottan természetfeletti értelemben, de soha nem lehet tudni.
• Kiskoromban sem szerettem, de a szüleim halálakor felerősödött – válaszolta Jade és mélyen belélegezte a friss levegőt, amikor kiértek a szabadba. Biztos távolságba a temetőtől. Kol letette Jade-et, aki ez miatt szinte közvetlenül az ős előtt állt. Kol közelebb hajol a lányhoz, hogy még jobban be bírja lélegezte a liliom illatot. A szája, pedig szinte súrolta Jade-ét. – Olyan illatod van, mint Elijah-nak – jegyezte meg ekkor a lány elmosolyodva a szintén hasonló mogyoróbarna szemekbe pillantva. Természetesen érezte, hogy Kol meg akarja csókolni, ezért aztán kimondta az első eszébe jutó dolgot, és pont ez a megjegyzés csúszott ki a száján. Ami saját véleménye szerint nagyon is igaza volt. Kol minden viselkedésre ellenére nagyon emlékeztette őt Elijah-ra, ezért is bízott meg benne mindennek ellenére is.
• Hát mondtak már rosszabbat is rám – válaszolta Kol zavartan és kissé hátrébb lépve megrázta a fejét. Valahogy nem volt hozzászokva ahhoz, hogy amikor meg akar csókolni valaki az ennyire nem veszi ezt figyelembe, ráadásnak azt mondja, hogy olyan illata van, mint a bátyának. Lelombozó. Ráadásul biztosan tudta, hogy a lány nem játszik vele, hanem egyszerűen csak megjegyezte ezt a hasonlóságot. Elijah tényleg nagyon jól választott, pillantott a szép zöld szemekbe. Amik kedvesen és nyíltan nézek rá vissza.

Ezután Kol visszavitte Jade-et a házba, mivel úgy gondolta beugranak pár dologért, aztán elmennek a Grillbe, hogy ott várják meg Elijah-t.

• Kol, Elijah honnan fogja tudni, hogy itt vagyunk? – érdeklődte a lány mikor megérkeztek.
• Sehonnan – vont vállat az ős. Jade válaszként felvont a szemöldökét, mire Kol felnevetett. – Tudsz biliárdozni? – tette fel a lány szerint egyáltalán nem ide illő kérdést.
• Hogy jön ez ide? – kérdezte a lány érdeklődve.
• Először válaszolj és akkor én is fogok – makacskodott az ős.
• Egy kicsit, bár nem vagyok valami nagyon ügyes – válaszolta Jade, mikor látta, hogy e nélkül nem fognak egyről a kettőre jutni.
• Majd én profit csinálok belőled – karolta át a lányt vállát Kol vidáman és kinyitotta előtte a kocsi ajtót.
• Tudod, nem válaszoltál a kérdésemre – jegyezte meg Jade kissé durcásan.
• Oké, oké, a Mystic Grillbe megyünk, mivel az itteniek számára központi szórakozóhely és Elijah biztos tudni fogja, hogy ott vagyunk – emelte fel a kezeit megadóan az ős.
• Olyan nehéz volt elmondani? – érdeklődte Jade csöndesen beszállva az autóba.
• Nem, egyszerűen csak szeretem húzni a körülöttem lévők idegeit, bár Elijah ezen problémájára a többiek is rátesznek egy lapáttal – vont vállat az ős, aki gyorsan megkerülte a járművet és már be is indította azt.
• Ezért zárkózott el – motyogta a lány maga elé.
• Azt hiszem kicsit kiakadt ránk, csodálkoztam is, hogy csak most került rá sor – merengett el Kol. Ugyanis testvére ezer éve figyelt rájuk, hogy nagyjából megmaradjon a békéjük. És annak ellenére, hogy ez szinte soha nem sikerült ő mégis lenyűgözően kitartóan próbálkozott. Így aztán ideje volt, hogy egy kis szüntet vegyen ki. Ami tényleg nagyon rövidre sikeredet. Bár Kol nem igazán érzett bűntudatott amiatt, hogy ő rövidített le azt, tekintve, hogy most lehet, hogy nagyobb problémájuk is lesz, mint ez. - Szóval ne vedd magadra, főleg mivel megnyílt előtted, ami nagy szó tekintve, hogy Elijah-ról van szó – árulta el a saját véleményét az ős.
• Nagy szükséged van rá igaz? – érdeklődte Jade.
• Eléggé, de nem hiszem, hogy meghallgatná az indokaimat – mondta Kol és halvány szomorúság érződött a hangjában.
• Szerintem legyél őszinte, az mindig használ – tanácsolta a lány az ős egyik karjára téve a kezét.
• Nálunk ez nem igazán szokványos módszer – csóválta meg a fejét az ős kissé bánatosan. – Jade tudom, hogy sokat kértem ma tőled és talán egy egészen picit elvetettem a sulykot azzal, hogy szó nélkül magammal hoztalak, de szeretnélek megkérni még egy aprócska szívességre – parkolt le a főtéren Kol és a lány felé fordult.
• Miről lenne szó? – kérdezte a lány segítőkészen.
• Megkérnéd Elijah-t, hogy maradjatok még egy darabig? Biztosan tudom, azt, ha te kéred őt és a jelenléted miatt, elfogja fogadni azt, amit tőlem kapásból megtagadna a mostaniak fényében – kérte az ős.
• Szükséged van rá, igaz? – kérdezte Jade, aki gyakran érezte ezt, amikor a testvére távol volt tőle, valamint Lily is Jasonnel volt.
• Rebekah haragszik rám, Klausra meg én haragszom. Csak Elijah az egyetlen testvérem, aki szóba áll velem – válaszolta Kol őszintén és igazán bánatosnak látszott e miatt a sajnálatos tény miatt.
• Legyen, segítek neked – mosolyodott el Jade. Egyszerűen nem lehetett nemet mondani azokba a reménykedő mogyoróbarna szemekbe nézve. Mert legyen Kol több mint ezer éves, akkor is nem volt más, mint egy nagy gyerek, aki mások, de leginkább a testvérei figyelmére vágyik.
• Köszi, az adósod vagyok – vigyorodott el Kol és megölelte a lányt.
• Kol! – szólt rá az ősre rosszallóan, mikor annak a derekától lejjebb kezdett kalandozni a keze.
• Bocsi, nem tudtam megállni – engedte el nevetve a lányt. – Na, akkor gyere, megtanítalak rendesen biliárdozni – szállt ki a kocsiból az ős. Jade pedig követte őt.

Jade és Kol már lassan fél órája biliárdoztak, amikor a Grillbe nem más lépett be, mint Damon Salvatore. Aki egyenesen a bárpult felé vette az irányt, hogy birtokba vegye szokásos helyét, amikor a szeme sarkából kiszúrta a párost. Gyorsan írt egy üzenetet és a kiszemelt személyek mellé lépett.

• Lám, lám kit sodort ide a szél vagy inkább mondjam úgy, hogy vissza? – jegyezte meg gúnyosan. Közben lopva szemügyre vette a lányt is. Valahonnan ismerős volt neki, bár meg, mert volna rá esküdni, hogy még soha életében nem találkozott vele.
• Damon, hát nem tanultál a múltkori Denveri esetből? – érdeklődte az ős cinikusan megtámaszkodva az asztalon. Jade közelebb oldalazott Kolhoz, mivel sejtette, hogy a másik egy vámpír. Bár a neve, mintha ismerős lett volna neki valahonnan, de mostanában annyi mindent tudott meg, hogy az is csoda számba ment a számára, hogy a sajátjára emlékszik.
• Klaus kerestet a kis húzásod után, és bár nem vagyunk puszipajtások, megmondtam neki, hogy hazatért az ő egyik elveszett báránykája – közölte Damon kegyesen. A mostani helyzetben, hogy elvesztette a legjobb barátját nem igazán maradt egyetlen normális barátja sem, főleg nem olyan, aki inni is elmegy vele. Ezért aztán eleinte puszta hobbiból átment a nagy gonosz hibridhez és bosszantotta őt. Aki nem igazán nézte ezt jó szemmel, de mivel jobb társasága nem igen akadt eltűrte őt maga mellett és nagyon is meglepő módon még egész normálisan is el tudtak beszélgetni egymással.
• Nem tudom, miről beszélsz – adta a tudatlan Kol.
• Szóval azt akarod nekem mondani Kol, hogy nem emlékszel arra, hogy képes voltál annyira összeveszni Rebekah-val, hogy teljesen elvesztetted a fejed? Ezért aztán majdnem megöletni az összes iskolában tartózkodó diákot? – érdeklődte a megjelent Klaus szárazon.
• Nekem nem igazán rémlik semmi ilyesmi – rántotta meg a vállát Kol nemtörődöm módon. Bátyja egyébként nagyon leegyszerűsítve adta elő a történteket, de persze ettől függetlenül valóban volt egy kis valóságtartalma annak, amit mondott. Jade remélte, hogy Elijah nemsokára megérkezik, mert tudta, hogy a mondandójával ellentétben Kol valami nagyon rossz fát tett a tűzre. És bár mindenkit megillet az ártatlanság vélelme még ő is hajlott arra, hogy Kol képes messzire menni, ha el akar érni valamit. Jó példa volt erre az ő ittléte is. Valamint arra is sikerült rájönni a lánynak, hogy az egyik megjelent személy Elijah és Kol bátyja, vagyis Klaus. A másik meg…
• Damon? Damon Salvatore? – jutotta eszébe a testvére és Lily és Jason által említett vámpír neve.
• Igen, és te? – húzta fel a szemöldökét Damon.
• Jason Weston húga vagyok, Jade – válaszolta a lány kedvesen.
• Kol, te neked meg mióta a barátnőd az egyik vadász ismerősöm húga? – pillantott az ősre. Így már értette, hogy miért volt neki ismerős a lány, ugyanis látott róla képeket Jasonnél és Lily-nél is. Személyesen viszont most találkoztak először. Ezért aztán csodálkozott rajta, hogy Jason és Lily még nincsenek itt. Tekintve, hogy azok ketten nagyon óvták a lányt, amire nyilván minden okuk megvolt. Bár nem igazán végezték jól, tekintve, hogy most itt van Mystic Fallsban, ráadásul pont az egyik ős társaságában.
• Ő nem az én barátnőm – jegyezte meg Kol erősen kihangsúlyozva a személyes névmást. Nem tudta, hogy Jade testvérei vadászok, de ebben a pillanatban nem is igazán érdekelte, mivel meglátta, hogy ki vagyis inkább kik is léptek be a Grillbe.
• Akkor miért van veled? – kérdezte Klaus érdeklődve. Aki most már nagyobb figyelmet szentelt a lánynak és ekkor vette észre a nyakában lévő nyakláncot, amikor egy szokása szerint nyugodt hang megszólalt közvetlenül mögötte.
• Azért, mert Kol szükségesnek érezte, hogy visszahozzon engem – jelentette ki Elijah. – Minden rendben kedvesem? – nyújtotta a lány felé a kezét, aki a többiekre ügyet sem vetve vetette magát az ős karjaiba. Szorosan megölelve szomszédját és arcát a megnyugtatóan fahéj illatú zakóba temette. Elijah pedig karjaival szorosan magához húzta a lányt.
• Oké, örülsz a kedves szomszédnak, a tulajdon bátyádra meg ügyet sem veszel? – kérdezte Jason sértődötten. Azonban húgát továbbra is csak Elijah kötötte le, hogy újra mellette lehet. Lily megforgatta a szemeit és Jasonnel ellentétben elégedet volt azzal kapcsolatban, hogy Jade ennyire örül a velük érkezett ősnek. Damon erősen meghökkent azon, hogy valaki a mindig minden esetben visszafogottságot sugárzó Elijah karjaiba vesse magát, ráadásul az is feltűnt neki, hogy az ős azonnal visszaölelt a lányt. Te jó ég… és én még azt hittem, hogy a Klausszal megkötött békémen senki sem képes döbbenetesebb dolgot tenni…, gondolta az idősebb Salvatore. Klaus a vámpírhoz hasonlóan erősen megdöbbenve figyelte idősebb öcsét elvégre tényleg nem igazán volt jellemző, hogy valaki csak úgy Elijah karjaiba vesse magát. Bár valahogy sejtette, hogy a lány fontos lehet, ha Elijah képes volt nyakláncot adni neki, nem beszélve a bensőséges hangról és az ölelésről, valamint ha igaz, amit öccse állít – és ebben a helyzetben nyilván az – akkor csak és kizárólag Jade miatt jött vissza a testvére. Ami kissé kiakasztó volt. Kol elégedetten elvigyorodott. A terve bevált és testvére végre hazajött.