9. fejezet

Találkozunk Mystic Fallsban

„Ha te meg én barátok vagyunk, akkor a kapcsolatunkat áthatja egyfajta várakozás. Amikor látjuk egymást, vagy távol vagyunk egymástól, ott vibrál a levegőben az együttlét, a nevetés és a beszélgetés várakozása. Ennek a várakozásnak nincs konkrét meghatározása; eleven és dinamikus, és minden, ami kialakul az együttlétünkből, az a valami különleges, egyedi ajándék, amelyen senki mással nem osztozunk.” William Paul Young

Elijah mélyet sóhajtva állt meg Jade és Jason otthona előtt. Minél előbb Mystic Fallsba akart érni, de tudta, hogy tartozik annyival, miszerint értesíti Jason-t és Lily a most történt eseményekről. Főleg úgy, hogy Peter Thomson minden bizonnyal továbbra sem fogja visszavonni a támadását Jasonnel szemben. Ezért aztán összeszedte magát és az öccse iránti mérgét és a Jade miatti aggodalmát legyűrve kopogtatott az ajtón. Még szerencse volt, hogy soha nem esett nehezére megőrizni a nyugodtság teljes látszatát, akkor sem, ha valójában néha legszívesebben a pokolba kívánt volna mindenkit. Ezen a listán most Kol vette át a vezető helyezést. Valahogy nem várta volna ezt az öccsétől. Mármint konkrétan azt, hogy ilyen merész húzásra szánja el magát vele szemben. Mert a meggondolatlanság rész teljesen világos volt a számára. Egyszerűen annyira kihozta őt a sodrából ez a viselkedés, amit Kol most meg merészelt lépni, hogy legszívesebben kitörte volna a nyakát. De az is megfordult a fejében, hogy leszúrja őt az egyik fehér tölgyfa hamujába mártott ezüst tőrrel. Mert, bár nem volt Klaus ezen módszerének híve, sőt mi több erősen ellenezte ezt. Azonban most, ebben a helyzetben képes lett volna megtenni, annak érdekében, hogy Jade ismét biztonságban legyen, itt San Franciscóban. Nem, pedig a természet felettitől csak úgy hemzsegő Mystic Fallsban. Ami tényleg nem volt biztonságos egy olyan gyönyörű és védtelen lánynak, mint Jade.

• Elijah? Jade még nincs itthon, de ha akarod megvárhatod, mert nemsokára hazaér – invitálta be hatalmas vigyorral az arcán az őst Lily.
• Tudom, hogy nincs itthon – válaszolta az ős kimérten.
• Történt valami? – kérdezte Lily komolyan, mert bár Elijah nyugodtságán nem tudott átlátni attól még, nem esett nehezére kitalálni azt, hogy akkor valami baj van. Elvégre mi másért is jönne át hozzájuk Elijah, ha nem Jade miatt?
• Az öcsém… - kezdte Elijah tárgyilagosan leülve a kanapéra.
• Igen, Jade mondta, hogy Kol itt van közöttük. Kösz, hogy te is beugrottál szólni róla. Igazán értékelendő meg minden – szólalt meg a lépcsőn lesétáló Jason. Aki nem volt kifejezetten elragadtatva a fiatalabb ős ittlététől, de tudta, hogy nem tehet ellene semmit.
• Nem azért jöttem, hogy megosszam veletek azt, hogy itt van – mondta Elijah és keresztbe tette a lábait és kényelmesen ráhelyezte a kezeit.
• Akkor minek köszönhetjük látogatásod? – kérdezte Jason gúnyosan.
• Jason! Kussolj, vagy megrugdoslak – fenyegetőzött Lily.
• Jól van, jól van – vágta rá a Weston fiú sértetten és a konyhába vonult volna, de az őst hangja megállította.
• Kérlek, üljetek le. Fontos dologról szeretnék veletek beszélni – mondta Elijah. Lily és Jason megtették az ős kérését, mivel sejtették, hogy valóban komoly dologról van szó.

• Tudom, hogy sok mindenre vadásztok és ezen kívül van még valami veletek kapcsolatban, amire még nem sikerült rájönnöm, de bármi is legyen az én segítek nektek legyőzni Peter Thomsont – jegyezte meg Elijah tárgyilagosan. Jason összehúzott szemekkel nézet az ősre, ugyanakkor nagyon örült neki, hogy csak a vadász dolgot tudja. A segítség kérdést meg azért igazán megfontolandó lehetőség volt. Elvégre egy ősi vámpír azért mégiscsak egy ősi vámpír volt, aki minden esetben jól jött volna. És tartozásuk sem lenne felé elvégre a húga miatt segít nekik. Lily ehhez kapcsolódóan úgy vélte, hogy előbb utóbb, mind Jade-et, mind Elijah-t be kell avatniuk az igazságba. Mivel meggyőződése volt, hogy az ős nem fogja továbbadni senkinek sem az ő munkájuk azon részét, ami nem igazán volt publikus. A segítség pedig igazán jó ajánlat volt a számukra, sőt mi több egyenesen nagyszerű.
• Oké, nos, elfogadható ajánlatnak tűnik, de ettől még nem kedvellek jobban – szögezte le a saját egyéni véleményét Jason.
• Nem is vártam, hogy kedvelhetőbb személy legyek ettől az ajánlattól. Bár ettől függetlenül szívesen meghallgatnám azt, hogy miért is támadtak meg titeket, mert nem hiszem, hogy itt pusztán arról van szó, hogy rossz természetfeletti lényt vadásztál vagy éppen vadásztatok le – vonta fel a szemöldökét Elijah érdeklődve. Tudta, hogy rá kéne térni arra miért is van itt tulajdonképpen, de Kolt ismerve minden rendben lesz Jade-el amíg ő oda nem ér Mystic Fallsba. Legalábbis nagyon ajánlotta, hogy így legyen. Sem Jason, sem Lily nem reagált semmit az ős nem is annyira burkolt kérdésére. – Rendben, természetesen ettől függetlenül továbbra is áll az ajánlatom. Viszont van valami, amiről tudnotok kell – mondta az ős.
• Mégpedig? – kérdezte Lily.
• Az öcsém nagyon szerette volna, ha visszatérek Mystic Fallsba és egy olyan megoldást választott, ami biztosan meggyőz engem ennek a szükségességéről – magyarázta Elijah a helyzetet.
• Mond, hogy nincs semmi köze a húgomhoz, és nem azt akarod közölni velünk, hogy Mystic Fallsban vannak mindketten – pillantott gyanakodva az ősre Jason.
• Sajnálom, de biztos vagyok benne, hogy Kol vigyázni fog rá, amíg oda nem érünk – hajtotta le a fejét Elijah bűntudata jeléül erősen remélve, hogy öccse tényleg betartja a szavat ezt illetően. Mert, ha nem, akkor jöhet a fehér tölgyfa hamujába mártott ezüst karó.
• Most rohadtul megnyugodtam, hogy a bolond öcséd vigyáz a húgomra! – csattant fel indulatosan a Weston fiú. Elijah tudta, hogy Jason csak Jade miatt aggódik, amire azért meg volt az oka. Annak ellenére is, hogy Kol vigyázni fog a lányra. Elvégre Mystic Falls pont nem arról híres, hogy minden oda tévedő épségben megússza az ott történteket.
• Remélem, tudod, hogy ezért megölöm az öcsédet, még akkor is, ha tulajdonképpen véglegesen nem lesz semmilyen maradandó hatása – fenyegette meg az őst Jason. – Valamint a te megölésed is napirendre kerülhet még ezért – tette hozzá csak a félreértések elkerülése érdekében.
• Az, hogy Kol magával vitte Jade-et sajnálatos tény, de én a helyedben vigyáznék mit mondok, mert az öcsém feleennyire sem elnéző, mint amennyire én vagyok. Valamint ehhez azért hozzátenném, hogy az én nyugalmam sem végtelen – mondta Elijah kimérten.
• Menjünk. Elvégre ezért jöttél át nem igaz? Hogy mi is veled tartsunk – állt fel Lily elvágva Jason teljesen jogos panaszát, főleg mivel ő is dühöngött volna legszívesebben.
• Igen, ez volt a szándékom – biccentette Elijah.
• Akkor irány Mystic Falls és reméljük, hogy az öcséd tényleg figyelni fog Jade-re – vetette még oda Lily kifelé menet. Aztán beszálltak a kocsiba, ahogy Elijah is a sajátjába és Mystic Falls felé vették az irányt.

Jade-nek furcsa érzése volt, amikor ébredezni kezdet. Olybá tűnt a számára, hogy egy autóban utazik, ami ráadásnak eléggé gyorsan szelte az utakat. Aztán megérezte a bőr illatot, ami tipikusan a nagyon luxuskocsikra volt jellemző és ezért aztán szinte kipattantak a szemei és hirtelen felült.

• Hát felébredtél? Pont jókor, mert még egy kis idő és ott is vagyunk – szólalt meg Kol vidáman.
• Hol? És mégis mit tettél velem? – kérdezte Jade. Erősen döbbenten szemlélve először az őst, aztán a takarót, a párnát és leginkább a tájat, ami teljesen ismeretlen volt a számára.
• Semmit sem tettem veled, sőt hagytam, hogy szépen és kényelmesen aludva töltsd az utat – vágta rá Kol duzzogva. Elvégre ő tényleg minden tőle telhetőt megtett a lány kényelme érdekében, ami azért igazán értékelendő lehetett volna.
• Állítsd meg a kocsit, kérlek – mondta Jade az ős felé fordulva. Remélve, hogy az hallgat rá.
• Nem, nemsokára ott leszünk – rázta meg a fejét Kol. Jade közben a táskájában kezdett kutatni. Mivel szándékában állt felhívni valakit. Vagyis Elijah-t, aki talán tud hatni a testvérére. Valamint Jason és Lily nyilván már nagyon aggódnak érte, akiket értesíteni kell, hogy jól van. Ha már Kol ennyire nagyon szükségesnek érezte azt, hogy kirándulni vigye őt.
• Hol van a telefonom? – fordult az ős felé felháborodottan. Nem elég, hogy valamilyen ismeretlen helyre hozza el őt a beleegyezése nélkül még ráadásának elveszi a mobilját is. Azért mindennek van határa!
• Nálam van, és visszakapod, amit oda érünk – biztosította a lány vigyorogva. - Egyébként hátul van gyorséttermi kaja, egész jó, bár számomra nem igazán pótolta a vért – intett az egyik kezével hátra felé Kol. - Meg beugrottam neked ruhát is venni. Szerintem pont jók lesznek rád, ha oda értünk átöltözhetsz, de engem az se zavarna, ha most tennéd – tette hozzá és szája sarkában egy kisfiús mosoly jelent meg.
• Te most komolyan képes voltál elrabolni engem? – kérdezte a lány meglehetősen sértetten.
• Nem raboltalak el – tagadta a feltételezést kapásból az ős.
• Akkor? – húzta fel a szemöldökét Jade kissé morcosan.
• Aranyos vagy, amikor mérgelődsz – mondta Kol, mire a lány mérgesen kibámult az ablakon. - Csak szépen megkértelek, hogy tarts velem, te pedig nem ellenkeztél. Egyébként is azt mondtad, hogy segítesz nekem – sóhajtotta az ős bánatosan.
• Azt se mondtad el, hogy miről van szó! És nem hittem volna, hogy képes vagy ilyet tenni – fordult vissza Jade felháborodottan.
• Jó, hát most már nincs mit tenni, minthogy velem maradsz addig, amíg Elijah ide nem ér - legyintette az ős nem törődöm módon. Mivel teljesen lepergett róla a kérdőre vonás.
• Elijah idejön? – kérdezte Jade és láthatóan megkönnyebbült ettől a hírtől és megenyhülni látszott a kéretlen bánásmód miatt is.
• Igen, felhívtam őt és szerintem utánad még a világ végére is elfutna, ha szükséges lenne – forgatta meg a szemeit az ős. – De talán ez nem is olyan meglepő elvégre a barátnője vagy – tette hozzá kajánkodva.
• Mi csak barátok vagyunk – szögezte le a lány azon nyomban.
• És én? – kérdezte Kol érdeklődve.
• Mi van veled? – kérdezte Jade értetlenül ráncolva a homlokát.
• Én is a barátod vagyok? – kérdezte kisfiúsan kíváncsian az ős.
• Hát, nyilván, bár a stílusod hagy némi kivetni valót maga után. Tudod, nem szoktuk elrabolni a barátainkat – fejtette ki ezzel kapcsolatban a véleményét a lány.
• Még nyomós indokkal sem? – érdeklődve Kol. Jade nemlegesen megrázta a fejét. – Kár. De a barát témára visszatérve, akkor velem is le akarsz feküdni? – szélesedett ki az ős vigyora.
• Mi?! – kérdezte Jade megütközve.
• Hát, Elijah-hoz vonzódsz, ez teljesen nyilvánvaló. És hozzám? Vagy az én drága bátyámon kívül nincsen számodra más? – nevetett fel Kol.
• Elárulod, hogy hová is hoztál engem? – kérdezte Jade elterelően.
• Akkor később megbeszéljük nekem úgy is jó. Addig is köszöntelek Mystic Fallsban – vigyorodott el Kol a város határát jelző tábla felé bökve. Itt születtek. Vajon Kolnak mi oka volt magával hoznia engem? Remélem, Jason és Lily nem voltak nagyon mérgesek, gondolta a lány és minden körülmény ellenére izgatott volt amiatt, hogy így talán többet megtudhat Elijah múltjáról.

• Szóval itt nőtettek fel? – kérdezte Jade, amikor Kol megállt egy meglehetősen eldugott helyen lévő, de ennek ellenére nagyon takaros ház előtt. A ház maga emeletes volt. A falán borostyán futott fel és nagyon otthonosnak látszott.
• Nem, kicsit arrébb, ezt a házat én vettem neked – vigyorodott el az ős és kiszállt az autójából, de előtte még kikapkodta a csomagokat hátulról.
• Te vettél nekem egy házat? – hitetlenkedett a lány és eléggé elbizonytalanította az, hogy vajon mi is az ős szándéka vele.
• Miért is ne? Ha már barátok vagyunk – kacsintott Jade-re Kol.
• Tudod, nem igazán hiszem, hogy a barátok ennyire nagy értékű ajándékot adnak egymásnak – válaszolta Jade követve az őst a bejárati ajtó elé.
• Nos, szerintem, meg igenis lehet. De, ha talán törleszteni akarsz egy csókot igazán elfogadok kárpótlásul. Vagy Elijah-nak is adhatod, hogy jó napja legyen, amint ideér, bár én az első lehetőségnek jobban örülnék – mondta Kol derűsen.
• De most komolyan miért vettél nekem egy házat? – érdeklődte Jade, megfogva az ős karját. Remélve, hogy elmondja neki azt, hogy mi is a terve vele.
• Igen, vettem, mert így a legbiztonságosabb. Csak az mehet be ide, akit te behívsz – válaszolta végül Kol és ezzel együtt átadta a kulcsokat a lánynak.
• Szóval, ha nem mondom azt, hogy gyere be, akkor nem tudsz? – lépett be a házba Jade és onnan érdeklődte.
• Nem hagynál itt kint – vágta rá az ős kapásból.
• Beengedlek, amint elmondtad, hogy miért is vagyok itt – ajánlotta a lány, mert tudni akarta miért is vetemedett Kol ilyesmire.
• Már mondtam, így volt a legegyszerűbb meggyőznöm Elijah-t arról, hogy haza kell jönnie – vont vállat Kol.
• Tudom, hogy valami más okod is volt rá. Bajban vagy? – kérdezte Jade aggódva.
• Nem nagyobban, mint általában, de elismerem, hogy csináltam, ezt-azt – válaszolta az ős könnyedén.
• Én tudok neked segíteni? – kérdezte a lány bizonytalanul. Bár nem igazán tudta, hogy egy vámpírnak szüksége lehet e az ő segítségére, de talán azért mégis. Elvégre soha nem lehet tudni. És segíteni szeretett volna az ősnek, mert minden elrablásos dolog ellenére olyan volt, mint egy nagyon nagy gyerek.
• Lehet – töprengett el a lehetőségen Kol.
• És mit kéne tennem? – kérdezte Jade segítőkészen. Hogy addig is hasznossá tegye magát még Elijah ide nem ér.
• Nem lehetne, hogy ezt esetleg bent beszéljük meg? – vetette fel az ős. Tudta, hogy meg kellet volna igéznie a lányt, de nem volt szíve levenni róla azt a nyakláncot, amit még a bátyjától kapott. Különösen annak fényében, hogyha esetleg Elijah tudomására jutna, akkor még a mostaninál is mérgesebb lenne rá. Ami azért nem lett volna, valami kellemes dolog.
• Nem, mert akkor nem fogsz válaszolni – rázta meg a fejét a lány.
• És, ha megígérem? – ajánlotta Kol végső mentsvárként.
• Megtennéd? – fürkészte az ős arcát Jade.
• Elmondom neked, hogy miért is van szükségem a segítségedre Elijah-én kívül – fogadkozta az ős.
• Legyen – egyezett bele Jade tudva, hogy ez is több mint a semmi. – Kol gyere be. Így jó lesz? – hívta be az őst a lány kissé bizonytalanul.
• Tökéletes – vigyorodott el Kol átléve a küszöbön. – Szerintem válassz magadnak egy szobát, öltözz át, és utána megbeszéljük. Mit szólsz? – nyújtotta a lány felé azt a szatyrot, ami az általa vásárolt új ruhákat rejtette.
• Rendben – válaszolta Jade elvéve a felé nyújtotta szatyrot, aztán pedig felsétált a lépcsőn és az első szobába bevetette magát.

Jade lezuhanyozott, és rövid ideig tartó tétovázás utána felvette az ős által vett ruhákat. Valahogy sejtette, hogy Kol a maga szájíze szerint választott neki illő darabokat. A lány elpirulva konstatálta, hogy a fehérnemű pont passzol rá. Felmerülhetett volna az a lehetőség, hogy az ős nagyon jól tud tippelni, de Jade tudta, hogy ez inkább annak köszönhető, hogy alaposan megnézte őt. Vajon Elijah is eltalálta volna a méreteimet? Töprengett el a lány felvéve a kényelmes, bár kissé szűken szabott fekete nadrágot. Aztán felvette a blúzt is, amihez egy nagyon is szép és elegáns öv társult. Pár gyors mozdulattal kifésülte a haját és utána kissé zavartan igazította meg magán a ruhákat, amiket Kol vett neki. Felvette a tornacipőt, amiért hálát adott, mert nem tudta, hogy hova is fognak menni ők ketten Kollal, de sejtette, hogy nem lesz egyszerű a terep és ez sokkal jobb lesz, mint egy magas sarkúban mászkálni. Ezt követően lesétált a nappaliba, ahol a szintén átöltözött Kol teljesen békésen vért iszogatott. Szerencsére tasakból és nem emberből, de azért Jade a látványtól kissé összerezzent.

• Tudtam, hogy jól fog állni – pillantott elismerően a lányra az ős és az asztalra helyezte az üres tasakot. Észrevette az előbb Jade reakcióját, de mivel, hogy nemrég ismerte meg őt és tisztában volt azzal, hogy nemrég tudta meg azt is, hogy vannak vámpírok, ezért aztán elnézte neki. Mivel mindennek ellenére nagyon jól viselte azt, amit megtudott.
• Elmondanád nekem, hogyan lehetséges az, hogy… - mondta Jade bizonytalanul és megigazította magán a blúzt.
• Hogy lehet az, hogy a fehérnemű méreted tökéletesen eltaláltam, még a blúz egy kissé szűk? – értette meg a lány félbehagyott mondatát Kol fejét kissé félrebiccentve.
• Pontosan ezt akartam kérdezni – bólogatta Jade kissé zavartan és helyet foglalt az őssel szemben.
• Nos, úgy lehet, hogy a blúzból direkt vettem egy számmal kisebbet – vigyorodott el Kol. – Tudod, arra is gondoltam, hogy veszek neked egy kis cuki szoknyát, aztán mégsem tettem. Tekintve, hogy Elijah első dolga akkor az lenne, hogy kinyomja érte a szemeimet, és az nem lenne valami kellemes, akkor sem ha helyrejönne – válaszolta az ős megborzongva a lehetőségre, mert biztos volt abban, hogy bátyja így reagálna erre, de talán a blúz miatt nem lesz ilyen. Legalábbis Kol nagyon remélte, hogy nem.
• Hány éves is vagy te, hogy ilyeneket követsz el? – kérdezte Jade rosszallóan megcsóválva a fejét, de egyébként nem haragudott az ősre.
• Mit számít, hogy hány éves vagyok, ha ugyan olyan tökéletes a külsőm, mint régen? De tulajdonképpen férfiból vagyok, és nem vagyok vak sem szóval nem volt nehéz észrevennem, hogy Elijah miért is tüntet ki téged a figyelmével – mondta Kol és közelebb hajolt a lányhoz.
• Akkor elmondod mi a terved addig, amíg Elijah ide nem ér? – kérdezte Jade, aki nagyon remélte, hogy szomszédja értesítette Jasont és Lilyt a történtekről és nem aggódnak érte túlságosan. A mondat burkolt tartalmát meg elengedte a füle mellett.
• Nos, először is reggeliz meg, aztán pedig elmegyünk sétálni – válaszolta az ős.
• Hova? – kíváncsiskodott Jade.
• Mystic Falls alatt hatalmas barlangrendszer húzódik és van egy olyan része, ahová csak és kizárólag emberek mehetnek be. A falon régi ábrák vannak, én pedig tudni akarom, hogy pontosan mik is ezek – vázolta Kol, hogy miért is van az Elijah dolgon túl szüksége a lányra.
• Azt akarod, hogy lerajzoljam? Mert, akkor csalódni fogsz – mondta Jade, aki nem igazán volt egy Piccaso.
• Nekem az is tökéletesen megfelel, ha a mobiloddal lefényképezed. Ez a modern technológia igazán lenyűgöző, én főleg zenét szeretek hallgatni – mosolyodott el az ős. – Akkor segítesz nekem ugye? – pillantott a lányra kérdőn.
• Persze – bólogatta Jade. Elvégre ez tényleg nem fog nehezére esmo, hogy lefényképez pár rajzot.

Jade megreggelizet és Kol is evett egy kis emberi ételt is. Aztán a lány magára vette a kabátját és kiléptek a házból.

• Sétálunk vagy futunk? – kérdezte Kol érdeklődve.
• Ahogy neked jobban megfelel – felelte Jade.
• Akkor futunk – vigyorodott el Kol és az egyik karját a lány térde alá helyezte és a másikat meg a hátára és a karjaiba emelte. – Szerintem nagyon jó itt neked – tette hozzá az ős csibészesen, mivel nem tudta megállni megjegyzés nélkül azt, hogy a lány átkarolta a nyakát.
• Szerintem meg induljunk – válaszolta Jade és már fent sem akadt ezen a dolgon. Kol pedig már futott is. A lányt egy ideig lefoglalta a sebesség, de aztán napirendre tért a dolog felett. És arra gondolt, amit Kol az előbb mondott. Tényleg jó volt, de Elijah karjaiban sokkal, de sokkal jobban érezte magát, akkor, amikor a liftben voltak. Fejét az ős kabátjába temette és remélte, hogy szomszédja hamarosan megérkezik.
• Itt is lennék, innen én nagyon is bosszantó módon nem tudok tovább menni – szólalt meg az ős, amint közvetlenül az elé a barlang elé ért, ahol az őslakosok rajzai voltak és letette a lányt. Jade közelebb lépet a rajzokhoz és ámultan szemügyre vette őket.
• Ezek nevek? – érdeklődte a rovásírással felírt szakaszra pillantva.
• Igen, a mieink. Amit most tapogatsz az pont Elijah-é – válaszolta Kol aki kényelmesen féloldalasan nekidőlt a barlang falának.
• Viking rovásírás, ugye? De Lily azt mondta, hogy több mint ezer évesek vagytok, akkor hogy lehet, hogy mégis itt voltatok, ezen a területen akkor? – kérdezte értetlenül közben még mindig a neveket tanulmányozta és próbálta kitalálni, hogy melyik kié lehet, holott tudta, hogy felesleges próbálkozni, mert úgysem fogja kitalálni. De legalább Elijah-ra teljesen véletlenül rájött.
• Itt születünk, a szüleink az óvilágból ideköltöztek, hogy megvédjenek minket a haláltól. Aztán nem igazán sikerült nekik, sőt ők maguk tettek minket ilyenné – mutatott végig magán Kol könnyedén. Ő soha nem bánta, hogy vámpír lett belőle, bár a körülmények számára sem voltak kellemesek. Mégis a halhatatlansággal együtt tudott élni, főleg most, hogy Mikael kikerült a képből.
• A szüleitek változtattak titeket vámpírrá? – fordult az ős felé döbbenten a lány. De mégis mi oka lehet valakinek ilyet tenni?
• Meglep? Ha ismerted volna őket, akkor nem így lenne – tette hozzá Kol fanyarul.
• Sajnálom – motyogta Jade az ős karjára téve a kezét.
• Nem kell, meg akartak ölni minket és szerencsére a saját csapdájukba estek és végül helyettünk ők haltak meg – horkantott fel Kol. Jade nem tudta, hogy erre mit mondhatna. Elvégre hogy fejezze ki a sajnálatát egy olyan dolog miatt, ami ennyire szörnyű és Kol pedig úgy tesz, mint akit nem érdekel ez az egész. – De akkor lefényképezed nekem a képeket? – érdeklődte az ős a telefonját nyújtva a lány felé.
• Persze – válaszolta Jade és visszafordult a barlang felé, hogy teljesítse azt, amire Kol megkérte őt.

Jade gondosan lefotózta a rajzokat. Ügyelve rá, hogy az ne legyen elmosódva, és kivehető legyen rajta az, ami szükséges. Észre vett egy számára nagyon is ismerős ábrát, egy triquetrát, olyat, ami az ő vállára is volt tetoválva. De aztán napirendre tért a dolog felett.

• Tessék – adta vissza a telefont az ősnek.
• Köszi – vigyorodott el Kol, bár ezúttal nem volt felhőtlen, mert a teljes figyelmét az kötötte le, hogy megtudja, hogy mit is irkáltak le az őslakosok az ő történetükből és ezen kívül mást is tovább adtak e. – Gyere, erre van egy kijárat – pillantott fel a lányra és továbbra is a telefont figyelve kezdett a temető felőli kijárat felé menni. Közben azért ügyelt rá, hogy Jade ne maradjon le mögötte, valamint, hogy azért lehetőleg ne essen el egy kiálló szikladarabban meg ilyenek. Azonban, ahogy egyre közelebb értek, úgy lett egyre lassabb a lány.
• Kol, hova megyünk? – kérdezte Jade megállva és egyedül az akadályozta meg az elesésben, hogy az ősbe kapaszkodott, mintha az élete múlna rajta.
• Veled meg mi történt? – hökkent meg Kol ismét a karjába emelve Jade-et. Mivel a lány láthatóan alig állt a lábán és a szemei is erősebben fénylettek, de ezt a sötétnek tudta be.
• A kijárat hova vezet? – kérdezte Jade nagy nehezen, mivel az állapotát tekintve kezdte sejteni, hogy temető van a környéken. Nagyon közel. Túl közel.
• A temetőbe, de mindjárt ott vagyunk és… - mondta Kol, ám a lány hevesen félbeszakította.
• Nem, nem, menjünk más felé, nem vihetsz engem a temetőbe. Utálom a temetőket – kapaszkodott kissé hisztérikusan az ős nyakába Jade.
• Oké – mondta Kol erősen meghökkenve és gyorsan sarkon fordult és megcélzott egy másik kijáratott. Ami bár kissé távolabb eset mégis nem közvetlenül a temetőben volt. – Nem értem, hogy mi bajod is van tulajdonképpen. Félsz a hulláktól? Akkor sanszos lehet egy kórházban dolgozni – meg egy vámpírral majdnem járni, tette hozzá Kol gondoltban, de a lány állapotára való tekintettel inkább ezt már nem mondta ki hangosan.
• Nem félek a hulláktól, és ha tudni akarod a szülészeti osztályon dolgozom – vágta rá Jade, aki végre kezdett jobba lenni. Köszönhetően annak, hogy már távolabb értek a temetőtől.
• Ez akkor sem magyarázza meg ezt a temetős dolgot – mondta Kol értetlenkedve.
• Nem szeretem a temetőket, és ha tudni akarod klausztrofóbiám is van, de szerintem biztos van ami téged is pánikrohamba kerget – mondta Jade élesen. Ugyanis rosszul esett neki az ős mondandója, különösen, mert ő maga is hülyének érezte magát ezektől a dolgoktól.
• Nincs ilyen dologról tudomásom, de dührohamom néha szokott lenni – vont vállat Kol könnyedén. – Egyébként régóta megvan ez a fajta… rossz érzésed a temetők közelében? – kérdezte kíváncsian. Ilyenről még nem igazán hallott és érdekesnek találta. Nem kimondottan természetfeletti értelemben, de soha nem lehet tudni.
• Kiskoromban sem szerettem, de a szüleim halálakor felerősödött – válaszolta Jade és mélyen belélegezte a friss levegőt, amikor kiértek a szabadba. Biztos távolságba a temetőtől. Kol letette Jade-et, aki ez miatt szinte közvetlenül az ős előtt állt. Kol közelebb hajol a lányhoz, hogy még jobban be bírja lélegezte a liliom illatot. A szája, pedig szinte súrolta Jade-ét. – Olyan illatod van, mint Elijah-nak – jegyezte meg ekkor a lány elmosolyodva a szintén hasonló mogyoróbarna szemekbe pillantva. Természetesen érezte, hogy Kol meg akarja csókolni, ezért aztán kimondta az első eszébe jutó dolgot, és pont ez a megjegyzés csúszott ki a száján. Ami saját véleménye szerint nagyon is igaza volt. Kol minden viselkedésre ellenére nagyon emlékeztette őt Elijah-ra, ezért is bízott meg benne mindennek ellenére is.
• Hát mondtak már rosszabbat is rám – válaszolta Kol zavartan és kissé hátrébb lépve megrázta a fejét. Valahogy nem volt hozzászokva ahhoz, hogy amikor meg akar csókolni valaki az ennyire nem veszi ezt figyelembe, ráadásnak azt mondja, hogy olyan illata van, mint a bátyának. Lelombozó. Ráadásul biztosan tudta, hogy a lány nem játszik vele, hanem egyszerűen csak megjegyezte ezt a hasonlóságot. Elijah tényleg nagyon jól választott, pillantott a szép zöld szemekbe. Amik kedvesen és nyíltan nézek rá vissza.

Ezután Kol visszavitte Jade-et a házba, mivel úgy gondolta beugranak pár dologért, aztán elmennek a Grillbe, hogy ott várják meg Elijah-t.

• Kol, Elijah honnan fogja tudni, hogy itt vagyunk? – érdeklődte a lány mikor megérkeztek.
• Sehonnan – vont vállat az ős. Jade válaszként felvont a szemöldökét, mire Kol felnevetett. – Tudsz biliárdozni? – tette fel a lány szerint egyáltalán nem ide illő kérdést.
• Hogy jön ez ide? – kérdezte a lány érdeklődve.
• Először válaszolj és akkor én is fogok – makacskodott az ős.
• Egy kicsit, bár nem vagyok valami nagyon ügyes – válaszolta Jade, mikor látta, hogy e nélkül nem fognak egyről a kettőre jutni.
• Majd én profit csinálok belőled – karolta át a lányt vállát Kol vidáman és kinyitotta előtte a kocsi ajtót.
• Tudod, nem válaszoltál a kérdésemre – jegyezte meg Jade kissé durcásan.
• Oké, oké, a Mystic Grillbe megyünk, mivel az itteniek számára központi szórakozóhely és Elijah biztos tudni fogja, hogy ott vagyunk – emelte fel a kezeit megadóan az ős.
• Olyan nehéz volt elmondani? – érdeklődte Jade csöndesen beszállva az autóba.
• Nem, egyszerűen csak szeretem húzni a körülöttem lévők idegeit, bár Elijah ezen problémájára a többiek is rátesznek egy lapáttal – vont vállat az ős, aki gyorsan megkerülte a járművet és már be is indította azt.
• Ezért zárkózott el – motyogta a lány maga elé.
• Azt hiszem kicsit kiakadt ránk, csodálkoztam is, hogy csak most került rá sor – merengett el Kol. Ugyanis testvére ezer éve figyelt rájuk, hogy nagyjából megmaradjon a békéjük. És annak ellenére, hogy ez szinte soha nem sikerült ő mégis lenyűgözően kitartóan próbálkozott. Így aztán ideje volt, hogy egy kis szüntet vegyen ki. Ami tényleg nagyon rövidre sikeredet. Bár Kol nem igazán érzett bűntudatott amiatt, hogy ő rövidített le azt, tekintve, hogy most lehet, hogy nagyobb problémájuk is lesz, mint ez. - Szóval ne vedd magadra, főleg mivel megnyílt előtted, ami nagy szó tekintve, hogy Elijah-ról van szó – árulta el a saját véleményét az ős.
• Nagy szükséged van rá igaz? – érdeklődte Jade.
• Eléggé, de nem hiszem, hogy meghallgatná az indokaimat – mondta Kol és halvány szomorúság érződött a hangjában.
• Szerintem legyél őszinte, az mindig használ – tanácsolta a lány az ős egyik karjára téve a kezét.
• Nálunk ez nem igazán szokványos módszer – csóválta meg a fejét az ős kissé bánatosan. – Jade tudom, hogy sokat kértem ma tőled és talán egy egészen picit elvetettem a sulykot azzal, hogy szó nélkül magammal hoztalak, de szeretnélek megkérni még egy aprócska szívességre – parkolt le a főtéren Kol és a lány felé fordult.
• Miről lenne szó? – kérdezte a lány segítőkészen.
• Megkérnéd Elijah-t, hogy maradjatok még egy darabig? Biztosan tudom, azt, ha te kéred őt és a jelenléted miatt, elfogja fogadni azt, amit tőlem kapásból megtagadna a mostaniak fényében – kérte az ős.
• Szükséged van rá, igaz? – kérdezte Jade, aki gyakran érezte ezt, amikor a testvére távol volt tőle, valamint Lily is Jasonnel volt.
• Rebekah haragszik rám, Klausra meg én haragszom. Csak Elijah az egyetlen testvérem, aki szóba áll velem – válaszolta Kol őszintén és igazán bánatosnak látszott e miatt a sajnálatos tény miatt.
• Legyen, segítek neked – mosolyodott el Jade. Egyszerűen nem lehetett nemet mondani azokba a reménykedő mogyoróbarna szemekbe nézve. Mert legyen Kol több mint ezer éves, akkor is nem volt más, mint egy nagy gyerek, aki mások, de leginkább a testvérei figyelmére vágyik.
• Köszi, az adósod vagyok – vigyorodott el Kol és megölelte a lányt.
• Kol! – szólt rá az ősre rosszallóan, mikor annak a derekától lejjebb kezdett kalandozni a keze.
• Bocsi, nem tudtam megállni – engedte el nevetve a lányt. – Na, akkor gyere, megtanítalak rendesen biliárdozni – szállt ki a kocsiból az ős. Jade pedig követte őt.

Jade és Kol már lassan fél órája biliárdoztak, amikor a Grillbe nem más lépett be, mint Damon Salvatore. Aki egyenesen a bárpult felé vette az irányt, hogy birtokba vegye szokásos helyét, amikor a szeme sarkából kiszúrta a párost. Gyorsan írt egy üzenetet és a kiszemelt személyek mellé lépett.

• Lám, lám kit sodort ide a szél vagy inkább mondjam úgy, hogy vissza? – jegyezte meg gúnyosan. Közben lopva szemügyre vette a lányt is. Valahonnan ismerős volt neki, bár meg, mert volna rá esküdni, hogy még soha életében nem találkozott vele.
• Damon, hát nem tanultál a múltkori Denveri esetből? – érdeklődte az ős cinikusan megtámaszkodva az asztalon. Jade közelebb oldalazott Kolhoz, mivel sejtette, hogy a másik egy vámpír. Bár a neve, mintha ismerős lett volna neki valahonnan, de mostanában annyi mindent tudott meg, hogy az is csoda számba ment a számára, hogy a sajátjára emlékszik.
• Klaus kerestet a kis húzásod után, és bár nem vagyunk puszipajtások, megmondtam neki, hogy hazatért az ő egyik elveszett báránykája – közölte Damon kegyesen. A mostani helyzetben, hogy elvesztette a legjobb barátját nem igazán maradt egyetlen normális barátja sem, főleg nem olyan, aki inni is elmegy vele. Ezért aztán eleinte puszta hobbiból átment a nagy gonosz hibridhez és bosszantotta őt. Aki nem igazán nézte ezt jó szemmel, de mivel jobb társasága nem igen akadt eltűrte őt maga mellett és nagyon is meglepő módon még egész normálisan is el tudtak beszélgetni egymással.
• Nem tudom, miről beszélsz – adta a tudatlan Kol.
• Szóval azt akarod nekem mondani Kol, hogy nem emlékszel arra, hogy képes voltál annyira összeveszni Rebekah-val, hogy teljesen elvesztetted a fejed? Ezért aztán majdnem megöletni az összes iskolában tartózkodó diákot? – érdeklődte a megjelent Klaus szárazon.
• Nekem nem igazán rémlik semmi ilyesmi – rántotta meg a vállát Kol nemtörődöm módon. Bátyja egyébként nagyon leegyszerűsítve adta elő a történteket, de persze ettől függetlenül valóban volt egy kis valóságtartalma annak, amit mondott. Jade remélte, hogy Elijah nemsokára megérkezik, mert tudta, hogy a mondandójával ellentétben Kol valami nagyon rossz fát tett a tűzre. És bár mindenkit megillet az ártatlanság vélelme még ő is hajlott arra, hogy Kol képes messzire menni, ha el akar érni valamit. Jó példa volt erre az ő ittléte is. Valamint arra is sikerült rájönni a lánynak, hogy az egyik megjelent személy Elijah és Kol bátyja, vagyis Klaus. A másik meg…
• Damon? Damon Salvatore? – jutotta eszébe a testvére és Lily és Jason által említett vámpír neve.
• Igen, és te? – húzta fel a szemöldökét Damon.
• Jason Weston húga vagyok, Jade – válaszolta a lány kedvesen.
• Kol, te neked meg mióta a barátnőd az egyik vadász ismerősöm húga? – pillantott az ősre. Így már értette, hogy miért volt neki ismerős a lány, ugyanis látott róla képeket Jasonnél és Lily-nél is. Személyesen viszont most találkoztak először. Ezért aztán csodálkozott rajta, hogy Jason és Lily még nincsenek itt. Tekintve, hogy azok ketten nagyon óvták a lányt, amire nyilván minden okuk megvolt. Bár nem igazán végezték jól, tekintve, hogy most itt van Mystic Fallsban, ráadásul pont az egyik ős társaságában.
• Ő nem az én barátnőm – jegyezte meg Kol erősen kihangsúlyozva a személyes névmást. Nem tudta, hogy Jade testvérei vadászok, de ebben a pillanatban nem is igazán érdekelte, mivel meglátta, hogy ki vagyis inkább kik is léptek be a Grillbe.
• Akkor miért van veled? – kérdezte Klaus érdeklődve. Aki most már nagyobb figyelmet szentelt a lánynak és ekkor vette észre a nyakában lévő nyakláncot, amikor egy szokása szerint nyugodt hang megszólalt közvetlenül mögötte.
• Azért, mert Kol szükségesnek érezte, hogy visszahozzon engem – jelentette ki Elijah. – Minden rendben kedvesem? – nyújtotta a lány felé a kezét, aki a többiekre ügyet sem vetve vetette magát az ős karjaiba. Szorosan megölelve szomszédját és arcát a megnyugtatóan fahéj illatú zakóba temette. Elijah pedig karjaival szorosan magához húzta a lányt.
• Oké, örülsz a kedves szomszédnak, a tulajdon bátyádra meg ügyet sem veszel? – kérdezte Jason sértődötten. Azonban húgát továbbra is csak Elijah kötötte le, hogy újra mellette lehet. Lily megforgatta a szemeit és Jasonnel ellentétben elégedet volt azzal kapcsolatban, hogy Jade ennyire örül a velük érkezett ősnek. Damon erősen meghökkent azon, hogy valaki a mindig minden esetben visszafogottságot sugárzó Elijah karjaiba vesse magát, ráadásul az is feltűnt neki, hogy az ős azonnal visszaölelt a lányt. Te jó ég… és én még azt hittem, hogy a Klausszal megkötött békémen senki sem képes döbbenetesebb dolgot tenni…, gondolta az idősebb Salvatore. Klaus a vámpírhoz hasonlóan erősen megdöbbenve figyelte idősebb öcsét elvégre tényleg nem igazán volt jellemző, hogy valaki csak úgy Elijah karjaiba vesse magát. Bár valahogy sejtette, hogy a lány fontos lehet, ha Elijah képes volt nyakláncot adni neki, nem beszélve a bensőséges hangról és az ölelésről, valamint ha igaz, amit öccse állít – és ebben a helyzetben nyilván az – akkor csak és kizárólag Jade miatt jött vissza a testvére. Ami kissé kiakasztó volt. Kol elégedetten elvigyorodott. A terve bevált és testvére végre hazajött.

8. fejezet

Kol nagy terve

„Ha már minden józan ésszel felépített elképzelés kudarcot vallott, akkor egy őrült terv is sikerrel járhat.” Ken Follett

Kolnak soha nem esett nehezére megzavarni bármilyen meghitt vagy éppenséggel másféle pillanatot tekintve, hogy a tapintat, mint olyan nem szerepelt a szótárában. Azonban Elijah és Jade mellett ülve szinte nem vitte rá őt a lélek arra, hogy megtörje a pillanat úgymond varázsát. Persze, attól a szintétől tudta, hogy még nem puhult el teljesen, mert azért azt valahogy nem tudta volna megbocsátani magának, ha ténylegesen megadja magát az ilyen ostoba érzelmeknek.

• Szóval van kedvetek valamihez? – érdeklődte megfogva Jade azon kezét, amelyik közelebb eset hozzá és nem pihent bátyja kezében.
• Nem tudom – mormolta a lány tétován és Elijah-ra tekintett várva, hogy ő döntsön. Bár Jade-et maga részéről nem zavarta, hogy Kol itt volt velük. Csak egy egészen picikét, mivel azért annak is örült volna, ha kettesben lehet szomszédjával.
• Gondolom, neked már van is valamilyen ötleted – válaszolta Elijah öccsére pillantva. Testvére jelenléte annak modortalansága ellenére nem volt teher, mégis valahogy jobban szeretett volna kettesben beszélgetni a lánnyal. Megismerni őt, de egy kis ideig hajlandó volt eltűrni Kol legújabb hóbortját, ami most láthatóan azt taglalta, hogy milyen fontos is a családi összetartás. Persze továbbra is erős fenntartással kezelte azt, hogy vajon mi oka is lehetett öcsének arra, hogy meglátogassa őt és bár nem emlegette folyamatosan, ennek ellenére mégis azon volt minden egyes megtett vagy éppenséggel meg nem tett cselekedetével, hogy Mystic Fallsba vigye őt. Természetesen teljesen eredménytelenül, mivel Elijah nem szándékozott feladni a nyugodt életének az apró kis morzsáit, amik reményei szerint még megmaradtak.
• Nem tagadom, hogy akad – vigyorodott el Kol diadalmasan.
• Akkor oszd meg velünk elképzelésed – kérte az idősebb ős. Jade pedig, aki oldalával szinte teljesen Elijah-hoz simult érdeklődve pillantott Kolra.
• Nos, én arra gondoltam, hogy akár baseballozhatnánk is, azonban attól tartok már túl késő van hozzá – válaszolta a fiatalabb ős meglehetősen sajnálkozva e miatt a tény miatt, bár nagyon hamar túltette magát rajta. - És Jade sincsen ehhez megfelelően öltözve, bár nekem kimondottan tetszik ez a blúz – vigyorogott rá a lányra csábosan és bár közvetlenül Jade zöld szemeibe nézett ettől függetlenül teljesen nyilván való, hogy hova is nézne legszívesebben. De persze nem volt ostoba, így nem tette meg. Mivel teljes mértékében tisztában volt azzal a ténnyel, hogyha meg merné tenni, akkor azzal tényleg felhúzná testvérét. Aki Jade-el szemben nyilván nem tolerálná ezt a fajta viselkedést és valószínűleg sokkal nyomatékosabban utasítaná őt rendre. Elijah-n kívülről megőrizte szokásos nyugodtságát ennek ellenére belül erősen felmordult. Már azt is nehezményezte volna, ha öccse másra tesz ilyen megjegyzést, bár akkor nyilván szó nélkül hagyta volna. Most azonban nem áll szándékában így tenni. Jade tejesen elpirult az ős célzását hallva. Természetesen egyből megértette, hogy mire is céloz Kol és nem tudta, hogyan is kéne reagálni. Végül gyorsan döntött és minden bátorságát összeszedve kihúzta magát.
• Köszönöm. Örülök, hogy tetszik nemrég kaptam a fogadott nővéremtől, Lilytől és ő volt az, aki meggyőzött arról, hogy ma feltétlenül fel kell vennem, mivel szerinte biztosan fog tetszeni Elijah-nak. Mit gondolsz? – kérdezte Jade Elijah felé fordulva és kibontakozva a kezek közül felállt és mint ahogy azt nemrég testvére előtt tette körbefordult.
• Csodálatosan áll – ismerte el az idősebb ős szintén felállva és gyöngéden megfogta Jade kezeit, közben pedig igyekezett elfojtani egy elragadtatott mosolyt. Igazán lenyűgözte őt a lány, aki visszafogottsága ellenére mégis képes volt ilyen kedves, mégis éles fricskával visszavágni Kolnak. Teljesen kifejezetve ezzel azt, hogy miatta öltözött így, ami igazán jól esett Elijah-nak. Kol nem számított erre a lánytól, aki szinte egész beszélgetésük alatt bátyjához bújva keresett menedéket.
• Sajnálom, nem akartam tapintatlan lenni, csak néha nehezen tudom fékezni a véleményemet – lépett a pár mellé Kol elmosolyodva. – Elismerem vereségem, ami nagy szó és bár megpróbálom majd fékezni magam. Azonban attól tartok, hogy ettől még néha akaratlanul is fogok olyat mondani, ami sértő lehet – nevetett fel a fiatalabb ős és békülékenyen a karját nyújtotta a lány felé felé.
• Értem – fogadta el a kézfogást Jade kedvesen. Aki közben olyan helyzetbe került, hogy hátha Elijah mellkasának nyomódott az ős kezei pedig a derek körül voltak. Mintha egy pár lennének ők ketten, amivel kapcsolatban Jade még mindig kissé zavart volt. Elvégre ez nem így volt és a lány nem tudta, hogy vajon miért is van az, hogy ettől a szíve szomorúan összeszorul.

Ezután, végül az időpontra való tekintettel Jade arra gondolt, hogy készíthetnének valami vacsorát, ha a két ősnek ez ellen nincsen kifogása. Nem volt. Így aztán bevetették magukat a konyhába. És a pizza készítés mellett döntöttek.

• Mindjárt lehidalok – mormolta Kol hitetlenkedve szemlélve bátyját, aki olyan könnyedén készítette a pizzát, mint egy igazi profi és még a levegő is dobta a hatás kedvérét a még nyers tésztát.
• Emlékszel, amikor Olaszországban voltunk legutóbb? – érdeklődte Elijah öccse felé fordulva. Jade is kíváncsian hallgatta a beszélgetést.
• Rémlik valami – ismerte el Kol egy könnyed vállrándítás kíséretében, akinek leginkább csak arról volt emléke ezzel kapcsolatban, hogy ő és Klaus végig mulatták az egész ottlétüket és aztán végül el kellet hagyniuk a várost, mert Mikael megtalálta őket.
• Ott tanultam, az egyik szakácstól – árulta el konyha művészetének nagy titkát az idősebb ős. Igazán összebarátkozott a szakáccsal, aki sajnos nem sokkal később meghalt, de ő ettől még a barátjának tartotta rövid ismeretségük ellenére is és mélyen sajnálta, hogy apja fenyegető veszélye miatt nem mehetett el a temetésére. – Kedvesem, te, már voltál külföldön? – fordult őszinte érdeklődéssel Jade felé. A lány kissé megdöbbent a megszólítást hallva, bár nem maga a becézés miatt, mert az udvariasság ezen formáját már kezdte megszokni szomszédjával kapcsoltban. Szóval, ami a legjobban megdöbbentette, az maga a megszólítás hangneme volt. Az a gyöngéden bizalmasan hangnem. Amitől megremegtek a lábai és szinte a levegőt is elfelejtett egy pillanatra venni. Tisztára megőrültem, gondolta közben. Végül kényszerítette magát a válaszadásra, hogy ne hozza magát még ennél is kínosabb helyzetbe.
• Nem, nem igazán volt alkalmam rá – válaszolta Jade kedvesen.
• Még Hawaiion sem? – kérdezte a fiatalabb ős teljesen hitetlenkedve és ez valahogy még jobban megdöbbentette, mint Elijah szakácstudománya.
• Nem – rázta meg a lány.
• Pedig szinte itt van a szomszédban – tette hozzá a fiatalabb ős továbbra is döbbentett és eléggé értetlenül állva ez előtt a tény előtt.
• Lehet, de nagyi valahogy nem volt az a nagy utazgatós fajta, vagy ha ment is, akkor minket nem vitt magával – vont vállat Jade könnyedén. Igazán soha nem zavarta, hogy nem látott világot. Persze nem arról volt szó, hogy nem szeretett volna így tenni. Egyszerűen csak San Francisco volt az otthona és imádta a várost. A dimbes-dombos utakat és a rajta emelt Viktória korabeli házakat. A belváros régi, valamint új épületeit. A Golden Gate hidat, ahogy reggel és este megcsillant a folyó vizén a nagy fénye, és ahogy nyáron a híd árnyékot vetett a vízre. Ez volt az ő városa, ahol felnőtt és mélyen ragaszkodott is hozzá.
• Hát ezen majd változtatunk – kacsintott a lányra Kol. Elijah felhúzott szemöldökkel pillantott öcsére. Szerette volna tudni, hogy mire is készül pontosan, de Jade jelenlétében nem akarta elrontani a hangulatot ilyesmivel.

Ezután megették az elkészített pizzákat, amik döbbenetes módon tényleg nagyon jól sikerültek. Kol folyamatosan azon volt, hogy barátságos és kedves gesztusokat tegyen Jade felé. És bár nehezére esett bevallani saját magának is, de tudta, hogy Elijah-val szemben nem versenyezhet a lányért, de ettől függetlenül próbálkozott, remélve, hogy megtudja meddig is terjed bátyja türelme ezen a területen. Ami egyfelől volt roppantul szórakoztató és érdekes is egyben. Elijah, annak ellenére, hogy nem fűzött további rendre utasító megjegyzéseket öccse viselkedésével kapcsolatban, ettől még kimondatlanul is, de érződött a levegőben. És Kol – mint ahogy általában mindig is tette - teljesen figyelmen kívül hagyta ezt. Elijah ezért aztán hasonlóan tett és minden figyelmével Jade-re összpontosított. Érdeklődve hallgatta őt és néha hajlandó volt válaszolni a kérdéseire, aminek a lány nagyon örült. Jade érezte a feszültséget a két testvér között. Nem tudta, hogy miért is érkezett Kol San Franciscóba, ennek ellenére sejtette, hogy Elijah-t akarja meggyőzni valamiről. Jade pedig egyszerűen nem akarta, hogy a férfi elmenjen. Azt akarta, hogy vele maradjon, hogy jobban meg tudja őt ismerni.

• Köszönöm a vacsorát, de attól tartok most már mennem kell, mert Jason aggódni fog – állt fel Jade, hogy a két testvér az ő zavaró jelenléte nélkül megtudja egymással beszélni a problémákat.
• Ilyen korán? – kérdezte Kol kissé csalódottan, mert egyre jobban kezdte élvezni testvére bosszantását.
• Kikísérlek – állt fel Elijah is udvariasan maga elé engedte a lány. Aztán vetett egy figyelmeztető pillantást Kolra, aki szem forgatva ugyan, de bólintott ezzel is beleegyezve abba, hogy most kegyeskedik kettesben hagyni őket. Persze nem azért, mert ő ilyen nagylelkű volt, hanem, mert ezért cserébe tudni akarta valamit. Elijah természetesen megértette, hogy öccse mit is akar és más választása nem lévén elfogadta a ki nem mondott feltételt.
• Elkísérlek az otthonidig, hogy épségben hazaérjél – szögezte le az ős kimérten és lehetett látnia, hogy ebből egyáltalán nem hajlandó engedni.
• Rendben – válaszolta Jade csöndesen és örült neki, hogy sötét van, mert elpirult attól, hogy szomszédja ennyire aggódik érte, valamint az is közrejátszott benne, hogy ismét egymás kezét fogva sétáltak. - Nagyon jól éreztem magam – mondta Jade az ajtó előtt szembefordulva szomszédjával és szokása szerint nem tudta megállni, hogy a kezeit ne tegye annak mellkasára egy zakóigazító mozdulatnak álcázva tettét.
• Én is és bármikor örömmel látlak, remélve, hogy még lesz alkalmunk megismételni az estét – válaszolta Elijah lágyan és közrefogta a lány apró kezeit, amik kedves természetséggel voltak a mellkasán, ami ő egyáltalán nem bánt továbbra sem.
• Köszönöm, hogy… mindent elmondtál nekem – jegyezte meg Jade utalva a vámpírságra. Mivel tudta, hogy az ős ezzel nagy mértékben a felé mutatott bizalmát fejezte ki, amit egyáltalán nem állt szándékában visszautasítani, hanem nagy becsben tartotta, mivel olyan érzése volt, hogy ez nem igazán jellemző Elijah-ra.
• Az őszinteségnek kétélű fegyver, de ezúttal nem vágott meg sem téged, sem engem – válaszolta Elijah kimérten és egy teljesen önkéntelen gesztussal simított végig a lány arcán. Belenézett a nyílt és kedves zöld szemekbe és nem tudta, hogy mi történhetett vele. Máskor bolondnak gondolta volna magát, hogy a testvérein kívül ennyire érdekli mások sorsa, mégis Jade-el kapcsolatban minden más volt. Teljesen más és mégis megnyugtatóan békés és kellemes.
• Akkor holnap eljönnél velem sétálni? – kérdezte Jade minden bátorságát összeszedve.
• Örömömre szolgálna elkísérni téged – válaszolta az ős udvariasan, ám a lány valahogy sejtette, hogy tényleg így van és nem csak azért mondja mert ezt szeretné hallani. – Jó éjszakát, kedvesem – mormolta újra azon a bizalmasan gyöngéd hangon.
• Neked is Elijah – mondta Jade elmosolyodva és felnézett a mogyoróbarna szemekbe.
• Néha semmit nem ér az, amit tervezünk akkor, hogyha a szívünk sokkal többre vágyik – jegyezte meg az ős. Aztán teljesen spontán módon futó csókot hintett a lány homlokára és távozott.

Jade pár pillanatig még szomszédja ködbevesző alakját figyelte, aztán bement az otthonába. Az utolsó mondatott nem tudta mire vélni. Többet szeretne velem lenni? És vajon én vele? Igen, azt akarom, hogy még ennél is jobban megismerjem őt.

• Nagyon sokáig voltál a kedves szomszédnál – mondta Jason duzzogva visszahozva húgát a való világba.
• Mi? Ja, igen, elszaladt az idő – mondta Jade és elrévedő mosoly jelent meg a szája sarkában Elijah búcsúzására gondolva.
• Fiatal még az idő, sőt csodálkoztam, hogy ilyen hamar hazaértél – szólalt meg Lily is. Jason és ő horrorfilm maratott tartottak, de mindketten tudták, hogy ez csak álca. A Weston fiú azért akart fennmaradni, hogy ellenőrizhesse, hogy húga épségben és időben jön e haza. Tekintettel arra, ha nem így lett volna, akkor az egyik pisztolyával tett volna ő is egy látogatást a szomszédban. Határozottan nem békés szándékkal. Lily pedig a fiút ellenőrizte, nehogy túlzásba essen. Így aztán amikor a nő meghallotta, hogy az előbb Jade és Elijah az ajtó előtt beszélgetnek a konyhába küldte Jason-t, hogy hozzon valami kaját neki, aki morogva ugyan, de megtette, mert tudta, hogy Lily még mindig haragszik rá a coltos dolog miatt. Amiről aztán tényleg nem tehetett. Elvégre véltetlen balesetek bárkivel előfordulhatnak, nem igaz? Sajnos az ő véleménye és Lilyé ezen a ponton nem igazán egyezett meg egymással, de ez valahogy nem igazán volt meglepő. Mert az az lett volna, ha valamiben egyetértenek, ami tényleg nem fordult elő túlzottan sokszor. Maximum, ha Jade épségéről volt szó, bár mint ahogy Elijah példája is mutatja ebben is igazán eltérőek voltak a nézeteik.
• Úgy gondoltam, Elijah és a testvére szeretnék megbeszélni a dolgaikat, mivel igazán feszültnek látszottak – válaszolta Jade leülve Lily foteljának karfájára.
• A testvére?! Mégis melyik?! – ült fel Lily azonnal.
• Én megmondtam, hogyha jön az egyik, akkor előbb utóbb jön a többi is. Főleg, mivel nem tudnak egymás nélkül élni. Komolyan legközelebb ősvámpírok fognak potyogni az égből? – csattant fel Jason zaklatottan a nővel egy időben. Nem azzal volt a problémája, hogy még több vámpír érkezett közvetlenül az ő szomszédságukba – bár ennek sem örült kifejezetten – számára ott kezdődött a probléma, hogy Jade így még több természetfeletti dologgal fog megismerkedni, amit ő tényleg nem szeretett volna. Ugyanis ez egyenesen arányos volt a veszélyességi fokozott emelkedésével, ami Peter Thomson miatt már így is túlságosan is magasan helyezkedett el.
• Jason, ne mondj ilyet – nézett bátyára Jade erősen rosszallóan. Elvégre, ha ő és Jason netalántán összevesznének ő is örülne neki, ha minél előbb kibékülnének, amire Elijah-ék esetében ez a megoldás volt a célszerű. Legalábbis ő így vélekedett erről.
• Szóval melyik ősvámpír tisztelte meg szerény városkánkat jelenlétével? – kérdezte a Weston fiú szem forgatva jelezve, hogy megpróbálja visszafogni magát.
• Kol – árulta el húga azt, amit testvérei feszülten vártak.
• Nos, még mindig jobb, mint Klaus vagy Rebekah – reagálta le a dolgot Lily megnyugodva.
• Nem olyan biztos az. Damon azt mondta, hogy eléggé pszichopata a nevezett személy – szólalt meg Jason eltöprengve.
• Ki az a Damon? – kérdezte Jade értetlenül.
• Damon Salvatore, egy réig munkánk során találkoztunk vele – mondta Lily egy mérges pillantást vetve a Weston fiúra, aki viszont csúfondárosan elvigyorodott.
• Vámpír. És amikor éppen nem akar megölni, akkor egészen elviselhető személy – fejtette ki a saját véleményét Jason. Damon és ő amolyan barát féleségek voltak. Ha megtudtak valamit, ami fontos lehet a másik számára, akkor azt tudatták egymással. – Nem mellesleg Lily vele volt egy ideig – tette hozzá vigyorogva.
• Mióta vájkálsz te az én magánéletemben?! – kérdezte a nő neheztelően és a Weston fiúhoz vágta a távirányítót, ami nagyon is elérte a célját, aztán pedig ripityára tört a padlón.
• Én lefekszek aludni és örülnék neki, ha nem ölnétek meg egymást – mondta Jade felállva és a szobájába vonult. Tudva, hogy a veszekedésüket nem tudja megállítani és megnyugtatni őket egyenesen lehetetlen volt.
• Most nézd meg mit csináltál – morogta Jason duzzogva húga után pillantva és megtapogatta fájó vállát, ahová a távirányító a kamikaze akciója során becsapódott.
• Szerinted az én hibám?! – sziszegte Lily, majd a fiút kigáncsolva a szobájába vonult. Aztán később átlopakodott Jade szobájába, hogy megkérdezze tőle, hogy mi is történt Elijah házában.
• Nem is az enyém – mormolta a Weston fiú aztán pedig ő is a szobájába ment.

• Szóval mit csináltatok? – érdeklődte Lily és befeküdte Jade mellé az ágyba. Érdekelte a lány sorsa, főleg, mivel tényleg a húgaként szerette és ezért aztán örült volna, ha boldognak látja őt, valaki mellett és ha ez a személy egy ezer éves udvarias ősvámpír akkor ki ő hogy ítélkezzen? Elvégre lehetne sokkal rosszabb is.
• Beszélgetünk – válaszolta Jade elmosolyodva.
• Beszélgetettek? – húzta fel a szemöldökét a nő jelezve, hogy ő azért ennél bővebb beszámolót igényel.
• Nos, leginkább Kol beszélt és mi meg hallgattuk őt. A testvéreikkel kapcsolatban elmondta, hogy még ketten vannak rajtuk kívül. És folyamatosan flörtölni próbált velem, szerintem Elijah-t akarta vele felhúzni – magyarázta a lány eltöprengve. Amikor például a blúzára tett megjegyzést a fiatalabb ős, akkor Jade érezte, hogy Elijah keze megfeszült az övé körül. Mindenestre örült neki, hogy nem estek egymásnak, bár valahogy nem is igazán tudta elképzelni, hogy Elijah bárkit csak úgy bántana. Főleg nem azért, mert valaki kizökkenti őt a nyugalmából. Ami szinte teljesen lehetetlennek tetszett Jade számára. Igaz, hogy ott volt, az, amikor engem megmentett, akkor megölte a támadókat...
• És sikerült neki? – kíváncsiskodott Lily.
• Nem, bár voltak pillanatok, amikor tényleg nagyon tolakodó volt – csóválta meg a fejét Jade elnézően. Kol olyan volt, mint egy nagy gyerek, aki az idősebb testvére társaságára vágyik és folyamatosan ott sündörög körülötte, hátha akad valami közös elfoglaltságuk. - Akit Jason említett Damon Salvatore sokáig voltál vele együtt? – kérdezte kedvesen.
• Nem, nem sokáig. Másba volt szerelmes nekem pedig ez így nem igazán volt szimpi – vont vállat a nő könnyedén.
• Értem – válaszolta Jade. Lily-t láthatóan nem viselte meg az akkori dolog, de persze tényleg keményfából faragták és nem volt az a könnyen összetörhető fajta. Semmilyen értelemben. – Klaus tényleg leszúrta a saját testvéreit a fehér tölgyfa hamujába mártott karóval, amiről beszéltél? – váltott témát a lány érdeklődve. Igaz, hogy mind Kol, mind Elijah megerősítették ezt, ő inkább ennek az okára volt kíváncsi és úgy vélte talán a nő tud valamit ezzel kapcsolatban.
• Igen, Klaus ezzel akarta védeni a testvéreit. Ugyanis legidősebb testvérként úgy vélte, hogy ez az ő kötelezettsége – válaszolta Lily. Néha ő is így érzett Jade-el és Jasonnel kapcsolatban. Mármint nem úgy, hogy le akarta szúrni őket – bár a fiút azért néha mégis -, hanem hogy bármitől és bármi áron megvédené őket. – Rá egyébként sem hat ez az alvós módszer – tette hozzá érdekesség képen, hátha a hibrid maga is tiszteletét teszi náluk és akkor Jade mindenre legyen felkészülve.
• Hogy-hogy? Nem úgy volt, hogy minden ősvámpírra hat? – kérdezte Jade csodálkozva.
• Igen, de Klaus a kivétel a szabály alól. Ugyanis ő vérfarkas vérvonalból származó vámpír – jelentette ki Lily.
• Mi? – kérdezte a lány ámultan. Egyik döbbenetből esett a másikba.
• Ő egy hibrid, mindkét faj képességeit birtokolja meg ilyenek – legyintette a nő könnyedén.
• Érdekes – mormolta Jade.
• Akkor mindennek ellenére, hogy nem sikerült kettesben lenned Elijah-val, ami igazán sajnálatos. Jól érezted magad? – érdeklődte Lily.
• Nagyon, Elijah egyszerűen varázslatos, udvarias és kedves – áradozott a lány és szinte a felhők felett lebegett.
• Kedveled ugye? – vigyorodott el a nő mindent értően.
• Mint barátot – vágta rá a lány túlságosan is gyorsan.
• Mint barátot – ismételte meg Lily felnevetve külön hangsúlyosan a második szónál.
• Jó éjt, Lily – vágta rá Jade kissé sértetten, aztán zavartan elpirult és inkább a másik oldalára fordult.
• Neked is, Jade – kuncogott fel Lily, aki maradt a lány mellett.

Elijah a házába lépve öccsét a tévé előtt találta, aki éppen a maradék pizzát pusztította el.

• Nos, sikeresen hazakísérted Jade-et? Azért remélem megcsókoltad őt, hogy legyen valami értelme is a nagylelkűségemnek – kajánkodott Kol.
• Kol, egész este Jade miatt néztem el a megjegyzéseidet, de most már örülnék neki, ha befejeznéd – mondta Elijah kimérten, mégis szemei erősen indulatosan fénylettek.
• Csak jó testvéred akarok lenni és megérdeklődöm, hogy milyen a barátnőddel való életed – tárta szét a karjait a fiatalabb ős jelezve ártatlanságát.
• Jade nem a barátnőm – szögezte le az idősebb testvér csak a miheztartás érdekében és bár kissé rosszul esett, hogy ki kellet ezt mondania, mivel nagyon is örült volna az ellenkezőjének.
• Nem e? Úgy vigyázol rá, mint egy odaadó férj és ráadásnak még úgy is viselkedtek, mintha a másik körül forogna a világegyetem és ha ő nem lenne akkor már mindennek vége szakadna – fejtette ki a véleményét Kol. - És, ha engem kérdezel, azért ez már egy kissé aggasztó – tette hozzá könnyedén, belül teljesen el volt borzadva. A családtagjai közül ugyanis egyik sem volt az a kifejezett megállapodó típus és nem értette, hogy mégis vajon mi is ütött testvérébe. Persze tudta, hogy ez most majd az ő malmára hajtja a vizet, legalábbis az Elijah hazavételi terve szempontjából mindenképpen.
• Nemrég két vámpír támadta meg őt, csak segítek neki, mert nem tudja megvédeni magát – válaszolta Elijah mereven kifejezéstelen arccal és kifürkészhetetlen szemekkel. - Egyébként nem is értem, hogy miért magyarázom ezt el neked. Elvégre tudomásom szerint nem tartozom élménybeszámolóval arról, hogy mit teszek – tette hozzá tárgyilagosan.
• Megmentetted őt? Ez igazán lenyűgöző, de akkor is be kell látnod, hogy sokkal többet törődsz vele, mint ahogy más estben egy szomszéddal tennéd – érvelt a saját véleménye mellett a fiatalabb testvér továbbra is. Remélve, hogy kicsikarhat valamit bátyjából.
• Túl sokat képzelsz ebbe az egészbe – szögezte le az idősebb ős hátat fordítva öccsének.
• Tényleg? Akkor nyilván nem fog zavarni, ha holnap elhívom egy randira – vetette fel Kol. Bátyja hátha megfeszült az ingerültségtől. Még hogy nem tudod, miről beszélek!
• Csak tájékoztatásul közlöm, hogy holnap nem fog ráérni – válaszolta az idősebb ős a falat tanulmányozva. Legszívesebben egy alapos tarkón vágással díjazta volna öccse felvetését. És érezte, hogy hullámokban önti el őt a féltékenység a lehetséges eshetőségre gondolva.
• És miért? – kérdezte Kol csevegő hangnemben, bár előre sejtette a választ, legalábbis azon részét, hogy kivel is fog lenni Jade.
• Délelőtt dolgozik a kórházban, aztán pedig velem fog sétálni. Szóval más partnert kell találnod magadnak – szögezte le Elijah. Egy amolyan „Ő velem van, és ha a közelébe mész nagyon-nagyon mérges leszek rád” módon.
• Persze, persze értem én. Lehet, hogy túlságosan sok tévét néztem mostanában – emelte fel a kezeit a fiatalabb ős védekezően testvére mellé lépve. – Akkor álmodj szépeket tesó – veregette hátba Elijah-t. – Ja, majd elfelejtettem még mindig nem szándékozol visszajönni velem Mystic Fallsba? – tette fel szinte teljesen érdektelenül a kérdést.
• Nem, de ettől függetlenül még igazán meghallgatnám az okot arra vonatkozóan, hogy te miért is szeretnéd ezt annyira – válaszolta Elijah érdeklődve pillantva öcsére.
• Csak egy kérdés volt, de ne is törődj vele. Meglátjuk holnap mi lesz ezzel kapcsolatban a véleményed – tette hozzá könnyedén és bevetett magát a szobájába. Elijah tudta, hogy öccse készül valamire és remélte, hogy bármi is az legalább Jade-et kihagyja belőle, mert akkor tényleg nagyon mérges lett volna rá, ha miatta baja esne a lánynak. Egyébként Jade-re gondolva tényleg nem értette magát az előbbi jó éjt puszis dolog miatt. Valahogy szükségesnek érezte megtenni, de nem azon a zavaró kényszeres módon, hanem könnyed törődő gesztusként. Mint ahogy a lány szokta. Öccse felvetését nem igazán volt hajlandó elfogadni, elvégre csak kicsit jobban aggódik a szomszéd fiatal és nem mellesleg gyönyörű lány miatt. Akivel összebarátkozott. Ez még csak nem bűn. Mégis a szíve legmélyén tudta, hogy csak önmagát álltatja, mivel Jade megvédése sokkal fontosabb lett neki, mint ahogy az kéne. És mint ahogy azt Kol nemrég mondta ez tényleg aggasztó volt.

Jade ismét ugyan azt az álmot látta. Ami egyre jobban zavarta őt és elhatározta, hogy munka utána megosztja Jasonnel és Lily-vel, hátha ők tudnak rá valamilyen megoldást. Ami azért igazán nevetséges ötlet volt a részéről, de remélte, hogy már attól is jobban lesz, ha beszél valakivel róla. Legalábbis általában erről szólt a fáma nem igaz? Megbeszélni valakivel azt, ami nyomaszt minket. És erre tényleg a testvérei voltak a legalkalmasabbak, akkor is, ha nem voltak azok a kifejezett lelkizős típusok, de ennek ellenére a lány mindig tudta, hogy bármelyikük szívesen meghallgatja őt. Persze aztán csodálkozva fedezte fel azt, hogy Jason és Lily mellett Elijah-nak is elmondaná. És nem azért, mert a férfi egy ezer éves ősvámpír volt, aki nyilván sok ilyet megélt már és talán tud valami megoldást az ő zavaró problémájára. Hanem azért, mert a férfi jelenléte nagyon megnyugtató hatással volt rá és úgy gondolta, hogy bármitől megvédené őt. Gyorsan készített reggelit a még alvó Jasonnek és Lilynek. Felvett egy sötét pólót, valamint egy egyszerű farmert is. Kissé mérges volt magára, mivel a mostanában történtek miatt nem tudott elég időt szakítani arra, hogy elmenjen az árvaházba és segítsen az ottaniaknak, de valahogy a nemrég kiderült dolgok és legfőképpen Elijah megismerése teljesen lekötötték a figyelmét. Még azt várta, hogy valaki felébredjen megreggelizet és ivott egy bögre kávét is.

• Lily, örülök, hogy felébredtél – mosolygott rá a nővéreként szeretett személyre, aki üdvözlése gyanánt intett egyet.
• Jason gondolom, még alszik – morogta mikor egy bögre kávét vett magához egy pár pillanatig annak a kellemesen erős és ébresztő hatású illatát élvezte.
• Igen, de nekem már mennem is kell, ha nem akarok elkésni. A szokásos időbe jövök – vette fel a kabátját és a kis táskáját is a vállára akasztotta, ami belülről szinte feneketlen volt és olybá tűnt néha, hogy minden belefér.
• És utána tervezel valamit? – somolyogta a bögréje mögül Lily mindent értően.
• Elijah azt mondta, hogy eljön velem sétálni – mosolyodott el Jade nagyon is boldogan.
• Sétálni? Te lány, ennél azért jobb dolgot is mondhattál volna - csóválta meg a fejét a nő. Sejtve, hogy a húgaként szeretett személy felvetése volt ez a program. Mondjuk Elijah-ból is simán kinézte ezt. Az udvariasság szobra, de azért valami étterembe elvihetné Jade-et, aztán táncolnának meg ilyenek…
• Kösz – motyogta a lány kissé sértetten jelezve ezzel, hogy valóban ő volt az értelmi szerző. – Akkor később jövök – köszönt még el és a szokásos úton a villamos felé vette az irányt. Jason nem sokkal húga távozása után jelent meg a konyhába.
• Jade? – érdeklődte a Weston fiú kissé még álmosan a reggeliző Lily-től.
• Dolgozni van – felelte a nő két falat között.
• Mi lenne, ha délután leugranánk a pályára ütögetni egy kicsit? Jade biztos örülne neki – vetette fel Jason az ötletet miközben öntött magának kávét.
• Nem jó – rázta meg a fejét Lily.
• Halaszd el a programod. Ez olyan családi dolog, ugye érted? – jegyezte meg a Weston fiú családerősítő programnak ítélve a baseballt.
• Nem nekem van programom, hanem Jade-nek – felelte a nő elmosolyodva. Persze tudta, hogy Jason nem fogja ezt jól fogadni, de fel kell nőni végre és el kell fogadnia azt, hogy a húgának is joga van randizni.
• Mi? Mégis kivel? – kérdezte a Weston fiú, bár előre sejtette a választ.
• Szerinted? – válaszolta Lily kérdéssel a kérdésre és nem rejtette el mennyire örül is ennek.
• Remek, a húgom a szuper szomszéd ősvámpírral randizik, ráadásul te meg még ki is röhögsz – dohogta Jason sértetten.
• Az élet kegyetlen – vont vállat a nő elvigyorodva.
• Kösz, ettől most már sokkal jobban érzem magam – vágta rá a Weston fiú és a reggelijét felkapva a szobájába csörtet. Ezzel is kifejezésre jutatva a véleményét erről az egész helyzetről. Tekintve, hogyha felvetette a baseball dolgot mindig elmentek kikapcsolódni és félretették egyéb elfoglaltságaikat. Erre fel a húga most nem tud majd elmenni velük, mert a szomszéd ősvámpírral lesz találkája. Az sem tetszik, hogy Kol idejött, Damon minden bizonnyal nem a levegőbe beszélt azzal kapcsolatban, amikor azt mondta, hogy kiszámíthatatlan és őrült, gondolta Jason sejtve, hogy lesznek még problémák abból, hogy a fiatalabb ős volt szíves meglátogatni Elijah-t.

Jade napja szokásosan telt, azonban munkaideje alatt szinte egész végig az Elijah-val való találkozója körül jártak a gondolatai. Persze ettől függetlenül nagyon jól végezte a dolgát és továbbra is szinte a föld felett lebegett. Hazafelé menet a szokásos helyen leszállt a villamosról és izgatottan igyekezett otthona felé annak érdekében, hogy utána minél hamarabb találkozhasson ismét az őssel. Nem igazán tudta, hogy miért is van ez így, de kellemes volt és nem akarta, hogy megszűnjön. Aztán amikor alig egy utcára volt az otthonától egy lesötétített üvegekkel rendelkező kocsi rádudált és meg is állt mellette az út szélén. A vezető kilétéről nem kellet sokat gondolkoznia, mivel kinyílt az ajtó és így meglátta, hogy nem más a tulaj, mint Kol.

• Szia, hová lesz a menet? – kérdezte az ős kíváncsian kiszállva. Nem volt nehéz dolog számára kideríteni, hogy Jade melyik kórházban is dolgozik. Tekintve, hogy Elijah szinte félig már el is árulta tegnap a dolgot. Nyilván nem tette volna, ha tudja, hogy Kol valójában mit is tervezget, de mivel csak sejtései voltak így megtette.
• Szia, haza felé tartok – válaszolta Jade kedvesen intve is az otthona irányába.
• Értem, Elijah mondta, hogy délután sétálni mentek – vetett fel egy témát az ős közvetlenül a lány elé állva. Mivel látta, hogy valakik az út másik végén sétálnak, így pedig még nem tudja megvalósítani elképzeléseit. Ezért aztán húzta még egy kicsit az időt az érdeklődéssel, ugyanis meg akarta várni még teljesen üres lesz az utca. Nem mintha zavarta volna, ha bárki is meglátja őket, de valahogy sejtette, hogy Elijah nem nézné el neki olyan könnyen, hogy pár embert meg kell igéznie miatta, főleg annak fényében, amit épp tenni készült.
• Így van – ismerte el Jade boldogan elmosolyodva. – Te is szeretnél velünk tartani? – érdeklődte felpillantva. Vegyes érzésekkel tette fel ezt a kérdést. Egyrészt nem bánta volna, ha Kol felük tart, ezzel is enyhítve egy kicsit a két testvér közötti rossz hangulatot. Másrészt azonban szeretett volna kettesben lenni Elijah-val és a fiatalabb ős jelenléte ebben az összképben kissé zavaró lett volna. Azonban Jade úgy vélte felveti Elijah-nak és döntsön ő ezzel kapcsolatban, vagy ha látja azt, hogy Kol mennyire szeretne, velük tartani akkor ő maga kéri meg a férfit, hogy engedje meg ezt a dolgot az öccsének.
• Mi lenne, ha te tartanál velem – csúsztatta a kezeit Jade vállára Kol meglehetősen bizalmasan.
• Nem hiszem, hogy ez lehetséges lenne abban az értelemben, amire te gondolsz – rázta meg a fejét a lány határozottan és lefejtette magáról az ős kezeit. Ami persze nem sikerült volna, ha Kol nem engedi.
• Tudom, csak egy kis szívességről lenne szó. Tudod, számítottam rá, hogy Elijah makacsul elhatározza magát, de szükségem van a segítségére és ez által a tiédre elsődlegesen – pillantott a lányra az ős meglehetősen várakozva. Aztán észlelte, hogy végre nincsen körülöttük senki, így ismét a lány vállaira tette a kezét.
• Mire gondolsz? – kérdezte Jade értetlenül ráncolva a homlokát. Nem értette Kol milyen szívességről is beszél neki, mivel abban szinte teljesen biztos volt, hogy nem a sétáról folyik már a beszélgetésük.
• Később megbeszéljük – biztosította a lányt az ős és egy határozott szorítás hatására lány a karjaiba ájult. Beültette az eszméletlen Jade-et az anyós ülésre ő maga, pedig a vezető ülésbe huppant bele. – Sajnálom, tényleg, de ne aggódj mi ketten remekül fogunk mulatni, még a testvéremet várjuk – mormolt az eszméletlen Jade-nek. Aztán a lányon átnyúlva hátra állította az ülést, hogy az alvás a körülményekhez képest kényelmes is legyen. – Szeretem a liliomot, Elijah úgy látszik jól is tud választani – tette hozzá szórakozottan belélegezve a lány finom illatát. Aztán még a hátsó ülésről is elővett egy takarót és egy párnát. Gondosan betakarta a lány és a párnát pedig a feje alá helyezte, annak érdekében, hogy Elijah később nehogy kifogásolja és felhánytorgassa neki a Jade-el való bánásmódját. Majd beindított a kocsit és sebesen a város határa felé vette az irányt, hogy minél előbb Mystic Fallban legyenek.

Mikor már kellőképpen megfelelőnek tartotta a távolságot elővette Jade mobilját, amit még indulás előtt vett kölcsön a lánytól és tárcsázta bátyja telefonját.

• Jade? Segíthetek valamiben? – érdeklődte a még telefonon keresztül is udvarias Elijah. Remélte, hogy Jade-el nem történt semmi baj, bár nem értette, hogy honnan is tudja a telefonszámát. Mivel ő azért volt tisztában Jade számával, mert Terence – a készséges főpincér és informátor - által megtudott iratokból szerezte meg.
• Itt Kol, de azért ne szökkenj ki a békés kis nyugalmadból bátyus – válaszolta Kol elvigyorodva. – Tudod, beszéltünk arról, hogy Mystic Fallsba gyere és bár tegnap még határozottan állítottad, hogy nem fogsz így tenni, szerintem nemsokára megváltozik ezt illetően a véleményed – tette hozzá és vigyora még szélesebb lett.
• Kol mi jutott eszedbe? – kérdezte az idősebb testér és hangja nagyon is mérgesen csattant.
• Te mondtad, hogy nem akarsz jönni, de tudom, hogy a véleményed ezt illetően abban a pillanatban megváltozott mikor rájöttél, hogy Jade nálam van – mondta az érintett könnyedén. Tudta, hogy nyert ügye van és nem tagadta, hogy mennyire jól alakultak a dolgok a kezdeti nehézségek ellenére.
• Kol, mit tettél vele? – kérdezte Elijah, bár azért remélte, hogy testvére ismeri őt annyira, hogy ha Jade-nek akár csak egy haja szála is meggörbülne, akkor nagyon kíméletlenül megtorolná rajta.
• Semmit, nyugodtan és a lehető legnagyobb kényelemben alszik mellettem. Közben pedig békésen utazunk Mystic Falls felé. Szerintem tetszeni fog neki a hely ahol felnőttünk, de ne aggódj, nem mutatom meg neki a legtöbb helyet csak a nevezetességeket… a többit viszont rád fogom hagyni, mert veled nyilván jobba érzi magát. Igaz, hogy nem értem miért is van ez így – csóválta meg a fejét Kol teljesen értetlenül állva ez előtt a tény előtt. - Egyébként fantasztikus liliom illata van, azt kell, hogy mondjam – tette még hozzá derűsen.
• Kol, ha most rögtön visszafordulsz, akkor megpróbállak nem megölni, bár az itt tartózkodásodnak vége – szűrte a fogai között bátyja és erősen rámarkolt az íróasztala szélére. Valahogy sejtette, hogy öccse már héthatáron túl jár és így még vámpírgyorsasággal sem fogja tudni utolérni őket. Tehát egyetlen választása maradt…
• Attól tartok nem áll módomban elfogadni az ajánlatodat. Találkozunk Mystic Fallsban, Elijah – mondta még Kol búcsúzóul és letette a telefont.
• Kol, Kol, Kol! – szólt bele egyre idegesebben a hallhatóan üresen csengő készülékbe Elijah és mikor újra tárcsázta, akkor még csak a hangposta kapcsolta be. Amin Jade kérte, hogy ha fontos üzenetről van szó, akkor a sípszó után hagyjon üzenetet. Az ős végighallgatta azt, majd mérgesen rácsapott az egyik falra. Aminek következtében leestek az azon található könyvei leestek a polcról, de ebben a pillanatban cseppet sem érdekelte a tulajdonosukat. – Sajnálom, Jade, tudtam, hogy az öcsém tervez valamit, de nem hittem volna, hogy ilyen merész lépésre szánná el magát. Megígérem, hogy érted megyek és utána jobban fogok vigyázni rád – kapta fel a lány baseballsapkáját bánatosan, majd a kissé romossá váló könyvtárra ügyet sem vetve a Weston ház felé vette az irányt. Hogy utána hazatérjen az otthonába, amire továbbra sem igazán vágyott, de öccse mostani ostoba cselekedete sajnos rákényszerítette ennek megtételére.